Az eltávolításom politikai döntés volt

(Miért kell szétverni egy jól működő gombosi közösséget?)

Nem maradhatott tovább a gombosi József Attila Általános Iskola élén Kovács Edit, aki 16 éven át vezette a két tannyelvű intézményt, mert a politika, a hatalom másvalakit akart a helyére ültetni. A tanárnő több mint két hónapon át harcolt a maga igazáért, de a derekas küzdelemben alulmaradt. Ahogy ő fogalmaz: a csatákat rendre megnyerte, ám a háborút elveszítette.

Elevenítsük fel, hogy kezdődött ez a hercehurca!

– Helyi szinten indult a kezdeményezés, hogy engem el kell távolítani – mert az egyik kolléganő pályázik a helyemre –, ekkor a cél érdekében a nyugat-bácskai VMSZ-esek szövetkeztek a haladó pártiakkal, és együtt hajtották végre a tervet. Mivel én a politikamentesség híve vagyok, nem voltam a számukra megfelelő, valószínűleg ez volt a legnagyobb baj. Az iskolánk két tannyelvű, ezért én még a tornatanár alkalmazásakor is ragaszkodtam ahhoz, hogy olyan tanerőt vegyünk fel, aki érti és beszéli a magyar nyelvet. Ugyanígy jártunk el az iskola könyvtárosi állásának betöltésekor is, magától értetődő volt, hiszen a könyvállományunk 80 százaléka magyar nyelvű kiadványokból áll.

Én mindig nyílt lapokkal játszom, a hátba szúrás nem tartozik a módszereim közé. Valószínűleg ez a fajta kiállásom és a következetességem volt az, amit nem tudtak elviselni. Most találtak egy funkcióéhes kolléganőt, aki által véghezvihették a tervüket. Az én eltávolításom tisztán politikai döntés volt.

Pár nap maradt csak a tanévkezdésig, milyen fejleményekről tud beszámolni, mi történt az ügyben az elmúlt hetekben?

– Az új igazgatónő átvette a tisztséget augusztus 17-én, a megbízatása 18-ától érvényes. Ezt nem tudtam megakadályozni, semmit sem tehettem ellene.

Szomorú, elkeseredett?

– Igen. Arra jöttem rá a végén, hogy ebben az országban csak a kisemberre vonatkoznak a törvények, csak neki kell azokat szigorúan betartania. Akik közel vannak a tűzhöz, a politikához, azokra ez nem vonatkozik.

Nem maradt semmi eszköz a kezében, amivel még harcolni lehetett volna?

– Még júniusban kértem meghallgatást Pásztor Istvánnál, a VMSz elnökénél, de nem fogadott, nem is válaszolt a megkeresésemre. A faluban aláírásokat gyűjtöttünk, 243-an támogattak. És mit értünk el vele? Ránk küldték a rendőrséget, mert szólni mertünk az igazságtalanság ellen, az egyik gombosi internetes közösségi oldalon el mertük mondani a véleményünket. A látszat kedvéért kirendelték a községi tanfelügyelőt is, hogy „vizsgálja ki” az ügyet, de ő persze mindent a legnagyobb rendben talált. Ezt megint nem hagyhattam szó nélkül, öt teljes oldalon megírtam a kifogásaimat, az ellenvetéseim és minden egyes állításomat bizonyítékkal támasztottam alá. Ebből egy példányt a tartományi képviselőház elnökének is küldtem. Szóra sem méltatott. 

Mit mondjak még?! A szerb nyelvű sajtóban be sem számolhattunk az esetről. Az Újvidéki Televízió munkatársa elmondta, hogy nem kerülhetett adásba az általa készített riport, mert letiltották. A magyar szerkesztőség híradójában elhangozhatott az, ami a szerb műsorban nem.

Ez elég különös, de a Magyar Szó meg a Pannon RTV sem foglalkozott a témával. Nem válik dicséretükre.   

– Ez is bizonyít valamit, nem? Amikor megérkezett a kinevezésről szóló értesítés, a tartományi ombudsmanhoz fordultam, de ő sem tudott segíteni. A döntés ellen nem lehetett fellebbezni, csak úgy bizonyíthattam volna az igazam, hogy beperelem az oktatási minisztériumot, ami pedig azzal járt volna, hogy bíróság elé rángatom az iskolaszék érintett tagjait, akik részt vettek az igazgatóválasztáskor a szavazáson.

Akik – parancsra – kék helyett más-más színű golyóstollal karikázták be az általuk választott jelölt nevét, úgy, ahogy azt elvárták tőlük.  

– Igen.

Őket bizonyára nem cserélték le az iskolaszék új tagjainak megválasztásakor?

– Akik ezt az egészet kezdeményezték, mind megmaradtak. Szinte maradt a korábbi összetétel, csak két új képviselő érkezett, egy szülő és egy tanár.

Legutóbb azzal a szándékkal mentem el az iskolai összejövetelre, hogy beszámoljak mindarról, amit ellenem tettek, s hogy ennek a négy embernek a szemébe nézzek. Nyilvánosan csak az iskolaszék elnöke és az iskola titkára állt ki mellettem. A többiek csak hallgattak. Nem mondtam nekik, de rosszul esett. Csalódottnak érzem magam. Gyávák az emberek, tudják, hogy igazságtalanságot követtek el velem szemben, mégsem szólalnak meg. De valahol meg is értem őket, félnek. Úgy gondolják, hogy a Haladó Párttal szemben úgysem lenne esélyünk, mert az mindenre képes és mindent megtehet, senki nem állhat az útjába. Csak bánt a dolog. Miért kell szétzilálni, szétverni egy jól működő tanári közösséget, egy jól működő iskolát?

Több mint 20 millió dinárt fektettünk bele ebbe az épületbe, az ám nagyon sok pénz! Mégsem vagyok jó. Az életemből 16 évet az iskolának szenteltem, és ezt kellett megélnem. Egyetlen nyaram nem volt, soha nem használtam ki az évi szabadságot, mindig rendelkezésre álltam.

Lehetne még sztrájkolni, ha azonos véleményen van a tantestület, ha összetartanak, ha összefognak.

– A munkabeszüntetés, hogy szombaton ne kezdjük meg az új tanévet, a mi iskolánkban elképzelhetetlen. Esetleg a szülők részéről számíthatok valamiféle kiállásra vagy együttérzésre.

Mit fog csinálni ezek után?

– Még hét évig kell dolgoznom a nyugdíjaztatásig. Folytatom a munkát iskolapedagógusként. Az egyik iskola igazgatója hívott, menjek át hozzájuk, szüksége van kétnyelvű tanárra, jólesett, hogy gondolt rám, de nem fogadtam el az ajánlatát. Maradok a falumban, itt kell tennem a dolgomat.

Szabó Angéla