Oldalak

2011. december 19., hétfő

Sóhivatali milliárdok


Minden ügynökséget, igazgatóságot, intézetet, alapot és intézményt, amelyekből mintegy 170 van ebben az országban, s amelyek több, mint fele valószínűleg teljesen felesleges, továbbra is az állami költségvetésből fognak pénzelni. Az ügynökségek működésére évente mintegy 850 millió eurót különítenek el.
Annak ellenére, hogy a kormány egyes miniszterei az elmúlt két évben néhányszor megígérték, hogy csökkentik az ügynökségek és egyéb olyan testületek számát, amelyek tevékenysége fedi egymást, mivel ez – mondta az állami közigazgatási miniszter, Milan Marković – nagyobb megtakarítást fog eredményezni, mintha a kormányt csökkentenék 15 tárcára, az égvilágon semmi nem történt. Az legújabb, kormányalapítású ügynökség a szeptemberben megalakított Kikötőirányítási Ügynökség, amely megalakulásakor 20 millió dinárt kapott a költségvetésből, hogy “be tudjon indulni”.
Nemanja Nenadić, a Transparency Srbija igazgatója azt mondja, az idén még rosszabbul készítették elő a költségvetést, mint eddig, mert – időhiány miatt – csak átírják a tavalyi tételeket, s nem mélyednek el a dolgok lényegében. “Be kell vallanom, azt vártam, hogy a kormány, legalább populista okokból, csökkenti az ilyen testületek és intézmények számát. De nem történtek meg a reformok még a közvállalatok esetében sem. Nincs pontos és világos nyilvántartás róluk, de a kormánynak sincs terve azzal kapcsolatban, hogy ezt hogy tehetné meg. Egyedül az ügynökségeknél foglalkoztatottak érdeke a világos, hiszen nekik az az érdekük, hogy ezek a sóhivatalok minél tovább fennmaradjanak”, mondta Nenadić.
Ezek az ügynökségek, irodák, alapok és hasonló testületek osztódással szaporodnak, lévén, hogy létrejöttük alapelve a pártok közötti funkciók megosztása és a koalíciós partnerek kielégítése, írja a Blic. Van néhány közismert és evidens példa. A környezetvédelmi minisztérium mellett létezik például Környezetvédelmi Ügynökség, Környezetvédelmi Alap, Szerbiai Természetvédelmi Intézet, de hasonlóképpen van Energetikai Ügynökség, Energiahatékonysági Ügynökség, a külföldi befektetéseket és a kivitelt serkentő ügynökség, a kivitelt biztosító és finanszírozó ügynökség, az oktatást és nevelést fejlesztő intézet és ezzel párhuzamosan az oktatást és nevelés minőségét értékelő intézet is.
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4612/Sohivatali-milliardok.html, 2011. december 18. [19:34]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése