Mikor önállósodik a tordai és a magyarittabéi iskola?
Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, miután július 6-án több témával kapcsolatban is tárgyalásokat folytatott Žarko Obradović oktatási miniszterrel, bejelentette: A miniszterrel egyebek között megállapodtak abban, hogy „a tordai Ady Endre Általános Iskola önállósulhat a Banatsko Karađorđevó-i Nikola Tesla Általános Iskolától, amelyhez igazából jogi szemponton kívül más köze nincsen. A miniszter azt mondta, felvállalja ennek a folyamatnak a befejezését, s őszre talán sikerülne is az önállósulás”.
A hírnek még talán örülni is lehetne, ha az említett iskola önállósulásának nem lenne már tizenhét éves története, és ha a politikusok nyilatkozatainak még hinni lehetne. Meg aztán itt van az a fránya „talán” szó is. És azért sem, mert nem csak a tordai, hanem a magyarittabéi önálló magyar tantestület létrehozása és függetlenítése sem valósult meg a szerb tantestülettől. Ezt azonban Korhecz egy szóval sem említette.
Csak ígéretek
A begaszentgyörgyi községi iskolaközpontot 1994-ben három részre szakították. A tordai Ady Endre Általános Iskolát a mintegy hét kilométerre levő Banatsko Karađorđevo-i szerb nyelvű általános iskolához csatolták és attól kezdve „kihelyezett tagozataként működik”, vagyis nem önálló jogi személy. Ettől az időtől kezdődik az iskola hanyatlása is. A központi iskolában nincsen magyar nyelvet is ismerő pedagógus, sem pszichológus. Érdekes lenne tanulmányozni azt is, hogy ez mennyiben járult hozzá a helybeliek elköltözéséhez és a gyermekvállaláshoz. (1996-ban az iskolában 197 diák volt, a 2009/2010-es iskolaévben 146, az őszre kezdődő tanévben pedig már csak 122 tanuló lesz). Az sem kizárt, hogy a szomszédos udvarnokiak számára ez miatt nem vonzó a tordai iskola és inkább szerb iskolába íratják a gyerekeket.
A tordai iskola jó példája annak, hogyan nem lehet megvalósítani a nemzeti kisebbségi jogokat és az önkormányzatot a Vajdaságban/Szerbiában, de annak is, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képtelen érvényesíteni a közösség érdekeit és a politikusok meg nem valósított ígéreteinek is.
Először – 2002. május 29-én – Bunyik Zoltán akkori tartományi oktatási és művelődési titkár és a VMSZ csúcsvezetőségének tagja (azóta kizárták a pártból) jelentette be: „Folyamatban van néhány új magyar általános iskola alapítása. Zentán úgy, hogy egy hatalmas iskola szétválik, Tordán pedig oly módon, hogy a helyi iskola (amely egy szerb iskola kihelyezett tagozata volt) önállósul”.
2005. február 11-én a Magyar Értelmiségi Fórumhoz tartozó 65 közéleti személyiség nyilvános levélben szólította fel a Magyar Nemzeti Tanács oktatási bizottságát, hogy „határozott fellépésével és intézkedésével harcolja ki a magyarittabéi önálló magyar tantestület létrehozását, és függetlenítését a szerb tantestülettől, valamint akadályozza meg a magyarittabéi, több mint kétszáz éves magyar nyelvű oktatás alattomos elsorvasztását”.
Pásztor Bálint (akkor az MNT Intézőbizottságának elnöke, most köztársasági parlamenti képviselő) és Böröcz József (akkor az MNT alelnöke) Magyarittabén 2005. március 15-én tanúk előtt ígéretet tett, hogy a Magyar Nemzeti Tanács az év április 30-áig feltérképezi a tartomány magyar oktatásának és a magyar tantestületeknek a problémáit, erről jelentést készít, és elintézi a magyarittabéi és a tordai magyar tantestületnek a központi iskolától való különválását.
2005. május 4-én öt civil szervezet – az Aracs Társadalmi Szervezet, a Pax Romana, az Árgus Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesület (VMPE) és a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság (VMTT) – elnöke nyílt levélben szólította fel az MNT oktatási bizottságának felelőseit, valamint Pásztor Bálintot, hogy ígéretükhöz híven eszközöljék ki a magyarittabéi és a tordai magyar tantestületek, illetve az iskolák függetlenné válását. Ezt követően (2005. május 30-án) a VMPE panasszal fordult az Európai Parlament két képviselőjéhez, Dr. Becsey Zsolthoz és Dr. Gál Kingához a magyarittabéi iskola ügyében.
Következett Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács akkori elnöke (most a Szekeres László Alapítvány Kuratóriumának elnöke, a Magyar Szó Kft. Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének elnöke, stb.), aki 2005. június 8-án a következőket nyilatkozta: – A tordai általános iskola önállósulása befejezett tényként kezelhető, hisz itt mind a begaszentgyörgyi községi képviselő-testület, mind a Tartományi Végrehajtó Tanács meghozta a saját határozatát. Mi megkértük a minisztert (Slobodan Vuksanović akkori köztársasági oktatási minisztert – B. A. megjegyzése), hogy minél gyorsabban intézkedjen, hogy elháruljon mindenféle jogi akadály, és mielőbb megszülessenek a működési engedélyek”.
Az önállósulásról szóló hír akkor nagy teret kapott a belföldi és a magyarországi sajtóban és az elektronikus médiában is.
Közben Begaszentgyörgy községben új összetételű (radikális–szocialista) önkormányzat jött létre, amely megkérdőjelezte a toráki, párdányi (Međa) és tordai általános iskola önállósulását és kérte az erről szóló (2004. június 21-i községi képviselő-testületi) döntés felülvizsgálását.
A két magyar tantestületű iskola önállósulása ezek után teljesen elakadt. Illetve csak az történt, hogy Tordán, 2009. május 16-án, a falunap alkalmából, nagy ünnepség keretében az iskola udvarában elhelyezték „az épülő tornaterem alapkövét” (amit időközben benőtt a fű). Az ünnepségen jelen voltak a VMSZ helyi és tartományi tisztségviselői, a község, a tartomány és az egyház képviselői is.
Időközben ugyanaz a Korhecz Tamás volt a tartomány nemzeti kisebbségügyi titkár, aki most az MNT elnöke és az iskola önállósulásáról egyezkedik. Tudnia kellene azonban – a közigazgatásban eltöltött tíz év után –, hogy a miniszterrel nem szóban kellene „tárgyalni”, hanem a szerb kormánytól írásban követelni az önállósulásról szóló határozat meghozatalát.
A magyar nyelvű oktatás elsorvasztása
Tizenhét éve nem önálló a tordai iskola, aminek számos hátrányos következménye van, elsősorban a tanulók, de az iskola és a falu szempontjából is. Az iskola önállóan például nem pályázhat sem szerbiai, sem pedig külföldi támogatásra, ami nagyban csökkenti a fejlődését. (Érdekes viszont, hogy az iskola igazgatója nemigen hallatta hangját ebben a témában.)
A kérdés most csak az, hogy érvényt tud-e szerezni a Magyar Nemzeti Tanács a tordaiak követelésének és a saját, az iskola önállósulására vonatkozó 2011. április 5-i határozatának? Képesek-e egyáltalán a vajdasági magyar politikusok biztosítani a kisebbségi jogokat és ígéreteik megvalósítását vagy nem? Jellemző, hogy – Bunyik Zoltán és Böröcz József kivételével, aki „2009-ben befejezte az aktív munkát” –, mindegyik érintett politikus (a VMSZ-nek köszönve) továbbra is vezető tisztséget tölt be, illetve magasabb pozícióba került. Dobai János például, „a falu elnöke”, a VMSZ tanácsának tagja és a párt Begaszentgyörgyi Községi Szervezetének elnöke, a begaszentgyörgyi község alelnöke (2008-tól), még tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes is lett (2008-ban). (Megdöbbentő, hogy egyeseknek fontosabb a hatalom és a tisztségek halmozása, mint a közösség érdeke!)
Nem véletlen, hogy a vajdasági magyar civil szervezetek több alkalommal is felhívták az MNT figyelmét a délvidéki magyar oktatás leépülésére. Ha az MNT képtelen a legalapvetőbb nemzeti kisebbségi és emberi jogok kiharcolására, akkor nincs értelme, hogy a szerbiai kormány kisebbségpolitikájának csak a kirakattárgya legyen a külföld számára, ezért talán eredményesebb lenne, ha a miniszterrel való szóbeli egyezkedés helyett hatásosabb módszerekhez folyamodna, vagy az új iskolaév kezdetekor demonstratívan lemondana.
Végső soron a szórványban a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásáról, a kis magyar közösségek fokozatos és folyamatos megszűnéséről van szó, hisz az oktatás a megmaradás egyik fő pillére. Engedélyezi-e a hatalom a kisebbségek számára az önálló magyar iskolák (hálózatának) működését?
Ha a tordai és magyarittabéi iskola önállósulásából szeptemberig nem lesz semmi, mint ahogyan arra a dolgok jelenlegi állásából következtetni lehet, akkor igazuk lesz azoknak akik úgy tartják, hogy az MNT is „a szerb hatalom által ellenőrzött” testület, de azoknak is, akik azt állítják, hogy az MNT „tehetetlen”.
Újvidék, 2011. július 16.
Bozóki Antal
A tordai Ady Endre Általános Iskola
krónikája
1803 – Az iskola mostani épületével szemben, a jelenlegi piactéren felépült a falu első, nádfedeles iskolája.
1859 – A falu központjában (a mai iskola helyén) új iskola épült, mert a tanulók száma 190-re
emelkedett.
1871 – A tordai iskola miniszteri rendelettel megkapja a Tordai Községi Elemi Népiskola
elnevezést.
1871. május 29. – Megalakult az első tordai iskolaszék.
1874 – Felépült az úgynevezett nyugati és keleti iskola. Három iskolája volt ekkor a falunak.
1938 – Az 1859-ben épült iskola helyén elkészült az új, egyemeletes, 4 tanteremmel és négy tanítói
lakással ellátott központi iskola, amely a II. világháború után Ady Endre nevét vette fel.
Az 1946/47-es iskolaévtől az 1950/51-es iskolaévig hét osztályos volt az általános iskola.
Az 1951/52-es iskolaévtől kezdetét vette a faluban a nyolc osztályos általános iskola.
1972-ben ,,mamutiskolává” kapcsolták össze a Begaszentgyörgy község összes oktatási
intézményét.
1988–1889 – A keleti és a nyugati iskola épületét a helyi közösség elárverezte és mindkettőt le is
bontották. Ezzel egy időben a központi iskolát teljes egészében felújították, bővítették és
korszerűsítették.
1994-ben a begaszentgyörgyi községi iskolaközpontot három részre szakították. A tordai iskolát a mintegy hét kilométerre levő Banatsko Karađorđevo-i szerb nyelvű általános iskolához csatolták és attól kezdve „kihelyezett tagozataként működik”, vagyis nem önálló jogi személy.
és önállósulási kálváriája
2002. május 29. – Bunyik Zoltán aktuális tartományi oktatási és művelődési titkár bejelentette:
„Folyamatban van néhány új magyar általános iskola alapítása. Zentán úgy, hogy egy hatalmas iskola szétválik, Tordán pedig oly módon, hogy a helyi iskola (amely egy szerb iskola kihelyezett tagozata volt) önállósul”.
2004. június 21. – A begaszentgyörgyi képviselő-testület ülésén – a Szerbiai Szocialista Párt
tanácstagjainak ellenkezése ellenére – nagy többséggel megszavazták a tordai Ady Endre, a toráki George Coşbuc (Đorđe Kožbuk) és a párdányi-međai Đura Jakšić iskola önállósulását, amelyek eddig kihelyezett tagozatokként működtek. E három iskola önállósulási törekvése több mint két évvel korábban kezdődött. Az iskolák, a helyi közösségek és (most) a község is meghozta a szükséges beleegyezést.
2004 nyarán tartományi eszközökből nagyjavítást végeztek a tordai iskolán, amelynek keretében
felújították a tetőt és a (régi községháza épületében lévő) tornatermet, beépítették a tetőteret
és új kéményt kapott a fűtőközpont is.
2005. február 11. – A Magyar Értelmiségi Fórumhoz tartozó 65 közéleti személyiség nyilvános
levélben szólította fel a Magyar Nemzeti Tanács oktatási bizottságát, hogy „határozott fellépésével és intézkedésével harcolja ki a magyarittabéi önálló magyar tantestület létrehozását, és függetlenítését a szerb tantestülettől, valamint akadályozza meg a magyarittabéi, több mint kétszáz éves magyar nyelvű oktatás alattomos elsorvasztását”.
2005. február 12. – Jogosult a tordai iskola kiválása a Banatsko Karadorđevo-i Nikola Tesla Általános Iskolából, amely szerb nyelvű, és csak hátrányt jelent a munkájukban, a támogatások elnyerésében, foglalt állást a Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesület (VMPE).
• Bozóki Antal, az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület Intézőbizottságának az elnöke a Magyar Értelmiségi Fórumhoz tartozó 65 értelmiséginek a Magyar Nemzeti Tanácshoz intézett, a magyarittabéi önálló magyar tantestület létrehozását szorgalmazó nyílt levéléhez való hozzászólásában szorgalmazta a tordai Ady Endre általános iskola önállósulását is.
2005. február 16. – A magyarittabéi, illetve a tordai iskolával kapcsolatos kezdeményezésekről annyi
információval rendelkezem, amennyi a sajtóban megjelent – nyilatkozta Pásztor Bálint, az MNT intézőbizottságának elnöke a Magyar Szónak.
2005. február 19. – Vajda János, a tordai kihelyezett tagozat segédigazgatója és Dobai János, a tordai
helyi közösség tanácsának elnöke közleményt írtak alá, amelyben kifejtik, hogy a tordai iskola önállósulási törekvését nagymértékben támogatja a tordai helyi közösség vezetősége, de az önállósulásra beleegyezését adta a Nikola Tesla Általános Iskola iskolaszéke, a begaszentgyörgyi község akkor még demokratikus hatalma, a községi végrehajtó tanács és a községi képviselő-testület is.
2005. március 1. – Jámbor István, magyarittabéi nyugdíjas fizika-kémiatanár nyílt levelet intézett
Pásztor Bálinthoz, az MNT intézőbizottsága elnökéhez, amelyben segítségét kéri a magyarittabéi és a tordai magyar tannyelvű oktatás megmentéséért.
2005. március 15. – Pásztor Bálint és Böröc József Magyarittabén tanúk előtt ígéretet tett, hogy a
Magyar Nemzeti Tanács az év április 30-áig feltérképezi a tartomány magyar oktatásának és a magyar tantestületeknek a problémáit, erről jelentést készít, és elintézi a magyarittabéi és a tordai két magyar tantestület különválását.
2005. május 4. – Öt civil szervezet – az Aracs Társadalmi Szervezet, a Pax Romana, az Árgus
Szerbiai Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének (VMPE) és a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság (VMTT) – elnöke nyílt levélben ismételten felszólította az MNT oktatási bizottságának felelőseit, valamint Pásztor Bálintot, hogy ígéretükhöz híven eszközöljék ki a magyarittabéi és a tordai magyar tantestületek, illetve az iskolák függetlenné válását.
2005. május 30. – A VMPE panasszal fordult az Európai Parlament két képviselőjéhez, Dr. Becsey
Zsolt és Dr. Gál Kinga képviselőhöz a magyarittabéi iskola ügyében.
2005. június 8. – A tordai általános iskola önállósulása befejezett tényként kezelhető, hiszen itt mind a
begaszentgyörgyi községi képviselő-testület, mind a Tartományi Végrehajtó Tanács meghozta a saját határozatát – nyilatkozta Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács akkori elnöke a Magyar Szóban.
2005. július 20. – Begaszentgyörgy községben az új összetételű (radikális–szocialista) önkormányzat
megkérdőjelezte a toráki, párdányi és tordai általános iskola önállósulását és kérte az erről szóló döntés felülvizsgálását, írja a Hét Nap (Bánáti Újság).
2009. május 16. – Az Ady Endre általános iskola udvarán dr. Német László bánsági püspök, a falunapi
ünnepség keretében megáldotta és megszentelte az „épülő tornaterem” alapkövét.
2011. április 5. – A Magyar Nemzeti Tanács határozatot hozott a Banatsko Karađorđevo-i Nikola
Tesla általános iskola tordai kihelyezett részlegének önállósulására (16/2011 számú határozat).
2009. július 6. – Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, miután több témával
kapcsolatban is tárgyalásokat folytatott Žarko Obradović oktatási miniszterrel, a Magyar Szó napilapban közölt jegyzetében bejelenti: „Ha minden igaz …, évtizedes küzdelem után önállósulni fog a tordai Ady Endre Általános iskola”.
B. A.
2011. július 30., szombat
2011. július 29., péntek
Aracsi pusztatemplom
Holnap (mindig az augusztus elsejéhez eső legközelebbi júliusi szombaton) tartja a vajdasági magyarság a megemlékezést az aracsi pusztatemplomnál, amely az egyik legkorábbi építészeti emlék Vajdaságban. A romjaiban is monumentélis templom Törökbecse közelében fekszik. Az alábbi összeállítást az aracsi pusztatemplomról a Wikipédia alapján közöljük.
A Bánság szerbiai részén a Törökbecse, Beodra és Basahíd közötti határban egy téglaépület monumentális hatású romjai találhatók. A templom eredetileg három köríves, apszisos, nyolcszögű és kötegelt pillérekkel tagolt háromhajós, bazilikális szerkezetű, boltozott, román stílusú építmény volt, amelyet utóbb az északi mellékhajó keleti szakasza fölé emelt, a ferences liturgiai szokásoknak megfelelően elhelyezkedő toronnyal egészítettek ki. A templomból mára a nyugati fal, a szentélyrész a hozzá csatlakozó északi főhajófal két árkádnyi szakaszával és a toronnyal maradt fenn. Ezeket a részeket az 1970-es évek ásatásait követően, a romállapotot továbbra is fenntartva, kiegészítették. A kolostori épületek föld alatti maradványai a templomtól északra terülnek el.
A templom a 13. század első harmadában, valószínűleg egy korábbi templomot felváltva épült (az előzmény létére az 1896-ban előkerült ún. aracsi kő utalhat). A datálás a művészeti kapcsolatokra alapozható, amelyeknek rekonstruálásával Raffay Endre foglalkozott. Megállapítása szerint a kapcsolatok az 1200-körüli magyarországi emlékek mintakép-, illetve közvetítőszerepét feltételezik.
Az alaprajz, a pillérformák és a szentélyrész előtti szakasz a Csák nemzetség vértesszentkereszti templomáéval, a boltozati rendszer pedig a franciaországi Bourges székesegyházát is jellemző megoldással rokonítható. A díszítőfaragványok egy része antikizáló kompozíciójú. Ezek az esztergomi királyi palota és az érseki székesegyház provence-emiliai eredetű stílusrétegének a hatásáról tanúskodnak: mestereik a tudásukat ott szerezték. A faragványok egy másik csoportja gótikus jellegű, egy közülük a Pannonhalmi Bencés Főapátsági templom reimsi kapcsolatú faragványaival mutat összefüggést.
Az épület sorsát a 16. század török pusztításai pecsételték meg. A romok a környék elnéptelenedésének, majd a 19. századi romkultusznak és a művészettörténeti-régészeti tudomány általi felfedezésnek köszönhetően menekültek meg a teljes pusztulástól. Fennmaradásuk állagmegóvó helyreállítási munkák eredménye.
Az aracsi pusztatemplomot az 1990-es években a délvidéki magyarság újra felfedezte, s fokozatosan a délvidéki magyarság jelképévé, kultikus emlékévé válik. Két civil szervezet, s a délvidéki magyarság közéleti szereplőinek adományozandó díj viseli e nevet.
Aracs
Aracs a Vajdaság Közép-Bánsági körzetében fekszik, Törökbecsétől 12 km-re. Ma Törökbecse város része. A település közelében található pusztatemplom az egyik legkorábbi építészeti emlék a Vajdaságban.
A község középkori neve Aracsa volt. Szerbül a XIX. században Vrányova, vagy Vránova.
Története
Első írásos említése Arach néven történt az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékekben, valamint az 1422–1450. években kelt oklevelekben. 1422-ben már vásáros hely volt. 1440-ben Becse várához tartozott. Egy 1441 táján kelt oklevél, mely a becsei vár tartozékait felsorolja, Aracsot is megemlíti mint oppidium, azaz város. Az egész középkoron át a becsei vár sorsában osztozott. A XV. század közepén Torontál vármegye gyakran tartotta e helységben közgyűléseit.
Erzsébet özvegy királyné 1370-ben Szent Miklós tiszteletére itt ferencrendi kolostort alapított. Ennek romjai ma is láthatók.
1551 szeptember 25-ike előtt Mehemet beglerbég elfoglalta. A török hódoltság alatt elpusztult.
Az elpusztult falutól északkeletre eső területen szerbek telepedtek le, akik néhány házból álló telepüket Vránovának (Varjas) nevezték.
A zentai győzelem után 1697-ben e vidék is felszabadulva a török hódoltság alól, a Csernovics patriarchával bevándorolt szerbek közül sok telepedtek le Vránován. Mikor 1717-ben, gróf Mercy tábornok a temesvári bánságot szervezte, a tartomány védelmére és a közlekedés lehetővé tételére hat katonai századvidéket alakított. Ezek egyike volt Vránova.
Mivel a helység távol feküdt a Tiszától, a vránovai szerb polgármiliciát 1726-ban átköltöztették arra a magaslatra, mely az elpusztult becsei vár és a Baktó között feküdt. Ezt az új telepet baktói katonai őrállomásnak nevezték.
A Határőrvidék feloszlatásakor a bácsmegyei Becséről, Péterrévéről és Moholról 1752-ben bácskai szerb granicsárok telepedtek le Vránova községbe, melynek lakossága ez által annyira gyarapodott, hogy a századvidéknek »Franovaer Compagnie« néven középpontja lett.
1766–68-ban, a német és szerb bánsági határőrezredek felállításakor sokan elköltöztek Vránováról, melyet a polgárosított tiszai járásba osztottak be. Még mielőtt a temesvári bánságot visszacsatolták volna Magyarországhoz, a szerb nép vezérei mindent elkövettek, hogy a régi századvidékekhez tartozott katonai községek, a magyar vármegyék fennhatóságától függetleníttessenek. Így keletkezett 1774-ben a Nagykikindai kiváltságos kerület, melynek Vránova is része lett. Még ebben az évben mezőváros lett, és kincstári határát az itteni szerb lakosság haszonélvezetben bírta: az egyes házak, háznépek között eleinte évről-évre, majd három évenként felosztották. Magyar nem részesülhetett e földekből. 1779-ben Torontál vármegyébe kebelezték.
1806 január 31-én országos vásárok tartására nyert szabadalmat, 1817 augusztus 1-én pedig a kerülethez tartozó többi községekkel együtt kiváltságlevelet nyert.
A XVIII. század végétől, mikor a törökbecsei uradalom a Sissány család kezére jutott, egyre több magyar telepedett le Vránovára. 1786-ban már 60 katolikus magyart találunk itt és számuk az 1820–1840 közötti években a szegedvidéki, bácskai és marosi iparosokkal, jelesül hajóácsokkal és molnárokkal gyarapodott. 1830-tól kezdve a magyarok iskolát is fenntartottak.
1848–49-ben a magyar lakosság több ízben támadásnak volt kitéve a szerbek részéről, különösen akkor, mikor Knicsanin a szerb felkelőkkel bevonult a helységbe s a nagykocsmában haditörvényszéket ülve, embertelen kegyetlenséggel büntette azokat, akiket magyar érzelmekkel vádoltak.
Az 1876:XXXIII. törvénycikk a nagykikindai kerületet Torontál vármegyébe kebelezte, Vránovát a törökbecsei járáshoz csatolták. 1888-ban a helység nevét Aracsra változtatták.
A római katolikus plébániát 1881-ben alapították, a templom 1904-ben épült. A szerb egyház egyidős a balkáni szerbek beköltözködésével. Templomuk 1796-ban épült.
1918-től az SZHSZ királyság része, majd 1941-44 között német megszállás alá került, 1945-től Jugoszláviához tartozik. Ma nem önálló, Törökbecse város része.
Aracs monostora
A Szent Mihály tiszteletére alapított benedekrendi apátság építésének idejéről eltérő vélemények alakultak ki. Van aki a XI. századra teszi, de sokkal többen vannak azok, akik a XIII. század első felét tartják valószínűbbnek.Msgr. Huzsvár László nagybecskereki székespüspök az aracsi pusztatemplomban tartott szentbeszédében (2000. július 30.) felhívta hallgatóságának a figyelmét, hogy az imaórák liturgiájában (zsolozsmáskönyvben) minden év augusztus 20-án részletet olvas a papság VI. Pál pápa leveléből, amelyben a Szent István alapította monostorokról szóló felsorolásban az aracsi is szerepel. (Építése az 1030-as években történhetett egy régebbi keresztény templom romjaira). A pusztatemplomnak mint jelképnek fontos alkotóeleme ez a feltételezett Szent István-i alapítás.
III. Orbán pápa 1187. évi bullájában megemlíti Aracsot is Ecclesia s. Margarethae de Characha néven. Apátja Miklós, részt vett az 1256. évi esztergomi zsinaton. IV. László király uralkodása alatt, valószínűleg az 1280. évi rablóhadjárat folyamán a kunok feldúlták.
Az 1332. évi pápai tizedlajstromban Aracs neve megtalálható a C pont alatt. A lelkész tisztségét ekkor András Márton töltötte be.
Erzsébet királyné, Nagy Lajos király anyja, 1370-ben helyreállíttatta. Ő eszközölte ki IX. Gergely pápánál, hogy az apátság a minoritáké lett, kik azután a török hódoltságig bírták. Az erről szóló levelet a pápa 1378-ban állította ki Erzsébet anyakirályné kérelmére.A nagyváradi rendi gyűlés János atyát nevezte ki a monostor főnökévé. Az új monostor 1380-ban még nem készült el teljesen, de Erzsébet királyné végrendeletében, amely 1380-ból való, 500 forint aranyat hagyott reá, továbbá egy atlaszból készült aranyszínű, gyöngyökkel díszített miseruhát a hozzávaló kellékekkel, két ezüst kannácskát és két ezüst körmeneti keresztet azzal a céllal, hogy az aracsi monostor újjáépítésének befejezését még halála után is lehetővé tegye.[A minoriták ezután csak néhány évig voltak itt, mert a monostor 1536-ban már fel volt dúlva. A szerzetesektől elhagyott monostort erősséggé alakították át; 1551-ben azonban ez is török kézre került, amit Tinódi Sebestyén is megénekelt a Siralmas Krónika c. művében.
1770 körül a romos templomot nádtetővel fedték be.
A temesvári konventet vezető Jakosics József 1781-ben kéziratos munkájában ír Aracsról és annak történelméről.
Az aracsi településről elnevezett kolostortemplom romjait a XIX. század a romantika szellemében fedezte fel. A felfedezést jelentő és a romokat első ízben interpretáló alkotások – két írásmű és egy festmény – a keletkezési, illetve a rendeltetési helyük alapján a rom földrajzi környezetéhez, Torontál vármegyéhez kötődnek. Bárány Ágoston a Társalkodóban megjelent írásait 1835-ben és 1837-ben Nagybecskereken fogalmazta meg, a festmény az 1840-es években a Karátsonyi család beodrai birtokközpontjában álló kastélyába készült.
1911-ben Grezle királyi tanfelügyelő közbenjárására javították, renoválták, megerősítették a pusztatemplom romjait. A falak és a főkapu kitört, kibontott részeit beépítették, hogy össze ne omoljanak. 1919 után a pusztatemplom Magyarország határain kívül maradt, így sorsa még mostohábbra fordult. 1946 és 1951 között ásatások zajlottak a Vajdasági Műemlékvédelmi Intézet koordinálása alatt.
1990-től napjainkig
Hosszabb kihagyás után 1990-ben Varnyú Ilona szervez újra rendezvényt a templomnál. Kalapis Zoltán beszél a pusztatemplom történetéről, Nagy Sándor régész pedig az ásatások eredményeit ismerteti, valamint az általa készített filmet is levetítik. 1997-ben Szabadkán megalakult az Aracs Társadalmi Szervezet a Művelt Faluért. A szervezet minden évben két Aracs-díjat és három Aracs-érmét oszt ki az arra érdemes személyeknek. Az Aracs Pusztatemplom Műemlékvédő Társaság 1999. augusztus 1-jén tartotta meg az első emléknapi ünnepséget a pusztatemplomnál.
A tordai Aracs Pusztatemplom Műemlékvédő Társaság a pusztatemplom ismertetése céljából a magyar világ felé szétküldött több mint 400 levelének hatására 2000. június 6-án a magyarországi Országos Műemlékvédő Hivatalból egy küldöttség látogatott Tordára és a pusztatemplomhoz. Egynapos látogatásuk alatt alaposan áttanulmányozták a pusztatemplom romjait. Visszatérve Budapestre egy tervet készítettek a pusztatemplom restaurálására, amelyben 15-30 millió forintot állapítottak meg a munkálatokra fordítandó minimális összegként. A helyreállítás magában foglalta a romos falak konzerválását, a két mellékapszis befalazását és lefedését, a torony ellátását szilárd szerkezettel, valamint az ajtó elzárását erős vasráccsal. 2000. július 31-én Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának minisztere kérvényei hatására 2 millió forintot ítélt meg a tordai Aracs Pusztatemplom Műemlékvédő Társaságnak a pusztatemplom restaurálására, mivel azonban csak a munkálatok utófinanszírozására volt lehetőség, így ez nem volt kivitelezhető.
2009-ben elkezdődött az aracsi pusztatemplom állapotának állagfelmérése. A magyarcsernyei Biacsi Karolina, a budapesti Képzőművészeti Egyetem kőszobor-restaurátor szakának negyedéves hallgatója a kisoroszi Torontál Magyar Kulturális Központtal karöltve fogott neki a teljes évig tartó munkának.
A templom leírása
A Szent Mihály tiszteletére alapított benedekrendi apátság temploma háromhajós, háromapszisos, boltozott, kolostori téglabazilika. A területet keletről a Galád folyó árka határolja, amely körül legelő – puszta terül el. A nyugati homlokzat előtt – a pusztai síkság felé lankásodó területen – földutak tagolta szántóföldek húzódnak.
A templomtól északra kolostori épületek emelkedtek, az ellenkező oldalon a régészek település nyomait fedezték fel. Ez a település Miomir Petrović elsősorban térképészeti kutatásaira alapozott véleménye szerint nem azonosítható – ahogyan azt korábban tették – Araccsal; ez a helynév a romok környezetére csak a XVIII. század óta vonatkoztatható, illetve Aracsot a romoktól északra körülbelül húsz kilométerre elhelyezkedő, mára szintén elpusztult településsel lehet kapcsolatba hozni.
A kutatás jelenlegi álláspontja szerint tehát a romok körül létezett település középkori nevét nem ismerjük. A hagyomány Pusztatemplomként vagy Góthegyházaként ismeri a romokat.
Az aracsi településről elnevezett romok egy háromhajós hosszházú és kelet felé néző szentélyrésszel ellátott, boltozott templomépület maradványai. A hosszházat három-három pillér 1,72:1,0 arányban osztja középső fő- és kétoldali mellékhajókra, amelyek alaprajzilag azonos hosszúságúak. A hajók a felépítményben bazilikális szerkezetet alkotva illeszkednek egymáshoz. A templom kereszthajó nélküli, de az apszisok előtti szakasz hosszanti irányban nyújtottabb, mint a nyugatabbi három. Az északi mellékhajó keleti szakasza felett torony emelkedik. A keleti oldalhoz csatlakozó szentélyrészt három apszis alkotja, amelyek közül az oldalsók nem a mellékhajók tengelyében, hanem attól a közép felé eltolódva helyezkednek el. Az apszisok belül félköríves, kívül a falvastagságnak megfelelően egymásra metsződő alaprajzon emelkednek.
A templomnak a külső falsíkoktól mért teljes hosszúsága 26,64, szélessége pedig 15,47 méter.
Az alaprajz, a pillérformák és a szentélyrész előtti szakasz a Csák nemzetség vértesszentkereszti templomáéval, a boltozati rendszer pedig a franciaországi Bourges székesegyházát is jellemző megoldással rokonítható. A díszítőfaragványok egy része antikizáló kompozíciójú. Ezek az esztergomi királyi palota és az érseki székesegyház provence-emiliai eredetű stílusrétegének a hatásáról tanúskodnak: mestereik a tudásukat ott szerezték. A faragványok egy másik csoportja gótikus jellegű, egy közülük a Pannonhalmi Bencés Főapátsági templom reimsi kapcsolatú faragványaival mutat összefüggést.
A templomot téglából emelték, de a szerkezeti elemek nagy része kőburkolattal ellátva vagy kőből készült, amint a díszítőfaragványok is. A szürkésfehér kőanyag a geológusok szerint Sóvár (Szalánkemén, Slankamen) tájáról, a Tarcal-hegységrő származik. A régészeti feltárások padlólapok, oszloptörzsek és lábazatok töredékeit azonosították, amelyek anyaga a művészettörténeti szakirodalomban vörös márványként meghatározott tömött vörös mészkő, amely Tóth Mária megállapítása szerint nem azonos az Esztergom környéki bányákból kikerült kőanyaggal, hanem talán Erdélyből származtatható.
Az épületből az 1863-as pusztulást követően a nyugati homlokzati fal, a szentélyrész az északi árkádsor csatlakozó két szakaszával és a toronnyal, valamint az ezekhez tartozó falszakaszok maradtak fenn. Az 1970-es és 1980-as évek rekonstrukciós munkálatainak alkalmával újjáépítették az északi árkádsor elpusztult nyugati és a déli sor első nyugati és keleti elemeit, valamint részben a főhajófalakat is. A mellékhajók 2,5–3 méter magasságú oldalfalai is ekkor készültek.
Az aracsi kő
A szakirodalomba az aracsi kő néven bevonult faragvány egy eredetileg hosszúkás, lefelé enyhén keskenyedő alakú, vastag kőlap töredéke. A kőlapból nemcsak az alsó rész, de a vastagságnak egy része is hiányzik. A fő felülete és az oldalak díszítettek. Az előbbin egymás alatti, keretelt mezőkre osztott kompozíciót látni, amelyek közül a felső nagyjából ép állapotban maradt fenn, az alsóból viszont csekély részletek ismertek. Mindkét mezőben frontálisan ábrázolt emberalakok, valamint latin feliratok kaptak helyet. A felső, kevésbé hátramélyített alapsíkú mező jobb szélén karinget és vállán átvetett stólát viselő pap félalakja jelenik meg, aki jobb kezét áldásra vagy esküre emeli, baljában, amelynek a könyökrésze rátakar a lapos keretrészre, talán könyvet tart maga elé. Az arc szakállas, a haj homlokra fésült, a fül elálló. A felirat, amely oldalról, a pap felől olvasható, imára szólít fel, első sora hiányzik. Az alsó mezőben, a fejfedők tanúsága szerint két – egy jobb oldali magasabb és egy alacsonyabb – figura kapott helyet. A köztük lévő felirat, amely szemből olvasható, átokkal fenyegeti a kő esetleges eltulajdonítóját.
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4290/Aracsi-pusztatemplom.html, 2011. július 29. [9:08]
A Bánság szerbiai részén a Törökbecse, Beodra és Basahíd közötti határban egy téglaépület monumentális hatású romjai találhatók. A templom eredetileg három köríves, apszisos, nyolcszögű és kötegelt pillérekkel tagolt háromhajós, bazilikális szerkezetű, boltozott, román stílusú építmény volt, amelyet utóbb az északi mellékhajó keleti szakasza fölé emelt, a ferences liturgiai szokásoknak megfelelően elhelyezkedő toronnyal egészítettek ki. A templomból mára a nyugati fal, a szentélyrész a hozzá csatlakozó északi főhajófal két árkádnyi szakaszával és a toronnyal maradt fenn. Ezeket a részeket az 1970-es évek ásatásait követően, a romállapotot továbbra is fenntartva, kiegészítették. A kolostori épületek föld alatti maradványai a templomtól északra terülnek el.
A templom a 13. század első harmadában, valószínűleg egy korábbi templomot felváltva épült (az előzmény létére az 1896-ban előkerült ún. aracsi kő utalhat). A datálás a művészeti kapcsolatokra alapozható, amelyeknek rekonstruálásával Raffay Endre foglalkozott. Megállapítása szerint a kapcsolatok az 1200-körüli magyarországi emlékek mintakép-, illetve közvetítőszerepét feltételezik.
Az alaprajz, a pillérformák és a szentélyrész előtti szakasz a Csák nemzetség vértesszentkereszti templomáéval, a boltozati rendszer pedig a franciaországi Bourges székesegyházát is jellemző megoldással rokonítható. A díszítőfaragványok egy része antikizáló kompozíciójú. Ezek az esztergomi királyi palota és az érseki székesegyház provence-emiliai eredetű stílusrétegének a hatásáról tanúskodnak: mestereik a tudásukat ott szerezték. A faragványok egy másik csoportja gótikus jellegű, egy közülük a Pannonhalmi Bencés Főapátsági templom reimsi kapcsolatú faragványaival mutat összefüggést.
Az épület sorsát a 16. század török pusztításai pecsételték meg. A romok a környék elnéptelenedésének, majd a 19. századi romkultusznak és a művészettörténeti-régészeti tudomány általi felfedezésnek köszönhetően menekültek meg a teljes pusztulástól. Fennmaradásuk állagmegóvó helyreállítási munkák eredménye.
Az aracsi pusztatemplomot az 1990-es években a délvidéki magyarság újra felfedezte, s fokozatosan a délvidéki magyarság jelképévé, kultikus emlékévé válik. Két civil szervezet, s a délvidéki magyarság közéleti szereplőinek adományozandó díj viseli e nevet.
Aracs
Aracs a Vajdaság Közép-Bánsági körzetében fekszik, Törökbecsétől 12 km-re. Ma Törökbecse város része. A település közelében található pusztatemplom az egyik legkorábbi építészeti emlék a Vajdaságban.
A község középkori neve Aracsa volt. Szerbül a XIX. században Vrányova, vagy Vránova.
Története
Első írásos említése Arach néven történt az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékekben, valamint az 1422–1450. években kelt oklevelekben. 1422-ben már vásáros hely volt. 1440-ben Becse várához tartozott. Egy 1441 táján kelt oklevél, mely a becsei vár tartozékait felsorolja, Aracsot is megemlíti mint oppidium, azaz város. Az egész középkoron át a becsei vár sorsában osztozott. A XV. század közepén Torontál vármegye gyakran tartotta e helységben közgyűléseit.
Erzsébet özvegy királyné 1370-ben Szent Miklós tiszteletére itt ferencrendi kolostort alapított. Ennek romjai ma is láthatók.
1551 szeptember 25-ike előtt Mehemet beglerbég elfoglalta. A török hódoltság alatt elpusztult.
Az elpusztult falutól északkeletre eső területen szerbek telepedtek le, akik néhány házból álló telepüket Vránovának (Varjas) nevezték.
A zentai győzelem után 1697-ben e vidék is felszabadulva a török hódoltság alól, a Csernovics patriarchával bevándorolt szerbek közül sok telepedtek le Vránován. Mikor 1717-ben, gróf Mercy tábornok a temesvári bánságot szervezte, a tartomány védelmére és a közlekedés lehetővé tételére hat katonai századvidéket alakított. Ezek egyike volt Vránova.
Mivel a helység távol feküdt a Tiszától, a vránovai szerb polgármiliciát 1726-ban átköltöztették arra a magaslatra, mely az elpusztult becsei vár és a Baktó között feküdt. Ezt az új telepet baktói katonai őrállomásnak nevezték.
A Határőrvidék feloszlatásakor a bácsmegyei Becséről, Péterrévéről és Moholról 1752-ben bácskai szerb granicsárok telepedtek le Vránova községbe, melynek lakossága ez által annyira gyarapodott, hogy a századvidéknek »Franovaer Compagnie« néven középpontja lett.
1766–68-ban, a német és szerb bánsági határőrezredek felállításakor sokan elköltöztek Vránováról, melyet a polgárosított tiszai járásba osztottak be. Még mielőtt a temesvári bánságot visszacsatolták volna Magyarországhoz, a szerb nép vezérei mindent elkövettek, hogy a régi századvidékekhez tartozott katonai községek, a magyar vármegyék fennhatóságától függetleníttessenek. Így keletkezett 1774-ben a Nagykikindai kiváltságos kerület, melynek Vránova is része lett. Még ebben az évben mezőváros lett, és kincstári határát az itteni szerb lakosság haszonélvezetben bírta: az egyes házak, háznépek között eleinte évről-évre, majd három évenként felosztották. Magyar nem részesülhetett e földekből. 1779-ben Torontál vármegyébe kebelezték.
1806 január 31-én országos vásárok tartására nyert szabadalmat, 1817 augusztus 1-én pedig a kerülethez tartozó többi községekkel együtt kiváltságlevelet nyert.
A XVIII. század végétől, mikor a törökbecsei uradalom a Sissány család kezére jutott, egyre több magyar telepedett le Vránovára. 1786-ban már 60 katolikus magyart találunk itt és számuk az 1820–1840 közötti években a szegedvidéki, bácskai és marosi iparosokkal, jelesül hajóácsokkal és molnárokkal gyarapodott. 1830-tól kezdve a magyarok iskolát is fenntartottak.
1848–49-ben a magyar lakosság több ízben támadásnak volt kitéve a szerbek részéről, különösen akkor, mikor Knicsanin a szerb felkelőkkel bevonult a helységbe s a nagykocsmában haditörvényszéket ülve, embertelen kegyetlenséggel büntette azokat, akiket magyar érzelmekkel vádoltak.
Az 1876:XXXIII. törvénycikk a nagykikindai kerületet Torontál vármegyébe kebelezte, Vránovát a törökbecsei járáshoz csatolták. 1888-ban a helység nevét Aracsra változtatták.
A római katolikus plébániát 1881-ben alapították, a templom 1904-ben épült. A szerb egyház egyidős a balkáni szerbek beköltözködésével. Templomuk 1796-ban épült.
1918-től az SZHSZ királyság része, majd 1941-44 között német megszállás alá került, 1945-től Jugoszláviához tartozik. Ma nem önálló, Törökbecse város része.
Aracs monostora
A Szent Mihály tiszteletére alapított benedekrendi apátság építésének idejéről eltérő vélemények alakultak ki. Van aki a XI. századra teszi, de sokkal többen vannak azok, akik a XIII. század első felét tartják valószínűbbnek.Msgr. Huzsvár László nagybecskereki székespüspök az aracsi pusztatemplomban tartott szentbeszédében (2000. július 30.) felhívta hallgatóságának a figyelmét, hogy az imaórák liturgiájában (zsolozsmáskönyvben) minden év augusztus 20-án részletet olvas a papság VI. Pál pápa leveléből, amelyben a Szent István alapította monostorokról szóló felsorolásban az aracsi is szerepel. (Építése az 1030-as években történhetett egy régebbi keresztény templom romjaira). A pusztatemplomnak mint jelképnek fontos alkotóeleme ez a feltételezett Szent István-i alapítás.
III. Orbán pápa 1187. évi bullájában megemlíti Aracsot is Ecclesia s. Margarethae de Characha néven. Apátja Miklós, részt vett az 1256. évi esztergomi zsinaton. IV. László király uralkodása alatt, valószínűleg az 1280. évi rablóhadjárat folyamán a kunok feldúlták.
Az 1332. évi pápai tizedlajstromban Aracs neve megtalálható a C pont alatt. A lelkész tisztségét ekkor András Márton töltötte be.
Erzsébet királyné, Nagy Lajos király anyja, 1370-ben helyreállíttatta. Ő eszközölte ki IX. Gergely pápánál, hogy az apátság a minoritáké lett, kik azután a török hódoltságig bírták. Az erről szóló levelet a pápa 1378-ban állította ki Erzsébet anyakirályné kérelmére.A nagyváradi rendi gyűlés János atyát nevezte ki a monostor főnökévé. Az új monostor 1380-ban még nem készült el teljesen, de Erzsébet királyné végrendeletében, amely 1380-ból való, 500 forint aranyat hagyott reá, továbbá egy atlaszból készült aranyszínű, gyöngyökkel díszített miseruhát a hozzávaló kellékekkel, két ezüst kannácskát és két ezüst körmeneti keresztet azzal a céllal, hogy az aracsi monostor újjáépítésének befejezését még halála után is lehetővé tegye.[A minoriták ezután csak néhány évig voltak itt, mert a monostor 1536-ban már fel volt dúlva. A szerzetesektől elhagyott monostort erősséggé alakították át; 1551-ben azonban ez is török kézre került, amit Tinódi Sebestyén is megénekelt a Siralmas Krónika c. művében.
1770 körül a romos templomot nádtetővel fedték be.
A temesvári konventet vezető Jakosics József 1781-ben kéziratos munkájában ír Aracsról és annak történelméről.
Az aracsi településről elnevezett kolostortemplom romjait a XIX. század a romantika szellemében fedezte fel. A felfedezést jelentő és a romokat első ízben interpretáló alkotások – két írásmű és egy festmény – a keletkezési, illetve a rendeltetési helyük alapján a rom földrajzi környezetéhez, Torontál vármegyéhez kötődnek. Bárány Ágoston a Társalkodóban megjelent írásait 1835-ben és 1837-ben Nagybecskereken fogalmazta meg, a festmény az 1840-es években a Karátsonyi család beodrai birtokközpontjában álló kastélyába készült.
1911-ben Grezle királyi tanfelügyelő közbenjárására javították, renoválták, megerősítették a pusztatemplom romjait. A falak és a főkapu kitört, kibontott részeit beépítették, hogy össze ne omoljanak. 1919 után a pusztatemplom Magyarország határain kívül maradt, így sorsa még mostohábbra fordult. 1946 és 1951 között ásatások zajlottak a Vajdasági Műemlékvédelmi Intézet koordinálása alatt.
1990-től napjainkig
Hosszabb kihagyás után 1990-ben Varnyú Ilona szervez újra rendezvényt a templomnál. Kalapis Zoltán beszél a pusztatemplom történetéről, Nagy Sándor régész pedig az ásatások eredményeit ismerteti, valamint az általa készített filmet is levetítik. 1997-ben Szabadkán megalakult az Aracs Társadalmi Szervezet a Művelt Faluért. A szervezet minden évben két Aracs-díjat és három Aracs-érmét oszt ki az arra érdemes személyeknek. Az Aracs Pusztatemplom Műemlékvédő Társaság 1999. augusztus 1-jén tartotta meg az első emléknapi ünnepséget a pusztatemplomnál.
A tordai Aracs Pusztatemplom Műemlékvédő Társaság a pusztatemplom ismertetése céljából a magyar világ felé szétküldött több mint 400 levelének hatására 2000. június 6-án a magyarországi Országos Műemlékvédő Hivatalból egy küldöttség látogatott Tordára és a pusztatemplomhoz. Egynapos látogatásuk alatt alaposan áttanulmányozták a pusztatemplom romjait. Visszatérve Budapestre egy tervet készítettek a pusztatemplom restaurálására, amelyben 15-30 millió forintot állapítottak meg a munkálatokra fordítandó minimális összegként. A helyreállítás magában foglalta a romos falak konzerválását, a két mellékapszis befalazását és lefedését, a torony ellátását szilárd szerkezettel, valamint az ajtó elzárását erős vasráccsal. 2000. július 31-én Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának minisztere kérvényei hatására 2 millió forintot ítélt meg a tordai Aracs Pusztatemplom Műemlékvédő Társaságnak a pusztatemplom restaurálására, mivel azonban csak a munkálatok utófinanszírozására volt lehetőség, így ez nem volt kivitelezhető.
2009-ben elkezdődött az aracsi pusztatemplom állapotának állagfelmérése. A magyarcsernyei Biacsi Karolina, a budapesti Képzőművészeti Egyetem kőszobor-restaurátor szakának negyedéves hallgatója a kisoroszi Torontál Magyar Kulturális Központtal karöltve fogott neki a teljes évig tartó munkának.
A templom leírása
A Szent Mihály tiszteletére alapított benedekrendi apátság temploma háromhajós, háromapszisos, boltozott, kolostori téglabazilika. A területet keletről a Galád folyó árka határolja, amely körül legelő – puszta terül el. A nyugati homlokzat előtt – a pusztai síkság felé lankásodó területen – földutak tagolta szántóföldek húzódnak.
A templomtól északra kolostori épületek emelkedtek, az ellenkező oldalon a régészek település nyomait fedezték fel. Ez a település Miomir Petrović elsősorban térképészeti kutatásaira alapozott véleménye szerint nem azonosítható – ahogyan azt korábban tették – Araccsal; ez a helynév a romok környezetére csak a XVIII. század óta vonatkoztatható, illetve Aracsot a romoktól északra körülbelül húsz kilométerre elhelyezkedő, mára szintén elpusztult településsel lehet kapcsolatba hozni.
A kutatás jelenlegi álláspontja szerint tehát a romok körül létezett település középkori nevét nem ismerjük. A hagyomány Pusztatemplomként vagy Góthegyházaként ismeri a romokat.
Az aracsi településről elnevezett romok egy háromhajós hosszházú és kelet felé néző szentélyrésszel ellátott, boltozott templomépület maradványai. A hosszházat három-három pillér 1,72:1,0 arányban osztja középső fő- és kétoldali mellékhajókra, amelyek alaprajzilag azonos hosszúságúak. A hajók a felépítményben bazilikális szerkezetet alkotva illeszkednek egymáshoz. A templom kereszthajó nélküli, de az apszisok előtti szakasz hosszanti irányban nyújtottabb, mint a nyugatabbi három. Az északi mellékhajó keleti szakasza felett torony emelkedik. A keleti oldalhoz csatlakozó szentélyrészt három apszis alkotja, amelyek közül az oldalsók nem a mellékhajók tengelyében, hanem attól a közép felé eltolódva helyezkednek el. Az apszisok belül félköríves, kívül a falvastagságnak megfelelően egymásra metsződő alaprajzon emelkednek.
A templomnak a külső falsíkoktól mért teljes hosszúsága 26,64, szélessége pedig 15,47 méter.
Az alaprajz, a pillérformák és a szentélyrész előtti szakasz a Csák nemzetség vértesszentkereszti templomáéval, a boltozati rendszer pedig a franciaországi Bourges székesegyházát is jellemző megoldással rokonítható. A díszítőfaragványok egy része antikizáló kompozíciójú. Ezek az esztergomi királyi palota és az érseki székesegyház provence-emiliai eredetű stílusrétegének a hatásáról tanúskodnak: mestereik a tudásukat ott szerezték. A faragványok egy másik csoportja gótikus jellegű, egy közülük a Pannonhalmi Bencés Főapátsági templom reimsi kapcsolatú faragványaival mutat összefüggést.
A templomot téglából emelték, de a szerkezeti elemek nagy része kőburkolattal ellátva vagy kőből készült, amint a díszítőfaragványok is. A szürkésfehér kőanyag a geológusok szerint Sóvár (Szalánkemén, Slankamen) tájáról, a Tarcal-hegységrő származik. A régészeti feltárások padlólapok, oszloptörzsek és lábazatok töredékeit azonosították, amelyek anyaga a művészettörténeti szakirodalomban vörös márványként meghatározott tömött vörös mészkő, amely Tóth Mária megállapítása szerint nem azonos az Esztergom környéki bányákból kikerült kőanyaggal, hanem talán Erdélyből származtatható.
Az épületből az 1863-as pusztulást követően a nyugati homlokzati fal, a szentélyrész az északi árkádsor csatlakozó két szakaszával és a toronnyal, valamint az ezekhez tartozó falszakaszok maradtak fenn. Az 1970-es és 1980-as évek rekonstrukciós munkálatainak alkalmával újjáépítették az északi árkádsor elpusztult nyugati és a déli sor első nyugati és keleti elemeit, valamint részben a főhajófalakat is. A mellékhajók 2,5–3 méter magasságú oldalfalai is ekkor készültek.
Az aracsi kő
A szakirodalomba az aracsi kő néven bevonult faragvány egy eredetileg hosszúkás, lefelé enyhén keskenyedő alakú, vastag kőlap töredéke. A kőlapból nemcsak az alsó rész, de a vastagságnak egy része is hiányzik. A fő felülete és az oldalak díszítettek. Az előbbin egymás alatti, keretelt mezőkre osztott kompozíciót látni, amelyek közül a felső nagyjából ép állapotban maradt fenn, az alsóból viszont csekély részletek ismertek. Mindkét mezőben frontálisan ábrázolt emberalakok, valamint latin feliratok kaptak helyet. A felső, kevésbé hátramélyített alapsíkú mező jobb szélén karinget és vállán átvetett stólát viselő pap félalakja jelenik meg, aki jobb kezét áldásra vagy esküre emeli, baljában, amelynek a könyökrésze rátakar a lapos keretrészre, talán könyvet tart maga elé. Az arc szakállas, a haj homlokra fésült, a fül elálló. A felirat, amely oldalról, a pap felől olvasható, imára szólít fel, első sora hiányzik. Az alsó mezőben, a fejfedők tanúsága szerint két – egy jobb oldali magasabb és egy alacsonyabb – figura kapott helyet. A köztük lévő felirat, amely szemből olvasható, átokkal fenyegeti a kő esetleges eltulajdonítóját.
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4290/Aracsi-pusztatemplom.html, 2011. július 29. [9:08]
A koszovói konfliktus kronológiája és háttere
A Koszovó és Szerbia között zajló legújabb pengeváltás július 20-án kezdődött, amikor a pristinai kormány embargót vezetett be a szerb behozatali árura, arra hivatkozva, hogy szerb oldalon nem ismerik el a koszovói vámhatóságok pecsétjét. A hivatalos Pristina által nemkívánatosnak nyilvánított árucsere azonban az EULEX hallgatólagos beleegyezésével tovább folyt. Ennek próbált meg véget vetni Hashim Thaçi koszovói miniszterelnök olyképpen, hogy július 25-én este 22 órakor speciális rendőri egységeivel (ROSU) elfoglaltatta a jarinjei és a brnjaki határátkelőhelyet, ahol mellesleg több észak-koszovói szerb rendőr teljesített szolgálatot. Pristina egyoldalú lépésére heves reagálás érkezett Belgrádból és a koszovói szerbek részéről. Utóbbiak úttorlaszokkal tiltakoztak a koszovói kormány lépése miatt. Belgrád pedig a helyszínre küldte minisztereit. Boris Tadić szerb államfő már a válság másnapján jelezte, hogy Szerbia nem fog háborúzni. Hangsúlyozta, hogy a felmerült problémákat diplomáciai úton kell rendezni. A szerbiai kormány ugyanakkor kezdeményezte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa sürgősen tűzze napirendre a legújabb koszovói konfliktus kérdését és foglaljon állást az ügyben. A ENSZ BT konzultatív jellegű ülésére az elmúlt éjszaka került sor. Rossz jel Szerbia számára, hogy a testület csak mellékesen, második napirendi pontként tárgyalt az esetről és hogy nem tették lehetővé a sürgősen New York-ba utazó Vuk Jeremić szerb külügyminiszter számára, hogy részt vegyen az ülésen.
Visszatérve az elmúlt napok koszovói fejleményeihez, a KFOR (NATO vezetésű békefenntartó) erők szerdán csak azt követően tettek határozott lépéseket, és kényszerítették a két határállomás elhagyására a pristinai kormány speciális alakulatait, hogy előző este az észak-koszovói szerbek távcsöves puskából megöltek egy albán rendőrt, és fennállt a veszélye annak, hogy a fegyveres konfliktusok eszkalálódnak. Ettől függetlenül a nemzetközi rendfenntartók szerda este tétlenül nézték, hogy „szerb huligánok” csoportja Molotov-koktéllal felgyújtja a jarinjei határátkelőhelyet. A jarinjei és a brnjaki határállomást egyébként 2008. február 29-én, két nappal Koszovó függetlenségének a kikiáltását követően a koszovói szerbek egyszer már felgyújtották. A belgrádi kormány azonnal jelezte, hogy semmi köze az újabb incidenshez, ezt azonban még mérvadó belgrádi elemzők is kétkedve fogadták.
Annak ellenére, hogy Boris Tadić szerb elnök már a viszály második napján jelezte, Szerbia nem kíván háborúzni, a koszovói határsávban Belgrád fokozta a harci készültséget. Pattanásig feszült a helyzet a térségben.
A jövő év áprilisában esedékes általános szerbiai választásokra készülő ellenzéki nacionalista pártok a belgrádi parlament azonnali összehívását követelték. A szerbiai kormánykoalíció erről hallani sem akart. Slavica Đukić Dejanović, a törvényhozás elnökasszonya csütörtök délben még arról beszélt, hogy a képviselők péntektől nyári szabadságra mennek. Estére azonban megváltozott az álláspontja. Miután ugyanis a kormányoldal szembesült azzal, hogy az ellenzék megosztottsága miatt képtelen volt összegyűjteni a rendkívüli parlamenti ülés összehívásához szükséges 84 aláírást (77 jött össze), és hogy a pristinai parlament már teljes vállszélességgel kiállt a Hashim Thaçi kormányfő eddigi szerbellenes lépései mellett, a Demokrata Párt (DS) vezette kormánykoalíció kezébe vette a kezdeményezést. Így a szerb törvényhozás sokadszorra is állást foglalhat a magáénak mondott déli tartománya ügyében. Így vált Szerbiában a választási propaganda részéve a koszovói konfliktus, és nyert meg egy újabb csatát a kormánykoalíció az ellenzékkel szemben.
Csütörtökön estig az is kiderült, hogy Zubin Potokban eredménytelenül értek véget a belgrádi kormányküldöttség és a KFOR tárgyalásai. Krstimir Pantić, Kosovska Mitrovica szerb polgármestere arra szólította fel Belgrádot, hogy hagyjon fel a KFOR-ral folytatott értelmetlen dialógussal. Az elmúlt napok szomorú történéseinek a végére a nemzetközi rendfenntartók úgy próbáltak meg pontot tenni, hogy csütörtökön este Erhard Bühler KFOR parancsnok tiltott katonai övezetté nyilvánította a jarinjei és a brnjaki határátkelőhelyet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a NATO katonák mostantól éles töltényt használnak, és egy esetleges támadásra fegyverek bevetésével válaszolnak. Marad a kérdés, mért kellett erre az intézkedésre három napot várni.
Közben sorra jelennek meg a sajtóban az elmúlt napok eseményeivel foglalkozó kommentárok. Az egyik legérdekesebb írás Slobodan Vučetić politikai elemző (a szerbiai alkotmánybíróság korábbi elnöke) tollából jelent meg a Blic napilap mai számában. Ő arra mutat rá, hogy miután Szerbia kiszolgáltatta a hágai bíróságnak az utolsó háborús bűnöst is és ezzel kiérdemelte a világ dícséretét, a nemzetközi közösség most úgy próbál meg nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy, akár közvetett módon is, de ismerje el Koszovót, létező államként. Ez lesz az Európai Unióba igyekvő Szerbia számára a következő béka, amit le kell nyelnie. Méghozzá belátható időn belül. Különben a Szerbia és Koszovó között zajló technikai jellegű tárgyalások nem járhatnak sikerrel, ami az uniós felzárkózás folytatását kérdőjelezi meg.
A Szerbia és Koszovó között zajló legújabb kardcsörtetés lényegében arról szól, hogy a hivatalos Pristina megpróbált élni állami hatásköreivel, a belgrádi vezetés viszont igyekszik megfelelni a szerb alkotmány elavult rendelkezésének, miszerint Koszovó továbbra is Szerbia elidegeníthetetlen részét képezi. Mindenki játssza a szerepét. Ebbe a játékba a nagyhatalmak is beleszóltak. Ha máshogy nem, hát úgy, hogy az adott pillanatban nem tesznek semmit. Egy rendőr agyonlövése és a jarinjei határállomás felgyújtása – mindkettőnek a hátterében Belgrád szomorúságára szerb elkövetők állnak – arra jó volt, hogy ide irányítsa a világ figyelmét, és hogy az érintettek lépéskényszerbe kerüljenek. Közben az Egyesült Államok diplomáciai nyomásgyakorlással igyekszik rávenni több afrikai ország vezetését arra, hogy mielőbb csatlakozzanak ahhoz a hatvankilenc államhoz, amely már elismerte Koszovó függetlenségét. A sor végén egy nem afrikai állam, Szerbia következik majd. Csak az a kérdés, hogy mikor. Az pedig úgy tűnik, nem sok vizet zavar, hogy az észak-koszovói szerbek továbbra sem hagyják el a barikádokat.
Ternovácz István
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4291/A-koszovoi-konfliktus-kronologiaja-es-hattere.html, 2011. július 29. [12:46]
Visszatérve az elmúlt napok koszovói fejleményeihez, a KFOR (NATO vezetésű békefenntartó) erők szerdán csak azt követően tettek határozott lépéseket, és kényszerítették a két határállomás elhagyására a pristinai kormány speciális alakulatait, hogy előző este az észak-koszovói szerbek távcsöves puskából megöltek egy albán rendőrt, és fennállt a veszélye annak, hogy a fegyveres konfliktusok eszkalálódnak. Ettől függetlenül a nemzetközi rendfenntartók szerda este tétlenül nézték, hogy „szerb huligánok” csoportja Molotov-koktéllal felgyújtja a jarinjei határátkelőhelyet. A jarinjei és a brnjaki határállomást egyébként 2008. február 29-én, két nappal Koszovó függetlenségének a kikiáltását követően a koszovói szerbek egyszer már felgyújtották. A belgrádi kormány azonnal jelezte, hogy semmi köze az újabb incidenshez, ezt azonban még mérvadó belgrádi elemzők is kétkedve fogadták.
Annak ellenére, hogy Boris Tadić szerb elnök már a viszály második napján jelezte, Szerbia nem kíván háborúzni, a koszovói határsávban Belgrád fokozta a harci készültséget. Pattanásig feszült a helyzet a térségben.
A jövő év áprilisában esedékes általános szerbiai választásokra készülő ellenzéki nacionalista pártok a belgrádi parlament azonnali összehívását követelték. A szerbiai kormánykoalíció erről hallani sem akart. Slavica Đukić Dejanović, a törvényhozás elnökasszonya csütörtök délben még arról beszélt, hogy a képviselők péntektől nyári szabadságra mennek. Estére azonban megváltozott az álláspontja. Miután ugyanis a kormányoldal szembesült azzal, hogy az ellenzék megosztottsága miatt képtelen volt összegyűjteni a rendkívüli parlamenti ülés összehívásához szükséges 84 aláírást (77 jött össze), és hogy a pristinai parlament már teljes vállszélességgel kiállt a Hashim Thaçi kormányfő eddigi szerbellenes lépései mellett, a Demokrata Párt (DS) vezette kormánykoalíció kezébe vette a kezdeményezést. Így a szerb törvényhozás sokadszorra is állást foglalhat a magáénak mondott déli tartománya ügyében. Így vált Szerbiában a választási propaganda részéve a koszovói konfliktus, és nyert meg egy újabb csatát a kormánykoalíció az ellenzékkel szemben.
Csütörtökön estig az is kiderült, hogy Zubin Potokban eredménytelenül értek véget a belgrádi kormányküldöttség és a KFOR tárgyalásai. Krstimir Pantić, Kosovska Mitrovica szerb polgármestere arra szólította fel Belgrádot, hogy hagyjon fel a KFOR-ral folytatott értelmetlen dialógussal. Az elmúlt napok szomorú történéseinek a végére a nemzetközi rendfenntartók úgy próbáltak meg pontot tenni, hogy csütörtökön este Erhard Bühler KFOR parancsnok tiltott katonai övezetté nyilvánította a jarinjei és a brnjaki határátkelőhelyet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a NATO katonák mostantól éles töltényt használnak, és egy esetleges támadásra fegyverek bevetésével válaszolnak. Marad a kérdés, mért kellett erre az intézkedésre három napot várni.
Közben sorra jelennek meg a sajtóban az elmúlt napok eseményeivel foglalkozó kommentárok. Az egyik legérdekesebb írás Slobodan Vučetić politikai elemző (a szerbiai alkotmánybíróság korábbi elnöke) tollából jelent meg a Blic napilap mai számában. Ő arra mutat rá, hogy miután Szerbia kiszolgáltatta a hágai bíróságnak az utolsó háborús bűnöst is és ezzel kiérdemelte a világ dícséretét, a nemzetközi közösség most úgy próbál meg nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy, akár közvetett módon is, de ismerje el Koszovót, létező államként. Ez lesz az Európai Unióba igyekvő Szerbia számára a következő béka, amit le kell nyelnie. Méghozzá belátható időn belül. Különben a Szerbia és Koszovó között zajló technikai jellegű tárgyalások nem járhatnak sikerrel, ami az uniós felzárkózás folytatását kérdőjelezi meg.
A Szerbia és Koszovó között zajló legújabb kardcsörtetés lényegében arról szól, hogy a hivatalos Pristina megpróbált élni állami hatásköreivel, a belgrádi vezetés viszont igyekszik megfelelni a szerb alkotmány elavult rendelkezésének, miszerint Koszovó továbbra is Szerbia elidegeníthetetlen részét képezi. Mindenki játssza a szerepét. Ebbe a játékba a nagyhatalmak is beleszóltak. Ha máshogy nem, hát úgy, hogy az adott pillanatban nem tesznek semmit. Egy rendőr agyonlövése és a jarinjei határállomás felgyújtása – mindkettőnek a hátterében Belgrád szomorúságára szerb elkövetők állnak – arra jó volt, hogy ide irányítsa a világ figyelmét, és hogy az érintettek lépéskényszerbe kerüljenek. Közben az Egyesült Államok diplomáciai nyomásgyakorlással igyekszik rávenni több afrikai ország vezetését arra, hogy mielőbb csatlakozzanak ahhoz a hatvankilenc államhoz, amely már elismerte Koszovó függetlenségét. A sor végén egy nem afrikai állam, Szerbia következik majd. Csak az a kérdés, hogy mikor. Az pedig úgy tűnik, nem sok vizet zavar, hogy az észak-koszovói szerbek továbbra sem hagyják el a barikádokat.
Ternovácz István
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4291/A-koszovoi-konfliktus-kronologiaja-es-hattere.html, 2011. július 29. [12:46]
FOGYUNK
Az októberi népszámlás a nemzeti kisebbségi politikáról szóló nyilatkozás is lesz
2011. októberére kellett halasztani az eredetileg az év áprilisára tervezett népszámlálást, mert Szerbia 2011-es költségvetése nem adott elég pénzt annak elvégzésére.
A legutóbbi, 2002. évi népszámlálás adatai szerint Vajdaságnak 2 031 992 lakosa volt, akik közül 290 207 magyarnak vallotta magát, vagyis nemzettársaink Szerbia összlakosságának (7 498 001) 3,9, a tartomány lakosságának pedig 14,28%-át képezték.
(Meg)fogyatkozottan
A demográfusok már néhány évvel ezelőtt jelezték, hogy folyamatosan csökken a vajdasági magyarok száma.
A becslések szerint, az elvándorlás, beolvadás, vegyes házasságok, alacsony születésszám, elhalálozás következtében, a magyarság jelenlegi száma 274 070-re tehető. Most tehát körülbelül ennyi magyar van most a Vajdaságban, vagyis 16 137-tel kevesebb, mint 2002-ben. A demográfusok szerint azonban még ez is optimista feltevés.
Különösebb tudományos tanulmányozás nélkül is tudjuk azonban, hogy a vajdasági magyarság az utóbbi húsz évben, de a legutóbbi népszámlálás óta is jócskán (meg)fogyatkozott. És el is öregedett. El kell csak látogatni egy többségiben magyarlakta faluba, mint például Torda, Tóba, vagy Magyarcsernye.
A vajdasági magyar fiatalok közül, aki csak tehette, külföldre távozott, tanulmányok folytatása vagy éppen munkát, a jobb boldogulást keresve. Bácsgyulafalván például száznál is több ház áll üresen. Sok helységben eluralkodott a munkanélküliség, a szegénység, sőt már a nyomor is.
A Köztársasági Statisztikai Hivatal közlése szerint Szerbiában a munkanélküliség elérte a 22,2 százalékot. Ezenkívül a vállalkozások sokasága megy csődbe, és naponta 100-150 ember kerül az utcára. A szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara május végén közölt adatai szerint Észak-Bácskában mintegy 2000 vállalat számláját zárolták, 260 vállalatban indult be a csődeljárás és mintegy 60 000 munkanélkülit tartanak nyilván. Arról már nem hoztak nyilvánosságra adatokat, hogy a magyarok körében hány százalékos a munkanélküliség. Ismereteim szerint ilyen adatokat nem is vezetnek.
A tartomány lakosságának korábbi etnikai aránya is jelentősen megváltozott. A délszláv háborúk miatt több mint 270 000 menekült telepedett le a tartományban, ami az összes szerbiai menekült 40%-a, Vajdaság lakosságának pedig a 13%-a. Temerin községbe például – Csorba Béla adatai szerint – „legalább hétezer menekültet telepítettek, nem utolsósorban azért, hogy megváltozzanak az etnikai arányok” [A jéghegy csúcsa, http://www.vajma.info/cikk/tukor/4289/A-jeghegy-csucsa.html, 2011. július 28. (21:34)].
A tartományi kormány 714 menekült családról gondoskodott ház vagy épületanyag adományozásával. – Ily módon néhány ezer ember szerzett fedelet a feje fölé, köszönve az Alapnak – nyilatkozta Bojan Pajtić, tartományi kormány elnöke, aki egyúttal bejelentette, hogy az év folyamán további 200 projektum kerül megvalósításra – írja a június 22-i Blic nevű belgrádi napilap (Milan Laketić: Napokon u svojim kućama, V12).
Az utóbbi években a Nyugat-Európából visszatoloncoltak jelentős száma is Vajdaság felé vette az irányt. Pontos számukról azonban nehéz lenne adatokat felkutatni, mivel ezeket a hatalom sem szívesen hozza nyilvánosságra.
Vállalják-e a felelősséget?
A július 22-i Magyar Szó napilap anyakönyvi híreket közölt a 11. (szabadkai) oldalon. Mivel a hírben nincs feltüntetve, hogy melyik anyakönyvi kerületet adatait tartalmazza, így csak következtetni lehet arra, hogy az adatok vélhetően a szabadkai községre vonatkoznak. A hír másik hiányossága, hogy azt sem lehet megállapítani, hogy az adatok melyik időszakra vonatkoznak.
A lap szerint 15 házasságkötés történt, 16 házaspárnak született gyermeke és 29 elhalálozás volt. Ha feltételezzük, hogy az adatok ugyanarra az anyakönyvi területre és időszakra érvényesek, akkor azt az egyszerű következtetést vonhatjuk le, hogy a házasságkötések és a született gyermek száma (31), csak kettővel haladja meg az elhunytak számát (29). Ha pedig csak a születések (16) és az elhunytak számát (29) vessük össze, akkor bizony arra a szomorú megállapításra jutunk, hogy az elhunytak száma majdnem kétszer annyi, mint a születések száma.
Az őszre halasztott népszámlálás az utóbbi tíz év számos társadalmi, gazdasági és demográfiai kérdésre is választ ad majd. Az adatok alapján sok minden kiderül majd a vajdasági magyar közösség jelenlegi állapotáról is.
A népszámlás tanúsíthatja, hogy milyen eredménye van a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a szerbiai hatalomban való közel tíz éves folyamatos részvételének. A mostani magyar kormány ugyanis jelezte, hogy a siker mércéje a határon túli magyarok létszámcsökkentésének leállítása. Ergo: A magyarok lélekszámának jelzett csökkenése viszont megerősítheti az eddigi nemzeti kisebbségi politika sikertelenségéről alkotott véleményt.
Nyilatkozás lesz tehát a népszámlálás a nemzeti kisebbségi politikáról, de a hatalomban részes vajdasági magyar politikai elitről is. Kudarc esetén levonják-e a következtetést a politikusok, akik a nevünkben és helyettünk naponta döntéseket hoznak, nyilatkoznak, és sikerekről számolnak be? Félő, hogy ezúttal is magyarázatot találnak majd mindenre, mint általában, a saját felelősségük felvállalása helyett.
Újvidék, 2011. július 29.
Bozóki Antal
2011. októberére kellett halasztani az eredetileg az év áprilisára tervezett népszámlálást, mert Szerbia 2011-es költségvetése nem adott elég pénzt annak elvégzésére.
A legutóbbi, 2002. évi népszámlálás adatai szerint Vajdaságnak 2 031 992 lakosa volt, akik közül 290 207 magyarnak vallotta magát, vagyis nemzettársaink Szerbia összlakosságának (7 498 001) 3,9, a tartomány lakosságának pedig 14,28%-át képezték.
(Meg)fogyatkozottan
A demográfusok már néhány évvel ezelőtt jelezték, hogy folyamatosan csökken a vajdasági magyarok száma.
A becslések szerint, az elvándorlás, beolvadás, vegyes házasságok, alacsony születésszám, elhalálozás következtében, a magyarság jelenlegi száma 274 070-re tehető. Most tehát körülbelül ennyi magyar van most a Vajdaságban, vagyis 16 137-tel kevesebb, mint 2002-ben. A demográfusok szerint azonban még ez is optimista feltevés.
Különösebb tudományos tanulmányozás nélkül is tudjuk azonban, hogy a vajdasági magyarság az utóbbi húsz évben, de a legutóbbi népszámlálás óta is jócskán (meg)fogyatkozott. És el is öregedett. El kell csak látogatni egy többségiben magyarlakta faluba, mint például Torda, Tóba, vagy Magyarcsernye.
A vajdasági magyar fiatalok közül, aki csak tehette, külföldre távozott, tanulmányok folytatása vagy éppen munkát, a jobb boldogulást keresve. Bácsgyulafalván például száznál is több ház áll üresen. Sok helységben eluralkodott a munkanélküliség, a szegénység, sőt már a nyomor is.
A Köztársasági Statisztikai Hivatal közlése szerint Szerbiában a munkanélküliség elérte a 22,2 százalékot. Ezenkívül a vállalkozások sokasága megy csődbe, és naponta 100-150 ember kerül az utcára. A szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara május végén közölt adatai szerint Észak-Bácskában mintegy 2000 vállalat számláját zárolták, 260 vállalatban indult be a csődeljárás és mintegy 60 000 munkanélkülit tartanak nyilván. Arról már nem hoztak nyilvánosságra adatokat, hogy a magyarok körében hány százalékos a munkanélküliség. Ismereteim szerint ilyen adatokat nem is vezetnek.
A tartomány lakosságának korábbi etnikai aránya is jelentősen megváltozott. A délszláv háborúk miatt több mint 270 000 menekült telepedett le a tartományban, ami az összes szerbiai menekült 40%-a, Vajdaság lakosságának pedig a 13%-a. Temerin községbe például – Csorba Béla adatai szerint – „legalább hétezer menekültet telepítettek, nem utolsósorban azért, hogy megváltozzanak az etnikai arányok” [A jéghegy csúcsa, http://www.vajma.info/cikk/tukor/4289/A-jeghegy-csucsa.html, 2011. július 28. (21:34)].
A tartományi kormány 714 menekült családról gondoskodott ház vagy épületanyag adományozásával. – Ily módon néhány ezer ember szerzett fedelet a feje fölé, köszönve az Alapnak – nyilatkozta Bojan Pajtić, tartományi kormány elnöke, aki egyúttal bejelentette, hogy az év folyamán további 200 projektum kerül megvalósításra – írja a június 22-i Blic nevű belgrádi napilap (Milan Laketić: Napokon u svojim kućama, V12).
Az utóbbi években a Nyugat-Európából visszatoloncoltak jelentős száma is Vajdaság felé vette az irányt. Pontos számukról azonban nehéz lenne adatokat felkutatni, mivel ezeket a hatalom sem szívesen hozza nyilvánosságra.
Vállalják-e a felelősséget?
A július 22-i Magyar Szó napilap anyakönyvi híreket közölt a 11. (szabadkai) oldalon. Mivel a hírben nincs feltüntetve, hogy melyik anyakönyvi kerületet adatait tartalmazza, így csak következtetni lehet arra, hogy az adatok vélhetően a szabadkai községre vonatkoznak. A hír másik hiányossága, hogy azt sem lehet megállapítani, hogy az adatok melyik időszakra vonatkoznak.
A lap szerint 15 házasságkötés történt, 16 házaspárnak született gyermeke és 29 elhalálozás volt. Ha feltételezzük, hogy az adatok ugyanarra az anyakönyvi területre és időszakra érvényesek, akkor azt az egyszerű következtetést vonhatjuk le, hogy a házasságkötések és a született gyermek száma (31), csak kettővel haladja meg az elhunytak számát (29). Ha pedig csak a születések (16) és az elhunytak számát (29) vessük össze, akkor bizony arra a szomorú megállapításra jutunk, hogy az elhunytak száma majdnem kétszer annyi, mint a születések száma.
Az őszre halasztott népszámlálás az utóbbi tíz év számos társadalmi, gazdasági és demográfiai kérdésre is választ ad majd. Az adatok alapján sok minden kiderül majd a vajdasági magyar közösség jelenlegi állapotáról is.
A népszámlás tanúsíthatja, hogy milyen eredménye van a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a szerbiai hatalomban való közel tíz éves folyamatos részvételének. A mostani magyar kormány ugyanis jelezte, hogy a siker mércéje a határon túli magyarok létszámcsökkentésének leállítása. Ergo: A magyarok lélekszámának jelzett csökkenése viszont megerősítheti az eddigi nemzeti kisebbségi politika sikertelenségéről alkotott véleményt.
Nyilatkozás lesz tehát a népszámlálás a nemzeti kisebbségi politikáról, de a hatalomban részes vajdasági magyar politikai elitről is. Kudarc esetén levonják-e a következtetést a politikusok, akik a nevünkben és helyettünk naponta döntéseket hoznak, nyilatkoznak, és sikerekről számolnak be? Félő, hogy ezúttal is magyarázatot találnak majd mindenre, mint általában, a saját felelősségük felvállalása helyett.
Újvidék, 2011. július 29.
Bozóki Antal
2011. július 28., csütörtök
INTERNETES HONLAPOK
Érdeke-e valakinek a vajdasági magyarok tárgyilagos tájékoztatása?
Július 8-án – anyagi támogatás hiányában – lekerült a világhálóról az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület honlapja (http://www.argus.org.rs). Az először 2003. január közepén jelentkező, majd 2008. szeptember 1-jén műszakilag megújult honlapra az utóbbi csaknem három évben a látogatók 94 780 alkalommal „kattintottak”. Ez arról tanúskodik, hogy igencsak népszerű és látogatott volt.
Az Árgus több támogatója, a honlapot látogatók és ismerősök is jelezték: szomorúan olvasták a hírt, sajnálják a weboldal megszűnését és további támogatásukról biztosítottak. Leállásának bizonyára egyedül azok az állítólagos albán hackerek örülnek, akik több alkalommal is feltörték a honlapot.
A honlap „nagyon fontos szerepet töltött be. Hiányában Vajdaságban az objektív tájékoztatás, a közélet kisebbségjogi szempontú kritikai elemzése lett szegényebb. A világ bármely részéről elérhetők voltak az Árgus fontos dokumentumai, elemzései, kommentárjai, tájékoztatásai, felhívásai” – írta levelében az egyik vajdasági értelmiségi.
Végel László író a honlap megszűnését így kommentálta:
– Most pedig azt olvasom, hogy megszűnt az Árgus nevű kisebbségi jogvédő civil szervezet honlapja, mert a Magyar Nemzeti Tanács „forráshiány miatt” nem hajlandó támogatni. Az Árgus honlapja megbízható és pontos adatokat közölt a vajdasági magyarság jogainak megcsorbításáról. Külföldi újságíróknak, aktivistáknak szívesen ajánlottam, és nem vallottam vele szégyent, mert a visszajelzések szerint áttekinthető volt, megbízható, és nem volt teli politikai maszlaggal. Ugyanez jellemzi az Árgus kiadványait is. Aki hozzájutott, őrizze meg, mert egyszer ezekből tudják meg, hogy mi történt velünk, hol tévesztettünk utat. Az persze ezúttal is kiderült, hogy miért bukkant fel a misztikus „forráshiány”… Azért, mert az Árgus kritikusan szólt az egyik vagy másik vajdasági „örökös funkcionáriusról”. Ez pedig szigorúan tilos. Amelyik lapban ilyesmi napvilágot lát, az lemondhat a támogatásról – írja Végel (Udvari lantosok és függetlenek, Családi Kör, 2011. július 21., 8. o. ).
Végel írása egyúttal utalás is a vajdasági magyar újságírásban uralkodó áldatlan állapotokra, amely se nem független, se nem tárgyilagos. „Egypártivá vedlettek a közmédia igazgatóbizottságai, egypárti lett a sajtónk, és a sajtószabadság az internetre költözött fel” – írta Végel egy korábbi jegyzetében (Régi tömlő, új bor, Családi Kör, 2009. december 31., 8. és 9. o.)
A legfontosabb lenne tehát legalább egy független hetilap indítása a választások előtt a vajdasági magyarok és a külföld elfogulatlan tájékoztatása érdekében. Ez azonban, sajnos, nem látszik valószínűnek. Pedig nagyon fontos lenne. Érdeke-e egyáltalán valakinek a vajdasági magyarok tárgyilagos tájékoztatása?
Voltak, akik felajánlották segítségüket, illetve, hogy tárhelyet biztosítanak a honlapjukon. Mások azt javasolták, hogy „a honlap eddigi tartalmát kellene tartósan elérhetővé tenni a világhálón (egy honlapon), illetve DVD-re elektronikusan kimásolni és terjeszteni”. Mindezek persze megfontolandó és hosszabb távon megvalósítható javaslatok.
Nagy Margit a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnök asszonya javasolta: „Ha akarod, megtanítalak blogot írni, nem nagy kunszt. És ugyanúgy olvashatják, mint a honlapot, ráadásul ingyen van.” Akartam, vagyis elfogadtam a segítségét, amit ez úton is köszönök neki. Az eredmény most itt van.
A továbbiakban itt olvashatják az érdeklődők az írásaimat és az Árgus tevékenységéről szóló híreket. Ez azonban távolról sem jelenti, hogy most már elsajátítottam a blogírás minden csínját-bínját. Már látom: Lesz még mit tanulni. Jó pap is holtig tanul – tartja a mondás. A bőrömön tapasztalom ennek a valóságtartalmát. (Nem mintha jó pap szeretnék lenni.)
2011. július 28.
Bozóki Antal
Július 8-án – anyagi támogatás hiányában – lekerült a világhálóról az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület honlapja (http://www.argus.org.rs). Az először 2003. január közepén jelentkező, majd 2008. szeptember 1-jén műszakilag megújult honlapra az utóbbi csaknem három évben a látogatók 94 780 alkalommal „kattintottak”. Ez arról tanúskodik, hogy igencsak népszerű és látogatott volt.
Az Árgus több támogatója, a honlapot látogatók és ismerősök is jelezték: szomorúan olvasták a hírt, sajnálják a weboldal megszűnését és további támogatásukról biztosítottak. Leállásának bizonyára egyedül azok az állítólagos albán hackerek örülnek, akik több alkalommal is feltörték a honlapot.
A honlap „nagyon fontos szerepet töltött be. Hiányában Vajdaságban az objektív tájékoztatás, a közélet kisebbségjogi szempontú kritikai elemzése lett szegényebb. A világ bármely részéről elérhetők voltak az Árgus fontos dokumentumai, elemzései, kommentárjai, tájékoztatásai, felhívásai” – írta levelében az egyik vajdasági értelmiségi.
Végel László író a honlap megszűnését így kommentálta:
– Most pedig azt olvasom, hogy megszűnt az Árgus nevű kisebbségi jogvédő civil szervezet honlapja, mert a Magyar Nemzeti Tanács „forráshiány miatt” nem hajlandó támogatni. Az Árgus honlapja megbízható és pontos adatokat közölt a vajdasági magyarság jogainak megcsorbításáról. Külföldi újságíróknak, aktivistáknak szívesen ajánlottam, és nem vallottam vele szégyent, mert a visszajelzések szerint áttekinthető volt, megbízható, és nem volt teli politikai maszlaggal. Ugyanez jellemzi az Árgus kiadványait is. Aki hozzájutott, őrizze meg, mert egyszer ezekből tudják meg, hogy mi történt velünk, hol tévesztettünk utat. Az persze ezúttal is kiderült, hogy miért bukkant fel a misztikus „forráshiány”… Azért, mert az Árgus kritikusan szólt az egyik vagy másik vajdasági „örökös funkcionáriusról”. Ez pedig szigorúan tilos. Amelyik lapban ilyesmi napvilágot lát, az lemondhat a támogatásról – írja Végel (Udvari lantosok és függetlenek, Családi Kör, 2011. július 21., 8. o. ).
Végel írása egyúttal utalás is a vajdasági magyar újságírásban uralkodó áldatlan állapotokra, amely se nem független, se nem tárgyilagos. „Egypártivá vedlettek a közmédia igazgatóbizottságai, egypárti lett a sajtónk, és a sajtószabadság az internetre költözött fel” – írta Végel egy korábbi jegyzetében (Régi tömlő, új bor, Családi Kör, 2009. december 31., 8. és 9. o.)
A legfontosabb lenne tehát legalább egy független hetilap indítása a választások előtt a vajdasági magyarok és a külföld elfogulatlan tájékoztatása érdekében. Ez azonban, sajnos, nem látszik valószínűnek. Pedig nagyon fontos lenne. Érdeke-e egyáltalán valakinek a vajdasági magyarok tárgyilagos tájékoztatása?
Voltak, akik felajánlották segítségüket, illetve, hogy tárhelyet biztosítanak a honlapjukon. Mások azt javasolták, hogy „a honlap eddigi tartalmát kellene tartósan elérhetővé tenni a világhálón (egy honlapon), illetve DVD-re elektronikusan kimásolni és terjeszteni”. Mindezek persze megfontolandó és hosszabb távon megvalósítható javaslatok.
Nagy Margit a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnök asszonya javasolta: „Ha akarod, megtanítalak blogot írni, nem nagy kunszt. És ugyanúgy olvashatják, mint a honlapot, ráadásul ingyen van.” Akartam, vagyis elfogadtam a segítségét, amit ez úton is köszönök neki. Az eredmény most itt van.
A továbbiakban itt olvashatják az érdeklődők az írásaimat és az Árgus tevékenységéről szóló híreket. Ez azonban távolról sem jelenti, hogy most már elsajátítottam a blogírás minden csínját-bínját. Már látom: Lesz még mit tanulni. Jó pap is holtig tanul – tartja a mondás. A bőrömön tapasztalom ennek a valóságtartalmát. (Nem mintha jó pap szeretnék lenni.)
2011. július 28.
Bozóki Antal
2011. július 27., szerda
KASZA VISSZATÉRNE?
„A VMSZ-ből egyes személyek akaratával zártak ki, akik privatizálták a pártot”
Nem titok, hogy a Magyar Szó napilap szelektíven tájékoztat. A napilap legutóbbi főszerkesztőjének leváltásával kapcsolatban, például a Magyar Narancs (július 7-ei írása) szerint, „a döntéshozók maguk sem titkolják, hogy a szép sikerekről színes tudósításokban beszámoló, a politikai elit által kézivezérelt lapot kívánnak teremteni maguknak”.
Ezért nem csoda, hogy számos, a magyar közösséggel kapcsolatos információt az ún. alternatív tájékoztatási eszközben, a Vajdaság Ma internetes hírportálon, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) Hírlevelében, a Magyar Polgári Szövetség honlapján, vagy az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület (július 8-án megszűnt) honlapján, illetve a szerb nyelvű sajtóban lehet(ett) olvasni. Ezek nélkül viszont lehetetlen tárgyilagos képet alkotni a közösségen belüli történésekről. (Érdekes, senki nyilvánosan még csak fel sem vetette azt a gondolatot, hogy legalább egy független hetilapot kellene indítani a választások előtt a vajdasági magyarok tárgyilagos tájékoztatása érdekében.)
Privatizált VMSZ
A július 23-ai Nacionalni građanski újvidéki napilap például interjút közöl Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) korábbi elnökével, akit a párt fegyelmi bizottsága 2010. február 10-én, Bunyik Zoltánnal, a párt tanácsának akkor elnökével együtt, a VMSZ elnökségének 2010. január 29-én megfogalmazott vádjai alapján, kevesebb mint egy óra alatt kizárt a pártból.
Kasza a lapnak elmondta, hogy „volt harcostársai az Alapszabály megkerülésével zárták ki a pártból, és hogy az általa szervezett pártot privatizálta egy kisebb csoport, Lovas Ildikóval az élén”. (Lovas Ildikó a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa – B. A. megj.)
A Branko Žujović által készített beszélgetés teljes szövege:
• Tisztelt Kasza úr, kíván-e új pártot alapítani és visszatérni a politikába?
– Önnek tudnia kell, hogy többé nem vagyok fiatal, hogy sok energiát fektettem a több évtizedes politikai tevékenységbe, és hogy sokat tettem a pártért, amelyből alapszabály-ellenesen lettem kizárva, olyan személyek magánakaratából, akik privatizálták ezt a pártot. Az életem egyharmadát, ha nem többet, a VMSZ-be fektettem. Politikai vezető voltam olyan időkben, amikor Szabadkán nehéz volt megőrizni az európai értékeket, nekünk ez mégis sikerült. Mindez hatalmas lemondásokat követelt.
• Mi az Ön által vezetett politika legnagyobb sikere?
Vérontás nélkül megőriztük a környezetünket. Voltak incidensek, amelyekre az idősebb szabadkaiak emlékeznek. Szerencsére ezek nem rontották meg az együttélést, amire minden szabadkainak büszkének kellene lenni. A rendőrség hibájából manapság nem ismerjük ezeknek az incidenseknek az elkövetőit. Mi ma sem tudjuk, hogy kik azok az emberek, akik meg akarták rontani a város légkörét.
• Mi jellemzi a VMSZ mai politikáját?
– Az én volt pártom három-négy ember alkotta csoporté. Létezik az emberek megbélyegzése, akiket jó és rossz magyarokra osztanak. Többé nem létezik a más véleményre való jog. Ez nem jó a magyar közösségnek.
• Hogyan kommentározza Pressburger Csabának, a Magyar Szó főszerkesztőjének nemrégi leváltását?
– A probléma sokkal szélesebb a leváltásnál. A Hét Nap többé nem hivatásos hetilap, hanem pártlap. A Pannon Televízió párttelevízió. A Magyar Szóba olyan szerkesztőt kellett hozniuk, aki aláveti magát a VMSZ követeléseinek. A magyar közösségnek szánt minden információ most a VMSZ vezetőinek a kezében van.
• Amennyiben Önnek igaza van, ki folytatja ezt a politikát?
– Lovas Ildikó van ennek a csoportnak az élén, és ő folyatja ezt az értelmetlen stratégiát. És nem csak a sajtóban, de a kultúrában és az összes többi szegmentumban is.
• Hogyan értékeli az ilyen VMSZ politikai pozícióját?
– Nincsen többé politikai párbeszéd és együttműködés, de még csak kapcsolatok sincsennek, s ez mindenki számára rossz. A Vajdasági Magyar Szövetség nem tárgyal a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával (LSV), a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségével (DSHV), a bunyevácok vezetőivel, a Demokrata Párttal, hogy ne is említsem…
• Vajdasági Magyar Szövetség kifejezetten ellenzéki pozíciót foglal el…
– Még ez sem pontos. Ha eltávolodtak a demokratáktól, nyilatkozatokkal és közleményekkel nyilvánosan hadakoznak velük, miért nem lesznek következetesek és adják fel a privilégiumokat és tisztségeket a tartományi közigazgatásban. Ez képmutatás! Szabadkán az ilyen politikájuk miatt néhány tíz magyar család munka nélkül maradt, ők pedig Szabadkán és Újvidéken továbbra is szorosan tartják a privilégiumokat és a kettős standardokat.
• Pásztor István a Subotičke novine-nak azt nyilatkozta, hogy a VMSZ-nek kell a szerbiai magyarok egységes politikai irányvonalának az élén lenni…
– Az egyoldalú gondolkodás soha sem hozott semmi jót.
• Szerbia európai csatlakozásának útján mi a legnagyobb akadály?
– A „nemzeti hősök” és Koszovó. Az első probléma már mögöttünk van, de itt meg kell érteni, hogy a koszovói politika több évtizedes melléfogás. Koszovó bizonyos mértékben már nemzetközileg elismert. Gondoskodni kell a szerbek kulturális örökségéről, mert az a terület igenis a szerbek bölcsője. Magyarként teljesen megértem a szerbek pozícióját. Mi hasonló folyamaton estünk át 1918 és 1920 között. Ezt a magyarok pszichikailag még napjainkban is nehezen viselik el. A realitást mégis el kell fogadni.
• Amikor Ön az európai útról beszél, nem tűnik az úgy Önnek, hogy az EU az érzelmi politikai kéréseket hatványozza. Brüsszel miért nem mondja soha: „Mi a szerbiai politikai partnereinktől kevesebb pártokráciát és korrupciót várunk el”?
– Az EU-nak a korrupció, a bűnözés, a minden házban fegyver és a kábítószerterjesztés elleni komoly kiállása nélkül, vagyis egy ilyen viszonyulás nélkül valóban nem lesz fejlődés.
• Hogyan látja Ön Szerbia politikai színterét?
– Nem vagyok a politika középpontjában, de csalódott vagyok, hogy olyan emberek vannak hatalmon, akik tönkretették az országot. Azokat az elveket, amelyek a Szerbiai Demokratikus Ellenzékbe (DOS) tömörítettek bennünket, már rég faképnél hagyták. Most azokat az emberek látjuk, akik a változások ellen vannak, mert így irányítják a változásokat. Tudom, hogy a politika nem statikus, de ez értelmetlen. Ha az EU-hoz való közeledésről beszélünk, Szerbiának jobb diszpozíciói voltak a környezetünkben lévő számos országnál, most pedig meggyőzően Montenegró, Horvátország, Macedónia mögött vagyunk – nyilatkozta Kasza a Nacionalni građanski lapnak.
Szabadkát meglopják
Az interjúhoz kapcsolódik a Magyar Szó július 23-ai számának (csak a 19. oldalán) közölt írás, miszerint „Szabadka város önkormányzatát már két évtizede folyamatosan meglopják – állítja a Spas Egyesület tagja, Goran Đukić” (tm: Több mint tíz éve meglopják Szabadkát).
Verica Grgurović, a Spas Egyesület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy egyesületük feljelentést tett, hogy „a gyanú szerint törvényellenesen magánemberek kezére játszottak több ezer négyzetméter nagyságú városi tulajdonban lévő üzlethelyiséget, a bizonyítékként szolgáló dokumentumokat át sem nézték a bíróságon”.
– Állítom, hogy Kasza József, aki az akkori község elnökeként a Prva Preduzetnička Banknak odaajándékozott egy 400 négyzetméter nagyságú üzlethelyiséget, más üzlethelyiségek kapcsán is kérdőre vonható, Željko Šukovićtyal egyetemben, aki akkoriban a Kataszteri Hivatalban dolgozott és ezeket az üzlethelyiségeket bejegyezte, törvényellenesen – állította Goran Đukić, aki szerint szervezett bűnözőcsoportok tagjairól van szó, akiket a szervezett bűnözőcsoport, vagyis az ügyészség véd – olvasható az idézett írásban.
Érdekes lesz kivárni, hogy a közelgő választások során mi mindent tudnak majd még meg a polgárok az egyes korábbi és mostani szabadkai vezetőkről.
2011. július 26.
Bozóki Antal
__________
* http://www.vajma.info/cikk/olvasok/30/Kasza-visszaterne.html, 2011. július 26. [15:37]
Nem titok, hogy a Magyar Szó napilap szelektíven tájékoztat. A napilap legutóbbi főszerkesztőjének leváltásával kapcsolatban, például a Magyar Narancs (július 7-ei írása) szerint, „a döntéshozók maguk sem titkolják, hogy a szép sikerekről színes tudósításokban beszámoló, a politikai elit által kézivezérelt lapot kívánnak teremteni maguknak”.
Ezért nem csoda, hogy számos, a magyar közösséggel kapcsolatos információt az ún. alternatív tájékoztatási eszközben, a Vajdaság Ma internetes hírportálon, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) Hírlevelében, a Magyar Polgári Szövetség honlapján, vagy az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület (július 8-án megszűnt) honlapján, illetve a szerb nyelvű sajtóban lehet(ett) olvasni. Ezek nélkül viszont lehetetlen tárgyilagos képet alkotni a közösségen belüli történésekről. (Érdekes, senki nyilvánosan még csak fel sem vetette azt a gondolatot, hogy legalább egy független hetilapot kellene indítani a választások előtt a vajdasági magyarok tárgyilagos tájékoztatása érdekében.)
Privatizált VMSZ
A július 23-ai Nacionalni građanski újvidéki napilap például interjút közöl Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) korábbi elnökével, akit a párt fegyelmi bizottsága 2010. február 10-én, Bunyik Zoltánnal, a párt tanácsának akkor elnökével együtt, a VMSZ elnökségének 2010. január 29-én megfogalmazott vádjai alapján, kevesebb mint egy óra alatt kizárt a pártból.
Kasza a lapnak elmondta, hogy „volt harcostársai az Alapszabály megkerülésével zárták ki a pártból, és hogy az általa szervezett pártot privatizálta egy kisebb csoport, Lovas Ildikóval az élén”. (Lovas Ildikó a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa – B. A. megj.)
A Branko Žujović által készített beszélgetés teljes szövege:
• Tisztelt Kasza úr, kíván-e új pártot alapítani és visszatérni a politikába?
– Önnek tudnia kell, hogy többé nem vagyok fiatal, hogy sok energiát fektettem a több évtizedes politikai tevékenységbe, és hogy sokat tettem a pártért, amelyből alapszabály-ellenesen lettem kizárva, olyan személyek magánakaratából, akik privatizálták ezt a pártot. Az életem egyharmadát, ha nem többet, a VMSZ-be fektettem. Politikai vezető voltam olyan időkben, amikor Szabadkán nehéz volt megőrizni az európai értékeket, nekünk ez mégis sikerült. Mindez hatalmas lemondásokat követelt.
• Mi az Ön által vezetett politika legnagyobb sikere?
Vérontás nélkül megőriztük a környezetünket. Voltak incidensek, amelyekre az idősebb szabadkaiak emlékeznek. Szerencsére ezek nem rontották meg az együttélést, amire minden szabadkainak büszkének kellene lenni. A rendőrség hibájából manapság nem ismerjük ezeknek az incidenseknek az elkövetőit. Mi ma sem tudjuk, hogy kik azok az emberek, akik meg akarták rontani a város légkörét.
• Mi jellemzi a VMSZ mai politikáját?
– Az én volt pártom három-négy ember alkotta csoporté. Létezik az emberek megbélyegzése, akiket jó és rossz magyarokra osztanak. Többé nem létezik a más véleményre való jog. Ez nem jó a magyar közösségnek.
• Hogyan kommentározza Pressburger Csabának, a Magyar Szó főszerkesztőjének nemrégi leváltását?
– A probléma sokkal szélesebb a leváltásnál. A Hét Nap többé nem hivatásos hetilap, hanem pártlap. A Pannon Televízió párttelevízió. A Magyar Szóba olyan szerkesztőt kellett hozniuk, aki aláveti magát a VMSZ követeléseinek. A magyar közösségnek szánt minden információ most a VMSZ vezetőinek a kezében van.
• Amennyiben Önnek igaza van, ki folytatja ezt a politikát?
– Lovas Ildikó van ennek a csoportnak az élén, és ő folyatja ezt az értelmetlen stratégiát. És nem csak a sajtóban, de a kultúrában és az összes többi szegmentumban is.
• Hogyan értékeli az ilyen VMSZ politikai pozícióját?
– Nincsen többé politikai párbeszéd és együttműködés, de még csak kapcsolatok sincsennek, s ez mindenki számára rossz. A Vajdasági Magyar Szövetség nem tárgyal a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával (LSV), a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségével (DSHV), a bunyevácok vezetőivel, a Demokrata Párttal, hogy ne is említsem…
• Vajdasági Magyar Szövetség kifejezetten ellenzéki pozíciót foglal el…
– Még ez sem pontos. Ha eltávolodtak a demokratáktól, nyilatkozatokkal és közleményekkel nyilvánosan hadakoznak velük, miért nem lesznek következetesek és adják fel a privilégiumokat és tisztségeket a tartományi közigazgatásban. Ez képmutatás! Szabadkán az ilyen politikájuk miatt néhány tíz magyar család munka nélkül maradt, ők pedig Szabadkán és Újvidéken továbbra is szorosan tartják a privilégiumokat és a kettős standardokat.
• Pásztor István a Subotičke novine-nak azt nyilatkozta, hogy a VMSZ-nek kell a szerbiai magyarok egységes politikai irányvonalának az élén lenni…
– Az egyoldalú gondolkodás soha sem hozott semmi jót.
• Szerbia európai csatlakozásának útján mi a legnagyobb akadály?
– A „nemzeti hősök” és Koszovó. Az első probléma már mögöttünk van, de itt meg kell érteni, hogy a koszovói politika több évtizedes melléfogás. Koszovó bizonyos mértékben már nemzetközileg elismert. Gondoskodni kell a szerbek kulturális örökségéről, mert az a terület igenis a szerbek bölcsője. Magyarként teljesen megértem a szerbek pozícióját. Mi hasonló folyamaton estünk át 1918 és 1920 között. Ezt a magyarok pszichikailag még napjainkban is nehezen viselik el. A realitást mégis el kell fogadni.
• Amikor Ön az európai útról beszél, nem tűnik az úgy Önnek, hogy az EU az érzelmi politikai kéréseket hatványozza. Brüsszel miért nem mondja soha: „Mi a szerbiai politikai partnereinktől kevesebb pártokráciát és korrupciót várunk el”?
– Az EU-nak a korrupció, a bűnözés, a minden házban fegyver és a kábítószerterjesztés elleni komoly kiállása nélkül, vagyis egy ilyen viszonyulás nélkül valóban nem lesz fejlődés.
• Hogyan látja Ön Szerbia politikai színterét?
– Nem vagyok a politika középpontjában, de csalódott vagyok, hogy olyan emberek vannak hatalmon, akik tönkretették az országot. Azokat az elveket, amelyek a Szerbiai Demokratikus Ellenzékbe (DOS) tömörítettek bennünket, már rég faképnél hagyták. Most azokat az emberek látjuk, akik a változások ellen vannak, mert így irányítják a változásokat. Tudom, hogy a politika nem statikus, de ez értelmetlen. Ha az EU-hoz való közeledésről beszélünk, Szerbiának jobb diszpozíciói voltak a környezetünkben lévő számos országnál, most pedig meggyőzően Montenegró, Horvátország, Macedónia mögött vagyunk – nyilatkozta Kasza a Nacionalni građanski lapnak.
Szabadkát meglopják
Az interjúhoz kapcsolódik a Magyar Szó július 23-ai számának (csak a 19. oldalán) közölt írás, miszerint „Szabadka város önkormányzatát már két évtizede folyamatosan meglopják – állítja a Spas Egyesület tagja, Goran Đukić” (tm: Több mint tíz éve meglopják Szabadkát).
Verica Grgurović, a Spas Egyesület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy egyesületük feljelentést tett, hogy „a gyanú szerint törvényellenesen magánemberek kezére játszottak több ezer négyzetméter nagyságú városi tulajdonban lévő üzlethelyiséget, a bizonyítékként szolgáló dokumentumokat át sem nézték a bíróságon”.
– Állítom, hogy Kasza József, aki az akkori község elnökeként a Prva Preduzetnička Banknak odaajándékozott egy 400 négyzetméter nagyságú üzlethelyiséget, más üzlethelyiségek kapcsán is kérdőre vonható, Željko Šukovićtyal egyetemben, aki akkoriban a Kataszteri Hivatalban dolgozott és ezeket az üzlethelyiségeket bejegyezte, törvényellenesen – állította Goran Đukić, aki szerint szervezett bűnözőcsoportok tagjairól van szó, akiket a szervezett bűnözőcsoport, vagyis az ügyészség véd – olvasható az idézett írásban.
Érdekes lesz kivárni, hogy a közelgő választások során mi mindent tudnak majd még meg a polgárok az egyes korábbi és mostani szabadkai vezetőkről.
2011. július 26.
Bozóki Antal
__________
* http://www.vajma.info/cikk/olvasok/30/Kasza-visszaterne.html, 2011. július 26. [15:37]
HÁGAI TÖRVÉNYSZÉK
A 161. vádlott
Július 22-én én, valamivel 14,30 után a Rotterdamhoz közeli Rotterdam repülőtéren földet ért a szerbiai kormány Goran Hadžićot szállító repülője. Hadžić az utolsó, 161. vádlott, aki a hágai törvényszék elé került.
Szerbiának a hágai törvényszékkel való együttműködési folyamata 2000. október 5-e után vált intenzívebbé. Szerbia azóta – Hadžićtyal együtt – 46 személyt szolgáltatott ki Hágának.
A Tanjug hírügynökség adatai szerint, az egykori Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására alakult nemzetközi törvényszék megalapítása, 1993 óta, összesen 161 személy ellen emelt vádat [a Vajdaság Ma július 20-án (22:03), téves fordítással, azt írja, hogy ennyi személyt ítélt el], 125 eljárást zárt le, amelyek során a szerbeket összesen több mint 900 évre ítélték el. A hágai törvényszék 2004 óta, amikor az utolsó vádirat is lezárult, 20 vádiratot vont vissza, a maradék 141-ből pedig 95-ben szerb a vádlott, vagyis a vádlottak 68 százaléka.
A törvényszéken eddig két szerbet mentettek fel, Miroslav Radićot, a Jugoszláv Néphadsereg egykori kapitányát és Milan Milutinović egykori szerb elnököt.
Goran Hadžić letartóztásával Szerbia teljesítette a legfontosabb nemzetközi kötelezettségét – jelentette ki Serge Brammertz hágai főügyész, aki azonban hozzátette, további információkat vár Belgrádtól arra vonatkozóan, ki volt az, aki lehetővé tette a háborús bűnökkel vádolt szökevény hétéves rejtőzködését.
Štefan Füle EU-s bővítési biztos azt nyilatkozta, Szerbia közelebb került a tagjelölti státushoz, de végre kell hajtania a politikai reformokat, és javítani kell a kapcsolatait Koszovóval.
„Azt hiszem, ez a letartóztatás remek hír, s az is remek, hogy Szerbia teljesítette ígéretét”, emelte ki Füle a Szabad Európa Rádiónak adott interjúban.
Hozzátette azonban, azt követően, hogy Szerbiának végre kell hajtania a reformokat, Belgrádnak még a Koszovóval fenntartott „hűvös viszonyon” is enyhítenie kell.
Vojin Dimitrijević, a belgrádi Emberi Jogi Központ igazgatója a Tanjug hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy „Goran Hadžić letartóztásával a Hával való együttműködés nem ért véget, az információcserére, a dokumentumok megküldésére és a törvényszéknek s szerbiai bíróságok előtti perekben való segítségnyújtás kötelezettségére való tekintettel”. Dimitrijević nyilatkozatában pontosította, hogy a hágai törvényszék most „néhány nehéz esetett kapott”, de maradt még nagyon ember, akinek felelnie kell a saját országuk bírósága előtt – közli a július 22-i Nacionalni građanski című újság.
– Hadžić letartóztásával végre befejeződött az a mesés, tévesen „hágai szökevényeknek” nevezett reality show, mert azok az urak nem Hágából menekültek, hanem minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy ne kerüljenek oda. És, istenemre, ez sokáig sikerült is nekik. Gyanúsan sokáig. De itt sokkal fontosabb dolgok is összehasonlíthatatlanul sokáig tartanak, és senkinek nem esik baja. A naivak nagyon megörültek a raktáros letartóztatásának, ami egyrészt nem rossz dolog, de – hölgyeim és uraim – Karadžić, Mladić, Hadžić és a többi „államférfi” örökségét nem lehet letartóztatni. Még ha lehetséges volna is, nem hiszem, hogy megvalósulna az a famózus „politikai akarat”. Szerbiában még mindig hatályban van az az ideológia, amelyből az említett (had)vezérek kikeltek – a haveri pluralizmus – és semmi „jele” sincs annak, hogy ezen a téren belátható időn belül bármi lényegesen megváltozik. Mindez ugyanis mélyen a szerb exkluzivitás eszméjében és az ebből következő, minden elvesztetett ütközet megbosszuló szerb jogban gyökerezik. Nézzük csak: A Nole Nacionale is, ha hinni lehet a mi sajtónknak, nem nyerte meg Wimbledont, hanem „leigázta a világot” – írja Svetislav Basara a Danas című napilap július 22-i számában.
2011. július 23.
BOZÓKI Antal
Július 22-én én, valamivel 14,30 után a Rotterdamhoz közeli Rotterdam repülőtéren földet ért a szerbiai kormány Goran Hadžićot szállító repülője. Hadžić az utolsó, 161. vádlott, aki a hágai törvényszék elé került.
Szerbiának a hágai törvényszékkel való együttműködési folyamata 2000. október 5-e után vált intenzívebbé. Szerbia azóta – Hadžićtyal együtt – 46 személyt szolgáltatott ki Hágának.
A Tanjug hírügynökség adatai szerint, az egykori Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására alakult nemzetközi törvényszék megalapítása, 1993 óta, összesen 161 személy ellen emelt vádat [a Vajdaság Ma július 20-án (22:03), téves fordítással, azt írja, hogy ennyi személyt ítélt el], 125 eljárást zárt le, amelyek során a szerbeket összesen több mint 900 évre ítélték el. A hágai törvényszék 2004 óta, amikor az utolsó vádirat is lezárult, 20 vádiratot vont vissza, a maradék 141-ből pedig 95-ben szerb a vádlott, vagyis a vádlottak 68 százaléka.
A törvényszéken eddig két szerbet mentettek fel, Miroslav Radićot, a Jugoszláv Néphadsereg egykori kapitányát és Milan Milutinović egykori szerb elnököt.
Goran Hadžić letartóztásával Szerbia teljesítette a legfontosabb nemzetközi kötelezettségét – jelentette ki Serge Brammertz hágai főügyész, aki azonban hozzátette, további információkat vár Belgrádtól arra vonatkozóan, ki volt az, aki lehetővé tette a háborús bűnökkel vádolt szökevény hétéves rejtőzködését.
Štefan Füle EU-s bővítési biztos azt nyilatkozta, Szerbia közelebb került a tagjelölti státushoz, de végre kell hajtania a politikai reformokat, és javítani kell a kapcsolatait Koszovóval.
„Azt hiszem, ez a letartóztatás remek hír, s az is remek, hogy Szerbia teljesítette ígéretét”, emelte ki Füle a Szabad Európa Rádiónak adott interjúban.
Hozzátette azonban, azt követően, hogy Szerbiának végre kell hajtania a reformokat, Belgrádnak még a Koszovóval fenntartott „hűvös viszonyon” is enyhítenie kell.
Vojin Dimitrijević, a belgrádi Emberi Jogi Központ igazgatója a Tanjug hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy „Goran Hadžić letartóztásával a Hával való együttműködés nem ért véget, az információcserére, a dokumentumok megküldésére és a törvényszéknek s szerbiai bíróságok előtti perekben való segítségnyújtás kötelezettségére való tekintettel”. Dimitrijević nyilatkozatában pontosította, hogy a hágai törvényszék most „néhány nehéz esetett kapott”, de maradt még nagyon ember, akinek felelnie kell a saját országuk bírósága előtt – közli a július 22-i Nacionalni građanski című újság.
– Hadžić letartóztásával végre befejeződött az a mesés, tévesen „hágai szökevényeknek” nevezett reality show, mert azok az urak nem Hágából menekültek, hanem minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy ne kerüljenek oda. És, istenemre, ez sokáig sikerült is nekik. Gyanúsan sokáig. De itt sokkal fontosabb dolgok is összehasonlíthatatlanul sokáig tartanak, és senkinek nem esik baja. A naivak nagyon megörültek a raktáros letartóztatásának, ami egyrészt nem rossz dolog, de – hölgyeim és uraim – Karadžić, Mladić, Hadžić és a többi „államférfi” örökségét nem lehet letartóztatni. Még ha lehetséges volna is, nem hiszem, hogy megvalósulna az a famózus „politikai akarat”. Szerbiában még mindig hatályban van az az ideológia, amelyből az említett (had)vezérek kikeltek – a haveri pluralizmus – és semmi „jele” sincs annak, hogy ezen a téren belátható időn belül bármi lényegesen megváltozik. Mindez ugyanis mélyen a szerb exkluzivitás eszméjében és az ebből következő, minden elvesztetett ütközet megbosszuló szerb jogban gyökerezik. Nézzük csak: A Nole Nacionale is, ha hinni lehet a mi sajtónknak, nem nyerte meg Wimbledont, hanem „leigázta a világot” – írja Svetislav Basara a Danas című napilap július 22-i számában.
2011. július 23.
BOZÓKI Antal
2011. július 24., vasárnap
A VAJDASÁGI MAGYAR FELSŐFOKÚ OKTATÁSÉRT
Körlevelet intéztem a vajdasági a magyar pártokhoz, civil szervezetekhez, MNT-hez:
A vajdasági szaktanár hiány és a fiatalság Magyarországra való, folyamatos települése szükségessé teszi a magyar nyelvű felsőfokú oktatás bővítését, megerősítését.
A Tartományi Oktatási Titkárság 2010-es évi adatai szerint az Újvidéki Egyetem hallgatói közül 1742 magyar nemzetiségű hallgató tanul a tartományi székvárosban. A VMPE előzetes felmérése szerint, amennyiben az egyetem meghirdetné a magyar csoportok beindítását, ennek sokszorosa jelentkezne. Ez által csökkenne a Magyarországon tanuló diákok száma, akikről ismeretes, hogy tanulmányaik befejezése után nagy többségük nem tér vissza.
A hivatalos adatok szerint a szakképzetlen tanárok aránya tantárgyanként a következő (2008-as adat): matematika 51,5%, fizika 43, kémia 16%, informatika 39%, műszaki oktatás 31%, földrajz 19%, angol 42%, német 30%, szerb 25%, biológia 12%, történelem 26%, képzőművészet 24%, zene 37%, polgári ismeretek 14%, kisegítő iskola 79, összesen 21,9%. Ez az arány lényegesen nem változott.
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete kérvényezte az egyetem rektorától magyar csoportok beindítását az Újvidéki Egyetemen. Prof. Dr. Miroszláv Veszkovity rektor válaszlevelében kifejtette, hogy az Egyetem kész nemzetközi projekt keretében fejleszteni a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatást. Az egyetem jelenleg részt vesz a nemzetközi TEMPUS programban. Javasolja, hogy megfelelő intézményen keresztül a VMPE kapcsolódjon be az egyetem keretében működő projektbe vagy javasoljon hasonló, a nemzeti közösségekre vonatkozó, nemzetközi tanárképzési projektet, amelynek felelőse az Újvidéki Egyetemen belső munkatársa lenne. Javasolja a miniszteri rangú kapcsolatfelvételt a Szerb Köztársaság állami szerveivel.
Az Újvidéki Egyetemen működő magyar nyelvű oktatás nem áll ellentétben a Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatásra vonatkozó tervével, a szabadkai képzéssel párhuzamosan működhetnének Újvidéken magyar csoportok. Jelentős előny az Újvidéki Egyetem kész infrastruktúrája. Megegyezés kérdése a tantárgyak elosztása.
Kérem Önöket, támogassák a megmaradásunk szempontjából alapvetően jelentős tervet.
Újvidék, 2011. 07. 24.
Nagy Margit
Akik támogatják:
Magyar Nemzeti Tanács
Pártok
Magyar Polgári Szövetség
Magyar Remény Mozgalom
Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség
Vajdasági Magyar Demokrata Párt
Vajdasági Magyar Szövetség
Civil szervezetek
Aracs Társadalmi Szervezet, Szabadka
Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségi Civil Egyesület, Újvidék
Emberi Jogi Központ, Szenttamás
Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete, Szabadka
Fény - Civil Szervezet, Magyarkanizsa
INTEGRAL Pedagógus Egyesület Ada
Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület, Újvidék
Kézfogás a Magyarságért – Polgári Mozgalom, Csóka
Magyar Ifjúsági Akció polgári egyesület, Óbecse
Nagy Sándor – Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület, Újvidék
Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat, Topolya
Nagybecskereki Diáksegélyező Egyesület
TAKT, Temerin, Ádám István elnök
Újvidéki Diáksegélyező Egyesület, Újvidék Újvidéki Magyar Olvasókör, Újvidék
Újvidéki Polgári Daloskör
Ürményházi Ifjúsági Klub, Ürményháza
Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, Újvidék
Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete
Vajdasági Magyar Diákszövetség
Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék
Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ, Újvidék
Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete
Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Újvidék
Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, Újvidék
Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége
Vox Humana Emberbaráti Szolgálat
http://nagymargitblogja.blogspot.com/
A vajdasági szaktanár hiány és a fiatalság Magyarországra való, folyamatos települése szükségessé teszi a magyar nyelvű felsőfokú oktatás bővítését, megerősítését.
A Tartományi Oktatási Titkárság 2010-es évi adatai szerint az Újvidéki Egyetem hallgatói közül 1742 magyar nemzetiségű hallgató tanul a tartományi székvárosban. A VMPE előzetes felmérése szerint, amennyiben az egyetem meghirdetné a magyar csoportok beindítását, ennek sokszorosa jelentkezne. Ez által csökkenne a Magyarországon tanuló diákok száma, akikről ismeretes, hogy tanulmányaik befejezése után nagy többségük nem tér vissza.
A hivatalos adatok szerint a szakképzetlen tanárok aránya tantárgyanként a következő (2008-as adat): matematika 51,5%, fizika 43, kémia 16%, informatika 39%, műszaki oktatás 31%, földrajz 19%, angol 42%, német 30%, szerb 25%, biológia 12%, történelem 26%, képzőművészet 24%, zene 37%, polgári ismeretek 14%, kisegítő iskola 79, összesen 21,9%. Ez az arány lényegesen nem változott.
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete kérvényezte az egyetem rektorától magyar csoportok beindítását az Újvidéki Egyetemen. Prof. Dr. Miroszláv Veszkovity rektor válaszlevelében kifejtette, hogy az Egyetem kész nemzetközi projekt keretében fejleszteni a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatást. Az egyetem jelenleg részt vesz a nemzetközi TEMPUS programban. Javasolja, hogy megfelelő intézményen keresztül a VMPE kapcsolódjon be az egyetem keretében működő projektbe vagy javasoljon hasonló, a nemzeti közösségekre vonatkozó, nemzetközi tanárképzési projektet, amelynek felelőse az Újvidéki Egyetemen belső munkatársa lenne. Javasolja a miniszteri rangú kapcsolatfelvételt a Szerb Köztársaság állami szerveivel.
Az Újvidéki Egyetemen működő magyar nyelvű oktatás nem áll ellentétben a Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatásra vonatkozó tervével, a szabadkai képzéssel párhuzamosan működhetnének Újvidéken magyar csoportok. Jelentős előny az Újvidéki Egyetem kész infrastruktúrája. Megegyezés kérdése a tantárgyak elosztása.
Kérem Önöket, támogassák a megmaradásunk szempontjából alapvetően jelentős tervet.
Újvidék, 2011. 07. 24.
Nagy Margit
Akik támogatják:
Magyar Nemzeti Tanács
Pártok
Magyar Polgári Szövetség
Magyar Remény Mozgalom
Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség
Vajdasági Magyar Demokrata Párt
Vajdasági Magyar Szövetség
Civil szervezetek
Aracs Társadalmi Szervezet, Szabadka
Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségi Civil Egyesület, Újvidék
Emberi Jogi Központ, Szenttamás
Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete, Szabadka
Fény - Civil Szervezet, Magyarkanizsa
INTEGRAL Pedagógus Egyesület Ada
Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület, Újvidék
Kézfogás a Magyarságért – Polgári Mozgalom, Csóka
Magyar Ifjúsági Akció polgári egyesület, Óbecse
Nagy Sándor – Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület, Újvidék
Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat, Topolya
Nagybecskereki Diáksegélyező Egyesület
TAKT, Temerin, Ádám István elnök
Újvidéki Diáksegélyező Egyesület, Újvidék Újvidéki Magyar Olvasókör, Újvidék
Újvidéki Polgári Daloskör
Ürményházi Ifjúsági Klub, Ürményháza
Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, Újvidék
Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete
Vajdasági Magyar Diákszövetség
Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék
Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ, Újvidék
Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete
Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Újvidék
Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, Újvidék
Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége
Vox Humana Emberbaráti Szolgálat
http://nagymargitblogja.blogspot.com/
2011. július 23., szombat
Méltó emlékművet Újvidékre!
A második világháború végén és a béke első hónapjaiban Újvidéken módszeresen irtották a magyarokat és a németeket, hogy ez – amint Ivan Rukavina tábornok, a katonai közigazgatás teljhatalmú parancsnoka fogalmazott – szavatolja a vidék délszláv jellegét. Ma sem tudni, több száz vagy több ezer áldozat esett a városban. A tömegsírok helyeit nagyjából be tudtuk azonosítani, de csupán a helyeit, azok ugyanis eltűntek mára. Van, amelyiket a csatorna torkolatának átépítésekor, másokat a Duna védelmi rendszerének építésekor tüntettek el örökre, ismét másoknak a kőolaj-finomító építésének alapozásakor veszett nyomuk, de az 1965-ős és az 1971-es nagy árvíz is elmosott néhányat.
A levéltárban az újvidéki likvidálás dokumentumait nem lehetett megtalálni.
A város magyarsága az elsők között kezdte szervezni a megemlékezést még 1990. november elsején, jobb hely híján eltakarították a Futaki úti temető végében levő, teljesen lerombolt katonatemetőnek a helyén, ahonnan előbb el kellett takarítaniuk a másfél méter vastagon felhalmozott városi szemetet. A szemét alatt talált katonasírok emlékköveiből állítottak szerény emlékművet, mellé helyezve egy nagy fakeresztet a lemészároltak és eltüntetettek emlékére. Méltatlan az áldozatokhoz, különösen ha a korábbi, az 1944-es razzia áldozataiéval vetjük össze. A város azonban még e szerény emlékmű felállítására sem adott engedélyt.
1990-ben Makovecz Imre magyar műépítész elkészítette egy méltó emléktorony teljes tervezetét. A megemlékezések szervezői ezt szeretnék felépíttetni.
Egyes magyar politikai szervezetek (elsősorban domináns politikai pártunk) elvtelen alkuba bocsátkoztak a szerb hatalommal, ellenzik az emléktorom felépítését, megelégednének sokkal egyszerűbb emlékművel is. A kezdeményezők eddig egyetlen komoly támogatóra leltek, Schmidt Pálné Makrai Katalin, a Magyar Köztársaság elnöke nejének személyében, aki vállalta az emlékmű felépítésének védnökségét.
Kérjük azon magyar politikai pártok, civil szervezetek és egyházaink képviselői, akik egyetértenek a Makovecz által készített emlékmű építésének tervével, aláírásukkal támogassák azt. Egyetértésüket jelezzék e megadott két e-mail cím egyikén: matmarci@gmail.com, és papppf@neobee.net
Kelt Újvidéken, 2011. július hó 23-án.
Papp Ferenc, a Nagy Sándor Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület
elnöke, Újvidék
Matuska Márton, az Újvidéki Diáksegélyező Egyesület elnöke, Újvidék
Bozóki Antal, mgr., az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke, Újvidék
Ui.
Mivel nincs többé kül- és bel-magyar, kérjük, felhívásunkat továbbítsák az egész Kárpát-medence területének magyarságához. Ez mindnyájunk ügye, joga van minden magyarnak véleményt nyilvánítani.
2011. július 14., csütörtök
Megszűnt az Árgus honlapja
Lekerült a világhálóról az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület honlapja (http://www.argus.org.rs).
Az újvidéki kisebbségjogi egyesület először 2003. január közepén jelent meg a világhálón. A 2008. szeptember 1-jén műszakilag megújult honlapra a látogatók 94 780 alkalommal „kattintottak”.
A honlapnak köszönhetően a szerbiai és a nemzetközi közvélemény közvetlenül és tárgyilagosan ismerkedhetett meg első sorban vajdasági magyar közösség helyzetével és időszerű kérdéseivel, jogainak megvalósításával kapcsolatos hírekkel, írásokkal és jogszabályokkal, valamint az Árgus, de más civil szervezetek és pártok tevékenységével és álláspontjával is, amelyekről a sajtó csak részben vagy egyáltalán nem tájékoztatott. A honlap feladatának tartotta nem csak a nemzeti kisebbségi jogok ismertetését és terjesztését, de megvalósításának számonkérését is. Nem véletlen ezért, hogy – a visszajelzések szerint – igencsak népszerű volt.
A 2000. június 15-én alakult Árgus nonprofit civil egyesület, saját jövedelemmel nem rendelkezik, szerbiai de magyarországi támogatásban sem részesült. A Magyar Nemzet Tanács (MNT) a legutóbbi pályázatán sem került a támogatottak listájára – a pályázók 86-os száma alatt ez áll: „forráshiány miatt elutasítva”. Már a pályázatra jelentkezésünk előtt tisztában voltunk azzal, hogy Korhecz Tamástól, az MNT mostani elnökétől támogatásra nem számíthatunk. Azért sem, mert tíz éves kisebbségügyi titkárkodása alatt számtalanszol bíráltunk, tevékenységét kifogásoltuk és a testület elnökévé választását sem támogattuk.
A honlap megszűnése azonban nem ingat meg bennünket abban, hogy folytassuk eddigi tevékenységünket, és továbbra is éber figyelemmel/árgus szemekkel kísérjük a nemzeti kisebbségek helyzetének alakulását, a jogaik megvalósulásáért felelős személyek és intézmények tevékenységét, továbbá hogy erről a közvéleményt tájékoztassuk.
Az Árgus ezúton mond köszönetet Kiss Rudolfnak, a szenttamási Emberi Jogi Központ munkatársának, Fodor Attila szerkesztőnek, Hegedűs Csaba tervezőnek és Kispalkó Szilveszternek a honlap elkészítésében és működésében nyújtott műszaki segítségükért.
Újvidék, 2011. július 14.
Bozóki Antal, az Árgus elnöke