Van-e még esély a valódi vajdasági magyar politikai pluralizmusra?
Az önálló vajdasági magyar politikát az elmúlt csaknem három évtizedben az egypártiság jellemezte. Ha papíron több szervezet is létezett az adott időszakban, a hatalom mindig egy helyen összpontosult. Meglehet, ebben az időszakban a Magyar Mozgalom kezdeményezése jelentette a legnagyobb kihívást a hatalmi centrum számára, de ez a kísérlet nem igazán tud kibontakozni.
Belső zavarok
2015 őszén joggal tűnhetett úgy, hogy jó pár tapasztalt ex-VMSZ-es politikus és addig a politikán kívül tevékenykedő civil összefogása beláthatatlan változásokat fog elindítani. Nem így lett, és ilyen téren inkább kudarcként jellemezhető a Magyar Mozgalom története. Gyűjtsünk össze néhány fő okot és körülményt!
A megalakulás óta eltelt három esztendő után mindenekelőtt világos, hogy a Mozgalom, elsősorban a politikai eszmék és üzenetek szintjén, képtelen volt „párhuzamos”, frissességet jelentő világot kialakítani. Kommunikációjukban kezdetektől a VMSZ-ellenesség dominál, ami teljesen érthető, de ez önmagában kevés, ha valaki a politikai porondon szeretne labdába rúgni. Ami az ideológiát illeti, az inkább jobboldali elemekből állt össze, de nem eléggé „alternatív” módon, ráadásul, ahogyan azt a nemzeti tanácsi választások kampányában láttuk, néha gyanútlanul átvették a Fidesz és a VMSZ által erőltetett „migránsozást” és „sorosozást”. Ezzel szemben többször megtörtént már, hogy olyan ügyekben szólaltak meg, amelyekben Pásztorék valamilyen politikai ok miatt hallgatásra kényszerültek. Egyes eseteket jól kommunikáltak (pl. a határátlépés nehézségei), míg máskor finoman szólva nem volt előremutató a problémafelvetés (pl. a koszovói romák esete Martonoson). Ezek politikailag fontos, de önmagukban kevésnek bizonyuló lépések voltak, csak az űrt tudják betölteni. Más konkrét kezdeményezések (pl. a Mocorgó nevű gyermekfoglalkoztató műhely) pedig egyszerűen elhaltak. Az operatív működtetés is rendszeresen hullámzott, nemegyszer esett már meg, hogy alig mutattak aktivitást hosszú heteken át – míg a VMSZ a legérdektelenebb és legegyszerűbb eseményekből is hírt kreál (a maga módján ez egyébként páratlan kontraszt a két szervezet között). Helyi szinten Szabadkán és Zentán mutatkozott jelentősebb tevékenység, elsősorban a városi/községi képviselői tanácsokban, ez azonban legfeljebb csak kiindulási alapnak elegendő.
Ha a személyi állományt nézzük, akkor a legnagyobb probléma alighanem az, hogy nem beszélhetünk megszilárdult vezetői profilokról. Amikor ez valamennyire megtörténni látszott, akkor azok a VMSZ-es közeget megjárt személyek (pl. Korhecz Tamás, Varga László, Joó Horti Lívia, Zsoldos Ferenc) közül kerültek ki, és nem jelentek meg új, friss arcok, amire kétségtelenül szüksége lenne számos választónak. Hogy ez miért nem történt meg, az most nem is érdekes, a hiány ugyanis nyilvánvaló. Mindehhez szorosan hozzátartozik, hogy a tagok közül a jelek szerint túlontúl kevesen fektetnek pluszenergiát a szervezet működtetésébe, enélkül pedig nem lehet pályára állítani egy új politikai erőt.
Pártos kelepcék
Nem lenne teljes a felsorolásunk, ha nem vetnénk egy pillantást a VMSZ uradalmára és módszereire, ugyanis ezek már önmagukban annyi akadályt jelentenek, amellyel nehéz lenne megbirkóznia bármilyen új ellenzéki erőnek. Itt most meg lehetne említeni a VMSZ médiabirodalmát, a Budapest és Belgrád részéről elnyert „hűbéri” adományokból származó befolyást, vagy a páratlan kontrollt a vajdasági magyar intézményrendszer felett. Hely híján inkább összpontosítsunk a kifejezetten MM-ellenes tettekre.
Ami a (színfalak mögötti) politikai módszereket illeti, azok közül két fő típust lehet elkülöníteni. Az első a (közvetett vagy közvetlen) figyelmeztetések, majd az ezeket követő szankciók világa. Habár erről az MM érintett képviselői nemigen beszéltek nyilvánosan, a tagok az elmúlt három évben a legkülönfélébb helyzetekben kaptak arra vonatkozóan figyelmeztetéseket, hogy egzisztenciális következményei lesznek magatartásuknak. Pl. e sorok írójának barátja úgy kapott ilyen „tanácsot”, hogy csupán MM-szimpatizánsnak vélték, noha még csak az sem volt. De volt olyan is, amikor az alkalmazottak munkakörülményeit nehezítették folyamatosan, egészen addig a pontig, hogy azok önként távoztak munkahelyükről. A módszerek második típusa a „mézesmadzag-effektus” volt, amikor is olyan ajánlatokat kaptak bizonyos egyének (akár a távozást titkon fontolgató VMSZ-esek, akár a már nyíltan MM-tagok), amelyekre inkább nem mondtak nemet. Ez – egyebek mellett – jelenthette valamilyen vezetői poszt bebiztosítását vagy esetleg támogatói pénzek folyósítását. Tegyük hozzá: ennek sikerességét nagyban növelte, amikor egyesek úgy gondolták, mégsem annyira egyszerű munka a Magyar Mozgalom építése, a VMSZ pedig nem fog rohamléptekben megváltozni, mi több, olyan erős kötelékei lettek a Fidesszel és a Szerb Haladó Párttal, hogy emiatt kár lett volna a hatalmi központ ellen dolgozni. Egy példa megérdemli a kiemelést, ez pedig Korhecz Tamásé, aki egyik napról a másikra hagyta el a Mozgalmat, és lett szerb alkotmánybíró a VMSZ segedelmével. A VMSZ részéről ez volt talán a legeredményesebb lépés, ugyanis Pásztor Istvánnal szemben talán csak Korhecz élvezett akkora tekintélyt az elmúlt években, hogy aktív politikusi fellépéssel a veszélyes kihívó szerepébe került volna. Korhecz távozásával nemcsak az MM gyengült, de az MNT volt elnöke által jelentett politikai veszély és potenciális tőke is megszűnt, Pásztorék tehát nem mindennapi kettős diadalt arathattak.
A még mindig meglévő esély a pluralitásra
A Magyar Mozgalom októberi választási eredményét (5 MNT-s mandátum a 35-ből) sokféleképpen lehet értelmezni. Legyen elég itt egyvalami. A MM kínkeserves aláírásgyűjtése és vérszegény kampánya tükrében egyáltalán nem rossz ez az eredmény. Ez azt is jelenti, hogy ha egy ellenzéki szervezet elégséges életjelet tud felmutatni, akkor van az a VMSZ-szel szembeni ellenszenv a vajdasági magyar szavazókban, hogy az adott párt, mozgalom mandátumokhoz jusson. Leginkább passzív erő és lehetőség, és a szavazók magatartására utal. Adja magát a kérdés: ha ilyen helyzetből ennyi voks szerezhető, akkor mire lenne képes egy erőtől duzzadó, dinamikus, progresszív szervezet? Lehet, hogy az a félelem, amely az MM megalakulásakor három éve eluralkodott a VMSZ-es körökben, nagyon is valós alapokkal bírt? Minden bizonnyal igen. Úgy tűnik, megvan (még!) a társadalmi igény a demokratikusabb, plurálisabb vajdasági magyar politika iránt. Hogy a Mozgalom végül ki tudja-e ezt aknázni, vagy eltűnik a semmiben, az (talán) még nem dőlt el végleg.
Vataščin Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése