Oldalak

2013. szeptember 28., szombat

Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága a magyar-szerb megbékélés folyamatáról tárgyalt Belgrádban


A magyar-szerb történelmi megbékélés folyamatáról, valamint a még nem megoldott problémákról, illetve a Magyarország és Szerbia viszonyában esetlegesen feszültséget keltő témákról is tárgyalt a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága Belgrádban pénteken.
A testület tagjai a szerbiai parlament diaszpóra és régióban élő szerbek bizottságának, valamint az emberi és kisebbségi jogi bizottságnak a képviselőivel találkoztak Belgrádban.
Potápi Árpád János (Fidesz), az országgyűlési bizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a történelmi megbékélés folyamatában vannak még olyan nem megoldott problémák, amelyek esetleges feszültséget jelenthetnek a két ország viszonyában. A bizottság elnöke az úgynevezett temerini fiúk ügyét, a nemzeti tanácsokról szóló törvény várható alkotmánybírósági módosítását és az egyházi vagyon visszaszármaztatását emelte ki. Potápi azt mondta, hogy egy európai országban elképzelhetetlen, hogy létezzenek olyan "dekrétumok, amelyek kimondják a kollektív bűnösséget három település, Zsablya, Csúrog és Mozsor lakosságát érintve", ezért a találkozón ezt is szóvá tették.
Szili Katalin, a nemzeti összetartozás bizottságának független tagja kiemelte, hogy az európai uniós szerbiai csatlakozási folyamatot a testület támogatja, de nagyon fontos az országban élő magyarság helyzetének a javítása, jogainak a bővítése.
A szerb felet tájékoztatták arról, az új alaptörvény és a választójogi törvény biztosítja azt, hogy a Magyarországon élő különböző nemzetiségek akkor is rendelkezzenek parlamenti szószólóval, ha egyébként nem tudnak a választások során képviselőt bejuttatni a parlamentbe.
A szerbiai látogatás második napján a testület tagjai ezenkívül Újvidéken megtekintették az épülő Európa Kollégiumot, amely a vajdasági városban tanuló magyar fiataloknak ad majd otthont, Belgrádban koszorút helyeztek el a nándorfehérvári diadal emlékkövénél, este pedig részt vesznek a bukovinai székelyek letelepedésének 130. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségen Hertelendyfalván. (MTI)
http://www.vajma.info/cikk/szerbia/19285/Az-Orszaggyules-nemzeti-osszetartozas-bizottsaga-a-magyar-szerb-megbekeles-folyamatarol-targyalt-Belgradban.html, 2013. szeptember 27. [19:19]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése