Oldalak

2011. szeptember 7., szerda

Ami elkésett, az időben van!


Gondolatok Varga László „cáfolatáról”

Okos tordai emberektől hallottam gyerekkoromban, hogy „az igazság fáj”. Meg azt is, hogy „ha megmondod az igazságot, beverik a fejed”. Sok bölcsesség van ezekben a mondásokban. Sajnos – és ez bizonyára testi hiba nálam – leginkább nem tartottam magamat ezekhez. Volt aztán sok kellemetlenségem is ez miatt. Most azonban már olyan korban vagyok, amikor nem szívesen változtatok a dolgokon. Meg aztán miért is?
A magam részéről viszont azt mondom, hogy a politikusokat nem arról kell megítélni, hogy mit mondanak, hanem hogy mit cselekszenek. No, de ne kalandozzunk el túl messzire, térjünk a tárgyra.

Cáfolatlan tények

Varga László „cáfolatának” a címe „Nem késik a vajdasági magyar közvita a vagyon-visszaszármaztatásról” (Vajdaság Ma, 2011. szeptember 7. (9:40)]. A Jergić Julianna (?) által készített interjúban Varga úr, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) magas rangú tisztségviselője és a szerb parlament európai integrációs bizottságának az elnöke kétségbe vonja a hírportálon [2011. szeptember 4. (17:35)] Restitúció: Egy közvita tanulságai című írásomban közölteket.
Mondanivalóm lényege pedig ez volt: „Szeptember 2-án lezárult a közvita az elkobzott vagyon visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról szóló szerbiai törvénytervezetről. A harminc napos nyilvános vitában egyetlen magyar politikai párt és intézmény sem nem vett részt. Beleértve a Vajdasági Magyar Szövetség által irányított Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT) is.”
Varga László most azt mondja: „Amennyiben Bozóki Antal minimális korrektséggel viseltetne a VMSZ iránt, nem fogalmazott volna meg ilyen gondolatokat.”
Varga „cáfolata” azonban nem tényeket és a bizonyítékokat tartalmaz, hanem minősít és személyeskedő elemeket is magában foglal. Engem, viszont csak az előbbiek érdekelnek.
A VMSZ július 9-i közleményében arról a „szándékáról” értesítette a közvéleményt, hogy „a jogszabálytervezet napvilágra kerülését követően megszervezzen egy olyan tanácskozást, amelyen az érintettek véleményt mondhatnak a kárpótlás különböző aspektusairól”. A tanácskozásra mindmáig nem került sor. Így lett lehetséges az, hogy a szerb kormány (már Varga „cáfolata” előtt) elfogadta a törvény javaslatát – a nélkül, hogy a vajdasági magyar közösség (nem pedig a VMSZ) megjegyzései megfogalmazásra kerültek volna.
Varga az interjúban azt állítja, hogy „a közvitára rendelkezésre álló határidőn belül eljuttattuk az elnökség (mármint a VMSZ elnökségének – B. A. megj.) álláspontját a kormányalelnöknek és a miniszterelnöknek”. Ennek a megfogalmazásnak azonban több szépséghibája is van: Nem tudjuk, hogy mikor is került sor erre az elnökségi ülésre, jelen voltak-e a sajtó képviselői és, hogy mit is tartalmaz az „álláspont”? De, még ha ettől eltekintünk is, a VMSZ elnökségének álláspontja nem biztos, hogy megegyezik a vajdasági magyarság érdekeivel. Nem jó ugyanis, hogy a VMSZ kisajátítja magának – nem először – azt a jogot, hogy ez a két érdek egybevág.
Varga végül mégis korrekttan beismeri: „Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a VMSZ által meghirdetett vajdasági magyar közvita szeptember 10-én lesz.” No most, ha valaminek a határideje szeptember 1-je és arra szeptember 10-én kerül sor, akkor az „nem késik”? Kell ezt magyarázni? Varga jogász, bizonyára tudja, ha a keresetlevél megválaszolási határideje 30 nap, és ha ezt nem tartja be, a bíróság meghozza az elmarasztaló ítéletet.
A képviselő úr a(z idő)csúszást azzal is próbálja most magyarázni, hogy a rehabilitálásról szóló új törvény javaslatát „néhány napja hozta nyilvánosságra a kormány”. E nélkül az utóbbi törvény nélkül a vagyon-visszaszármaztatásra vonatkozó rendeletek egy része nehezen értelmezhető – mondja Varga, és ebben van igazság, de ez nem mentesítő ok. (Erről a – most már – törvényjavaslatról is közvitát kellene tartani, még mielőtt nem késő, mert a jelek arra utalnak, hogy szigorítja a rehabilitálási feltételeket. Rehabilitálás nélkül pedig – úgy létszik – nem lesz vagyon-visszaszolgáltatás. Ha lenne kinek ezt is megszervezni.)
Semmilyen elfogadható ok nincsen arra, ami miatt a vajdasági magyar közösségen belül nem került sor a megígért közvitára a vagyon-visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról szóló törvénytervezetről. Már csak azért se, mert a második világháború utáni, a vajdasági magyarságot is érintő, egyik legnagyobb horderejű kérdésről van szó. (Most mondjam azt is, hogy csak annak a politikusnak lehet hinni, aki betartja a szavát?)

Ki miért felel?

Varga azt is a fejemhez vágja, hogy még „minimális korrektséggel” sem viszonyulok a VMSZ iránt.
Számomra a VMSZ is éppen olyan párt, mint a többi vajdasági magyar párt. Csak nagyobb a felelőssége, mivel a szerb pártokkal osztozik a hatalomban. Természetes ezért, hogy nagyobbak az elvárások is iránta. És persze a felelőssége is.
Egyébként a VMSZ-ről (is) a szívem szerint csak pozitívan írnák. Sajnos erre nemigen adódott lehetőség és alkalom.
Hogy milyen visszafogott voltam a VMSZ-el szemben bizonyítja az is, hogy írásosomban nem hoztam elő, de most megemlítem: Máig nem világos, hogy a VMSZ fogalmazott-e meg vajdasági magyar kérdéseket Szerbia Európai Uniós csatlakozásával kapcsolatban, mint például az 1944/45-ös délvidéki vérengzés elítélése, a vajdasági magyarokra a mai napig fenntartott „kollektív bűnösség” és koholt vádak eltörlése, az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogának biztosítása? Ez pedig éppen Varga úr illetékességébe tartozik.
Vagy említsem a mostani tanévkezdést? „Még szeptember 6-án is található olyan vajdasági magyar iskola, amelyben bizonytalan a tagozatok száma, máshol a teljes magyar oktatás léte kérdőjeleződött meg.” És ez még csak nem is az én megállapításom. Azt viszont már én teszem hozzá, hogy az előállt tanügyi helyzetért – de nem csak ezen a területen – bizony a VMSZ a felelős – ha tetszik, ha nem –, mert a tartományi oktatási titkárt és a helyettesét is ez a párt juttatta tisztségbe, mégpedig évekkel ezelőtt.
Aki ismeri a törvényhozást, az tudja, hogy – a közvita (szeptember 2-i) leteltével – javaslatokat már csak módosítási indítvány formájában lehet benyújtani. A szerb kormánynak – amennyiben meglesz a parlamentben a szükséges szavazatszáma – le fogja söpörni a VMSZ javaslatait az asztalról, a párt pedig az fogja mondani, hogy „mi megpróbáltuk érvényesíteni a magyar érdekeket, de sajnos nem fogták el”. (A vajdasági magyarok szempontjából rosszra sikeredet nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény elfogadása után is egyesek azt állították, hogy ez volt a „a megvalósítható maximum”.)
Varga sajnálkozik, hogy „a vajdasági magyar közélet – akár a civil, akár a politikai élet más szereplői számára – ez a lehetőség (vagyis a közvita – B. A. megj.) nem volt olyan fontos, hogy ily módon éljenek vele”, illetve részt vegyenek abban. Ezzel kapcsolatban csak az a kérdésem lenne, hogy ki részesül (bizonyára nem kevés) fizetésben az érdekképviseletért, a hivatásos politikusok vagy „a politikai élet más szereplői és a civil szféra”? Ha viszont valakinek nehéz a lant, akkor tegye le!
Végül még csak ennyit: Kíváncsian várom (a most már) szeptember 10-ére meghirdetett VMSZ-es „vajdasági magyar közvitát”. Remélem, hogy a pártnak sikerül olyan álláspontokat megfogalmazni, amelyek megfelelnek a vajdasági magyar érdekeknek, és külön szurkolok Önöknek, hogy azokat sikerüljön el is fogadtatni a szerb parlamentben. Ha viszont erre nem kerül sor, akkor bizony le kell vonni a következtetéseket…
Úgy tartom, hogy írásom elérte a célját.

Újvidék, 2011. szeptember 7.
Bozóki Antal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése