Oldalak

2013. január 9., szerda

Krónikus tanárhiány a bánsági magyar oktatásban – Interjú diákokkal



A diszkriminációnak ezer arca van. Ezen arcok közül legalább egyel már minden határon túli magyar találkozhatott. Sokszor egyértelmű, viszont előfordul, hogy akiket érint, észre sem veszik, mi zajlik ellenük. Ez a veszélyesebb fajtája, mert ha nem tudjuk, milyen veszély fenyeget, azt sem tudhatjuk, hogyan védekezzünk ellene, milyen eszközökkel. Ha pedig valaki megpróbálja felnyitni a szemünket, hajlamosak lehetünk félreérteni a jó szándékát és okoskodásnak titulálni azt.
Semmiképpen sem szeretném, ha a következő írást bárki is tudálékoskodásnak titulálná. A cikk célja csupán az, hogy megpróbálja felhívni a figyelmet arra a tudatos megkülönböztetésre, ami a határon túli magyar diákok ellen folyik napjainkban, esetünkben a bánsági Nagybecskereken.

Olyan diákok véleményét kértem ki, akik első kézből számoltak be saját helyzetükről, arról, hogy ők hogyan élik meg, hogyan látják a körülöttük lévő rendszert.

Gájer Árpád, 17 éves törökbecsei diák, a Nagybecskereki Egészségügyi Középiskola magyar tagozatának harmadik osztályos tanulója:
- Első osztályban három tantárgyunkat szerbül adták elő. A testnevelés, amivel nem volt különösebb probléma, valamint a latin és a szerb nyelv, amelyekkel már jobban megszenvedtem. A latintanárnő rendszeresen kérdőre vont minket a hiányos szerbtudásunk miatt. Második osztályban csak a testnevelést és a szerb nyelvet adta elő szerb káder. Ez még egészen elviselhető volt a jelenlegi helyzethez képest. Jelenleg harmadik osztályba járok, és a tizenkét tantárgyunkból hatot, azaz a felét szerbül hallgatjuk. A szakmai és gyakorlati tantárgyaink zöme (sebészet-gyakorlat, fertőzéstan, ideggyógyászat – elméleti és gyakorlati része), az angol és szerb nyelv, valamint a testnevelés van szerbül. A gyakorlat a kórházban zajlik, itt van olyan tanárnő, aki megtiltja nekünk (a magyar tagozatosoknak), hogy magyarul beszéljünk. Sem egymás között, sem a betegekkel nem kommunikálhatunk magyarul, akkor sem, ha az adott beteg magyar anyanyelvű.
Ha az osztályfőnökünknek panaszkodunk ezekről vagy bárminemű hasonló problémáról, a válasza mindig csak ennyi és ugyanaz: "Hogy képzelitek, hogy Szerbiában éltek és nem tudtok szerbül?!" Úgy gondolom, hogy ez egy igen gyenge érv, elvégre is én és az osztályom magyar tagozatra iratkoztunk, abban a reményben, hogy az általunk választott szakmát a saját anyanyelvünkön tanulhatjuk.


Zec Éva, 18 éves diák, a Nagybecskereki Gimnázium magyar tagozatának negyedik osztályos, végzős tanulója:
- Az első osztályt Zentán a helyi gimnáziumban végeztem el. Ott a szerb nyelven kívül nem volt olyan tantárgyam, amit ne az anyanyelvemen tanulhattam volna. Amikor elvégeztem az első osztályt a szüleimmel úgy döntöttünk, átiratkozom a Nagybecskereki Gimnáziumba, hiszen ez mégis közelebb van a lakóhelyemhez.
Második és harmadik osztályban (immár Nagybecskereken) a latint, illetve a szerb nyelvet, az éneket és képzőművészetet, valamint a testnevelést és logikát tanultam szerb nyelven. Ezekkel kapcsolatban felmerültek kisebb-nagyobb problémák, helyenkénti hiányos szerb nyelvtudásom miatt. Akadnak olyan tanárok, akik megértőek a magyar tagozatosokkal szemben, viszont olyanok is akadnak, akik értetlenül állnak a tény előtt, miszerint mi nem beszéljük anyanyelvi szinten a szerb nyelvet.
Idén lettem negyedikes, jelenleg a tizenöt tantárgyamból ötöt ad elő szerb szaktanár. Köztük a filozófiát, szociológiát, illetve az alkotmány- és polgárjogot. Úgy vélem, hogy az előbb felsorolt tantárgyak részei az alapműveltségnek, és azért iratkoztam gimnáziumba, hogy elsajátíthassam a kellő alapokat a továbbtanulásomhoz, a saját anyanyelvemen. Ezek a tantárgyak azért okoznak némi gondot, mert egyes tanárok képtelenek belátni, hogy a mi szerb nyelvtudásunk nem anyanyelvi szintű és meg sem próbálják máshogyan megközelíteni, illetve másként elmagyarázni az adott anyagot. Viszont olyan tanáraink is vannak, akik teljes mértékben megértik a helyzetünket és megpróbálják megkönnyíteni a dolgunkat.
Magam is úgy vélem, hogy fontos tudni a szerb nyelvet ahhoz, hogy ebben az országban tudjak boldogulni, továbbtanulni, de azzal semmiképpen sem könnyítik meg a dolgomat, hogy önhibámon kívül nem tudok ezekből a tantárgyakból jól teljesíteni, így hátránnyal indulok az egyetemi felvételimnél. Amikor az ilyen típusú problémáinkkal fordulunk bármilyen tanárhoz, a válasz általában ennyi: "Nincs megfelelő magyar szaktanár!"


A fent megfogalmazott gondolatokhoz csatlakozva csupán annyit jegyeznék meg, hogy a probléma nem a szerb nyelv elsajátításával van a diákok többségénél, sokkal inkább azzal, hogy kulcsfontosságú tantárgyak esetében nem vehetik igénybe az anyanyelvüket. Ebből az is következhet, hogy a jegyeik nem olyanok, amelyek elégségesek lennének bejutni az általuk kívánt felsőoktatási intézménybe. Sokuk majd így külföldön próbál érvényesülni. Még ha csak az Anyaországig is mennek, megfosztják szülőföldjüket egy értelmiségitől. Ez a jelenség nem egyedi, sőt, naponta előfordul. Ezen láncreakció vajon egy tudatos terv rész-e, azt nem tudni, állást foglalnia azonban mindenkinek magának kell, és legfőképpen a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a délvidéki magyarok országos kisebbségi önkormányzatának.

Buka Boglárka – Magyarittabé


2013. január 07. hétfő, 12:19

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése