Végigszenvedtem tegnap a Pannon TV vitaműsorát, a Közbeszédet. Milyen volt? Rossz. Mesterkélt, merev, érdektelen. Semmi olyan nem hangzott el, amiről már előbb ne tudtunk volna. Az érvelés lapos volt, néha közhelyekbe süllyedt, egy kis személyeskedéssel, sziporkák nélkül, volt aki fölolvasott, más szándékosan átsiklott dolgok felett… Egy dolog azonban újra bebizonyosodott. A politika mesterség. Ismerni kell a dossziékat, el kell sajátítani a retorikát, uralni a nemverbális kommunikációt.
Némi kötözködési hajlam vett rajtam erőt két kapcsolódó témakörben: a tájékoztatás és a kultúra szakterületeit illetőleg. Természetesen azok felé hegyezve, akik továbbra is döntő befolyást gyakorolnak mindkét tartományban.
I. A politika nem ministránsok lelki gyakorlata. Teljesen érthető, hogy egy párt nem támogatja ellenlásbasait, vagy éppen ártani akar nekik. Tehát ha eltávolít, gátol, gáncsol… ez a szakma része.
Csakhogy, amikor egy fennmaradásában veszélyeztetett közösségről van szó, amikor a nemtelen taktikai húzások emberek valós megélhetését fenyegetik, akkor átminősül az ilyen piszokkodás. Ha az önkény diktatórikus dimenziót kap az egyeduralom révén, akkor már más mércékkel ítélkezik az erkölcs is.
Azokat az értelmiségieket sanyargatni kisebbségi létben, akiknek egyetlen szerszáma saját anyanyelvük a szovjet, zsdanovi gyakorlaton túl, a kínai kulturális forradalom aspektusait idézi.
Miheztartás végett: a mi Csiang Csingünk* – felelőssége felett nem lehet anélkül pálcát törni, hogy a párjáét, az elnökét ne veséznénk ki. Meg azokét is, akik a környezetéből felvállalják örökségét.
II. Szürreális dolog messzemenő kultúrpolitikai horderővel bíró ábrándokban ringatni magunkat Szabadkán, amíg a városban nincs magyar könyvek boltja. Még ha biztosra vehető is, hogy veszteséggel működne! Még ha nagy valószínűséggel feltételezhető is, hogy csak pár száz magyar ember olvas Vajdaságban anyanyelvén kortárs irodalmat, társadalomtudományi munkákat! Véletlenül se példálózzon nekem valaki, mondjuk a Deplhi könyvkereskedésekkel, mert még a szépemlékezetű Danilo Kiš könyvesházban, Mirkonál is kínkeserves dolog volt kivárni némely kötet rendelés utáni megérkezését. Ha egyáltalán meg lehetett rendelni. Hát még most!
És ez nem részletkérdés. Nem költségvetési dilemma. Ez az alapkő, amire minden más épül.
Ha nincsenek elegendő források megfelelő üzlethelyiség bérlésére, akkor szabadítsanak fel helyet a Pannon Médiaházban, vagy a VMSZ székházában, vagy a Népkörben, mit bánom én! Esetleg kössenek szerződést a magán-antikváriummal! Oldják meg, méghozzá gyorsan, hogy a Fórum minden elérhető kiadványát, tartományunk minden magyar anyanyelvű kiadói tevékenységből származó nyomtatott termékét és az anyaország legmeghatározóbb könyveit egy helyen láthassuk jobb sorsra érdemes – ahogy a humorista nagybácsikám nevezte évődve – Fabatkánkon.
Aki ennek súlyát és fontosságát nem képes belátni az jobbik esetben csak elmeroggyant.
Kopeczky Csaba
https://vmplenum.rs/2026/06/17/kopeczky-csaba-az-egyeduralkodo-nemtelen-taktikai-huzasai/
———
* Mao Ce-tung felesége, a kulturális forradalom (1966–1976) egyik legfőbb kezdeményezője és irányítója, ellenőrizte a teljes kulturális életet, és kíméletlen tisztogatásokat hajtott végre a művészi, értelmiségi és politikai szférában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése