(Miért kell szétverni
egy jól működő gombosi közösséget?)
Nem maradhatott tovább a gombosi József Attila
Általános Iskola élén Kovács Edit, aki 16 éven át vezette a két tannyelvű
intézményt, mert a politika, a hatalom másvalakit akart a helyére ültetni. A
tanárnő több mint két hónapon át harcolt a maga igazáért, de a derekas küzdelemben
alulmaradt. Ahogy ő fogalmaz: a csatákat rendre megnyerte, ám a háborút
elveszítette.
Elevenítsük
fel, hogy kezdődött ez a hercehurca!
– Helyi szinten indult a kezdeményezés, hogy
engem el kell távolítani – mert az egyik kolléganő pályázik a helyemre –, ekkor
a cél érdekében a nyugat-bácskai VMSZ-esek szövetkeztek a haladó pártiakkal, és
együtt hajtották végre a tervet. Mivel én a politikamentesség híve vagyok, nem
voltam a számukra megfelelő, valószínűleg ez volt a legnagyobb baj. Az iskolánk
két tannyelvű, ezért én még a tornatanár alkalmazásakor is ragaszkodtam ahhoz,
hogy olyan tanerőt vegyünk fel, aki érti és beszéli a magyar nyelvet. Ugyanígy
jártunk el az iskola könyvtárosi állásának betöltésekor is, magától értetődő
volt, hiszen a könyvállományunk 80 százaléka magyar nyelvű kiadványokból áll.
Én mindig nyílt lapokkal játszom, a hátba szúrás
nem tartozik a módszereim közé. Valószínűleg ez a fajta kiállásom és a
következetességem volt az, amit nem tudtak elviselni. Most találtak egy
funkcióéhes kolléganőt, aki által véghezvihették a tervüket. Az én
eltávolításom tisztán politikai döntés volt.
Pár nap
maradt csak a tanévkezdésig, milyen fejleményekről tud beszámolni, mi történt
az ügyben az elmúlt hetekben?
– Az új igazgatónő átvette a tisztséget
augusztus 17-én, a megbízatása 18-ától érvényes. Ezt nem tudtam megakadályozni,
semmit sem tehettem ellene.
Szomorú,
elkeseredett?
– Igen. Arra jöttem rá a végén, hogy ebben az
országban csak a kisemberre vonatkoznak a törvények, csak neki kell azokat
szigorúan betartania. Akik közel vannak a tűzhöz, a politikához, azokra ez nem
vonatkozik.
Nem
maradt semmi eszköz a kezében, amivel még harcolni lehetett volna?
– Még júniusban kértem meghallgatást Pásztor
Istvánnál, a VMSz elnökénél, de nem fogadott, nem is válaszolt a
megkeresésemre. A faluban aláírásokat gyűjtöttünk, 243-an támogattak. És mit
értünk el vele? Ránk küldték a rendőrséget, mert szólni mertünk az
igazságtalanság ellen, az egyik gombosi internetes közösségi oldalon el mertük
mondani a véleményünket. A látszat kedvéért kirendelték a községi tanfelügyelőt
is, hogy „vizsgálja ki” az ügyet, de ő persze mindent a legnagyobb rendben
talált. Ezt megint nem hagyhattam szó nélkül, öt teljes oldalon megírtam a
kifogásaimat, az ellenvetéseim és minden egyes állításomat bizonyítékkal
támasztottam alá. Ebből egy példányt a tartományi képviselőház elnökének is
küldtem. Szóra sem méltatott.
Mit mondjak még?! A szerb nyelvű sajtóban be sem
számolhattunk az esetről. Az Újvidéki Televízió munkatársa elmondta, hogy nem
kerülhetett adásba az általa készített riport, mert letiltották. A magyar
szerkesztőség híradójában elhangozhatott az, ami a szerb műsorban nem.
Ez elég különös, de a Magyar Szó meg a Pannon RTV sem foglalkozott a témával. Nem válik dicséretükre.
– Ez is bizonyít valamit, nem? Amikor megérkezett
a kinevezésről szóló értesítés, a tartományi ombudsmanhoz fordultam, de ő sem
tudott segíteni. A döntés ellen nem lehetett fellebbezni, csak úgy bizonyíthattam
volna az igazam, hogy beperelem az oktatási minisztériumot, ami pedig azzal
járt volna, hogy bíróság elé rángatom az iskolaszék érintett tagjait, akik
részt vettek az igazgatóválasztáskor a szavazáson.
Akik –
parancsra – kék helyett más-más színű golyóstollal karikázták be az általuk
választott jelölt nevét, úgy, ahogy azt elvárták tőlük.
– Igen.
Őket
bizonyára nem cserélték le az iskolaszék új tagjainak megválasztásakor?
– Akik ezt az egészet kezdeményezték, mind megmaradtak.
Szinte maradt a korábbi összetétel, csak két új képviselő érkezett, egy szülő
és egy tanár.
Legutóbb azzal a szándékkal mentem el az iskolai
összejövetelre, hogy beszámoljak mindarról, amit ellenem tettek, s hogy ennek a
négy embernek a szemébe nézzek. Nyilvánosan csak az iskolaszék elnöke és az
iskola titkára állt ki mellettem. A többiek csak hallgattak. Nem mondtam nekik,
de rosszul esett. Csalódottnak érzem magam. Gyávák az emberek, tudják, hogy
igazságtalanságot követtek el velem szemben, mégsem szólalnak meg. De valahol
meg is értem őket, félnek. Úgy gondolják, hogy a Haladó Párttal szemben úgysem
lenne esélyünk, mert az mindenre képes és mindent megtehet, senki nem állhat az
útjába. Csak bánt a dolog. Miért kell szétzilálni, szétverni egy jól működő
tanári közösséget, egy jól működő iskolát?
Több mint 20 millió dinárt fektettünk bele ebbe
az épületbe, az ám nagyon sok pénz! Mégsem vagyok jó. Az életemből 16 évet az
iskolának szenteltem, és ezt kellett megélnem. Egyetlen nyaram nem volt, soha
nem használtam ki az évi szabadságot, mindig rendelkezésre álltam.
Lehetne
még sztrájkolni, ha azonos véleményen van a tantestület, ha összetartanak, ha
összefognak.
– A munkabeszüntetés, hogy szombaton ne kezdjük
meg az új tanévet, a mi iskolánkban elképzelhetetlen. Esetleg a szülők részéről
számíthatok valamiféle kiállásra vagy együttérzésre.
Mit fog
csinálni ezek után?
– Még hét évig kell dolgoznom a
nyugdíjaztatásig. Folytatom a munkát iskolapedagógusként. Az egyik iskola
igazgatója hívott, menjek át hozzájuk, szüksége van kétnyelvű tanárra,
jólesett, hogy gondolt rám, de nem fogadtam el az ajánlatát. Maradok a
falumban, itt kell tennem a dolgomat.
Szabó
Angéla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése