Oldalak

2011. szeptember 19., hétfő

Burbah: a vajdasági vasúthálózatot teljesen tönkretették

Lehet, hogy Vajdaság nem is csinál olyan jó „boltot”, amennyiben kitart a vasúthálózat feletti jogokért folytatott harcban, főként, ha szem előtt tartjuk, hogy az egykori Vajdasági Vasutakat teljesen tönkretették, állítja a vállalat utolsó igazgatója, Gerhard Burbah.
Burbah a Press napilapnak adott interjúban emlékeztet arra, hogy a vajdasági vasúti infrastuktúra, amely valamikor, a „nagy” Jugoszláviában a legfejlettebb volt, a tönk szélére sodródott az utóbbi két évtizedben, mióta a szerbiai állam vette át irányítását. Burbah állítását egy példával is igazolja, nevezetesen, míg a tartomány ellenőrizte a vasutat, Belgrádtól a magyar határig 3,5 óra alatt ért el a vonat, most több mint 4 óra kell neki csak Szabadkáig.
Szavai szerint, az a másfél évtized alatt, míg vajdasági fennhatóság alatt állt a vasút, több mint 10 ezer kilométernyi sínt fektettek le, új útvonalakat is létesítettek, amelyek a szomszédos országokkal kötötték össze a tartományt. A vagonok nagy része klimatizált volt, s alkalmasak voltak a 200 kilométeres sebességre is.
Burbah kiemelte, ebben a másfél évtizedben kb. 540 millió dollárt fordítottak vasútfejlesztésre. „Kevesen tudják, hogy 1922-ben Szerbiában gyorsabban mentek a vonatok, mint ma, akárcsak azt, hogy Vajdaság a múlt század elején Európában az egyik legsűrűbb vasúthálózattal rendelkezett. Ezt, természetesen, az elkövetkező évtizedek viszontagságai megváltoztatták, de 1974-től teljes megújulás következett, leginkább a tartományi kormány és a polgárok megértésének köszönhetően, akik megértették a vasútfejlesztés fontosságát”, szögezte le Burbah.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/12343/Burbah-a-vajdasagi-vasuthalozatot-teljesen-tonkretettek.html, 2011. szeptember 19. [17:28]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése