A délvidéki különc…

Markulik Budapesten

„Az igazi művészet nem részrehajló. Olyan igazságos, mint a halál.”

(Markulik József)

Markulik Józsefről emlékeztek meg tisztelői kedden este a budapesti Nádor Galériában: a képzőművész alkotásaiból rendezett kiállítással és a hátrahagyott kézirataiból készült könyv bemutatójával.  A rendkívül sokoldalú délvidéki alkotóról – aki egyszerre volt teoretikus/gondolkodó és kézműves, híve a hagyományos festészetnek és elkötelezett támogatója a konceptualizmusnak, meg szobrász és fotográfus is egyben – az ugyancsak vajdasági Szombathy Bálint képzőművész, művészeti író beszélt.

Az életének 59. évében eltávozott Mester minden bizonnyal a függetlenség szimbólumaként marad meg azok emlékében, akik őt közelebbről is ismerhették. A csendes, falusi (csantavéri) elszigeteltség(é)ben alkotó képzőművész önként vállalta a „világtól való elvonulást”, a szándékos remeteséget, nyilvánvalóan azért, mert ez a fajta elkülönülési vágy, ez a fajta enyhe szegregációs hajlam késztette az egyre intenzívebb és egyre tudatosabb befelé fordulásra. Különcsége, egyedisége leginkább abban nyilvánult meg – emiatt is érte a legtöbb (rendszerint csak a háta mögött megfogalmazott kritika a pályatársak részéről) --, hogy szándékosan, már-már tüntető jelleggel igyekezett távol tartani magát a szakmától, a kortárs képzőművészeti alkotóktól, az úgynevezett vajdasági magyar „művészvilág” hamisédes képmutatásától. Meg is fogalmazta olykor, hogy bizonyára őbenne lehet a hiba, mert igencsak rosszul tűri az álszenteket és nehezen viseli el a hazugságot. (Nem akart, ahogyan írja egy helyütt a könyvében, szép művészet hazudni, és főleg nem pénzért…)

Markulik nyílegyenes jellem volt, olyan ember, aki gyűlölte nem csupán a szándékos mellébeszélést, hanem még a semmitmondó udvariaskodásnak titulált felszínes társalgást, fecsegést is. Fölösleges hiábavalóságnak és teljességgel értelmetlennek tartotta a négyzetcentiméternyi szakmai előrejutás érdekében tett hagyományos, kötelező tiszteletköröket és gyarló erőfeszítéseket. Neki nem volt szüksége semmiféle behódolásra, anélkül is tudta, hogy amit képvisel, és amit csinál: az jó.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy egyfajta nagyon is résen levő és szakmailag jó alaposan megpatkolt outsiderként követte, folyamatosan figyelemmel kísérte a „pályán” zajló játékot, általában ismerte is egy-egy fontosabb játszma végeredményét, ő maga azonban sohasem kívánt a tagjává válni egyetlen csapatnak sem. Nem vett részt közös tárlatokon, nem járt el alkotótáborokba, művésztelepekre. Sem szakmai poénszerzésért, sem pedig hálából nem vállalt kiállítás-megnyitót, mint ahogyan saját képet, szobrot sem ajándékozott olyan céllal, hogy azért majd valamiféle „ellenszolgáltatást” kapjon.  Mindvégig megmaradt magányos alkotónak.

Szinte hihetetlen, de elvonultságában is számon tartotta a kollégáit, ismerte művészi pályájukat, tudta, melyikük mennyit nyom a latban, s ezt alkalmanként – elég nyersen, kíméletlenül – el is mondta. Vagy megírta. Merthogy tollforgatónak sem volt utolsó (ezt már anno Ács József, az első jugoszláviai/zentai művésztelep megálmodója is elismerte), erről árulkodik a szokatlan hangvételű könyve is.

Markulik József megjelent olykor egy-egy tárlatmegnyitón, vagy írt olyan kiállításokról, munkákról, amelyeket ő maga arra érdemesnek tartott. (Szajkó és Penovác például azon kevesek közé tartozott, akiket elismert és kedvelt.) Persze csak ritkán tűnt fel a tömegben. S amikor felbukkant, akkor is általában kirítt a tömegből. Másmilyen volt. Más, mint a többi. A versenyfutásban (minthogy sohasem állt rajthoz), a könyöklésben, a babérszerzésben nem piszkolódott el. Tiszta maradt. És éppen emiatt szerettük.

A szegedi, a szolnoki és a budapesti tárlata és könyvbemutatója után sem fog a neve feledésbe merülni. Most éppen egy portréfilm készül a Mesterről, amelyben pályatársai, tanárkollégái és a barátai vallanak róla. Bemutatójára majd január folyamán, halálának 20. évfordulója kapcsán kerül sor.

Jelenlegi tárlata szeptember 8-áig még megtekinthető a budapesti Nádor Galériában (József nádor tér 8-9.)

Szabó Angéla