Oldalak

2018. február 11., vasárnap

Botrányos Pásztor-interjú:

 A VMSZ elnöke szerint a szerbek nagyon tisztelik a magyarokat, Orbánt is a teljes szerbség respektálja (+ egyéb gyöngyszemek)

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a minap lezajlott úgynevezett magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó kapcsán akár szégyenteljesnek is minősíthető interjút adott a hirado.hu honlapnak.

Egyebek között kiemelte, hogy szerinte “Magyarországnak jelen pillanatban nincsen szomszédja, amellyel kiegyensúlyozottabb lenne a viszonyrendszere, mint Szerbiával, valamint, hogy Szerbiára ugyanez érvényes Magyarország vonatkozásában.”
Ha ez igaz, ennek igencsak egyszerű az oka:
Magyarország semmit sem követel Szerbiától. Pedig simán megtehetné.
Például Szerbia uniós csatlakozásának támogatását Délvidék területi autonómiájának, illetve az itteni magyarság különleges státuszának biztosításától tehetné függővé. (Ez igazan apróság például a Horvátország által Szerbiától követelt 40 milliárd eurós háborús kártérítéshez képest, nem?).
Az Orbán-kormány azonban semmit sem kér, illetve követel a szerbektől. Mint ahogyan azt Románia EU-s csatlakozása előtt sem tette a román állammal. Nem szabott semmilyen ultimátumot. Ezzel úgyszólván végleg odadobta az erdélyi magyarságot a románoknak. Azóta is az élet számos területén diszkriminálják és embertelenül bánnak az ottani nemzettársainkkal.
Ez vár (az egyébként is több szempontból hátrányosan megkülönböztetett) délvidéki magyarokra is, ha egyáltalán marad belőlük, amikor majd esetleg elérkezik Szerbia EU-s csatlakozásának ideje.
Másodszor: amikor Pásztor Szerbia és Magyarország “harmonikus viszonyáról” beszél, ő nem a polgárokra, nem a népre gondol. Szerbiát kiegyenlíti Vučićtyal és pártjával, rezsimjével, Magyarországot pedig Orbánnal és pártjával, rezsimjével. A VMSZ-t pedig az egész délvidéki magyarsággal szokta kiegyenlíteni, holott tudjuk, hogy ennek nincs semmilyen alapja.
E sorok szerzője szinte kizárólag olyan délvidéki magyarokat ismer, akik rossz szemmel, öklendezve néznek a magyar vezetők összeborulására, politikai intimitására azokkal a szerbekkel, akik a kilencvenes években az itteni magyarságot (is) szörnyű tragédiába sodorták.
Pl. milyen politikus és milyen ember az, aki a kilencvenes évek gyűlöletszító, háborús uszító propaganda egyik fő alakja előtt hajol meg és kedves Ácónak becézgeti?
“Most inkább azt látom, megbecsültek vagyunk, nem éri a magyar közösséget sem sérelem, sem bántás, respektálnak bennünket”, mondta Pásztor, aki a jelek szerint párhuzamos világban él, fogalma sincs mit élnek át az itteni magyar átlagpolgárok.
Szerinte az is nagyszerű, hogy már a negyedik közös kormányülés került megrendezésre.
A tiztánlátó anyaországi polgárokban jogosan merülhet fel a kérdés: Vajon hogy lehet az, hogy Orbánnak mindig van ideje és kedve látványos körülmények között fogadni a volt csetnikeket és a mostani szerb szabadkőműveseket (akik között mellesleg Soros-pártiak is akadnak), és napokat tölteni velük, miközben egy-két órát sem tud szakítani az ellenzéki vezetőkkel való televíziós vitára, vagy éppen az átvert devizahitelesekkel, a kisemmizett egészségügyi alkalmazottakkal, tanárokkal és az elégedetlen diákokkal, tehát a saját népével való szembesülésre?
Csak nem arról van szó, hogy Orbánt, Vučićot és Pásztort kizárólag komoly bizniszek, közös anyagi érdek köti össze, amely számukra mindennél fontosabb?
“Az eredmények kézzel foghatóak”, nyilatkozta Pásztor. Ebben igaza van. A délvidéki magyarság elszegényedése és elvándorlása töretlen ütemben halad. Az itteni iskolákban alig maradtak magyar osztályok. A (protekciót nem igénylő) munkalehetőségek majdnem a nullával egyenlőek. Az egyenrangú nyelvhasználat egy itteni magyar számára puszta álom. És még sokaig lehetne sorolni.
Reméljük, nem sokan dőltek be a “beruházásokról, fejlesztésekről, infrastruktúráról, a mindenki számára hasznos közös projektek megvalósításáról” szóló dumának, hiszen Vučićról köztudott, hogy az elmúlt hat évben egy ígéretét sem tartotta be (a szerb ellenzék erről maratoni hosszúságú listát készített). Már jó ideje Orbán sem arról ismert, hogy állja a szavát.
És íme a Pásztor-interjú talán legmarkánsabb része: “Aleksandar Vučićnak elévülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen érdemei voltak, vannak ennek a szerb-magyar viszonyrendszernek a létrejöttében és alakításában. Kiemelten fontos szerepe volt abban, hogy bizonyos pillanatokban, amikor bátor döntéseket kellett hoznia, például a nyitottság kérdésének a vonatkozásában, az elfogadást, a kooperációt illetően, Vučić elnök rendre jó, számunkra, magyarok számára kedvező döntéseket hozott. Ez annak tudható be, hogy a politika azért valahol emberi kapcsolat is. Orbán Viktor miniszterelnök úr és a szerb elnök között sikerült kialakulnia egy olyan fluidumnak, kialakult egy olyan baráti viszony, ami előre vitte a dolgokat”.
Ezt az idézetet alighanem felesleges kommentálni. Amúgy a “fluidumról” az a szó juthat eszünkbe, amellyel az anyaországban gyakran jellemzik Orbánt.
“Magyarországnak és személy szerint Orbán Viktornak Szerbiában hallatlanul nagy tekintélye, nagy respektje van”, szögezte le Pásztor. Ez természetesen nem fedi a valóságot. Ami viszont igaz: Orbánt a Szerb Haladó Párt vezetősége érdekből, haszonból “kedveli”. Továbbá a szerb szélsőjobb azon része, amely bedőlt a fideszes rezsim “migránsellenes” propagandájának, isteníti a magyar miniszterelnököt (nem tudja, hogy Orbánék mostanában suttyomban beengedtek 1 300 illegális bevándorlót, valamint azt sem, hogy 20 ezer gazdag migráns kap letelepedési engedélyt Magyarországon, csak azért, mert “baksist” fizetett a Fidesz-klientúrának).
A szerb értelmiség zöme és a polgárok egy része kifejezetten rossz véleménnyel van Orbánról, akiben, csakúgy mint Vučićban, a szólásszabadságot elnyomó, a másként gondolkodókat üldöző diktátort látja. Ez a kicsit is komolyabb szerb lapokból és az olvasói hozzászólásokból is gyakran kiderül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése