AZ MPSZ MEGJEGYZÉSE A VMDP HIRLEVELÉBEN KÖZZÉTETT ELEMZÉSRE

Az MPSZ szerint a területi és a személyi elvű autonómia nem szemben áll egymással, ahogyan azt a VMDP állítja, hanem kiegészítik egymást.
Azt reméljük, hogy a VMDP új pártvezetése átgondolja a hozzáállását.

Nem vitatva, hogy a VMDP hírlevélben (VMDP Hirlevel XI evf 51 szam, 2013-03-05) közzétett elemzés jórész találó, ám engedtessék meg, hogy véleményt alkossunk az Érkeznek a menekültek címszó alatt olvasható kijelentésekkel kapcsolatban.
Előrebocsájtjuk, hogy semmilyen ellenségeskedés nincsen a szívünkben, mindössze másként gondoljuk az autonómiával kapcsolatos elveket, és mivel ez a kérdés húsbavágó, nem kerülhetjük el a véleményünk megjelenítését.
Természetesen a VMDP területi autonómiával kapcsolatos zsigeri ellenállása az, amit nem tudunk elfogadni.
Az MPSZ szerint a területi és a személyi elvű autonómia nem szemben áll egymással, ahogyan azt a VMDP állítja, hanem kiegészítik egymást. A nemzeti területi autonómia nem kizárja a magyarok felét a jogok megszerzésének lehetőségéből, hanem éppen ellenkezőleg, többlet jogokat ad, amelyet nem szabad elvitatni azoktól, akik élhetnének ezekkel a többletjogokkal. Meggyőződésünk, hogy a nemzeti területi autonómia nélkül sokszorosan rosszabbak a délvidéki magyarság esélyei a megmaradásra a saját ősi szülőföldjén.
A VMDP arra terel bennünket, hogy ne akarjunk nagyot álmodni, ne akarjunk magasabb iskolát végezni, ne legyen nagyobb házunk, mert a szomszédjaink, a testvéreink nem juthatnak hozzá ilyesmihez. Ha ennek eleget teszünk, akkor igaz, hogy mindannyian egyformák leszünk, ám senkinek se lesz magasabb végzettsége, nagyobb háza és a testvérén se lesz képes segíthetni, ha annak – ne adja Isten – összedől a háza, mert neki is csak egy viskója van.
Nem szabad középszerűségre biztatni az embereket, különösen a fiatalokat, csak azért mert úgy gondolja valaki, hogy abból kevesebb baj származik. A magyar közösség megmaradásának esélyeit hosszútávon vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy ez rossz és életveszélyes taktikának bizonyult. A Trianon előtti nagyjából fél millió magyarból mára már a fele se maradt meg, inkább a harmadához állunk közelebb. Egy kis nyakassággal ma is sokkal többen lehetnénk. Ez is bizonyíték arra, hogy a kishitűségét nem szabad átültetni a közösségre. Egyszer már véget kell ennek vetni, és arra buzdítani a magyarokat, merjenek nagyot álmodni és harcoljanak a föld adta jogaikért.
Látjuk, hogy a Magyar Nemzeti Tanács (amelyet a személyi elvű autonómia hordozójának tartanak), milyen félénk határozatot hozott, amikor már nem kerülhette el a magyarok elleni támadások kényszerű megtárgyalását.
– A területi autonómia parlamentje sokszorta erősebb, biztonságosabb, garantáltan határozottabban és bátrabban reagált volna, sokkal többet tehetne a szórvány érdekében és a szava is súlyosabb.
– A magyar nemzeti területi autonómián belül, szó se lehetne nemzeti alapú támadásokról, erőszakos betelepítésről.
– A területi autonómia oázis, amelybe azok is betérhetnek, ételt, italt, védelmet, feltöltődést találnak, akiknek másutt van a lakhelyük.
Tudatában vagyunk annak, hogy van, aki attól tart, kiürülnének a szórvány településeink. Ebben van némi igazság, ám ez a félelem nem teljesen reális. Ha viszont így lenne, az is jobb, mint az, hogy most az egész Vajdaságból, mindenhonnan külföld felé irányul a magyarság.
Mindezekkel indokolva, szerintünk a pusztulásunkban érdekeltek malmára hajtja a vizet, határozottan káros félelmet kelteni, félelemben tartani, lebeszélni a magyar embereket a területi autonómiáért való küzdelemről, szárnyát szegni a lehetőségeknek.
Ellentmondásosnak tartjuk a VMDP hozzáállását, miután azt írják a hírlevél fejlécében, hogy "A feladatunk az, hogy éljünk e lehetőséggel, s tovább küzdjünk a tényleges magyar autonómia megvalósításáért."
Az MPSZ szerint a legfontosabb célok egyike, amely minden társadalom legfontosabb eleme , a DECENTRALIZÁCIÓ. A magyar területi autonómia pedig pontosan erről szól.
  A vajdasági magyarság érdekérvényesítésének korlátja éppen a bátortalanság, a politikusok félelme, amely törvényszerűen átcsap az önző magánérdekek szolgálatába. Aki nem hajlandó szembesülni a saját hitványságával, az inkább megmagyarázza. "Ha már nem tehetnek semmit, akkor legalább járjak jól!" a szlogen. Ez az etnobiznisz.

 A kilencvenes évek második felében valóban félénken kezelte az erőszakos betelepítés kérdését a VMSZ és ma is így tesz. Mindennek következményeivel nap, mint nap szembesülünk. A lakosságnak szinte ennivalóra se jut, ám Törökbecsén, egyébként más önkormányzatokban is, milliókat költenek a betelepítésre főként a magyarság kárára, a magyar képviselők hallgatása mellett. Szabadkán, Temerinben a magyar embereket megtámadják a saját ősi szülőföldjükön az utóbbi évtizedekben betelepült soviniszta bűnözők csak azért, mert használni merészelik az egymásközti társalgásban a földkerekség legősibb és legfejlettebb nyelvét, a magyar nyelvet, ahogy a hozzáértők mondják, a tudás nyelvét.
Ugyanakkor szívesen elfelejtik az elemzők, hogy voltak, más példák is.
Zentán és környékén keményen szembeszegültek a kisebbségben élő nemzetek ellen irányuló szerb állami betelepítési programmal, akkor még mint a VMSZ tagjai, amiből – jellemző módon – komoly párton belüli konfliktusok gerjedtek. Ahol szembeszegültek a betelepítéssel ma viszonylagosan elenyésző a menekültek száma. Igaz, aki felvállalta a feladatot, annak rendőri és bírósági meghurcoltatás járt és számolnia kellett akár a 10 éves börtönbüntetéssel is. Ám nem ez a legfájóbb a történetben, hanem az, hogy a vajdasági magyar politikumtól is csak intrikát, hazug lejárató hadjáratot jutott cserébe. Aki félt kiállni a magyar érdekekért, az bátor volt rátámadni azokra a magyarokra, akik megtették ezt helyette is.
Ennek a rossz erkölcsi normának köszönhető a magyar érdekvédelem eredménytelensége, hiszen negatív irányt vett a politikai kiválogatódás. Visszafelé fejlődtünk. Ez a természetellenes folyamat ássa meg a vajdasági magyarság sírját.
Ha visszagondolunk, eszünkbe jut, hogy a polgárháború kezdetén éppen a VMDK elnöke (más magyar szerveződés nem is létezett) nem jelent meg Zentán, hogy erőt adjon az elkeseredett háborúellenes tüntetőknek. Éppen a vajdasági magyarság akkori egyetlen politikai szervezete a VMDK elnöksége javasolta, és csak a széles tagság felháborodása miatt nem történt meg, hogy a fegyveres konfliktusok idejére a szervezet felfüggessze a tevékenységét.
Ne feledjük azt se, hogy éppen a VMDK, mint akkori egyetlen magyar szervezet, alkotta meg az első autonómia koncepciót, amelynek része volt a nemzeti alapú területi autonómia is, amelynek alapító tagja volt mindenki, aki később megalapította a VMDP-t.
Sorozatosan találjuk magunkat szemben a félelemmel, márpedig csakis a józan bátorság hozhat eredményt.
A VMDP attól fél, hogy a nemzeti területi autonómiából kimarad a vajdasági magyarság fele és ezért inkább, lebeszélné a magyarság másik felét a magasabb szintű önállósági törekvéseiről.
A temerini fiúk esetében (2004-ben) két akkori magyar párt elnöke, csupán a sajtóhírek alapján, az események ismerete nélkül is keményen elítélte a magyar fiúkat (amit sohasem tapasztaltunk még sem a szerb, sem a román, sem pedig a szlovák oldalról), egyikük még példás büntetést is kért a szerb államtól a magyar fiúkra, amivel megmutatták a félelmüket és ezzel megnyitották az utat a 61 év börtönbüntetés kiszabásához.

Lehet-e, hogy éppen a félénk magyar politizálás hasította szét több alkalommal is a VMDK-t és a VMSZ-t is? Nem ez okozza-e, hogy emiatt igazolt át sok bizonytalan magyar a szerb pártokba, vagy talán emiatt marad távol a szavazásoktól a magyarok sokasága?
Ha nem dugjuk homokba a fejünket, nem a félelem vezéreli a tetteinket, azt mondjuk, amit gondolunk, és azt tesszük, amit mondunk, kiállunk a nemzeti érdekeinkért, többek között a nemzeti alapú területi autonómiáért is, ha van hitünk, akkor sikerülni fog.
A személyi és területi elvű autonómiák követelésével, nem csak a magyarság érdekeit szolgáljuk, hanem a többi kisebbségi és bármennyire hitetlenkednek is egyesek, a többségi nemzetét is.

Magyar Polgári Szövetség

REGIONÁLIS TÉMÁK

(Részlet)

Szerbiában, a napokban minden regionális kérdés napirendre került. A menekültek, Koszovó és az aflatoksin-botrány. Nem mintha eddig nem lett volna dolgunk e témákkal, de most minden összejött. Nem új gondról van szó, még az aflatoksin esetében sem. Másrészt, a Szerbiában zajló viták, ez is látható, egyre kisebb hullámokat vernek Európában. Sőt, a közvetlen szomszédságban is.

Jó ez nekünk, vajdasági magyaroknak? Aligha. Az sem hozhat megnyugvást számunkra, hogy mi csupán (tehetetlen) szemlélők vagyunk. Mert az epilógus még messze lehet.

Érkeznek a menekültek

A vajdasági magyarságra a szerb menekültek betelepítése 1992 óta lidércnyomásként nehezedik rá. Akkor a kényszermozgósítások, s a balkáni polgárháborúban való részvételt célzó heves állami nyomás okozta sokkot követően a magyartöbbségű településekre irányított menekültek befogadását sürgető politikai nyomás passzív elutasításba ütközött. A nemzeti összetétel erőszakos megbontását tiltó nemzetközi ajánlások – ez gyorsan megmutatkozott – a szerb hatalomnak nem jelentettek számottevő akadályt. A történelmi VMDK által kifejtett kezdeti heves politikai ellenállás, később alábbhagyott. A kétpólusú vajdasági magyar politikai elit kialakulását követően a nemzetközileg is bevett Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) sokat hezitált, s így a magyar közösség egészének politikai ellenállása gyengült. Fásultságba, vagy a menekülés valamelyik formájába csapott át. Ha figyelembe vesszük, hogy az új betelepítésekkel szerb hatalom kemény nyomással kettős célt kívánt elérni, melyek elől nemigen lehetett kitérni, az anyagilag több oldalról támogatott, engedményekre kész VMSZ bizonytalankodása még inkább érthetetlen és elfogadhatatlan. Az, hogy lanyhult a politikai ellenállás, könnyű prédává tette a vajdasági magyar közösség egészét. Egész településrészek épültek és teltek meg menekültekkel. A menekültek egyre erősebb dominanciája a magyarok előtt különösen súlyos járulékos károkban mutatkozott meg. Az eleve kedvezményezett menekültek mind a vállalkozásokat, mind pedig a közigazgatás különböző ágait tekintve, a településeken belül sok vonatkozásban felülkerekedtek, a nemzetiségek befolyása pedig tartósan és helyrehozhatatlanul meggyengült. A helyzetet rontotta, hogy az elmúlt időszakban 1994-től kezdve a mai napig kialakult a kisebbségi politikai elit anyagilag kényeztetett, helyi hatalomhoz simuló szárnya, képviselőinek parlamenti jelenléte, s a helyi végrehajtói hatalomban való felemás részvétele ellenére politikai kezes báránnyá vált. A nemzeti oldal pártjai, külső támogatottság hiányában, egymással is hadakozva, máig nem képesek közös kiindulópontról egy hadra fogható autonómiakoncepció mögött felsorakozva, legalább hangosan lamentálni.

Az, hogy a Jobbik által erősen szimpatizált Magyar Remény Mozgalom (MRM) a minap a magyarság csaknem felét semmibe véve, a nemzeti összetételét tekintve igencsak vegyes, területi autonómiáért, illetve közigazgatási körzetért kezdett harcot, nem jó jel. Az „egyhangú”, de tárgyát tekintve bizonytalan kongresszusi döntéssel a párt, a magyar ügy helyzetét nem javítja, inkább tovább rontja.

Átugorva a menekültek betelepítése ellen fellépő, egyre gyengülő politikai ellenállás ecsetelését, a vajdasági magyar politikai elit helyi hatalomhoz simuló szárnya, elsősorban a VMSZ, de minden magyar párt, amelynek képviselői, ha nyomokban is, de ott vannak a községi önkormányzatokban, újabb „menekültügyi” kihívással állnak szemben.

Az történt, hogy a vajdasági magyar média orra előtt, szinte semmilyen érdeklődése mellett, Törökbecsén a községi képviselőtestület a VMSZ képviselőjének egyetértésével „akciótervet” fogadott el a menekültek támogatására. Hogy ez mire vonatkozik? A Magyar Szó megkésett, de meglepően objektív tudósítása szerint, a program „a délszláv térségben dúlt háborúk során idekerült menekültek és az EU tagországaiból kiutasításra váró és onnan visszatérő menekültek befogadását” segíti.

Újabb betelepítési hullám kezdetén lennénk? Sajnos igen.

Ágoston András

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf., 51. szám, 2013. március 5.