Nyomdában: T O R D A – Egy bánsági magyar falu agóniája

 

A CSENDESÜLŐ ETNIKAI TISZTOGATÁSRÓL 

Egy kis délvidéki magyar sziget, egy kis bánsági falu felemelkedésének és hanyatlásának lényeges mozzanatait jegyzi le Bozóki Antal, aki e település szülötte, megszállottan vissza-visszatérő szerelmese, a Torontáltordáról szóló események részese, tanúja, e kötet szerzője.

A Kárpát-medencében a II. világháború után, a délvidéki falurombolással kezdődött el falvaink lerombolása, folytatódott a kisebbségben élő magyarság ellen, immár a győztesek által tudatosan működtetett, kivitelezett, csendesnek mondható etnikai tisztogatás. Az ötvenes évek első felében történt meg vidékünkön, egy bánsági kis magyar falu, Terján kíméletlen eltörlése a föld felszínéről. A terjániak, ezek a tordaiakhoz hasonlóan dohánykertészetből élő emberek, tisztában voltak azzal, hogy magyarságuk mellett a körükben népszerűsített szövetkezetesítés kudarca is jó politikai ürügyet szolgáltatott az újdonsült hatalmasoknak arra, hogy felszámolják ezt az életképes, ezt a kemény munkában közösségé formálódott bánsági magyar falucskát.

Falvaink nem véletlenül válnak a hatvanas évek elejére a fejletlenség, a maradiság megtestesítőivé. Az el nem kötelezett Főhóhér világot megtévesztő, furfangos diktatúrája, mely nagyon is tudatosan tartósítja falvainkban a sötétséget és a sarat, a hatvanas évek végére kifinomult módszereivel eléri azt, hogy száz magyarból 82 végezzen fizikai munkát a 18 szellemi munkát végző mellett, miközben az országos átlag 70 fizikai munkásra 30 szellemi munkást mutatott ki. A magyaroknál ezen a téren csak az albánok voltak rosszabb helyzetben.

Falvaink nevének megcsonkolása, elvétele, idegen nevekre cserélése – mi mást is? – a létbizonytalanság fölfokozását gerjeszti. Az iskoláink fondorlatosan kikényszerített megszűnése falvaink megszűnését készíti elő. A több évszázada létező tordai magyar általános iskola önállóságát bő három évtizeddel ezelőtt szüntették meg, kihelyezett tagozattá degradálva ezt az intézményt. A jogi csűrés-csavarásban, az elmaradó intézkedések felszaporodása által becsapott, megalázott emberek a háborúk utáni újból-és-újból ismétlődő anyagi és szellemi nyomorúságunk legújabb áldozatai.

A mindennapi élet folyamatos ellehetetlenítéséről, önfelszámolásunk jól feltárt részleteiről szól ez a dokumentumokban gazdag kötet. Egy kicsiny falu – jövőkép nélküli! – képi világába nyújt betekintést; egy kicsiny bánsági magyar falu elöregedését, elnéptelenedését részletezi, azoknak az elfogyását, kiveszését vizsgálva, akikkel elnyomóik, ráutaló magatartással, el tudták hitetni azt, hogy számukra, hogy népcsoportunk számára az emlékezet fölösleges.

                                                                                               Tari István