A VMSZ elnöke szerint a szerbek nagyon tisztelik a magyarokat, Orbánt is a teljes szerbség respektálja (+ egyéb gyöngyszemek)
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a minap lezajlott úgynevezett magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó kapcsán akár szégyenteljesnek is minősíthető interjút adott a hirado.hu honlapnak.
Egyebek között kiemelte, hogy szerinte
“Magyarországnak jelen pillanatban nincsen szomszédja, amellyel
kiegyensúlyozottabb lenne a viszonyrendszere, mint Szerbiával, valamint,
hogy Szerbiára ugyanez érvényes Magyarország vonatkozásában.”
Ha ez igaz, ennek igencsak egyszerű az oka:
Magyarország semmit sem követel Szerbiától. Pedig simán megtehetné.
Például Szerbia uniós csatlakozásának
támogatását Délvidék területi autonómiájának, illetve az itteni
magyarság különleges státuszának biztosításától tehetné függővé. (Ez
igazan apróság például a Horvátország által Szerbiától követelt 40
milliárd eurós háborús kártérítéshez képest, nem?).
Az Orbán-kormány azonban semmit sem kér, illetve követel a szerbektől. Mint ahogyan azt Románia EU-s csatlakozása előtt sem tette a román állammal. Nem szabott semmilyen ultimátumot. Ezzel úgyszólván végleg odadobta az erdélyi magyarságot a románoknak. Azóta is az élet számos területén diszkriminálják és embertelenül bánnak az ottani nemzettársainkkal.
Ez vár (az egyébként is több szempontból
hátrányosan megkülönböztetett) délvidéki magyarokra is, ha egyáltalán
marad belőlük, amikor majd esetleg elérkezik Szerbia EU-s
csatlakozásának ideje.
Másodszor: amikor Pásztor Szerbia és Magyarország “harmonikus viszonyáról” beszél, ő nem a polgárokra, nem a népre gondol. Szerbiát kiegyenlíti Vučićtyal és pártjával, rezsimjével, Magyarországot pedig Orbánnal és pártjával, rezsimjével. A VMSZ-t pedig az egész délvidéki magyarsággal szokta kiegyenlíteni, holott tudjuk, hogy ennek nincs semmilyen alapja.
E sorok szerzője szinte kizárólag olyan
délvidéki magyarokat ismer, akik rossz szemmel, öklendezve néznek a
magyar vezetők összeborulására, politikai intimitására azokkal a
szerbekkel, akik a kilencvenes években az itteni magyarságot (is)
szörnyű tragédiába sodorták.
Pl. milyen politikus és milyen ember az,
aki a kilencvenes évek gyűlöletszító, háborús uszító propaganda egyik
fő alakja előtt hajol meg és kedves Ácónak becézgeti?
“Most inkább azt látom, megbecsültek
vagyunk, nem éri a magyar közösséget sem sérelem, sem bántás,
respektálnak bennünket”, mondta Pásztor, aki a jelek szerint párhuzamos világban él, fogalma sincs mit élnek át az itteni magyar átlagpolgárok.
Szerinte az is nagyszerű, hogy már a negyedik közös kormányülés került megrendezésre.
A tiztánlátó anyaországi polgárokban
jogosan merülhet fel a kérdés: Vajon hogy lehet az, hogy Orbánnak mindig
van ideje és kedve látványos körülmények között fogadni a volt
csetnikeket és a mostani szerb szabadkőműveseket (akik között mellesleg
Soros-pártiak is akadnak), és napokat tölteni velük, miközben egy-két
órát sem tud szakítani az ellenzéki vezetőkkel való televíziós vitára,
vagy éppen az átvert devizahitelesekkel, a kisemmizett egészségügyi
alkalmazottakkal, tanárokkal és az elégedetlen diákokkal, tehát a saját
népével való szembesülésre?
Csak nem arról van szó, hogy Orbánt,
Vučićot és Pásztort kizárólag komoly bizniszek, közös anyagi érdek köti
össze, amely számukra mindennél fontosabb?
“Az eredmények kézzel foghatóak”,
nyilatkozta Pásztor. Ebben igaza van. A délvidéki magyarság
elszegényedése és elvándorlása töretlen ütemben halad. Az itteni
iskolákban alig maradtak magyar osztályok. A (protekciót nem igénylő)
munkalehetőségek majdnem a nullával egyenlőek. Az egyenrangú
nyelvhasználat egy itteni magyar számára puszta álom. És még sokaig
lehetne sorolni.
Reméljük, nem sokan dőltek be a
“beruházásokról, fejlesztésekről, infrastruktúráról, a mindenki számára
hasznos közös projektek megvalósításáról” szóló dumának, hiszen Vučićról köztudott, hogy az elmúlt hat évben egy ígéretét sem tartotta be (a szerb ellenzék erről maratoni hosszúságú listát készített). Már jó ideje Orbán sem arról ismert, hogy állja a szavát.
És íme a Pásztor-interjú talán
legmarkánsabb része: “Aleksandar Vučićnak elévülhetetlen és
megkérdőjelezhetetlen érdemei voltak, vannak ennek a szerb-magyar
viszonyrendszernek a létrejöttében és alakításában. Kiemelten fontos
szerepe volt abban, hogy bizonyos pillanatokban, amikor bátor döntéseket
kellett hoznia, például a nyitottság kérdésének a vonatkozásában, az
elfogadást, a kooperációt illetően, Vučić elnök rendre jó, számunkra,
magyarok számára kedvező döntéseket hozott. Ez annak tudható be, hogy a
politika azért valahol emberi kapcsolat is. Orbán Viktor miniszterelnök
úr és a szerb elnök között sikerült kialakulnia egy olyan fluidumnak,
kialakult egy olyan baráti viszony, ami előre vitte a dolgokat”.
Ezt az idézetet alighanem felesleges
kommentálni. Amúgy a “fluidumról” az a szó juthat eszünkbe, amellyel az
anyaországban gyakran jellemzik Orbánt.
“Magyarországnak és személy szerint
Orbán Viktornak Szerbiában hallatlanul nagy tekintélye, nagy respektje
van”, szögezte le Pásztor. Ez természetesen nem fedi a valóságot. Ami
viszont igaz: Orbánt a Szerb Haladó Párt vezetősége érdekből, haszonból
“kedveli”. Továbbá a
szerb szélsőjobb azon része, amely bedőlt a fideszes rezsim
“migránsellenes” propagandájának, isteníti a magyar miniszterelnököt
(nem tudja, hogy Orbánék mostanában suttyomban beengedtek 1 300
illegális bevándorlót, valamint azt sem, hogy 20 ezer gazdag migráns kap
letelepedési engedélyt Magyarországon, csak azért, mert “baksist”
fizetett a Fidesz-klientúrának).
A szerb értelmiség zöme és a polgárok egy része kifejezetten rossz
véleménnyel van Orbánról, akiben, csakúgy mint Vučićban, a
szólásszabadságot elnyomó, a másként gondolkodókat üldöző diktátort
látja. Ez a kicsit is komolyabb szerb lapokból és az olvasói hozzászólásokból is gyakran kiderül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése