Ne járj kitaposott utakon, mert megcsúszhatsz.
Stanisław Jerzy Lec
Illusztráció: SZMSZ
Demo Beriša (Demë Berisha), az emberi és kisebbségi jogokért, valamint a társadalmi párbeszédért felelős miniszter november 8-ára írta ki a nemzeti tanácsi választásokat.
A távozóban lévő, szürke és alkalmatlan Szerb Haladó Párt-i (SNS) miniszterről van szó, akiről mandátuma alatt alig hallottunk. Arról, aki augusztus 23-án még a hágai törvényszék által népirtásért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, időközben elhunyt Ratko Mladić, a Boszniai Szerb Köztársaság Hadseregének egykori parancsnoka feltételes szabadlábra helyezését kérte[1].
November 8-án a vajdasági magyar közösség új összetételű Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT) választhat. Arról dönthet, hogy kik képviseljék a közösséget az elkövetkező időszakban.
Vajon igazi választás lesz-e ez, vagy csak szavazás?

Politikai kaméleonok
A VMÚ választási listáján[2] is 35 személy szerepel, akárcsak a VMSZ által támogatott Magyar Összefogás listáján.
A listán nincs megjelölve az öt VMDK-s tagjelölt, de a párt bemutatta őket a saját Facebook-oldalán: 3. helyen Sörfőző Károly, 8. helyen Cára József, 14. helyen Galac Ódri Beáta, 19. helyen Szladek László és a 32. helyen Varga Róbert[3].
A nevek alapján ítélve a lista 20 férfiból és 15 nőből áll. Ilyen szempontból a lista nem felel meg annak a követelménynek, hogy a jelöltek legalább fele nő legyen.
A listát nem Rózsa Zsombor, az Újrakezdés elnöke vezeti, sőt nincs is rajta. Ez azt jelentheti, hogy a szervezet tagsága is tisztában van azzal, hogy alkalmatlan lenne az MNT vezetésére?
Rózsa Zsombor hosszú évekig a VMSZ oszlopos tagja volt, és élvezte a rendszer előnyeit. Nem hozták nyilvánosságra, hogy a választási listán hány volt VMSZ-tag szerepel.
A listavezető Mezei Zoltán színművész, rendező lett, akiről nem ismeretes, hogy eddig részt vett volna a nemzeti kisebbségi jogvédelemben vagy arra irányuló közösségi munkában. Nem tudni tehát, hogy a lista esetleges győzelme esetén hogyan tudná irányítani az MNT-t.
A második helyen a már említett Natkai Andrea programtervező informatikus áll, aki teljesen ismeretlen a vajdasági magyar közéletben, így az érdemeitől se tudni.
A listán hat olyan személy is szerepel, akik korábban a VMP tagjai voltak, de „átrepültek” a VMÚ-ba:
A 4. helyen dr. Gyermán István, a 21. helyen pedig dr. Kriska Olivér szerepel, akik már nem is Vajdaságban élnek.
Az 5. helyen Lázár Szűcs Anikó, a 18. helyen Berze Gizella, a 31. helyen Radics Viktória, a 33. helyen pedig Röhrig Ottó szerepel.
Nagy kérdés, hogy ambícióik – melyekért elhagyták a Plénumot – teljesülnek-e.
A listán szerepel Korhecz Réka közgazdász, matematikus is, a 15. helyen. Ő Korhecz Tamás lánya, akiről eddig a közéletben nem lehetett hallani. (Nem ő az egyetlen ilyen személy a listán.)
Ha tekintetbe vesszük, hogy Vukašinović Klemm Péter, a VMÚ elnökségi tagja[4], Korhecz Tamás másik lányának férje, valamint dr. Papp Árpád néprajzkutató (16.), Korhecz Tamás sógora, arra lehet következtetni, hogy Korhecz, Aleksandar Vučić volt VMSZ-es alkotmánybírója, igencsak érdekelt lehet az MNT-választások kimenetelében, a VMÚ sikerében.
Ki fog hitelt adni az ilyen – haszonra dolgozó – politikai kaméleonoknak?
Magyarországi támogatás?
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, a TISZA Párt egyik alelnöke és országgyűlési képviselője 2026. április 29-én a közösségi oldalán egyebek mellett ezt írta:
„Semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállalunk szerepet, és nem támogatunk olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak.”[5]
Ezeknek az álláspontoknak a fényében kell értékelni Forsthoffer Ágnesnek, a magyar Országgyűlés elnökének és a TISZA Párt egyik alelnökének június 3-i szabadkai látogatását, amelynek során Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke fogadta, valamint a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttségének július 9-i látványos budapesti látogatását, amelyre budapesti meghívás alapján került sor.
A találkozóval kapcsolatban Tarr Zoltán a Facebook-oldalán már így fogalmazott:
„A magyarságpolitika egyik feladata, hogy megteremtse azt a környezetet, amelyben a határon túliak is bekapcsolódhatnak a magyar közéletbe.”[6]
A találkozót a Magyarságpolitikai Bizottság alelnöki tisztségébe kooptált Gajda Attila szervezte, aki így fogalmazott:
„Büszke vagyok arra, hogy sikerült koordinálnom és levezényelnem ezt a találkozót. Köszönet minden közreműködőnek! Ezzel most valami új rendszer kezdődött el.”[7]
A Törökkanizsáról Magyarországra származott Gajda Attiláról (1971? –) van szó, aki az Újvidéki Egyetem testnevelő tanári és edzői szakán szerzett diplomát[8], később a zentai Bolyai Gimnázium igazgatója volt, és aki minden külpolitikai ismeret nélkül (tabula rasa) lett a Magyar Országgyűlés Magyarságpolitikai Bizottságának alelnöke.
Gajda Attila jól példázza azt a politikustípust, amely szakmai felkészültség helyett elsősorban párthovatartozásának köszönheti gyors karrierjét. Nehéz lesz ilyen előképzettséggel a külhoni magyarokkal való kapcsolatokat irányítani.
A VMÚ vezetőinek fogadásával a magyar kormány tisztségviselői eltértek a miniszterelnök és a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter által korábban megfogalmazott, helyes elvektől!
Mindenekelőtt attól az alapelvtől, hogy a külhoni közösségek belső politikai életének alakításába nem avatkoznak be, nem vállalnak szerepet új szervezetek alapításában, és nem támogatnak olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak.
A VMÚ pontosan ilyen szervezet a javából. Vezetőinek hitelességét korábbi közéleti szerepvállalásuk már komolyan megkérdőjelezte.
A Rózsa Zsombor-féle egyesület favorizálása egyoldalú, pártos és durva beavatkozás volt a vajdasági magyar közösség életébe. Nem tudni, miért került erre sor.

A rendszerváltás elmarad
A november 8-i MNT-választásokra nem demokratikus, tisztességes és egyenlő feltételek között kerül sor. A körülmények egyértelműen a VMSZ-nek kedveznek, amely pénzzel, hálózattal, valamint a nyomtatott és az elektronikus sajtóval korlátlanul rendelkezik.
A vajdasági magyar közösség politikai vitalitása a Pásztor-éra alatt leépült – a politikai sokszínűség kiveszett, a fékek és ellensúlyok eltűntek, Vajdaság „néma tartománnyá” vált –, így nincs erőnlét az igazi hatalom- és rendszerváltás kiküzdésére.
A november 8-i MNT-választásokon csak két listára lehet szavazni: az egyik a VMSZ-é, a másik a VMÚ-é.
Nem valódi választás lesz ez, hanem csak szavazás – két alkalmatlan listára, amelyek közül egyik sem akar valódi rendszerváltást.
Amennyiben a VMSZ listája nyerné meg ismét a november 8-i MNT-választásokat, és Fremond Árpád maradna az MNT elnöke, az egyértelműen a VMSZ eddigi sikertelen nemzeti közösségi politikájának folytatását jelentené.
Ha az Újrakezdés jelöltjei kerülnének többségbe az MNT-ben, végrehajtanák-e a rendszerváltást? Vagy csak gazdacsere következne a karrier-újrakezdőkkel? Ahova idővel lassan a VMSZ-játékosok is átigazolnának?
Ezek a kérdések azért is időszerűek, mert Mezei Zoltán listavezető az Újvidéki Rádió PoliTér[9] című műsorában a szerkesztő, Muci Szántó Márta egyenes kérdésére – miszerint „készek-e koalícióra lépni a rivális listával a választások után?” – igennel válaszolt.
A Mezei iránti bizalmatlanságot csak fokozza, hogy korábban „hatszemközti beszélgetésen” vett részt Fremond Árpáddal és Pásztor Bálinttal – tudtuk meg a műsorból. Ki tudja, miben egyeztek meg, és ki mond igazat?
A zsarolás és megtorlás még mindig tart
A Vajdasági Magyar Plénumnak nem sikerült összegyűjtenie a választási lista állításához szükséges legalább 1073 hitelesített támogatói aláírást[10], így a választásokon nem vehet részt.
A vajdasági magyar ellenzéki erők nem tudtak megállapodni az egységes választási fellépésről, amiért a VMÚ, a VMDK, az MPSZ és a MALTER vezetőinek politikai felelőssége vetődik fel.
A vajdasági magyar közéletben továbbra is jelen vannak a VMSZ-től való függőségi viszonyok és a félelem, amelyek az elvándorláshoz is hozzájárulnak.
A néhai Pásztor István által vasmarokkal bevezetett zsarolás és megtorlás, az úgynevezett Pásztor-világ – amely az elvándorláshoz is hozzájárult – még mindig tart.
Szabadon és félelem nélkül
Az egyetemisták listájának október 25-i fölényes győzelmével és a VMSZ hatalmas választási és erkölcsi bukásával Szerbiában is megkezdődhet a rendszerváltás.
A vajdasági magyar választók nagy része is kimutatta, hogy társadalmi és politikai változást szeretne.
A november 8-i nemzeti tanácsi választásokon lehetőségük nyílt volna arra, hogy – megváltozott, demokratikusabb belpolitikai körülmények között – szabadabban és félelem nélkül mondjanak véleményt a VMSZ által irányított MNT tevékenységéről, és megújítsák legfőbb önkormányzati testületüket.
Vajon sor kerül-e erre?

***
Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, melyik listának szavaz bizalmat. Aki pedig úgy gondolja, hogy számára egyik lista sem elfogadható, az adjon le érvénytelen szavazatot (húzza át mindkét lista nevét), vagy írja rá, hogy melyik másik szervezetre szavazott volna, illetve maradjon távol a szavazástól. Ez is egyfajta véleménynyilvánítás.
Az új összetételű nemzeti tanács jogszerű lesz ugyan, de nem lesz általánosan elfogadott.
Nagyon úgy néz ki, hogy a november 8-án megválasztásra kerülő Magyar Nemzeti Tanács csak átmeneti jellegű lesz. A magyar közösség rendszerváltására sajnos még várni kell.
A közösségi jogokért folytatott küzdelem folytatódik!

Bozóki Antal
__________
[1] A miniszter Mladić feltételes szabadlábra helyezését kérte. https://szmsz.press/2026/08/23/a-miniszter-mladic-felteteles-szabadlabra-helyezeset-kerte/, 2026. augusztus 23.
[2] MNT-választás: Két lista közül választhatunk. https://szmsz.press/2026/10/29/mnt-valasztas-ket-lista-kozul-valaszthatunk/
[3] Uo.
[4] Megalakult a Vajdasági Magyar Újrakezdés 11 tagú elnöksége. https://www.magyarszo.rs/kozelet/a.355990/Megalakult-a-Vajdasagi-Magyar-Ujrakezdes-11-tagu-elnoksege, 2026. július 19.
[5] Tarr Zoltán. https://www.facebook.com/tarrzoltan.tisza/posts/pfbid02nUXY9Fum6GXiwmJLwoZiCG42Cvz1Zt4sKWaaWnc9gQ1EhfCZauhPMLLNBB4KipKQl, 2026. április 29. 21:12, és Dezső András: Tarr Zoltán: Tíz évre visszamenőleg megvizsgáljuk a külhoni támogatások felhasználását. https://telex.hu/belfold/2026/04/30/tarr-zoltan-tiz-evre-visszamenoleg-megvizsgaljuk-a-kulhoni-tamogatasok-felhasznalasat, 2026. április 30. 07:53
[6] Tarr Zoltán. https://www.facebook.com/tarrzoltan.tisza, 2026. július 9. 19:32, és Tarr Zoltán. https://hu.wikipedia.org/wiki/Tarr_Zolt%C3%A1n
[7] Uo.
[8] Gajda Attila. https://hu.wikipedia.org/wiki/Gajda_Attila
[9] PoliTér - 2026.10.30. https://media.rtv.rs/hu/politer/112955
[10] Az Egyetemista Lista győzelmét és az MNT-választásokat értékelte a VMP. https://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.361855/Az-Egyetemista-Lista-gyozelmet-es-az-MNT-valasztasokat-ertekelte-a-VMP. 2026. október 27.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése