Oldalak

2011. december 19., hétfő

Kacin: Szerbiának Európa már nem prioritás


Azok a jelzések, amelyek jelenleg Belgrádból érkeznek, azt sugallják, hogy a szerbiai politikusok körében az európai politikának már nincs olyan magas ázsiója, mint korábban, értékelte az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője, Jelko Kacin.
Éppen akkor, amikor Horvátország aláírta a csatlakozási szerződést az Európai Unióval, ami valóban történtelmi esemény volt, az unión belül pedig az euroszkeptikusok legnagyobb veresége, a következő ország, Szerbia, mintha csak szeretné kivonni magát az európai ágenda feladataiból, nyilatkozta Kacin a Szabad Európa Rádiónak.
Kacin hozzátette, azért, mert december 9-én Szerbia nem kapta meg a tagjelölti státust, most a felelősséget áthárítani az Európai Unióra, ahol egyébként a nagy többség őszintén és aktívan támogatja Szerbiát, vagy éppenséggel Németországra, nagyon nem helyénvaló dolog.
A szerbiai polgárok megérdemlik, hogy az igazságot és csakis az igazságot hallják képviselőik szájából, véli Kacin, s megismételte, az EU nem kérte azt Szerbiától, hogy ismerje el Koszovót, s nem tette ezt egyoldalúan egyik EU-tagállam sem.
Jelko Kacin reakciójának kiváltó oka voltaképpen Ivica Dačić kormányalelnök és belügyminiszter, majd Boris Tadić szerb elnök közvetlenül december 9-ét megelőző kijelentései voltak, melyek szerint az EU Szerbiától Koszovó elismerését követeli.
Kacin szerint az 1244-es ENSZ BT határozat emlegetése Pristinának a nemzetközi színtéren való megjelenése és megjelenítése kapcsán “felesleges porhintés a szerbiai nyilvánosság szemébe”, s “olyan mese, ami sehová sem vezet”.
Szerbiában ugyanis például a nyilvánosság ebben a pillanatban mit sem tud arról, hogy a közép-európai szabadkereskedelmi társulásban (CEFTA) Koszovó az elnöklő, s eddig még egyetlen egy találkozót, egyetlen eseményt Szerbia emiatt nem mondott le. Mindig megtalálták annak a módját, hogy ezek a találkozók létrejöjjönek, s hogy mindegyik tagállam, beleértve Szerbiát is, részt vegyen rajta, mondta Kacin.
A márciusi tagjelöltség elé támasztandó lehetséges feltételekről Kacin azt mondta, “mindig ugyanazt követelik, ez pedig a Pristinával folytatott párbeszéd, s a tárgyalások során létrejövő megállapodások betartása és valóra váltása”.
Kacin szavai szerint Szerbia egyre unalmasabbá válik azzal, hogy folyamatosan az Európai Uniót okolja azért, mert nem ítélte meg neki a tagjelölti státust.
Az unió viszont továbbra is csak a korábban megszabott feltételek teljesítését várja el. S amikor ezt kétszer el kell mondani, akkor azt mondják, csak a bolondnak kell kétszer mondani, de Szerbia egyszerűen nem akarja meghallani. Az EU felelőssé tétele, ahol a tagországok hatalmas többsége őszintén és aktívan támogatja Szerbiát, egyszerűen nem áll és nem is helyénvaló, húzta alá Kacin. (Fonet/Blic)
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4611/Kacin-Szerbianak-Europa-mar-nem-prioritas.html, 2011. december 18. [17:32]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése