Hát megtörtént ez a választás is! A
különböző hírcsatornákon immár hatra csökkent, tehát a korábbinál eggyel több
VMSZ mandátumról lehet olvasni, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy Szerbiában – a magyar szavazók körében – a VMSZ ismét tarolt, ugyanúgy, mint ahogy az
RMDSZ tette, 2012-ben, Erdélyben.
Számomra ez mindkét nemzetrészünkben
azt jelenti, hogy a magyar választók elégedetlenek ugyan az értük folytatott
érdekképviseleti munkával, de ezért érdekütközést már alig vállalnak (Szerbiában
az elmúlt évtizedekben sem a kárpótlás, sem a rehabilitáció területén semmilyen
lényeges elmozdulás nem történt, mégis a parlamenti képviselettel rendelkező
VMSZ-t támogatják). Romániában Székelyföld zeng a területi
autonómia-követelésektől, mégis, az autonómia ügyét érdekütközésig sohasem, csak
a választási küzdelemben vállaló RMDSZ a parlamenti és önkormányzati
választásokon is, a szavazatok 85%-át vitte el. A sovány, alig értékelhető
"eredmények" ellenére, Szerbiában csak a VMSZ, Romániában pedig csak az RMDSZ
tudott számottevő mennyiségű szavazatot és parlamenti mandátumokat szerezni. De
milyen áron? A kialakult helyzetet illetően nem tagadható a hasonlóság: a
hatalom igézete elérte a széles, magyar néprétegeket is. Ez az ellentmondás
immár nemzeti méretű hiátus és tovább nem halasztható az okok komoly, elmélyült
elemzése. Ugyanis személyi elvű (esetleg területi) autonómiáról, önigazgatásról
beszélni teljességgel értelmetlen akkor, amikor a magyar választók tömegesen
olyan párt(ok)ra szavaznak, amelyek azt soha nem gondolták komolyan és hosszú
évtizedek alatt, úgy támogatták a többségi kormányokat, hogy – a szóvirágokon
kívül – nem is vállaltak érte semmilyen, felelősséggel járó érdekütközést.
Lehetséges lenne, hogy itt az idő,
hogy beismerjük: az önálló, magyar nyelvű intézmények megtartása (magyar nyelvű
oktatás-nevelés, közigazgatás, igazságszolgáltatás, jelképek használata, stb.) a
helyi magyarságnak már nem is olyan fontos, ha küzdeni kell értük? Hiszen
látják, tapasztalják, hogy a többségi nemzetek kormányait támogató
érdekképviseleti szervezeteik folyamatos hátrálásra, megtartó fontosságú
intézményeik fokozatos feladására kényszerülnek, ami viszont felerősíti az
elvándorlást és elősegíti az érdekalapú, gyorsuló asszimilációt, a magyar
anyanyelvet használó intézmények fokozatos elvesztését.
Ha ezt a külhoni magyar közösségek
számára egyértelműen hátrányos, mi több, öngyilkos, ördögi körforgást valaki nem
ismeri fel, vagy nem akarja elismerni, akkor a káros, önfeladó „tolerancia”
jegyében olyan, vállalhatatlan kompromisszumot szolgál, amely tagadja a
valóságos folyamatokat, s ezzel elősegíti a a Szülőföld gyorsuló ütemű
feladását, elhagyását, az elvándorlást és a közösség lélekszámának rohamos
csökkenését! Mindez akkor, amikor az Európai Unió – igaz, hogy csak az elvek
szintjén – szavatolja a sajátos jogállású, kisebbségi közösségek jogainak
védelmét, megőrzését.
Elemzésre szorul a magyar etnikumú
pártokra szavazó, magyar állampolgárok számának alakulása is (1990-ben, a négy
évtizedes félelemből éppen csak ocsúdó magyarság soraiból 133 ezren szavaztak a
történelmi, független VMDK-ra, 2012-ben a szerb és a magyar kormányok által
egyedüli partnernek elismert VMSZ 68 ezer szavazatot kapott). Ezek a számok csak
látszólag arányosak a szerbiai magyarság lélekszámának rohamos fogyásával, mert
jelentős a lélektani különbség: 1990-ben a történelmi VMDK-t támogató magyarság – a változásokba vetett hittel – még a saját önigazgatási jogok kivívásában
reménykedhetett, 2012-ben ennek már csak a töredékére, a kulturális autonómia
erősen korlátozott lehetőségeire maradt remény.
S most egy
gratuláció: őszinte örömmel gratulálok Gusztony
Andrásnak, akit, ha „vékony többséggel is” de a másfél-két évtizeddel ezelőtt
még magyar többségű Temerin nagyközségben újra polgármesternek
választottak!
Változatlan szimpátiával és
barátsággal, elnézést kérve a sötétnek tűnő "választási
gondolatokért",
Éhn
József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése