Októberig bizonyosan nem

kezdheti meg Szerbia az EU-csatlakozási tárgyalásokat. Ha a szerb vezetők őszinték akarnak lenni, legalább önmagukhoz, akkor el kell ismerniük: nem véletlen az EU-s döntés júniusról, jelenleg októberre történő elhalasztásának valószínűsítése. Ebben a helyzetben Szerbia számára az is fontos eredménynek számítana, ha az EU-ban végül „feltételesen” bejelentenék: októberben kezdődhetnek meg a tárgyalások. A június végéig esedékes EU döntésig tehát a nyugatiak mindenképpen lebegtetik a „dátumot”.

Az már az áprilisi Belgrád-Pristina brüsszeli megállapodás aláírásakor az optimista kijelentések ellenére várható volt, hogy a végrehajtás mindkét félnek fejtörést okozhat. Okozott is.

A Deutshe Welle rádió szerb adásában május 22-én még arról volt szó, hogy két miniszterelnök május végéig véglegesítheti a brüsszeli megegyezésük végrehajtására vonatkozó konkrét tervet.

A csatlakozási tárgyalások dátuma júniusi meghatározásának reményében a szerb fél tárgyalódelegációt állított fel, s ez megtörtént a koszovói kormány részéről is. Ahogy az már lenni szokott, mindkét fél a saját végrehajtási tervét szerette volna elfogadtatni, de ez kivitelezhetetlennek bizonyult. A konkrét tárgyalások ugyan megkezdődtek, de csakhamar elakadtak. S nem csupán a helyenként homályos brüsszeli megállapodás következtében.

A már jól ismert gondok mellett, mindkét oldalon vannak a belső nehézségek is.

Borítékolható volt, hogy az Ahtisaari-terv koszovói részről „lebutított” és már korábban „bölcs előrelátással” törvénybe iktatott elemei kevésnek bizonyulnak például a koszovói községek brüsszeli egyezményben foglalt formájának a megvalósításához. A koszovói vezetés „trükközése” kiderült, s ezt a hibát is csak törvénymódosítással lehet kijavítani.

De, ha már hozzá kell nyúlni több törvényhez, netán szükség lehet egy alkotmányerejű törvény meghozatalára is, a koszovói vezetés lépett egyet a három dél-szerbiai albántöbbségű község ügyeinek rendezése felé. A koszovói parlament tegnap Nyilatkozatot fogadott el, melynek lényege, hogy az észak-koszovói szerb községek státusához hasonló, védőhatalmi szerepet vindikál magának három dél-szerbiai községben. Az indoklás egyszerű: az albán többségű Preševo, Bujanovác és Medveđa községekben az albánok állandó védelemre szorulnak.

Hiába mondja a szerb fél, hogy ez a koszovói követelés nem tárgya a brüsszeli egyezménynek, s az ott élő albánok kisebbségi közösségként bojkottálják a szerb hatalmat, e Nyilatkozat Koszovó részéről immár feltételként szerepel a kapcsolatok rendezésének folyamatában.

Hogy a helyzetet még bonyolítsa, a három dél-szerbiai községből elmenekült albánok koszovói szervezete figyelmeztet: ez albán többségű községek Koszovóhoz csatolását eddig nem követelték, de éppen követelhetik is.

Annyi és olyan súlyú érveik minden esetre vannak, mint a négy szerbtöbbségű község képviselőinek, akik a határ koszovói másik oldalán tevékenykednek. Akik a Koszovó és Metóhia tartomány egyoldalú kikiáltását lebegtetik, elaknásítva ezzel a szerb-szerb viszonyrendszert is.

Miközben Belgrád és Pristina viszonyának csöndes megromlása a szerb vezetők szeme láttára rontja el az EU-csatlakozási tárgyalások júniusi megkezdésének esélyét, nyakukba ült az IMF is.

Ha az államcsőd fenyegető árnyékában számba veszik, mit kell teljesíteniük ahhoz, hogy megkapják a pillanatnyi túléléshez szükséges pénzügyi injekciót, az ország teljesítő képességének tudatában, Belgrádban látni kell: jó, ha 2014-ben elkezdhetik az EU-csatlakozási tárgyalásokat.

Addig pedig nemcsak az itt kicsit könnyelműen kezelt árvíz vonul le a Dunán.

Senki nem beszél róla, de Szerbia EU-csatlakozásának úgy látszik, az Unióban is vannak csendes, de határozott ellenzői. Nem csoda! Ma is eredménytelenül értek véget a Belgrád és Pristina képviselőinek a „technikai” kérdésekről folytatott brüsszeli tárgyalásai. S van még valami. Szerbia egyelőre keresi a kiutat, de úgy néz ki, nem fogadja el, mert nem fogadhatja el a nagyarányú megszorításokat, amelyek nélkül viszont az IMF nem folyósítja az államháztartás egyensúlyát szavatoló hiteleket.

Mindenki játszik valamire. Szerbia azt reméli, hogy a nyugatiaknak a szomszédban sincs szükségük egy újabb Ciprusra. Koszovó az időhúzással és az újabb (indokolt) követelés beterjesztésével szorongatja az időzavarral küszködő Szerbiát.

Németország pedig egy rossz és egy még rosszabb megoldás lebegtetésével igyekszik Szerbián bevasalni a koszovói szerb párhuzamos intézmények teljes és minél gyorsabb megszüntetését. Merkel kancellár asszony Belgrádban csaknem két éve elhangzott követelése továbbra is érvényes.

Mindentől függetlenül, Szerbia a legrosszabbtól valahogy csak megmenekül. Ha ugyanis ez a jelenlegi kormány megbukik, akkor hosszú és végsőkig bizonytalan kimenetelű válságos időszak következik, ami végül is újabb súlyos bonyodalmakhoz vezethet a Balkánon. Erre pedig senkinek sincs szüksége.

Hacsak végül nem az IMF vezetői lesznek azok, akik a rövidebbet húzzák.

Ágoston András

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf., 132. szám, 2013. június 07.