A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) számára meglehetősen szerény, a
szülőföldjén őshonos délvidéki magyarság megmaradásához mindenképpen
elégtelen jogköröket „biztosító” a Nemzeti kisebbségek nemzeti
tanácsairól szóló törvény a szerbiai Alkotmánybíróság által január 16-án
történt brutális megcsonkítása nem csak időszerűvé,hanem hovatovább
kötelezővé teszi a délvidéki magyarság autonómia-kérdésének mielőbbi
megnyitását, és a magyarság szempontjából annak pozitív rendezését.
Ugyanakkor, a hivatalos Belgrád és Pristina között 2013. április 19-én
Brüsszelben megkötött kétoldalú megállapodás, amely lehetővé teszi a
koszovói szerbek területi autonómiáját, valamint a 2011. évi
népszámlálás - a magyarság szempontjából kimondottan rossz és lehangoló -
eredményei is alátámasztják e téma sürgősségét.
A déli példa, országhatáron innen (vagy túl?)
A kialakulóban levő Koszovói Szerb Önkormányzatok Közössége több szempontból is tanulságos számunkra. Amellett, hogy bizonyítja, hogy kitartó diplomáciai küzdelemmel az etnikai alapú területi autonómia igenis elérhető békés úton, valamint a jelenlegi közigazgatási határok a kisebbségek számára kedvezően is átalakíthatóak, kiválóan mutatja, hogy az elszigetelt kisebb tömbök is lehetnek a területi autonómia részei (a koszovói szerbek és a délvidéki magyarok területi elhelyezkedése egyébként kísértetiesen hasonlít egymásra). Maga az elnevezés is megszívlelendő, mert előtérbe helyezi az önkormányzatiság és a közösség fogalmát. Erre alapozva, a magyar területi autonómiára is megfelelő volna a Magyar Önkormányzatok Közössége elnevezés.
 |
| A Koszovói Szerb Önkormányzatok Közössége (szürkés kékkel a szerb községek) |
A Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségét alkotó községek közül
Leposavić, Zvečan, Zubin Potok és Štrpce változatlanok maradtak, míg
Severna Kosovska Mitrovica, Gračanica, Novo Brdo, Klokot, Ranilug és
Parteš újonnan alakultak meg az elszigetelt szerb falvakból, az eredeti
albán többségű községekből történt kiválással és összekapcsolások által.
Ezek között a községek között csak az észak-koszovói tömbben van
összeköttetés, míg a Koszovó déli részein alakult községek szétszórva
helyezkednek el (az északi tömb és a déli községek között nincs
összeköttetés, valamint a déli községek között – Novo Brdo és Ranilug
kivételével – szintén nincs kapcsolat), és mégis egy közigazgatási
egységet alkotnak.
A nagy kérdés megválaszolása – Hol húzódnának a délvidéki magyar autonómia határai?
Ezt a modellt a délvidéki magyar viszonyokra levetítve, a ránk vonatkozó
eddigi autonómia-koncepciókban szóban forgó kilenc észak-vajdasági
község közül, Szabadka, Ada, Kishegyes, Magyarkanizsa, Óbecse,
Törökkanizsa és Zenta változatlanok maradnának, míg Topolyához községhez
csatlakozna a szomszédos, de közigazgatásilag Zomborhoz tartozó, magyar
többségű Nemesmilitics és Bácsgyulafalva, valamint a jelentősen
magyarok által lakott Csonoplya, illetve Csóka községhez még csatlakozna
a közigazgatásilag Nagykikindához tartozó színmagyar Szaján is.
A szórványban új községek is alakulnának. Nyugat-Bácskában Bezdán község
(Bezdán, Béreg, Küllőd és Monostorszeg kiválnának Zomborból, míg
Bácskertes kiválna Apatinból) és Doroszló község (Doroszló kiválna
Zomborból, Szilágyi Apatinból, Gombos pedig Hódságból).
Közép-Bánságban átalakulna Magyarcsernye község (a meglevő községből
kiválnának Magyarcsernye, Tóba és Bozítópuszta, Nagybecskerekből kiválna
Magyarszentmihály és Jankahíd, valamint Bégaszentgyörgyből kiválnának
Torontáltorda, Torontáludvarnok, Magyarittabé, Felsőittabé és
Tamásfalva, Torontálszécsányból pedig Káptalanfalva), valamint
megalakulna Muzslya község (Muzslya, Lukácsfalva és Erzsébetlak
kiválnának Nagybecskerekből).
Két szeremségi magyar falu, Satrinca és Dobrodol egy községet alkotna
(mindkettő kiválna Ürögből). Dél-Bánságban megalakulnának
Torontálvásárhely (kiválna Antalfalvából), Ürményháza (kiválna
Zichyfalvából), a Bukovinából származó székelyek lakta három falu is egy
önkormányzatba tömörülne (Székelykeve kiválna Kevevárából,
Sándoregyháza meg Hertelendyfalva Pancsovából), Fejértelep (Fejértelep
kiválna Versecből, Emánueltelep Kevevárából) és Udvarszállás (kiválna
Fehértemplomból).
Ugyanakkor, szükséges az észak-vajdasági tömb közvetlen közelségében
fekvő, napjainkban már nem magyar többségű, de még mindig jelentősen
magyarok által lakott Temerin, Törökbecse és Szenttamás bekapcsolása a
Magyar Önkormányzatok Közösségébe. Főleg a Temerin és a Törökbecse
esetében nem szabad engedni, lévén, hogy ebben a két magyarok lakta
kisvárosban az utóbbi évtizedek folyamatos menekült beözönlések révén
veszett él a magyar többség, és a róluk való lemondás egyben a folyamat
legitimizálását jelentené.
Ezzel a megoldással a Vajdaság Autonóm Tartományban élő magyar közösség legjelentősebb hányada be lenne kapcsolva a magyar területi autonómia rendszerébe. A megoldás egyben hathatósan rácáfol a magyar területi autonómiát ellenző politikai erők által hangoztatott állítására, hogy a területi autonómia követelése egyben az észak-vajdasági tömbtől délre élő magyarságról való lemondást jelenti.
Arra az esetleges kifogásra, hogy a magyar önkormányzatok között hatalmas lesz az eltérés, mind a területi nagyságuk, mind a települések számának, mind a lakosság számának tekintetében, csak annyit tudunk válaszolni, hogy ilyen eltérés a jelenlegi közigazgatási beosztásban is tapasztalható (lásd pl. Nagybecskerek, Kishegyes és Karlóca közti különbséget). Másik kifogásként felmerülhet, hogy egy ilyen területi autonómia olyan településeket ölelne magába, ahol a magyarság sem abszolút, sem relatív többséget nem alkotna. Erre tekintettel lenne az önkormányzatok közössége, és a területén élő, számbeli kisebbségben lévő szerbek és más nemzetiségek külön többletjogokat élveznének.
Ugyanakkor, a magyar területi autonómia létrejöttével az MNT szerepe is átalakulna. Ugyanis, a perszonális autonómia csak akkor nyerne el az igazi értelmét, ha a területi autonómia kiegészítőjeként működne, elsősorban azokban a magyar szórványvárosokban (Zombor, Újvidék, Nagykikinda, Nagybecskerek, Versec, Pancsova, Kevevára, Szávaszentdemeter és Nándorfehérvár) és falvakban (pl. Ókér, Tiszakálmánfalva, Piros, Nezsény, Maradék, Nyékinca és Temesvajkóc stb.), ahol sem az etnikai arányok, sem a területi elhelyezkedésük nem teszi lehetővé a magyar területi autonómia rendszerébe való bekapcsolásukat.
 |
| A leendő Magyar Önkormányzatok Közösségének területi beosztása (zölddel jelölve) |
Megvalósult és elpuskázott autonómia formák a szerbek számára
Visszatérve a Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségére, az saját
alapszabállyal, elnökkel, alelnökkel, parlamenttel és tanáccsal fog
rendelkezni, valamint a biztosított jogkörök kiterjednek majd az
egészségügyre, az oktatásra, valamint a gazdasági, város- és
vidékfejlesztésre. A Magyar Önkormányzatok Közössége is ugyanezekkel a
hatáskörökkel kellene, hogy rendelkezzen.
És, ha már a szerb önrendelkezési modelleknél, illetve a hatásköröknél
tartunk, egyáltalán nem elhanyagolható a volt jugoszláv térségben
szintén megvalósult szerb területi autonómia, a boszniai Szerb
Köztársaság, amely a Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségénél is
nagyobb hatáskörökkel rendelkezik: saját kormánnyal, közvetlenül
megválasztott elnökkel, kétkamarás parlamenttel, saját lobogóval,
címerrel, himnusszal, önálló rendőrséggel és postai szolgálattal
rendelkezik, valamint nyolc külföldi és egy brüsszeli képviseleti
irodával, illetve a gazdaság, a természetes erőforrások használata, az
egészségügy, a szociális politika, az idegenforgalom, a
környezetvédelem, a tájékoztatás, a művelődés és a sport terén
különleges kapcsolatokat ápolhat Szerbiával. A magas fokú önrendelkezést
mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a boszniai szerbek kormánya többek
között pénzügyi, belügyi, közigazgatási, munkaügyi, energetikai,
közlekedési, mezőgazdasági, oktatási és művelődési tárcával rendelkezik.
Ezen jóval túlmutat a Z4 (Zágráb 4) terv, amelyet az Egyesült Államok,
az Oroszország, az EU és az ENSZ képviselői 1995 elején felkínálták a
horvátországi szerbeknek (a Villám és a Vihar hadműveletek előtti
időszakról beszélünk!). E dokumentum szerint az ún. Szerb Krajina
teljes, a saját pénznemet és önálló fiskális politikát is magában
foglaló, pénzügyi függetlenséggel rendelkezett volna. A tartomány (amely
igazából Horvátország társországaként működött volna) szabad
kereskedelmi övezetté vált volna, és közvetlenül megválasztott elnökkel,
parlamenttel, saját rendőrséggel, zászlóval és címerrel rendelkezett
volna. Az elképzelések szerint, a horvát alkotmány ugyan érvényes lett
volna, de csak a tartományi parlamentben történő becikkelyezése után. A
tartomány katonamentes övezetté vált volna, és a horvát honvédség csakis
kizárólag a Krajina meghívására léphette volna át a határát, ugyanakkor
a Krajina egyetlenegy tisztviselője sem lett volna alárendelt
Horvátország egyetlenegy tisztviselőjének sem. Mindmáig felfoghatatlan,
hogy a hivatalos Belgrád, illetve a helyi szerb vezetők miért
utasították el ezt a tervet. Igaz ugyan, hogy megvalósulatlanul maradt,
azonban az semmit sem vesz el a benne foglalt megoldások minőségéből.
A magyarság pusztulása megállítható! – A megoldás: területi autonómiát a Délvidéken
Jugoszlávia 1991-es szétesése óta (a folyamatot egyes magyar
szociológusok és történészek Trianonhoz szokták hasonlítani, és
párhuzamosan zajlott a magyarországi ún. rendszerváltással) a szerb
diplomácia hatalmas sikereket tudott elérni a nemzetpolitika terén. (Az
sem elhanyagolható, hogy Szerbia úgy tudta kieszközölni autonómiát a
koszovói szerbség számára, hogy formálisan nem ismerte el Koszovó
függetlenségét.) Ugyanis, a két megvalósult, és egy felkínált (de
kizárólag a szerbek hibájából megvalósulatlanul maradt) megoldás olyan
jogokat és hatásköröket tartalmaz, amelyekről a délvidéki, de vele
együtt az erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyarság is csak
álmodozhat. Az 1990-2014 közti magyar kormányok semmi hasonlót nem
tudtak, de meg sem kísérelték elérni a Magyarország egykori területén
élő őshonos magyar közösségek számára.
A 2013. október 27-i Székelyek Nagy Menetelése, a 2014. szeptember
18-ára kiírt skót, ugyanígy a 2014. november 9-re kitűzött katalán
függetlenségi népszavazás (amelyet a spanyol hatóságok minden eszközzel
igyekeznek meggátolni, de előbb-utóbb kénytelenek lesznek tiszteletben
tartani a katalán nemzet akaratát) az Európa geopolitikai térképének az
őshonos kisebbségi közösségek számára kedvezően történő átrendezésének
lehetőségét hordozza magában.
Kívánatos volna, ha ebből a jelentősnek igérkező történelmi folyamatból
az elszakított magyarság most nem maradna ki. Az, hogy az 1989-ben
megkezdett, Jugoszlávia, Szovjetunió és Csehszlovákia szétesését is
magában hordozó folyamatból kimaradtunk, szégyen. Immár huszonöt éve
élünk a mesterségesen fenntartott, kiskorúsított állapotban, és
mindeddig csak statiszták voltunk a sorsunk rendezésében – ennek
köszönhetően minden elszakított területen a magyarság hatalmas mértékű
fogyatkozását (mind az elvándorlás, mind a beolvadás, mind a negatív
demográfiai mutatók terén), gazdasági kiszolgáltatottságot és
kilátástalanságot lehet tapasztalni.
A délvidéki magyarok Jugoszlávia szétesése óta lojális állampolgárai
voltak a szerb államnak. Eltűrtük a besorolásokat, a gazdasági válságot,
a milosevicsi diktatúrát, a tömeges betelepítéseket a szülőföldünkre, a
szűnni nem akaró magyarveréseket – holott mindegyik folyamat
közvetlenül a létünket veszélyeztette. Sem a Jugoszlávia szétesését, sem
a '99-es bombázást, sem Montenegró, sem Koszovó önállósulását nem
használtunk fel a kérdésünk felnyitásához.
Most, amikor Szerbia az Európai Unióba igyekszik, nincs más kérésünk,
minthogy minket is illessenek meg azok a jogok, amelyeket Szerbia már
kieszközölt a határain kívül élő szerbség számára. Számunkra ez
létkérdés. A szerb autonómiák mintájára felépített magyar autonómia
egyben a két nemzet (egyetlen lehetséges) történelmi kompromisszumát is
jelentené.
De a labda igazából a magyar kormány térfelén pattog. A magát nemzetinek
valló Orbán-kormány által működtetett diplomácia számára itt az
alkalom, hogy megmutassa, az általa hangoztatott jószomszédi viszonyt,
párbeszédet és történelmi megbékélést szándékozik-e valós tartalommal
megtölteni, vagy az egész csak színjáték, amelynek egyetlen célja, hogy
Szerbia – ugyanúgy mint ahogyan már megtörtént Románia esetében –
feltételek nélkül lépjen be az EU-ba.
Erdei Iván Márk
Szabadka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése