Február 2.

Karolina napja.

A Karola továbbképzése. Latin, germán eredetű, a jelentése legény, fiú.

1536 – A spanyol Pedro de Mendoza megalapította Buenos Aires városát Argentínában.

1745 – Megszületett Hannah More angol írónő, aki a nép nevelőjeként vallási témájú írásairól, röpiratairól volt híres.
1754 – Párizsban megszületett Charles Maurice de Talleyrand-Périgord herceg francia államférfi, aki I. Napóleon császár, majd XVIII. Lajos külügyminisztere volt. 1814-ben ő képviselte Franciaországot a bécsi kongresszuson.

1848 – Az Amerikai Egyesült Államok és Mexiko között a Guadalupe Hidalhó-i békeszerződés lezárta az 1846-ban kirobbant mexikói-amerikai háborút.

1857 – Máramarosszigeten megszületett Hollósy Simon festőművész, a nagybányai művésztelep vezető mestere. Legismertebb képe a Tengerihántás.
1871 – Meghalt Báró Eötvös József író, költő, akadémikus (A falu jegyzője).
1882 – Megszületett James Joyce ír költő, író, akinek leghíresebb műve az Ulysses.

1920 – Meghalt Szinyei Merse Pál festőművész (Majális).

1943 – Sztálingrádnál a német erők második csoportja is letette a fegyvert. A sztálingrádi csata döntő jelentőségű szovjet győzelemmel ért véget.

1960 – Meghalt Huszka Jenő zeneszerző, a magyar operettmuzsika egyik kiváló úttörője.
1996 – 83 éves korában meghalt Gene Kelly táncos, színész, koreográfus (Ének az esőben).

Február 2. – A vizes élőhelyek világnapja

Az iráni Ramsar városában 1971. február 2-án fogadták el az ún. ramsari egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezmény állandó bizottsága 1996 októberében megtartott 19. találkozóján hivatalosan is elfogadta, hogy minden év február 2-a a ramsari egyezmény aláírásának emlékére a Vizes élőhelyek világnapja legyen, ami lehetőséget nyújt mind az aláíró kormányoknak, mind a társadalmi szervezeteknek, illetve az állampolgároknak, hogy kisebb-nagyobb akciókkal hívják fel környezetük figyelmét a vizes élőhelyek értékeire, védelmére, az erőforrások bölcs használatára.
A hivatalos nevén "Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen a vízimadarak élőhelyeiről" a legrégibb a természetvédelmi államközi megállapodások közül. Az egyezmény célja a vizes élőhelyek megőrzésnek elősegítése és ehhez megfelelő jogi, intézményi, együttműködési keretek biztosítása.
A vizes területek erőforrásainak hasznosítását olyan módon támogatja, hogy azok ökológiai jellegét ne befolyásolják, tehát a rövid távú kizsákmányolás helyett a hosszabb távú, fenntartható hasznosítás a célja.

A XX. század második felében a vizes területek átalakításának, pusztulásának felgyorsuló üteme eredményezte a szerződés létrejöttéhez vezető nemzetközi összefogást. Hosszas előkészítő munkálatot követően a vízimadarak pusztulásáért aggódó 18 ország képviselői az iráni Ramsar városában, a Kaszpi-tenger partján írták alá az egyezményt, amely 1975-ben lépett hatályba. Az egyezmény értelmében "vizes területnek tekintendők azok az akár természetes, akár mesterséges, állandó vagy ideiglenes mocsaras, ingoványos, tőzeglápos vagy vízi területek, amelyeknek vize álló, áramló, édes, félédes, sós, ideértve azokat a tengervíz-területeket is, amelyek mélysége apálykor nem haladja meg a hat métert."
Az egyezmény legfőbb kormányzó testülete a szerződő felek konferenciája, mely háromévente tartja üléseit, és határozatokat, ajánlásokat fogad el. A konferenciák közötti időszakban az állandó bizottság tölti be az irányítói szerepet.
Az egyezményhez csatlakozó államoknak alapkötelezettségeket kell teljesíteniük, amelyek közül az első és legfontosabb, hogy legalább egy vizes élőhelyet jelöljenek a Nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékére, más néven a ramsari jegyzékre. Jelenleg a 168 tagállam több mint 2100 vizes élőhelye szerepel ezen a listán, a legtöbb helyszínnel az Egyesült Királyság, a legnagyobb területű vizes élőhellyel pedig Kanada rendelkezik.
Magyarország 1979-ben írta alá a dokumentumot, azóta huszonnyolc különösen védett területet jelöltek ki (köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a Velencei Madárrezervátumot, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit, a tatai Öreg-tavat). A magyarországi ramsari területek a Kárpát-medence szinte valamennyi jellemző vizes területtípusát magukba foglalják: tavakat, folyószakaszokat, holtágakat, szikes tavakat, mocsarakat, lápokat, nedves réteket, valamint ember alkotta halastavakat, víztározókat.
Magyarország csatlakozásának kezdetétől nemcsak belföldön játszott tevékeny szerepet az egyezmény végrehajtásában, hanem nemzetközi téren is. 1991-ben a szerződő felek konferenciái közötti időben működő állandó bizottság elnökévé választották hazánk képviselőjét, Lakos Lujzát, aki ezt a tisztet 1999-ig, két cikluson keresztül töltötte be. Ebben az időszakban egyúttal a Tudományos Technikai Tanácsadó Testületben hazánk képviselte a kelet-európai régiót.
Az egyezmény titkársága Glandban (Svájc) működik, jogi személyiséggel rendelkező háttérszerve a nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN). MTVA – Sajtó- és fotóarchívum