Választási eredmények – súlyos gondolatok!

 

Hát megtörtént ez a választás is! A különböző hírcsatornákon immár hatra csökkent, tehát a korábbinál eggyel több VMSZ mandátumról lehet olvasni, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy Szerbiában – a magyar szavazók körében – a  VMSZ ismét tarolt, ugyanúgy, mint ahogy az RMDSZ tette, 2012-ben, Erdélyben.

Számomra ez mindkét nemzetrészünkben azt jelenti, hogy a magyar választók elégedetlenek ugyan az értük folytatott érdekképviseleti munkával, de ezért érdekütközést már alig vállalnak (Szerbiában az elmúlt évtizedekben sem a kárpótlás, sem a rehabilitáció területén semmilyen lényeges elmozdulás nem történt, mégis a parlamenti képviselettel rendelkező VMSZ-t támogatják). Romániában Székelyföld zeng a területi autonómia-követelésektől, mégis, az autonómia ügyét érdekütközésig sohasem, csak a választási küzdelemben vállaló RMDSZ a parlamenti és önkormányzati választásokon is, a szavazatok 85%-át vitte el. A sovány, alig értékelhető "eredmények" ellenére, Szerbiában csak a VMSZ, Romániában pedig csak az RMDSZ tudott számottevő mennyiségű szavazatot és parlamenti mandátumokat szerezni. De milyen áron? A kialakult helyzetet illetően nem tagadható a hasonlóság: a hatalom igézete elérte a széles, magyar néprétegeket is. Ez az ellentmondás immár nemzeti méretű hiátus és tovább nem halasztható az okok komoly, elmélyült elemzése. Ugyanis személyi elvű (esetleg területi) autonómiáról, önigazgatásról beszélni teljességgel értelmetlen akkor, amikor a magyar választók tömegesen olyan párt(ok)ra szavaznak, amelyek azt soha nem gondolták komolyan és hosszú évtizedek alatt, úgy támogatták a többségi kormányokat, hogy – a szóvirágokon kívül – nem is vállaltak érte semmilyen, felelősséggel járó érdekütközést.

Lehetséges lenne, hogy itt az idő, hogy beismerjük: az önálló, magyar nyelvű intézmények megtartása (magyar nyelvű oktatás-nevelés, közigazgatás, igazságszolgáltatás, jelképek használata, stb.) a helyi magyarságnak már nem is olyan fontos, ha küzdeni kell értük? Hiszen látják, tapasztalják, hogy a többségi nemzetek kormányait támogató érdekképviseleti szervezeteik folyamatos hátrálásra, megtartó fontosságú intézményeik fokozatos feladására kényszerülnek, ami viszont felerősíti az elvándorlást és elősegíti az érdekalapú, gyorsuló asszimilációt, a magyar anyanyelvet használó intézmények fokozatos elvesztését.

Ha ezt a külhoni magyar közösségek számára egyértelműen hátrányos, mi több, öngyilkos, ördögi körforgást valaki nem ismeri fel, vagy nem akarja elismerni, akkor a káros, önfeladó „tolerancia” jegyében olyan, vállalhatatlan kompromisszumot szolgál, amely tagadja a valóságos folyamatokat, s ezzel elősegíti a a Szülőföld gyorsuló ütemű feladását, elhagyását, az elvándorlást és a közösség lélekszámának rohamos csökkenését! Mindez akkor, amikor az Európai Unió – igaz, hogy csak az elvek szintjén – szavatolja a sajátos jogállású, kisebbségi közösségek jogainak védelmét, megőrzését.

Elemzésre szorul a magyar etnikumú pártokra szavazó, magyar állampolgárok számának alakulása is (1990-ben, a négy évtizedes félelemből éppen csak ocsúdó magyarság soraiból 133 ezren szavaztak a történelmi, független VMDK-ra, 2012-ben a szerb és a magyar kormányok által egyedüli partnernek elismert VMSZ 68 ezer szavazatot kapott). Ezek a számok csak látszólag arányosak a szerbiai magyarság lélekszámának rohamos fogyásával, mert jelentős a lélektani különbség: 1990-ben a történelmi VMDK-t támogató magyarság – a változásokba vetett hittel – még a saját önigazgatási jogok kivívásában reménykedhetett, 2012-ben ennek már csak a töredékére, a kulturális autonómia erősen korlátozott lehetőségeire maradt remény.

S most egy gratuláció: őszinte örömmel gratulálok Gusztony Andrásnak, akit, ha „vékony többséggel is” de a másfél-két évtizeddel ezelőtt még magyar többségű Temerin nagyközségben újra polgármesternek választottak!

Változatlan szimpátiával és barátsággal, elnézést kérve a sötétnek tűnő "választási gondolatokért",

Éhn József