Átvilágítás és felelősségre vonás!
Nem lehet állandóan lopni és soha le nem bukni.
Ne može se stalno krasti, a nikad ne pasti.
Aleksandar Jelić
– Eljött a bocsánatkérés ideje – ezzel kezdte beszédét Pásztor Bálint a „Kapaszkodó a szülőföldön való boldoguláshoz – Gazdaságfejlesztési program Vajdaságban 2016–2024” című szakmai konferencián, amelyet október 2-án tartottak Szabadkán.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint „a károgók, legyintők, lemondók” be kell, hogy ismerjék: tévedtek, amikor a Prosperitati Alapítvány gazdaságfejlesztési programját tíz évvel ezelőtt azzal vádolták, hogy annak célja a „vajdasági magyar vállalkozók tovább gazdagítása”, illetve a VMSZ pénzügyi megerősítése.
Pásztor kijelentette, hogy bocsánatot kell kérni a magyar kormánytól, a Prosperitati Alapítványtól, a vajdasági magyar gazdáktól, vállalkozóktól és természetesen a VMSZ-től is.
Állítása szerint „legalább hatvanezer vajdasági magyarnak” segített a program az itthon maradásban, amit „tanulmányok is igazolnak”.
Ugyanakkor maga is elmondta, hogy a Prosperitati 16 ezer pályázót szólított meg, és 250 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatást hagyott jóvá[1] – ezek az adatok önmagukban is kérdéseket vetnek fel.
A számok nem stimmelnek
Pásztor Bálint egy látványos, a magyar adófizetők pénzéből megszervezett konferenciát használt fel arra, hogy támadást intézzen mindazok ellen, akik kétségbe vonják a Prosperitati-program teljesítményét és a közpénzek felhasználásának célszerűségét.
A VMSZ elnöke a nyilvánosság számára ismeretlen „tanulmányokra” és vitatható adatokra hivatkozott.
Ha valóban 16 ezer pályázó vett részt a programban, miközben 60 ezer ember „itthon maradását” tulajdonítja ennek, akkor a számok nyilvánvalóan nem állják meg a helyüket – ráadásul sok pályázó több alkalommal is részesült támogatásban.
Hiteles, független vizsgálat vagy tanulmány máig nem ismert, amely igazolná Pásztor állításait.
https://www.facebook.com/vmdk.delvidek, 2025. október 3. 23:51
VMP: „Nem bocsánatkérés, hanem elszámoltatás kell!”
Pásztor kijelentései komoly felháborodást váltottak ki a közösségben.
Először (október 6-án) a Vajdasági Magyar Plénum (VMP[2]), majd (október 7-én) a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK[3]) adott ki közleményt, de sok magánszemély is megszólalt.
A VMP szerint nem igazságosan osztják el a Magyarországról érkező támogatásokat, ugyanakkor köszönetet mondtak a magyarországi adófizetőknek, akik évek óta anyagilag is támogatják a vajdasági magyarságot.
– Pásztor Bálinttól nem kérünk bocsánatot, mert nem a saját pénzét osztotta, hanem a magyarországi nagybácsi által ideküldött pénzt redisztribuálta.
Ha Pásztor szerint azok maradtak itt, akik pénzt kaptak, akkor megvették őket – a hűségüket? Egy választási ciklusra vagy örökre? A hűségüket a szülőföldhöz, vagy a VMSZ-hez, vagy a FIDESZ-hez. Aki tízezer eurót kapott, az tíz évig köteles rájuk szavazni, aki egy milliót, vagy többet, az örökké? – kérdezi a VMP.
A VMP arra is rámutatott, hogy ha a Prosperitati támogatásából valóban 60 ezren részesültek, akkor 120 ezer vajdasági magyar kimaradt a programból. „Ők talán poloskásak, ügyetlenek, vagy csak nem elég lojálisak?” – teszik fel a kérdést.
– Pásztor Bálint azt hiszi, ha ő osztja a pénzt, oszthatja az észt is. Mi pedig ezt rajongással és bocsánatkéréssel háláljuk meg. No meg szavazatokkal. Hát erre, meg a bocsánatkérésre várhatnak az ilyen valóságtól elrugaszkodott, dölyfös politikusok.
A VMSZ és Pásztor Bálint ma már nem a vajdasági magyarság jövőjéről beszélnek, hanem saját politikai fennmaradásukról.
A közlemény végén a szervezet egyértelműen fogalmaz: „Nem a bocsánatkérés, hanem az elszámoltatás ideje jött el!”
VMDK: „Pásztor a közösséget osztja meg, nem képviseli”
A VMDK közleménye szerint elfogadhatatlan, hogy Pásztor a másként gondolkodókat „károgóknak” nevezze.
Ez a magatartás – írják – nemcsak sértő, hanem leleplezi azt a gőgös, valóságtól elrugaszkodott szemléletet, amelyben a hatalommal való azonosulás fontosabb lett a közösség érdekeinél.
– A VMSZ vezetése elfelejti, hogy nem ők testesítik meg a vajdasági magyarságot, hanem csupán egy politikai formációt, amely évek óta saját gazdasági és politikai elitjének gyarapodására használta a közösségi forrásokat – áll a közleményben.
A VMDK szerint a Prosperitati évei alatt hetvenezerrel kevesebb magyar él Szerbiában – ami önmagában vádirat.
– Miközben néhány kiváltságos, a hatalomhoz hű »vajdasági magyar nábob« százmilliós támogatásokból épített birodalmat, falvaink kiürültek, fiataljaink elmentek, és az emberek hite a közösségi szolidaritásban szertefoszlott.
Pásztor úr a bírálatot »károgásnak« nevezi, holott ez a bírálat az utolsó erkölcsi hang, amely még nem némult el a lojalitás és a félelem rendszerében. Aki szót emel, az nem ellenség, hanem a közösség lelkiismerete. Azok az emberek, akik nem hajlandók beletörődni a korrupcióba, a nepotizmusba és az elvándorlásba, nem „rosszindulatúak”, hanem a közösség túlélésének zálogjai – írja a párt.
A közlemény így zárul:
„Nem a bocsánatkérés, hanem az elszámoltatás ideje jött el – politikai, gazdasági és erkölcsi értelemben egyaránt.
El kell számolni a Prosperitati vagyonával, a közösségre nézve káros haladó politikával, a közösségi bizalommal és a kimondott szóval. Mert aki a saját népét károgónak nevezi, az már régen elvesztette jogát arra, hogy annak képviselőjeként beszéljen!”
„Hány magyar dolgozik a támogatottaknál?”
A szabadkai Gyulai Zsolt közösségi oldalán több kellemetlen kérdést tett fel Pásztornak:
„A több tízmillió euróval kitömött vállalkozóknál mennyivel több magyar ajkú alkalmazott dolgozik ma? Hány olyan cég van, ahol a támogatás után a tulajdonos egyszerűen lelépett külföldre? Csak a közvetlen közelemben tudok fél tucatot. […] Egyelőre azt látjuk, hogy van egy VMSZ szekta, aki a két állam csecsén lógva próbál fennmaradni. És van minimum 70.000 vajmagyar, aki elhúzott innen az elmúlt 10 évben.”[4] Pásztornak ez „a kirohanása igen kontra produktív akció volt” – állapítja meg[5].
Gyulai a magyarországi adófizetők pénze szórásának ékes példájaként említi azt is, hogy Szabadkán „végre szobrot kapott a vajmagyarok legnagyobb és még élő zenésze, Zvonko Bogdan, és hogy emlékutcát kaptak a valaha létezett kisiparosok. Azok a kisiparosok, akik a városvezetés és a befektetők (akik lassan felvásárolták a szabadkai üzlethelyiségeket) hathatós támogatásával, de végleg eltűntek a városból.”[6]
Tegyük hozzá: A Prosperitati pénzek elosztása mellett a Magyar Nemzeti Tanács gazdálkodását is át kellene világítani, hogy célszerűen és gazdaságosan költötte-e el a Magyarországról befolyt pénzeket.
A testületnek például közölnie kellene a nyilvánossággal, mi történt dr. Berényi János (1954–2015) növénynemesítő, egyetemi tanár, növényi genetikus szülőházával Tordán, amelyet az MNT 2016-ban közpénzen renovált és emlékházzá alakított. Ott többek között a világ minden tájáról beszerzett, egyedülálló seprűgyűjteménye is ki volt állítva[7].
A házat az örökösök később eladták – ma kínai tulajdonban van. A közpénz sorsa azonban ismeretlen. Mi lett a gyűjtemény sorsa?
Tanulmányok nélkül, lelkiismeret helyett önigazolás
Sem Pásztor, sem a Prosperitati nem mutatott be független, nyilvános tanulmányt, amely bizonyítaná a program tényleges társadalmi hasznát.
Az „önigazoló” belső anyagok nem pótolják az átláthatóságot. Nincs adat arról sem, mennyi munkahely nyílt meg a Prosperitati által, hányan részesültek többszörös támogatásban, vagy hány támogatott vállalkozó távozott később külföldre[8].
A helyzet az, hogy a Pásztorok irányítása alatt a magyar közösség tagjai általában tovább szegényedtek, rosszabbak lettek az életkörülmények és a közhangulat is. Szerbiában ki nem hirdetett rendkívüli állapot van. A VMSZ ennek ellenére úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Az „elszámolás” szó így nemcsak gazdasági és politikai követelés, hanem morális is.
Közösségmegosztó pártvezér
Pásztor legutóbbi kijelentéseivel végképp bebizonyította, hogy nem integráló, hanem megosztó személyiség.
Viselkedése sokkal inkább emlékeztet Orbán Viktor vagy Aleksandar Vučić hatalmi mintáira, mintsem a közösségszolgálat hagyományára.
Nincs benne a vajdasági magyarok szabadság- és igazságszeretete, viszont annál több az uralkodási vágy, az apjától örökölt önhittség és pökhendiség.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy Pásztor Bálint alkalmatlan a vajdasági magyar közösség képviseletére.
Átvilágítás és felelősségre vonás
A közösségnek elszámoltatásra, átláthatóságra és igazságra van szüksége.
A Prosperitati nem néhány politikus magánügye, hanem a vajdasági magyarok közös programja – és egyúttal közös vesztesége is lehet, ha a közpénzek sorsát nem tisztázzák.
Pásztor Bálint bocsánatkérése nem lesz elég.
A hatalomváltás után elkerülhetetlen az átvilágítás, valamint a politikai, gazdasági és erkölcsi felelősségre vonás.
Bozóki Antal
__________
[1] v-ár: Szilárd alap tízezrek itthon maradásához. Magyar Szó, 2025. október 3. 1., 4., és/vagy 3https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.339667/Szilard-alap-tizezrek-itthon-maradasahoz, 2025. október 2. 13:45, és Pásztor: Eljött a bocsánatkérés ideje! https://szmsz.press/2025/10/06/pasztor-eljott-a-bocsanatkeres-ideje/, 2025. október 6. 9:40
[2] VMP: NEM KÉRÜNK BOCSÁNATOT! https://vmplenum.rs/2025/10/06/kozlemeny-nem-kerunk-bocsanatot/, 2025. október 6.
[3] VMDK: Nem a bocsánatkérés, hanem az elszámoltatás ideje jött el!
https://www.facebook.com/profile.php?id=100069462496681, 2025. október 7. 8:01
[4] Gyulai Zsolt. https://www.facebook.com/profile.php?id=100069462496681, 2025. október 6. 13:38
[5] Uo.
[6] Gyulai Zsolt. https://www.facebook.com/profile.php?id=10006946249668, 2025. október 2. 6:07
[7] DR. BERÉNYI JÁNOS EMLÉKHÁZ. https://torda.rs/helyiertekek.html
[8] Gyulai, a 4-es jegyzetben. Lásd még Balla Lajos: PROSPERITATI VUČIĆ SZOLGÁLATÁBAN. https://bozokiantal.blogspot.com/2017/03/prosperitati-vucic-szolgalataban.html?m=1, 2017. március 24. 18:49., és a Könnyű a más pénzét…https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11255, 2018. július 17., a Prosperitati Alapítvány Reagálás Bozóki Antal félrevezető írására című „helyreigazítását”. https://www.prosperitati.rs/reagalas-bozoki-antal-felrevezeto-irasara, 2018. július 17., és a Könnyű a más pénzét… (II.) című írásomat (http://delhir.info/2018/07/21/bozoki-antal-valasza-prosperitati-ugyvezetojenek-helyreigazitasa-konnyu-mas-penzet-ii/, 2018. július 21. ).


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése