Esetleg mégis valóságosak? Igaziak lennének? Mármint azok, amelyeket a nemrégiben megalakított
szerbiai kormány szélsebesen -- nagy garral és ugyanakkora vehemenciával --
elkezdett. Ennek eldöntése nyilván nézőpont kérdése. Azok
a pesszimisták (tulajdonképpen csak jól értesült optimisták), akik már túléltek
néhány hazai garnitúraváltást, leginkább csak mosolyognak ezen a tettetett
buzgó igyekezeten. Akiket viszont még mostanság is lenyűgöz a minden hájjal
megkent politikusaink hangzatos – de jobbára csak fedezet nélküli – ígérgetése,
azok gyanútlanul elhiszik, sőt komolyan is
veszik ezt a hirtelen támadt országos rendcsinálási próbálkozást. Ők azok,
akiknek – valamilyen csoda folytán -- sikerült
elfeledniük a sokak számára sokfajta nyomorúságot hozott, komisz
kilencvenes éveket. Márpedig a jelenlegi csúcshatalom helytartói közül nem
kevesen éppen azokból a gyászos időkből szivárogtak/lopakodtak most vissza az
országirányítás elit csapatába.
Az a bizonyos „big catch”…
Immáron nem csupán arról van
szó, hogy a homályos és zűrzavaros háttérből mostanra előmerészkedtek a
közelmúlt sötét politikai kulcsfigurái. Ennél
félelmetesebb, hogy máris ott posztolnak, ott trónolnak az előkelő legelső
sorban. És az új(abb) játszmához ismét ők fogják osztani a (cinkelt) lapokat. Mert nálunk ilyesmi is
megtörténhetett. Könnyűszerrel. A politikai félfordulatként elhíresült október 5-ei
változások (az Otpor-Ellenállás néhai szabadkai vezére szerint: csak pettingforradalom)
után elmaradt az elkövetett bűnök lajstromba vétele, a számonkérés
és a felelősségre vonás. A reciprocitás elve alapján pedig nagyon úgy fest, hogy
akik őket nem számoltatták el annak idején, azoknak most ők sem fogják a fejét
venni. Mert holló a hollónak nem vájja ki a szemét. (Akármilyen szemét. Akkor
sem.)
A mi kis Szerbiánkban jelenleg éppen az Agrobank körül keltett műbotrány
borzolja/borzolgatja a kedélyeket. Az időközben csordultig megtelt éjjeliedény
kiborítását az eredményezte, hogy egy szép napon kiderült: a bankárcsapat igen
kitűnő gazdálkodást folytatott, de valamilyen érthetetlen módon mégis
keletkezett egy aprócska kis veszteség. Persze erőltetett is, meg sántít is ez
a történet a 300 millió eurós veszteségről. Mesterséges és mesterkélt a pénzpiaci
szennyes kiteregetése, ugyanis egyáltalán nem számított hétpecsétes titoknak,
hogy mely (a bankvezetés holdudvarába tartozó) személyek vállalkozásai, cégei
jutottak/juthattak e pénzintézet által hitelekhez. Mégsem tudott róla senki. (Nem-e?)
Az új szerbiai kormány, mint a kiskutya az ugatásba, kezd belejönni a
letartóztatásokba. Legalábbis látszatra.
De tegyünk egy gondolatkísérletet! Ha tényleg komolyan képzelné a kapitális
„nagyhalak”, az óriásragadozók kipecázását a zavaros vizekből, akkor
ténykedését alighanem börtönépítéssel kellett volna kezdenie. A meglévő szűkös és túlzsúfolt cellákban már-már
képtelenség lenne helyet szorítani a temérdek sok – közismertségnek és (olykor)
közmegvetésnek örvendő – tekintélyes, finom és előkelő – jövendőbeli
börtönlakónak. Akiket most szépen sorjában le akarnak fülelni és bíróság elé
akarnak állítani. Mert Ivica kormányfőnk egyértelműen kinyilatkoztatta: Uraim,
a hordó nem áll meg! Csakhogy a meztelen
szándék – önmagában – még édeskevésnek bizonyul. Azt sem lenne bölcs dolog figyelmen
kívül hagyni, hogy a nagy fogásról álmodozók milyen minőségű horgászfelszereléssel
rendelkeznek, mert köztudott, hogy az óriáshalak általában átszakítanak minden
hálót, és semmi sem tudja őket megállítani. Rongyossal, foltozottal pedig kár
lenne híreskedni. Eldobnivaló, ócska kis textília helyett most alighanem egy hatalmas
szakítószilárdságú fémre lenne szükség. Hiába van most nagy keletje, hiába számít
kitűnő üzletágnak a fémtolvajlás, lehet, hogy mégsem rozsdás, szerb ócskavas
kéne ide, hanem első osztályú svédacél. (Elvégre nemes vadnak nemes fegyver dukál!)
A kiváltságosoknak mindent
szabad?
Könnyen elképzelhető, hogy a honi fehérgalléros bűnözőknek egyetlen börtön
nem is lenne elég. Olyan bőségesen teremnek ezen a vidéken. (Akár ebben a modern
kori Szerbiában is forgathatnák a maffiafilmek új királyát, annyi a
gondatlanság, a csalás, lopás, hűtlen kezelés, társadalmi vagyonnal való
visszaélés!) Elég lenne csak tüzetesen átvizsgálni az állami vállalatok
közelmúltban végrehajtott magánosítását. Szinte a teljes privatizációs folyamat
bűzlik a korrupciótól. A megvesztegetés, a lekenyerezés, a könnyű préda
megszerzésének, a súlyos társadalmi vagyon elkótyavetyélésének egész láncolatát
lehetne felfedezni.
A felettébb gyanús üzelmeket még felsorolni is hosszadalmas lenne. Hát
akkor még kivizsgálni! Csupán a három legkönnyebben lepénzelhető és a korrupció
szálaival vastagon átszőtt tevékenységben (belügy, igazságszolgáltatás és
egészségügy) annyi kétes esetet göngyölíthetnének fel, amennyit csak nem
szégyellnének. Épp csak ott nem bukkannának semmiféle disznóságra, ahol nem
kezdenének el kutakodni.
Országunk frissen megválasztott vezetősége nemrégiben bevallotta, hogy az
állami kincstár csak úgy visszhangzik a tömény ürességtől. Már csak az e havi
fizetésekre/nyugdíjakra képesek előteremteni a pénzt. De ugyanez a
Nyugdíjbiztosítási Alap nemrég még egy hamisítatlan olajsejk módjára
költekezett. Igaz ugyan, hogy a tavalyi évet 100 ezer eurós hiánnyal zárta, de
ez nem akadályozta meg abban, hogy az év folyamán mintegy 4 milliárd dinárt
úgymond saját magára költsön. Mit is osztott ez a pénzeszsák a nyugdíjakon
kívül? Elsősorban országos átlagon felüli fizetéseket. Az igazgató 111 ezer
dinárosat szabott meg saját magának, a helyettesének pedig csak 4000 dinárral
kevesebbet. Emellett kamatmentes hitelt igényelhetett az alapnak mind a 3133
foglalkoztatottja. Fejenként 60 ezer dinárt, amit egy év alatt kellett
visszafizetniük. Ezt kapták gyorssegély gyanánt az alkalmazottak. Sőt jutalmul
egyéb extra juttatásokat is. (Már ahogyan egy igazán „menő” cégnél illik.)
Hasonlóképpen nem bizonyult sem spórolósnak, sem pedig fukarnak az egyik
szerbiai kommunális vállalat első embere sem. Neki 126 ezer dináros fizetés
ütötte a markát. Használta a cég kocsiját és három mobiltelefonját. Csak a havi
telefonszámlája elérte a 40 ezer dinárt. De még (átlagban számítva) 1200 eurót
is elköltött minden hónapban a kedvenc vendéglőjében eszem-iszomra. Ugyancsak a
vállalat számlájára. Nyilvánvalóan szemrebbenés meg lelkiismeret-furdalás
nélkül. Szentül hitte, hogy neki ez (ki)jár. Mert ő ezt mind megérdemli.
A mélyszegénység minden egyebet
felülír
Hogy hogy lesz a temérdek enyves kezű szerbiai igazgatóból, elnökből,
ügynökből, tanácsadóból majd egy napon egyszerű börtönlakó, azt alighanem három
öregasszony sem tudná előre megmondani. Az eddig alkalmazott és kitűnően bevált
hazai gyakorlat szerint: igen nagy valószínűséggel sehogy. Ősi törvény, hogy
akik magas beosztásban trónolnak, azok általában megközelíthetetlenek és
érinthetetlenek. Sőt annak is reális a veszélye, hogy a jelenlegi hazai
gazdasági helyzet tekintetében, a mi túlbuzgó kormányunknak az ilyesféle
eretnek elgondolások végrehajtásához nem lesz sem ideje, sem pedig ereje. Mert
a közelgő mindennapi nyomorúságunkkal lesznek majd elfoglalva. Fontosabb
teendőjük lesz az utcára vonuló elégedetlen tömegek lecsillapítása, mint a
társadalmi vagyon fosztogatás-történeteinek a taglalása. Nem új keletű a
tapasztalás: az éhes gyomor nagyon-nagy úr. Nagyobb, mint egy kormányelnök.
Meg aztán amiatt is gyorsan le fog lohadni ez a kezdeti letartóztatási/lincselési
kedvük, hogy már ebbe az újnak látszó hatalomba is beépültek a valódi
pénzemberek – az igazi, hatalmas rosszfickók –, akik nyilván nem keveset
áldoztak azért, hogy a most színpadon látható (báb)figurákat hatalomra
juttassák. Amiért a politikusaink hálával tartoznak nekik. Legalább hálával! (De
egyébbel is, nyilván.)
Így aztán egyhamar aligha fenyeget bennünket a börtöneink – ilyen jellegű – további túlnépesedése. Hacsak szabadon nem bocsájtják belátható időn belül a
temerini fiúkat. Mert akkor lesz egy kis üresedés. Öt hely nyomban felszabadul…
Bár tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy nem létezik kis bűn, meg nagy
bűn, mert a bűn, az bűn, mégis megkockáztatom: mi az ő égbekiáltó vétkük ahhoz
mérten, amit csak ebben az eszmefuttatásban felsoroltam? És ők már le is
töltöttek öten kereken negyven évet. Kíváncsian várom, hogy az Agrobank
gyanúsítottjait hány év szabadságvesztésre ítélik. És legfőképpen: mikor?
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése