Oldalak

2024. július 5., péntek

Vučić „szerb világot” épít – a VMSZ „stratégiai partnere”!

 A junior Pásztor is kisajátította a magyar közösséggel kapcsolatos döntéshozatalt!

Fotó: Facebook

 

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/Vajdasági Magyar Szolgapárt) dinasztiás elnöke június 24-én Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel találkozott Belgrádban (a fotón), majd június 26-án Miloš Vučević miniszterelnökkel tartott megbeszélést Szabadkán, a pártja székházában.

 

A Vučić szerb nacionalista elnökkel tartott találkozóról Pásztor Bálint a Facebook bejegyzésében adott hírt.

– Megerősítettük a szövetséget, az együttműködés eredményes volt, folytatjuk! Erről állapodtunk meg ma Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel Belgrádban. Hatékony, nyílt, baráti beszélgetés volt ez Szerbia stratégiai kérdéseiről, a szerb-magyar kapcsolatok tovább építéséről, a szülőföldön boldogulás feltételeinek biztosításáról fontos infrastrukturális beruházások megvalósításával! Elnök úr megköszönte Szerbia stabilitásáért és fejlődéséért kifejtett nagymértékű hozzájárulásomat és további sikereket kívánva munkánkhoz, gratulált a Vajdasági Magyar Szövetség fennállásának 30. évfordulója alkalmából – írta Pásztor a bejegyzésében[1].

 

A Miloš Vučevićtyel – aki a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke is – való találkozóról (is) alig néhány soros hírt közölt a VMSZ szócsöve, a Magyar Szó.
– A közvetlen, baráti hangulatú beszélgetés keretében könnyen szót értettek a felek, ugyanis a cél közös: hatékonyság, eredményesség az elkövetkező időszakban is. A koalíciós együttműködés további lépéseit tekintették át mindhárom hatalmi szintre vonatkozóan –írta a lap[2].
– Folytatjuk a vajdasági magyar közösség és az egész ország lakosságának javát szolgáló, valamint a szerb-magyar kapcsolatokat stratégiai partnerségre emelő egy évtizedes közös munkát – olvasható az ugyancsak nacionalista a Vučevićtyel tartott találkozóról a VMSZ elnökének közösségi oldalán[3].

 

Az ország két legfelelősebb vezetőjével való találkozó – a sajtójelentések alapján – csupán formális, protokolláris jellegű volt.

Mindkét újsághír általános, valójában a szokásos (párt)diplomáciai, általános, semmitmondó megfogalmazásokat tartalmazza, miszerint a tárgyaló felek „a szövetséget megerősítették”, „az együttműködésük eredményes volt, folytatják” azt.

A hírekből azt lehet(ne) megállapítani, hogy a VMSZ és a SNS vezetői között minden tekintetben teljes az egyetértés, „közvetlen, baráti” a viszony! De azt is, hogy a magyar közösség helyzete javításának kérdései említésre sem kerültek! A Magyar Szó a belgrádi találkozóról szóló hír alcímében mégis azt emelte ki, hogy Vučić és Pásztor „az itthon boldogulást segítő projektumokról is egyeztetett”. Ugyan melyek azok a „projektumok”? Ki fog azok miatt itthon maradni?

 

Jellemző, hogy Pásztor Belgrádba ezúttal sem vitte el a párt(elnökség) egyetlen tagját se, és a szabadkai találkozón sem volt a VMSZ-ből senki más jelen. Így a hírekből az sem érdemel hitelt, hogy valójában miről is beszéltek.

Vučić – a találkozóról készült fotó szerint – pólóban fogadta a szolgapárt elnökét, ami jól mutatja, milyen jelentőséget tulajdonít Pásztornak, aki – a protokollt megkerülve, vagy nem is ismerve – ingben jelent meg az elnöki kabinetben. Vagy ezzel azt akarták mutatni, hogy milyen közeli, informális kapcsolatban vannak?

A négyszemközti találkozók arra utalnak, hogy a junior pártvezér ilyen tekintetben is apja önkényuralkodói nyomdokain halad, aki senkit nem tűrt meg maga mellett. Pásztor Bálint is kisajátította a magyar közösséggel kapcsolatos döntéshozatalt! Erről semmilyen intézményes, társadalmi vagy szakmai párbeszédet nem folytat! Ezt nem szabad elfogadni!

 

A két találkozó kapcsán meg lehet állapítani, hogy az apja elnöki székébe ült, politikusként tehetségtelen, irányváltásra képtelen II. Pásztor (Bálint) folytatja a Szerb Haladó Párttal tíz évvel ezelőtt a magyar közösség érdekei ellenére kötött természetellenes szövetséget[4], ami által a VMSZ beágyazódott a hatalomba, néhány jól fizetett állami tisztséget kikupeckodott ugyan, de a közösség helyzete, nem hogy javult volna, hanem folyamatosan rosszabbodott.

Vučićnak a magyar szolgapártra csak az ugyancsak önkényúr Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel való „stratégiai partnersége” miatt és azért van szüksége, hogy a külföld felé mutogassa, milyen „demokratikus nemzeti kisebbségpolitikát” folytat, miközben az országban (és körülötte) folytatódik a „szerb világ” építése, ami összeegyeztethetetlen a nemzetiségek megtűrésével és a multikulturalizmussal. [Lásd például a belgrádi Mirdita – Dobar Dan (Jónapot) elnevezésű albán–szerb kulturális fesztivál június 27-ei és a Kikinda Short záróeseménye június 28-i betiltását. Nagykikindán, mert a részvevők „nem tisztelik az államot és az elnököt”[5]].

A nemzeti és politikai jogok védelméről, valamint a szerb nép közös jövőjéről szóló nyilatkozat[6] rövidesen Szerbia Képviselőháza elé kerül. (A Danas belgrádi napilap értesülései szerint a boszniai Szerb Köztársaság Képviselőháza a dokumentumot július 2-án vitatta meg[7].) Ehhez is asszisztál a VMSZ!?

BOZÓKI Antal

__________ 
[1] Pásztor: Eredményes volt az együttműködés, folytatjuk!
https://szmsz.press/2024/06/24/pasztor-eredmenyes-volt-az-egyuttmukodes-folytatjuk/2024. június 24. 12:30
Lásd még v-ár: Baráti hangvételű egyeztetés. Magyar Szó, 2024. június 25. 1.
[2] Tárgyalás a miniszterelnökkel. Magyar Szó, 2024. június 28. 4.
[3] Uo.
[4] (Tanjug, RTV) Potpisan koalicioni sporazum SNS-a i SVM-a [Aláírták a SZHP és a VMSZ koalíciós szerződését]. https://rtv.rs/sr_lat/politika/potpisan-koalicioni-sporazum-sns-a-i-svm-a_481418.html, 2014. április 27. 00.10 → 17.47
[5] A vajdasági magyar írók elítélték a Mirdita – Dobar Dan [Jónapot] és a Kikinda Short betiltását. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Kult%C3%BAra, 2024. július 3. 16:41
Lásd még Gradonačelnik Kikinde zabranio književni festival jer učesnici “ne poštuju državu i predsednika” [Nagykikinda polgármestere betiltotta a fesztivált, mert a részvevők „nem tisztelik az államot és az elnököt”]. https://direktno.rs/vesti/srbija/536491/kikinda-aleksandar-vucic-.html, 2024. június 6. 10:17 [6] Deklaracija o zaštiti nacionalnih interesa i političkih prava i zajedničkoj budućnosti srpskog naroda
[Nyilatkozat a nemzeti és politikai jogok védelméről, valamint a szerb nép közös jövőjéről].
Ovo je kompletan tekst Deklaracije usvojene na Svesrpskom saboru [Ez az össz-szerb száboron elfogadott deklaráció teljes szövege]. https://www.blic.rs/vesti/politika/svesrpski-sabor-ovo-je-kompletan-tekst-deklaracije-usvojene-danas-u-beogradu/1c21t5b, 2024. június 8. 14:59
[7] Mirjana R- Milenković: Opozicija najavljuje da će glasati protiv „Vućićevog pamfleta” [Az ellenzék bejelentete, hogy „Vućić pamfletja” ellen szavaz]. Danas, július 3. 5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése