Oldalak

2024. május 31., péntek

Egyes résztvevőknek sikerült érdemi üzeneteket megfogalmazniuk a köztévé vitájában

A Szabad Európa honlapja

2024. május 31.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

"Orbánt egy kínai gyártósoron rakták össze orosz lehallgatókészülékkel” – megvolt a vita a köztévén
A Fidesz EP-listavezetője pártja már ismert szlogenjeit mondta vissza a köztévé választási műsorában, míg az ellenzéki listavezetők kihasználták az alkalmat, és olyan kritikákat fogalmaztak meg a kormány elmúlt tizennégy évéről, amit az M1 nézői eddig ritkán hallhattak a csatornán.

Lengyelország már kifelé tart belőle, Magyarország leragadt az elején
Bár az Európai Parlament rendkívül kritikus a magyar kormánnyal szemben, és hasonló szigort várna el az Európai Bizottságtól is, saját háza táján mégsem hatékony: hat éve indult Magyarország ellen a hetes cikk szerinti eljárás, és az első fázisból azóta sem jutott tovább. Podcastunk az okokat keresi.

MotoGP helyett ipari parkot, gokartpályákat és egyetemi központot építenének Hajdúnánáson
A sajtóhoz eljutott tervek szerint a kormány a Debreceni Egyetem vagyonkezelésébe adná a meghiúsult motorversenypálya területét. A dokumentum alapján a kisajátított földek korábbi tulajdonosai június 30-tól visszavásárlási joggal élhetnének. A Miniszterelnökség szerint a kormány nem tárgyalta ezt az előterjesztést, de a dokumentum létezését nem cáfolták.

Szexuális zaklatás és bántalmazás a szolnoki katonáknál – alig történt valami az áldozatok érdekében
Koszovói szolgálatra küldték és pénzjutalomban részesítették azt a szolnoki katonai parancsnokot, aki ellen szexuális zaklatás gyanúja miatt folyik belső vizsgálat és büntetőeljárás – tudta meg a Szabad Európa. A hadgyakorlaton női katonákat bántalmazó parancsnokoknak sem kellett még semmilyen szankcióval szembesülniük.

Nyolcszáz venezuelai menekült bukkant fel az I. kerületi választói névjegyzékben
Az I. kerületi választói névjegyzék szerint nyolcszáz embert jelentettek be egy mindössze 77 férőhelyes idősek otthonába, a többségük venezuelai menekült, akik így elvileg szavazhatnak az önkormányzati választáson. A kerületben legutóbb kevesebb mint 150 szavazattal nyert az ellenzéki polgármester. A fideszes jelölt, Böröcz László szerint a menekültek elleni ellenzéki uszításról van csak szó.

Hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség a Mészáros Lőrinc cégéről írt cikkünk kapcsán
Vadai Ágnes azután fordult írásbeli kérdéssel a legfőbb ügyészhez, hogy megírtuk: valótlan tartalmú átadás-átvételi jegyzőkönyvek alapján vehetett át egy vasúti beruházást az állam Mészáros Lőrinc cégétől.

Az izraeli hadsereg ellenőrzése alá vont egy stratégiai területet Rafahnál
A zsidó állam bejelentette, hogy átvette az ellenőrzést a Gázai övezet és Egyiptom határán húzódó, 14 kilométer hosszú földsáv felett, elvágva a térségben található csempészalagutakat.

Ukrajna akár százezer darab lőszerhez is hozzájuthat júniusban egy cseh kezdeményezés keretében
A prágai kormány tájékoztatása szerint Ukrajna ötven-százezer tüzérségi lövedékhez juthat következő hónapban a cseh lőszerbeszerzési kezdeményezésnek köszönhetően.
 
Amit még tudni érdemes
Az információmegosztás hiánya lehetett az egyik oka, hogy nem tudták kivédeni a külügy elleni orosz hekkertámadást (444)
A hatékony kibervédelem alapja a hazai és nemzetközi információmegosztás, a központi koordináció megléte. Úgy tűnik, a gyakorlatban ma mindkettő hiányzik, erre következtet Szabó Hedvig altábornagy nyilvánosságra került leveléből Frész Ferenc, az állami kibervédelmi központ korábbi vezetője.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése