Látszatletartóztatások(?)

Esetleg mégis valóságosak? Igaziak lennének? Mármint azok, amelyeket a nemrégiben megalakított szerbiai kormány szélsebesen -- nagy garral és ugyanakkora vehemenciával -- elkezdett. Ennek eldöntése nyilván nézőpont kérdése. Azok a pesszimisták (tulajdonképpen csak jól értesült optimisták), akik már túléltek néhány hazai garnitúraváltást, leginkább csak mosolyognak ezen a tettetett buzgó igyekezeten. Akiket viszont még mostanság is lenyűgöz a minden hájjal megkent politikusaink hangzatos – de jobbára csak fedezet nélküli – ígérgetése, azok gyanútlanul elhiszik, sőt komolyan is veszik ezt a hirtelen támadt országos rendcsinálási próbálkozást. Ők azok, akiknek – valamilyen csoda folytán -- sikerült elfeledniük a sokak számára sokfajta nyomorúságot hozott, komisz kilencvenes éveket. Márpedig a jelenlegi csúcshatalom helytartói közül nem kevesen éppen azokból a gyászos időkből szivárogtak/lopakodtak most vissza az országirányítás elit csapatába.

Az a bizonyos „big catch”…

Immáron nem csupán arról van szó, hogy a homályos és zűrzavaros háttérből mostanra előmerészkedtek a közelmúlt sötét politikai kulcsfigurái. Ennél félelmetesebb, hogy máris ott posztolnak, ott trónolnak az előkelő legelső sorban. És az új(abb) játszmához ismét ők fogják osztani  a (cinkelt) lapokat. Mert nálunk ilyesmi is megtörténhetett. Könnyűszerrel. A politikai félfordulatként elhíresült október 5-ei változások (az Otpor-Ellenállás néhai szabadkai vezére szerint: csak pettingforradalom) után elmaradt az elkövetett bűnök lajstromba vétele, a számonkérés és a felelősségre vonás. A reciprocitás elve alapján pedig nagyon úgy fest, hogy akik őket nem számoltatták el annak idején, azoknak most ők sem fogják a fejét venni. Mert holló a hollónak nem vájja ki a szemét. (Akármilyen szemét. Akkor sem.)

A mi kis Szerbiánkban jelenleg éppen az Agrobank körül keltett műbotrány borzolja/borzolgatja a kedélyeket. Az időközben csordultig megtelt éjjeliedény kiborítását az eredményezte, hogy egy szép napon kiderült: a bankárcsapat igen kitűnő gazdálkodást folytatott, de valamilyen érthetetlen módon mégis keletkezett egy aprócska kis veszteség. Persze erőltetett is, meg sántít is ez a történet a 300 millió eurós veszteségről. Mesterséges és mesterkélt a pénzpiaci szennyes kiteregetése, ugyanis egyáltalán nem számított hétpecsétes titoknak, hogy mely (a bankvezetés holdudvarába tartozó) személyek vállalkozásai, cégei jutottak/juthattak e pénzintézet által hitelekhez. Mégsem tudott róla senki. (Nem-e?)

Az új szerbiai kormány, mint a kiskutya az ugatásba, kezd belejönni a letartóztatásokba. Legalábbis látszatra.

De tegyünk egy gondolatkísérletet! Ha tényleg komolyan képzelné a kapitális „nagyhalak”, az óriásragadozók kipecázását a zavaros vizekből, akkor ténykedését alighanem börtönépítéssel kellett volna kezdenie.  A meglévő szűkös és túlzsúfolt cellákban már-már képtelenség lenne helyet szorítani a temérdek sok – közismertségnek és (olykor) közmegvetésnek örvendő – tekintélyes, finom és előkelő – jövendőbeli börtönlakónak. Akiket most szépen sorjában le akarnak fülelni és bíróság elé akarnak állítani. Mert Ivica kormányfőnk egyértelműen kinyilatkoztatta: Uraim, a hordó nem áll meg!  Csakhogy a meztelen szándék – önmagában – még édeskevésnek bizonyul. Azt sem lenne bölcs dolog figyelmen kívül hagyni, hogy a nagy fogásról álmodozók milyen minőségű horgászfelszereléssel rendelkeznek, mert köztudott, hogy az óriáshalak általában átszakítanak minden hálót, és semmi sem tudja őket megállítani. Rongyossal, foltozottal pedig kár lenne híreskedni. Eldobnivaló, ócska kis textília helyett most alighanem egy hatalmas szakítószilárdságú fémre lenne szükség. Hiába van most nagy keletje, hiába számít kitűnő üzletágnak a fémtolvajlás, lehet, hogy mégsem rozsdás, szerb ócskavas kéne ide, hanem első osztályú svédacél. (Elvégre nemes vadnak nemes fegyver dukál!)

A kiváltságosoknak mindent szabad?

Könnyen elképzelhető, hogy a honi fehérgalléros bűnözőknek egyetlen börtön nem is lenne elég. Olyan bőségesen teremnek ezen a vidéken. (Akár ebben a modern kori Szerbiában is forgathatnák a maffiafilmek új királyát, annyi a gondatlanság, a csalás, lopás, hűtlen kezelés, társadalmi vagyonnal való visszaélés!) Elég lenne csak tüzetesen átvizsgálni az állami vállalatok közelmúltban végrehajtott magánosítását. Szinte a teljes privatizációs folyamat bűzlik a korrupciótól. A megvesztegetés, a lekenyerezés, a könnyű préda megszerzésének, a súlyos társadalmi vagyon elkótyavetyélésének egész láncolatát lehetne felfedezni.

A felettébb gyanús üzelmeket még felsorolni is hosszadalmas lenne. Hát akkor még kivizsgálni! Csupán a három legkönnyebben lepénzelhető és a korrupció szálaival vastagon átszőtt tevékenységben (belügy, igazságszolgáltatás és egészségügy) annyi kétes esetet göngyölíthetnének fel, amennyit csak nem szégyellnének. Épp csak ott nem bukkannának semmiféle disznóságra, ahol nem kezdenének el kutakodni.

Országunk frissen megválasztott vezetősége nemrégiben bevallotta, hogy az állami kincstár csak úgy visszhangzik a tömény ürességtől. Már csak az e havi fizetésekre/nyugdíjakra képesek előteremteni a pénzt. De ugyanez a Nyugdíjbiztosítási Alap nemrég még egy hamisítatlan olajsejk módjára költekezett. Igaz ugyan, hogy a tavalyi évet 100 ezer eurós hiánnyal zárta, de ez nem akadályozta meg abban, hogy az év folyamán mintegy 4 milliárd dinárt úgymond saját magára költsön. Mit is osztott ez a pénzeszsák a nyugdíjakon kívül? Elsősorban országos átlagon felüli fizetéseket. Az igazgató 111 ezer dinárosat szabott meg saját magának, a helyettesének pedig csak 4000 dinárral kevesebbet. Emellett kamatmentes hitelt igényelhetett az alapnak mind a 3133 foglalkoztatottja. Fejenként 60 ezer dinárt, amit egy év alatt kellett visszafizetniük. Ezt kapták gyorssegély gyanánt az alkalmazottak. Sőt jutalmul egyéb extra juttatásokat is. (Már ahogyan egy igazán „menő” cégnél illik.)

Hasonlóképpen nem bizonyult sem spórolósnak, sem pedig fukarnak az egyik szerbiai kommunális vállalat első embere sem. Neki 126 ezer dináros fizetés ütötte a markát. Használta a cég kocsiját és három mobiltelefonját. Csak a havi telefonszámlája elérte a 40 ezer dinárt. De még (átlagban számítva) 1200 eurót is elköltött minden hónapban a kedvenc vendéglőjében eszem-iszomra. Ugyancsak a vállalat számlájára. Nyilvánvalóan szemrebbenés meg lelkiismeret-furdalás nélkül. Szentül hitte, hogy neki ez (ki)jár. Mert ő ezt mind megérdemli.

A mélyszegénység minden egyebet felülír

Hogy hogy lesz a temérdek enyves kezű szerbiai igazgatóból, elnökből, ügynökből, tanácsadóból majd egy napon egyszerű börtönlakó, azt alighanem három öregasszony sem tudná előre megmondani. Az eddig alkalmazott és kitűnően bevált hazai gyakorlat szerint: igen nagy valószínűséggel sehogy. Ősi törvény, hogy akik magas beosztásban trónolnak, azok általában megközelíthetetlenek és érinthetetlenek. Sőt annak is reális a veszélye, hogy a jelenlegi hazai gazdasági helyzet tekintetében, a mi túlbuzgó kormányunknak az ilyesféle eretnek elgondolások végrehajtásához nem lesz sem ideje, sem pedig ereje. Mert a közelgő mindennapi nyomorúságunkkal lesznek majd elfoglalva. Fontosabb teendőjük lesz az utcára vonuló elégedetlen tömegek lecsillapítása, mint a társadalmi vagyon fosztogatás-történeteinek a taglalása. Nem új keletű a tapasztalás: az éhes gyomor nagyon-nagy úr. Nagyobb, mint egy kormányelnök.

Meg aztán amiatt is gyorsan le fog lohadni ez a kezdeti letartóztatási/lincselési kedvük, hogy már ebbe az újnak látszó hatalomba is beépültek a valódi pénzemberek – az igazi, hatalmas rosszfickók –, akik nyilván nem keveset áldoztak azért, hogy a most színpadon látható (báb)figurákat hatalomra juttassák. Amiért a politikusaink hálával tartoznak nekik. Legalább hálával! (De egyébbel is, nyilván.)

Így aztán egyhamar aligha fenyeget bennünket a börtöneink – ilyen jellegű – további túlnépesedése. Hacsak szabadon nem bocsájtják belátható időn belül a temerini fiúkat. Mert akkor lesz egy kis üresedés. Öt hely nyomban felszabadul…

Bár tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy nem létezik kis bűn, meg nagy bűn, mert a bűn, az bűn, mégis megkockáztatom: mi az ő égbekiáltó vétkük ahhoz mérten, amit csak ebben az eszmefuttatásban felsoroltam? És ők már le is töltöttek öten kereken negyven évet. Kíváncsian várom, hogy az Agrobank gyanúsítottjait hány év szabadságvesztésre ítélik. És legfőképpen: mikor?

Szabó Angéla