A fenékre süllyesztettek bennünket. De továbbra és még mélyebbre akarnak ásni.
Doveli su nas do dna. Ali nameravaju da i dalje i još dublje kopaju.

A pravoszláv egyház hallgat, de Isten mindent lát. És kitartóan elfordítja tőlünk a fejét.
Pravoslavna crkva ćuti, ali bog sve vidi. I od nas uporno okreće glavu.

A vezér sokat leengedne a vízzel a „sajátjai” közül, de ők erősen ragaszkodnak hozzá.
Pustio bi vođa mnoge „svoje” niz vodu, ali se oni čvrsto za njega drže.

Aki lítium bányászattal foglalkozik, kockáztatja, hogy nem ássa el a harci bárdot.
Ko se bavi rudarenjem litijuma, rizikuje da ne zakopa ratne sekire.

Amíg nem tisztázzuk a múltat, nincsen kilátásos jövőnk. A jelen egyébként sem létezik.
Dok ne raščistimo sa prošlošću nema nam izgledne budućnosti. Sadašnjost ionako ne postoji.

Ha veszítenek is, akkor is ők az „erkölcsi győztesek”. Műtöttek az erkölcstől.
I kada gube, oni su „moralni pobednici”. Operisani od morala.

Jólelkűen lehetővé kell tenni a jelenlegi hatalomnak, hogy erős ellenzékként lépjen fel.
Treba zdušno omogučiti postojećoj vlasti da se ubuduće pokaže kao jaka opozicija.

Milyenek az alapok, ha ilyenek az előtetők!? Vannak-e egyáltalán?
Kakvi su nam temelji, kad su ovakve nadstrešnice!? Ima li ih uopšte?

Minden éppen úgy is néz ki, ahogy van. Fordítva.
Sve baš i izgleda onako kako jeste. Naopako.

Mintha befagyasztották volna őket a hatalomban. De, láss csodát, a számlájukat (még) nem.
Oni kao da su zamrznuti na vlasti. A, začudo, njihovi računi (još) nisu. 

Nekem úgy tűnik-e, hogy a szerb patriotizmus összeegyeztethetetlen az igazsággal, a joguralommal és a demokráciával? De a szabadsággal is.
Da li mi se čini da je tzv. srpski patriotizam nespojiv sa istinom, vladavinom prava i demokratijom? A i slobodom.

Ne reméljetek rosszabbat. Már itt van.
Ne nadajte se gorem. Već je tu.

Néha azt gondolom, az ellenzék egységes álláspontja – hogy ne kerüljön hatalomra.
Ponekad pomislim da postoji jedinstven stav u opoziciji: da ne dođu na vlast. 

„Nincsen kenyér kapa nélkül!” De szabadság se.
„Nema hleba bez motike!” Ali ni slobode.

Szerbia a hazugságok és a csalások országa. Nem csak ma és nem csak a választásokon.
Srbija je zemlja laži i prevara. Ne samo danas i ne samo na izborima.

Szeretném hinni, hogy az Alkotmánybíróság jelenlegi összetételében még vannak olyanok, akik – a Rio Tinto esete után – a szemembe mernek nézni, amikor találkozok velük a Jogtudományi Karon.
Želim da verujem da u sadašnjem sastavu Ustavnog suda ima onih koji će – posle slučaja „Rio Tinto” – smeti da me pogledaju u oči kad ih sretnem na Pravnom fakultetu.

Úgy néz ki, a bányászat a jövőnk. A szellemi munkához mintha még nem nőttünk volna fel.
Izgleda da je kopanje naša budućnost. Za umni rad kao da još nismo dorasli.

Világos, hogy nem vagyunk „népirtó nemzet”. De minek nevezzük azokat, akik a népirtásért jogerősen elítélteket nemzeti hősöknek tekintik?!
Jasno je da mi nismo „genocidan narod”. Ali kako nazvati one koji pravnosnažno osuđena lica za genocid smatraju nacionalnim herojima?!

Zoran R. Tomić