„Kisfiam, láttál te már tehenet?”

Új szóláshasonlattal gazdagodott a gyűjteményem: Bepöccent, mint Almási Szilárd az almaszeleten. A szabadkai képviselő-testület tanácsnoka azt írta az egyik közösségi oldalon megjelent bejegyzésében, hogy betelt nála a pohár, bemegy a városi tanácsterembe és a legelső funkcionáriust, akivel találkozik, úgy elveri, mint a kutyát. Mert elege lett abból, hogy miközben az uraságok l50.000 dináros politikusi fizetést vágnak zsebre, aközben a szabadkai óvodások csak pár szelet almát kapnak uzsonnára.

Ilyen formabontó hír olvasatán, mi másra gondolhatnánk, mint arra, hogy a képviselő úrnak nyilván van egy óvodáskorú csemetéje, akitől – miután az hazaért a napi foglalkozásról – a papája megkérdezte: „Na, mi volt ma uzsira?” Mire a gyerek durcásan rávágta, hogy „pár szelet alma”. S ezen ő úgy kiakadt, ahogy a sezlonrúgó szokott. Gőzölgő fejjel képtelen volt hűvös ésszel végiggondolni, hogy az az alma, amelyik éppen most érik a homokvidéken, sokkal egészségesebb és ízletesebb, mint az a karéj fehérkenyér, amit adalékanyagokkal fölfújtak és hidrogénezett margarinnal megijesztettek. Neki pedig nem dühöngenie, hanem örülnie kéne: elvégre nem mérgezik a gyerekét mindenféle műkajával, hanem egészségesen kosztolják.  

A napokban a tejtermelésben megőszült, megfáradt szomszédom szakasztott úgy kikelt magából, mint Almási Szilárd a tízóraira osztott almakarikák miatt. Az istálló falának támasztott – jócskán trágyamaradványos -- vasvillával akart azon nyomban Belgrádba indulni, hogy a mezőgazdasági termelők életét megkeserítő hivatalokban végre rendet tegyen. Önkezűleg.

(Azt már túlélte, hogy 39 dináros tejárral kezdték nála a felvásárlást, s ha az ágazat szárnyalása továbbra is ily töretlen marad, még egy kicsi, és elérik a 20 dináros literenkénti árat! Azt is túlélte, hogy Tomislav Nikolić köztársasági elnökké választásakor az átadott tejért kapott összegnek a felét levonták, mert kellett a pénz a választásokra. Ezt így, kerek perec ki is mondták. S amikor az illetékes minisztériumban ezt szóvá tette, az volt a válasz, hogy ha 76 ezer dinár tejpénzt kapott, akkor hallgasson, mert a panaszfelvevő miniszter fizetése csak 67 ezer dinár! Azt is túlélte, amikor az elpusztult fejőstehén tetemét (a bejelentést követően) egy hét után szállították el az udvarából, pedig 48 órán belül kötelességük lenne. S amikor a sok munka miatt pöntyögni kezdett a zombori kafiléria ügyintézője, a gazda fölajánlotta neki, hogy legközelebb kosztot s kvártélyt biztosít a számára, hogy a helyszínen tapasztalja meg, milyen is 35 fokos kánikulában bomlásnak induló állattetemet kerülgetni az udvarban napokon át. Enni, inni kap, ne csináljon semmit, csak üljön ott mellette! Órabérben, napszámban. Fertőzésveszély sincs, ha mások hibájából történik a mulasztás, csak akkor van, ha a termelő késlekedik.)  

A gazdálkodásba belerokkant parasztember paprikás, fölbikásodott hangulatát már korán reggel kellően megalapozta az adóhivatal végrehajtással fenyegetőző küldeménye, amit azonban a déltájban érkezett állatorvos művelt a jászolhoz kötött fejőstehenekkel, az minden kilátásba helyezett politikuspofozást, vasvilla hegyére való tűzést fölülmúlt. 

 Alan Benge/Az elégedett tehén

Böske billogot kapott…

A városból kiküldött állatgyógyász az újszülött falusi borjakat billoggal ellátni érkezett a terepre. Merthogy a törzskönyvezett állatállomány fülszámozásos nyilvántartásba vétele (találóan csak „függőzésnek” mondták) mostanra már kiment nálunk a divatból. Helyette ezt az egykori, Vadnyugaton élő cowboyoktól ellesett módszert akarják – a belgrádi hivatalokban jó havi keresetért posztoló, mindentudó marhaszakértő urak most – mifelénk is meghonosítani. (Mintha ők találták volna föl a szárított tehénlepényt!)

Amint befejeződött a jámbor négylábúak számára a fájdalmas művelet, és a végeredményt egy fényképpel meg is örökítették, a fehérköpenyes újabb varázsműszert húzott elő a táskájából. Egy mérőszerkezetet. És úgy tett, mint azt a temerini Tízes Banda csárdáscsokrából ismert nótában dalolják: „…ráverek a Riska tehén farára…” Csak előtte: alaposan megmérem. Lemérem. Lecentizem. Hogy ott Belgrádban is tudják, a bácskaiak miként állnak marhafar tekintetében. Utána a jószág lábához illesztette a mérőkét, és lemérte a körmeit, majd pedig a farkának a hosszát. És minden adatot gondosan följegyzett.

Ekkorra már a sok hivatalban sokféle marhát látott szomszédom is fölocsúdott a meglepetésből, és megkérdezte, hogy őrajta is szükséges-e méréseket eszközölni s utána, mint a kisbocit, lefényképezni, mert akkor seperc alatt ledobja magáról az istállószagú gúnyát s lerúgja a marhaszaros gumicsizmát. Minthogy azonban ilyesmire nem mutatkozott igény, néhány keresetlen szóban kifejtette, hogy

„egyszer az életben úgy a szeme közé nézne

annak a szakembernek ott, Belgrádban, akinek az agyából az ilyen marhaságok kipattannak”. Megkérdezné tőle: „Kisfiam, őszintén mondd meg, láttál te már tehenet!? De nem képen, nem a tévében meg nem is a csokoládépapíron, hanem a valóságban! Mert azt nem is föltételezem rólad, hogy tudod, mivel jár és mennyibe kerül egy fejőstehén kitartása!”

Attól tartok, drága játék lesz nekünk ez a méricskélés – mondja --, mert hamarosan megérkezik majd a számla, rajta a kivonatos tételekkel: körömmérés 1.000 dinár, farmérés 1.000 dinár, farokmérés 1.000 dinár, én meg majd győzzem fizetni! Figyeld meg, hogy így lesz!

 – Az is lehet – vigasztalom –, hogy félév múlva megint kiszállnak, hogy ellenőrizzék, a fővárosi előírásoknak megfelelő mértékben fejlődik-e a boci farka végén csüngő csimbók…

Kár, hogy a tehén nevét egyáltalán nem firtatták! Mert a Newcastle-i Egyetem kutatói szentül hiszik, hogy a keresztségen átesett tehenek évi 25 literrel több tejet adnak, mint a pusztán csak számozott társaik. Mert a névadással erősödik a személyes kapcsolat a tehén és a gazdája között: a nevén szólítja, többet foglalkozik vele, a jószág meg jobban érzi magát, nyugodtabbá válik és bőségesen tejel.

De miért is rontanám el a kedvét azzal, hogy az ilyesfajta méricskélés a nyomorúságos Szerbiában is talán a tudományos alaposságot szolgálja?! A marmagasság, az övméret, a törzshosszúság, a mellkasmélység, a farszélesség meg a farhosszúság egy törzskönyvezett állat esetében olyan adatok, amelyekből sok mindenre lehet következtetni. De aki enélkül is, méretlen fejőstehenet tartva, tudott eddig tejet termelni, az ezután sem fog kudarcot vallani. Ebben egészen biztos vagyok. S miközben mosolyogva kioldalgok az istállóból, eszembe jut: a neves karikaturista, Predrag Koraksić mondta egyik kiállítása alkalmával, hogy a honi politikai-gazdasági témákat illetően a bőség zavarával küszködik, mert Szerbiában a butaság határtalan. De mint látjuk, a (szakemberi) marhaság meg nemhogy vetekszik vele, hanem egy-két bocifarok-hosszal meg is előzi.

Szabó Angéla