Új szóláshasonlattal gazdagodott a gyűjteményem: Bepöccent, mint Almási Szilárd az almaszeleten. A szabadkai
képviselő-testület tanácsnoka azt írta az egyik közösségi oldalon megjelent
bejegyzésében, hogy betelt nála a pohár, bemegy a városi tanácsterembe és a
legelső funkcionáriust, akivel találkozik, úgy elveri, mint a kutyát. Mert elege
lett abból, hogy miközben az uraságok l50.000 dináros politikusi fizetést
vágnak zsebre, aközben a szabadkai óvodások csak pár szelet almát kapnak
uzsonnára.
Ilyen formabontó hír olvasatán, mi másra gondolhatnánk, mint arra, hogy a
képviselő úrnak nyilván van egy óvodáskorú csemetéje, akitől – miután az hazaért
a napi foglalkozásról – a papája megkérdezte: „Na, mi volt ma uzsira?” Mire a gyerek
durcásan rávágta, hogy „pár szelet alma”. S ezen ő úgy kiakadt, ahogy a sezlonrúgó
szokott. Gőzölgő fejjel képtelen volt hűvös ésszel végiggondolni, hogy az az
alma, amelyik éppen most érik a homokvidéken, sokkal egészségesebb és
ízletesebb, mint az a karéj fehérkenyér, amit adalékanyagokkal fölfújtak és hidrogénezett
margarinnal megijesztettek. Neki pedig nem dühöngenie, hanem örülnie kéne:
elvégre nem mérgezik a gyerekét mindenféle műkajával, hanem egészségesen
kosztolják.
A napokban a tejtermelésben megőszült, megfáradt szomszédom szakasztott úgy
kikelt magából, mint Almási Szilárd a tízóraira osztott almakarikák miatt. Az
istálló falának támasztott – jócskán trágyamaradványos -- vasvillával akart azon
nyomban Belgrádba indulni, hogy a mezőgazdasági termelők életét megkeserítő hivatalokban
végre rendet tegyen. Önkezűleg.
(Azt már túlélte, hogy 39 dináros tejárral kezdték nála a felvásárlást, s
ha az ágazat szárnyalása továbbra is ily töretlen marad, még egy kicsi, és
elérik a 20 dináros literenkénti árat! Azt is túlélte, hogy Tomislav Nikolić köztársasági
elnökké választásakor az átadott tejért kapott összegnek a felét levonták, mert
kellett a pénz a választásokra. Ezt így, kerek perec ki is mondták. S amikor az
illetékes minisztériumban ezt szóvá tette, az volt a válasz, hogy ha 76 ezer
dinár tejpénzt kapott, akkor hallgasson, mert a panaszfelvevő miniszter
fizetése csak 67 ezer dinár! Azt is túlélte, amikor az elpusztult fejőstehén
tetemét (a bejelentést követően) egy hét után szállították el az udvarából,
pedig 48 órán belül kötelességük lenne. S amikor a sok munka miatt pöntyögni
kezdett a zombori kafiléria ügyintézője, a gazda fölajánlotta neki, hogy
legközelebb kosztot s kvártélyt biztosít a számára, hogy a helyszínen
tapasztalja meg, milyen is 35 fokos kánikulában bomlásnak induló állattetemet
kerülgetni az udvarban napokon át. Enni, inni kap, ne csináljon semmit, csak
üljön ott mellette! Órabérben, napszámban. Fertőzésveszély sincs, ha mások
hibájából történik a mulasztás, csak akkor van, ha a termelő késlekedik.)
A gazdálkodásba belerokkant parasztember paprikás, fölbikásodott hangulatát
már korán reggel kellően megalapozta az adóhivatal végrehajtással fenyegetőző
küldeménye, amit azonban a déltájban érkezett állatorvos művelt a jászolhoz kötött
fejőstehenekkel, az minden kilátásba helyezett politikuspofozást, vasvilla
hegyére való tűzést fölülmúlt.
Alan Benge/Az elégedett tehén
Böske billogot kapott…
A városból kiküldött állatgyógyász az újszülött falusi borjakat billoggal
ellátni érkezett a terepre. Merthogy a törzskönyvezett állatállomány
fülszámozásos nyilvántartásba vétele (találóan csak „függőzésnek” mondták) mostanra
már kiment nálunk a divatból. Helyette ezt az egykori, Vadnyugaton élő
cowboyoktól ellesett módszert akarják – a belgrádi hivatalokban jó havi
keresetért posztoló, mindentudó marhaszakértő urak most – mifelénk is
meghonosítani. (Mintha ők találták volna föl a szárított tehénlepényt!)
Amint befejeződött a jámbor négylábúak számára a fájdalmas művelet, és a
végeredményt egy fényképpel meg is örökítették, a fehérköpenyes újabb
varázsműszert húzott elő a táskájából. Egy mérőszerkezetet. És úgy tett, mint azt
a temerini Tízes Banda csárdáscsokrából ismert nótában dalolják: „…ráverek a
Riska tehén farára…” Csak előtte: alaposan megmérem. Lemérem. Lecentizem. Hogy
ott Belgrádban is tudják, a bácskaiak miként állnak marhafar tekintetében.
Utána a jószág lábához illesztette a mérőkét, és lemérte a körmeit, majd pedig
a farkának a hosszát. És minden adatot gondosan följegyzett.
Ekkorra már a sok hivatalban sokféle marhát látott szomszédom is
fölocsúdott a meglepetésből, és megkérdezte, hogy őrajta is szükséges-e
méréseket eszközölni s utána, mint a kisbocit, lefényképezni, mert akkor seperc
alatt ledobja magáról az istállószagú gúnyát s lerúgja a marhaszaros
gumicsizmát. Minthogy azonban ilyesmire nem mutatkozott igény, néhány
keresetlen szóban kifejtette, hogy
„egyszer az életben úgy a szeme
közé nézne
annak a szakembernek ott, Belgrádban, akinek az agyából az ilyen marhaságok
kipattannak”. Megkérdezné tőle: „Kisfiam,
őszintén mondd meg, láttál te már tehenet!? De nem képen, nem a tévében meg nem
is a csokoládépapíron, hanem a valóságban! Mert azt nem is föltételezem rólad,
hogy tudod, mivel jár és mennyibe kerül egy fejőstehén kitartása!”
Attól tartok, drága játék lesz nekünk ez a méricskélés – mondja --, mert
hamarosan megérkezik majd a számla, rajta a kivonatos tételekkel: körömmérés
1.000 dinár, farmérés 1.000 dinár, farokmérés 1.000 dinár, én meg majd győzzem
fizetni! Figyeld meg, hogy így lesz!
– Az is lehet – vigasztalom –, hogy
félév múlva megint kiszállnak, hogy ellenőrizzék, a fővárosi előírásoknak
megfelelő mértékben fejlődik-e a boci farka végén csüngő csimbók…
Kár, hogy a tehén nevét egyáltalán nem firtatták! Mert a Newcastle-i
Egyetem kutatói szentül hiszik, hogy a keresztségen átesett tehenek évi 25
literrel több tejet adnak, mint a pusztán csak számozott társaik. Mert a
névadással erősödik a személyes kapcsolat a tehén és a gazdája között: a nevén
szólítja, többet foglalkozik vele, a jószág meg jobban érzi magát, nyugodtabbá
válik és bőségesen tejel.
De miért is rontanám el a kedvét azzal, hogy az ilyesfajta méricskélés a
nyomorúságos Szerbiában is talán a tudományos alaposságot szolgálja?! A
marmagasság, az övméret, a törzshosszúság, a mellkasmélység, a farszélesség meg
a farhosszúság egy törzskönyvezett állat esetében olyan adatok, amelyekből sok
mindenre lehet következtetni. De aki enélkül is, méretlen fejőstehenet tartva,
tudott eddig tejet termelni, az ezután sem fog kudarcot vallani. Ebben egészen
biztos vagyok. S miközben mosolyogva kioldalgok az istállóból, eszembe jut: a neves
karikaturista, Predrag Koraksić
mondta egyik kiállítása alkalmával, hogy a honi politikai-gazdasági témákat
illetően a bőség zavarával küszködik, mert Szerbiában
a butaság határtalan. De mint
látjuk, a (szakemberi) marhaság meg nemhogy vetekszik vele, hanem egy-két
bocifarok-hosszal meg is előzi.
Szabó Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése