Két rendőrrel járja a falut a végrehajtó

(Kispesti miniatűr)

 

Szinte tapintható a tehetetlenség és az elkeseredettség Pobedán. Pontosabban a hozzá tartozó két parányi faluban, Kavillón meg Kispesten. A kemény paraszti munkához szokott emberek önhibájukon kívül egérfogóba kerültek és egyelőre még csak annak a sötét fogságában forgolódnak, vergődnek. A két településen mintegy 30 családdal esett meg az a szégyen-gyalázat, hogy mindennap a kapujukban megjelenő végrehajtótól kell rettegniük.

Némi képzavarral élve azt is mondhatnánk, hogy ők aztán jól befürödtek a vízszámlával! Legalábbis az ügyükben bírósági eljárást kezdeményezők szerint. Aki pedig feljelentette a saját választópolgárait, az nem más, mint a helyi közösség vezetősége.

A 3 falucskát irányító politikusok kifizetetlen vízszámlák miatt panaszolták be polgártársaikat, a saját sorstársaikat és indítványozták a tartozások kényszerű megfizettetését. Van, akinek a nyugdíjából vonják le az adósságot, másoknak meg a nyakára küldik a végrehajtót.

Hőbörögnek is, félnek is a Topolyai Alapbíróságra juttatott családok, akik azt állítják, hogy esetükben nem létező, csak kitalált adósságról van szó, amelyet semmi szín alatt nem hajlandóak kifizetni.

Az előzmények hosszú időre nyúlnak vissza. Az apró szórványtelepülések lakosai már akkor sem voltak egy véleményen, amikor megkezdték a vízvezeték kiépítését. Kavillón meg a mindössze 17 házból álló Kispesten létrejött a csőhálózat, Pobedán viszont úgy ítélték meg, hogy náluk ilyesmire nincsen szükség, mert a helybeliek az ottani mezőgazdasági birtokról kapták a vizet. Így aztán a békesség kedvéért, meg azért, hogy mindenütt egységes legyen az elfogyasztott vízmennyiség megfizettetése, úgy döntöttek, hogy a lakosságtól havi átalánydíjat szednek be. Az utóbbi időben ez a közösen elfogadott tarifa 100 dinárt tett ki családtagonként.

– A feleségemmel és a két fiammal eddig 400 dinárt fizettünk a vízért havonta. Tettük ezt zokszó nélkül, pedig az udvarunkban saját fúrt kúttal is rendelkezünk – mondja Ilánkovics Károly kispesti mezőgazdasági termelő. – Volt olyan időszak is, amikor a vezetékes vizet használó háztartásokban leolvasták a vízóra állását és a szerint végezték a megfizettetést, de aztán megint visszatértek az átalánydíjas változatra. Majd újra azt találták ki, hogy mégis jobb lesz a fogyasztás szerinti elszámolás, ezért fel is jegyezték a mérőórák állását és utána kiküldték a számlákat. Ekkor kezdődött a lakosság körében a zúgolódás, ugyanis sok család esetében tetemes elmaradt tartozást állapítottak meg. Nekünk például 231 köbméter víz árát kellett volna befizetnünk. Ez akkor, a 2013. szeptember 5-ei elszámolás szerint 5.775 dinárt tett ki. Mi azonnal jeleztük, hogy a vízművek iránt nincs semmiféle tartozásunk, így ezt az összeget nem is fizettük be. 2014 márciusában azonban érkezett egy értesítés a helyi közösség vezetőségétől, amelyben tájékoztattak bennünket, hogy időközben 20.450 dinár lett a tartozásunk, s amennyiben nem tisztázzuk, bíróságra adják az ügyet. Szeptemberben aztán meg is érkezett a bírósági felszólítás. Mi nem fordultunk ügyvédhez, nem akartuk magunkat költségbe verni, mert bíztunk a saját igazunkban: a befizetett számlákkal tudjuk igazolni, hogy mindig eleget tettünk a kötelezettségünknek. Utána hosszú csend következett, amiből azt gondoltuk, hogy az ügy lezárult. De nem! Mert ma reggel, 8 óra tájban megjelent a kapunkban egy ismeretlen férfi, aki be sem mutatkozott, nem is igazolta magát, csak annyit mondott, hogy ha nem ismerjük el a tartozásunkat, ha nem írjuk alá a kezében tartott papírost, akkor a holnapi nap folyamán várhatjuk a végrehajtót, aki majd két rendőr kíséretében érkezik. Persze nem mi vagyunk az egyetlenek, akikkel ez megesett. Értesüléseim szerint mintegy 30 családot marasztaltak el a vízdíjtartozás miatt. Van olyan ismerősünk, akinél már járt a kényszerbehajtó és le akarta foglalni az autóját, de tudunk olyan esetről is, hogy a kisnyugdíjas havi járandóságából vonják le az általuk megállapított tartozást – de úgy, hogy a pénzből alig marad valami. Reggel jöhetnek hozzánk is, megbeszéltük a feleségemmel, hogy mi egy dinárt nem fizetünk, mert ez egy közönséges pénzcsalás, a gyanútlan, tudatlan fogyasztók fosztogatása.

A falubeliek elmondása szerint a több évtizeddel ezelőtt üzembe helyezett vízórák némelyike már nem is működik. Voltak háztartások, amelyekben ellenőrizték a működésüket, másutt meg nem tartották fontosnak. Egy biztos: az „új, a leolvasásos rendszerre” való áttéréskor nem kaptak minden házban, egységesen új mérőműszert, pedig az megkönnyítette volna a helyzetet. És még egy elgondolkodtató furcsaság: a kiküldött számlák hiányosak, és így erősen kifogásolhatóak is, mivel a vízórák leolvasásának a dátuma (sem a régebbi, sem az újabb óraállás időpontja) nincs föltüntetve rajta. Így az sem derül ki, hogy milyen időszakra vonatkozik a légből kapott tartozás.

A Kavillón és Kispesten élők esete a hatalmat képviselő politikával híven tükrözi a többszörös magyar alávetettségünk sanyarúságát. Benne van a tudatlanságunk, a megfélemlítésünk, a jogfosztottságunk, az elárulásunk, a kirablásunk. Az egész vajdasági magyar nyomorúságunk – miniatűrben.

Szabó Angéla

A képen: Ilánkovics Károly