Oldalak

2011. szeptember 20., kedd

Továbbra is patthelyzet a közvagyon és a restitúció terén


Pásztor István: A hatalmiak valószínűleg azt gondolják, hogy ezek a hülye magyarok előbb vagy utóbb, de úgyis az oldalukra állnak, és igennel szavaznak

A hétfői (szeptember 19-i – B. A. megj.)szerb sajtóban olvasható hírek alapján úgy tűnt, hogy a közvagyonról és a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvényjavaslatok kapcsán – melyeket a Szerbiai Képviselőház kedden kezdődő ülése során vitatnak meg a honatyák – végre megállapodás született a Vajdasági Magyar Szövetség és a szerb kormány között. Božidar Đelić, a kormány európai integrációval megbízott alelnöke a Štefan F üle bővítési biztossal folytatott brüsszeli megbeszélése előtt azt nyilatkozta, hogy a szóban forgó törvények elfogadását most már semmi sem akadályozza, hiszen többek között a VMSZ-szel is sikerült egyezségre jutni a két jogszabály eddig kérdéses részleteivel kapcsolatban. Pásztor István , a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azonban cáfolta lapunknak a szerb kormány alelnökének kijelentését, továbbá felháborodásának adott hangot a valótlan állítások miatt.
Božidar Đelić többek között a következőket nyilatkozta: „A kormánynak sikerült megállapodnia Vajdaság és a magyar kisebbségi közösség politikai képviselőivel. Ennek értelmében széleskörű támogatásra számítok a parlamentben, mind a közvagyonról, mind a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvényt illetően.”
Pásztor István először is megcáfolta Đelić kijelentését, majd siralmasnak nevezte, hogy az integrációval megbízott alelnök – aki éppen Brüsszelben egyengeti Szerbia útját a tagjelöltséggel kapcsolatban – hazugságokkal operál. – Azért merem ezt ilyen határozottan kijelenteni, mert sem a VMSZ-szel, sem velem, sem pedig a frakcióval nem zajlott le semmiféle tárgyalás. Arról tudok, hogy a kormányalelnök a Liberális Demokrata Párttal és más ellenzéki pártokkal is folyamatosan tárgyalásokat folytatott a parlamenti többség biztosításáról a szavazáshoz. Velünk, a parlamenti többség tagjaival viszont sem Đelić, sem más nem tárgyalt ezekről a kérdésekről – fejtette ki lapunknak Pásztor.
Kérdésünkre, hogy pillanatnyilag mi a helyzet a tartományi kormány és a VMSZ módosítási javaslataival mindkét törvény tervezetére vonatkozólag, a párt elnöke azt felelte, hogy erről a tartományi kormányfőt és a tartomány egyéb demokrata pártbeli vezetőit kellene kérdezni. – Én is szeretném tudni, hogy mi a helyzet – szögezte le Pásztor, majd hozzátette: – Jelenleg úgy tűnik, hogy a tartományi kormány álláspontjai mentén, azokat valamelyest megkerülve, illetve módosítva tárgyalások folynak a szerb kormánnyal. Azt azonban nem tudom, hogy ezek a tárgyalások meddig jutottak el, mint ahogyan azt sem, hogy végül milyen eredményt szülnek – hangsúlyozta Pásztor.
– Én csak arról nyilatkozhatok, amiről eddig is oly gyakran. Már szinte nevetségesnek tartom, hogy ezt napról napra erősítgetnem kell, de úgy tűnik, ehhez hozzá kell szoknom. A vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvényt illetően egy olyan kulcsfontosságú kérdés van, amitől semmiféleképpen nem tekinthetünk el, még annak árán sem, hogy belátható időn belül nem leszünk uniós tagjelöltek. Ez a kollektív bűnösség eltörlésének az ügye. Számtalanszor elmondtuk, a törvényről folytatott közvita során időben jeleztük, sőt azóta is folyamatosan hangoztatjuk ehhez kapcsolódó állásfoglalásunkat. Ez egy olyan kérdéskör, amiről beszélgetni lehet, tárgyalni azonban nem. A közvagyonról szóló törvényt illetően továbbra is úgy gondoljuk, hogy a vajdasági kormány által megfogalmazott álláspontot, amely tartalmában egybeesik a VMSZ által folyamatosan hangoztatottakkal, érvényesíteni kell. Ezeknek az álláspontoknak a megvalósítása alkotmányjogilag lehetséges. Az, hogy ezek valakinek a politikai elképzeléseivel nem összeegyeztethetőek, az már annak a valakinek vagy valakiknek a problémája. Nevetséges, hogy a kormány ezen törvényekhez kapcsolódó állásfoglalása elfogadható a Szerb Radikális Párt, a Szerb Haladó Párt, vagy a Szerbiai Demokrata Párt számára. Ez számomra nagyon sok mindent elmond, és magyarázza, hogy ki milyen álláspontot képvisel – részletezte Pásztor.
Lapunk kérdésére, hogy ismét számíthatunk-e az LDP segítségére a szavazás során, ha a kormány nem fogadja el a VMSZ számára elfogadható módosításokat, Pásztor úgy válaszolt, hogy elképzelhetőnek tartja ezt a forgatókönyvet, már csak azért is, mert ezzel kapcsolatban Đelić a múlt hét folyamán tárgyalt a liberálisokkal.
– Azt persze nem tudom, hogy ezek a tárgyalások mire vezettek. Számomra az a fontos, hogy amit a VMSZ képvisel, azt a velünk együtt parlamenti többséget képező politikai erők megértsék. Hogy nyitottságot mutassanak. Elsősorban a Vajdasági Szociáldemokrata Ligára gondolok, hiszen ennek a pártnak folyamatosan tele van a szája ezekkel a dolgokkal, de amikor a kimondott mondatok, állásfoglalások alapján meg kellene tenni a lépéseket, akkor sehol sincsenek. Még mindig reménykedem, hogy az urak ebben az ügyben előbb vagy utóbb jobb belátásra jutnak. Remélem, hogy a procedúrában levő törvények olyan módosításokon esnek át, amelyeket mi is elfogadhatunk. Ha ez nem történik meg, akkor nem marad más választásunk, mint meglépni azt, amiről folyamatosan beszélünk. Az a szörnyű, hogy állásfoglalásainkat mi folyamatosan képviseljük, de ezek nem érik el senkinek az ingerküszöbét. Valószínűleg azt gondolják, hogy ezek a hülye magyarok előbb vagy utóbb, de úgyis az oldalukra állnak, és igennel szavaznak, mivel ha valakinek mindig is fontos volt az európai integráció, akkor az a magyar közösség. Ez így is van, de nem mindenáron. Nem támogatunk olyan döntéseket és kitételeket a törvényben, amelyek civilizációs szempontból felvállalhatatlanok – összegezte Pásztor István.

Pesevszki Evelyn
(Fotó: Molnár Edvárd)
Magyar Szó, 2011. szeptember 20., 1. és 4. o.


Hozzászólások (6)

NAGY.F.H
2011. szeptember 20. 15:23 | #6
Mért álna ki a VMSZ követelései melett ők csak követelni tudnak de hogy cselekednének is a furkálódzás és az áskálódás helyett azt már nem. De ők már ilyenek is maradnak.

maramarosi
2011. szeptember 20. 10:52 | #5
A VMSZ áljon ki követelései mellett,ne tegyen úgy mint az RMDSZ amely meghátrálni látszik a Verespatak ügyben és ezáltal kárt okozna Magyarországnak,sőt a Délvidéki magyaroknak is ,mert a Tisza partján él Délvidéken a legtöbb Délvidéki magyar.Ezért jó hogy megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt amely konzekvensen fog kiállni a magyarok érdekei mellett.Erre garancia Tőkés László személye,aki a párt tagja.

Laik
2011. szeptember 19. 23:35 | #4
... csak .... huncutkodik ....mint a kérőre váró leányzó... majd utánna házasan kacérkodik ... és a végén .... mint mindig .... a szavazók áthúzása a kulcslyukon .. vagy még a tűfokán is

Nap
2011. szeptember 19. 23:21 | #3
Jönnek a választások dagasztani kell a vitorlát !! Évekig a hatalom szerves része a VMSZ most meg konstruktiv ellenzék szerepében tündöklik ???? Kissé ----!!!

turiistvan
2011. szeptember 19. 22:28 | #2
.http://www.politika.rs/vesti/najnovije-vesti/Vlada-Srbije-usvojila-vecinu-vojvodjanskih-amandmana.sr.html

Laik
2011. szeptember 19. 20:05 | #1
*Pásztor István: A hatalmiak valószínűleg azt gondolják, hogy ezek a hülye magyarok előbb vagy utóbb, de úgyis az oldalukra állnak, és igennel szavazna*
De hiszen Ő is a HATALMIAK részhaszonélvezője ... ezek szerint ez az Ő véleménye is ???
http://www.magyarszo.com/fex.page:2011-09-20_Tovabbra_is_patthelyzet_a_kozvagyon_es_a_restitucio.xhtml

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése