Oldalak

2014. augusztus 19., kedd

Győzelem: Megmenekült három bánsági templom a lerombolástól!


2014. július 17-én adta hírül a Magyar Patrióták Közössége Erdei Iván tollából, hogy a délvidéki Németcsernye katolikus templomát “takarékossági” okokra hivatkozva az egyházvezetés saját határozatával lebontásra jelölte. Egyesületünk arra is felhívta a figyelmet, hogy további templomok kerültek végveszélybe: a módosi, a párdányi és a perlaszi. Felhívásunkat követően szerencsére több médium is foglalkozott a kérdéssel: a Magyar Nemzet online július 22-én közölt cikket A legegyszerűbb persze lebontani a templomot címmel, a Lánchíd Rádió Templomrombolás a Délvidéken címmel készített interjút Hetzmann Róberttel, egyesületünk vezetőjével. Később számos anyaországi, délvidéki és határon túli magyar sajtó is tudósított a borzasztó javaslatról.
Módos
Ezt a templomot is lerombolták volna…
A Magyar Patrióták Közössége eközben folyamatosan arra törekedett, hogy napirenden tartsa a délvidéki templomrombolások ügyét. Tudomásul vettük, hogy egyesületünket méltatlan támadások érhetik, ennek ellenére folytattuk a munkát. A nemzeti oldalon nagy felháborodást keltett hír végül magyar állami szintig is eljutott: 2014. augusztus 8-án budapesti kormányzati delegáció utazott a helyszínre. A látogatáson a magyar állam részéről a Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatok Államtitkársága képviselői, valamint Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója vett részt. A találkozó eredményes volt: Német László megyéspüspök letett a bontási szándékról. A hajdanán Torontál vármegyéhez tartozó Németcsernye (Szerbcsernye), Módos és Párdány temploma megmenekült a bontócsákányoktól, sőt magyar állami támogatással hamarosan megkezdődik állagmegóvásuk.
A Válasz.hu-nak (a Heti Válasz online oldalának) nyilatkozó Diószegi László elmondta: „A probléma nem egyedi, de ilyen határozott bontási szándékkal még soha nem találkoztunk, inkább az épületek sorsára hagyása, lassú pusztulása jellemző. A templomok bontása több okból is nagyon rossz megoldás, egyrészt felháborítja, elkeseríti a megmaradt magyar szórványközösséget, másrészt eltünteti a magyarság történelmi jelenlétének utolsó nyomait egy olyan területen, ahol már csak ezek a templomok tanúskodnak a színes, soknemzetiségű múltról.”
Párdány
A szakértők szerint mindhárom templom műemléki értéket képvisel. Különösen a módosit és a németcsernyeit emelhetjük ki: utóbbi értékes belső díszítése, neoklasszicista oltára kiemelkedő, az 1911-ben épült módosi neogótikus Nagyboldogasszony-templom pedig a Közép-Bánság legmagasabb temploma. Lebontásukat a Nagybecskereki Egyházmegye rossz, életveszélyes állapotukkal magyarázta. Ezzel szemben a küldöttség rávilágított, hogy egyik templom sincs végveszélyben, csupán karbantartásra szorulnak.
A magyar delegáció többórás tárgyalást folytatott a főpásztorral, aki – miután a magyar állam felajánlotta segítségét – meggondolta magát. A Válasz.hu tudósításából az is kiderült, hogy a helyi szerb polgármester sem értett egyet a németcsernyei templom lerombolásával. A Teleki László Alapítvány munkatársai még idén fel fogják mérni mindhárom templomot, az állagmegóvás munkálatai pedig ezt követően kezdődhetnek meg.
A Magyar Patrióták Közössége az alábbi közleményt adta ki az örömteli hír kapcsán:
Közlemény
A mai napon ismét bebizonyosodott, hogy van értelme annak a munkának, amelyet egyesületünk tagjai végeznek nap mint nap annak a kulturális örökségnek a megóvásáért és gyarapításáért, amelyet a magyar nép történelme során létrehozott. Németcsernye, Módos és Párdány műemléki értékű templomai megmenekültek az értelmetlen rombolástól. Három egyedi értékkel nem lettünk szegényebbek!
Gratulálunk Erdei Ivánnak, délvidéki tagtársunknak, aki ezt az egész lavinává vált kezdeményezést elindította. Köszönetet illeti mindazon kormányzati szerveket és tisztségviselőket, akik meghallották hangunkat, különösen Diószegi Lászlót, a Teleki László Alapítvány igazgatóját; továbbá köszönet mondunk Dr. Német László SVD nagybecskereki püspöknek, amiért végül a józan észre hallgatott.
A három bánsági templom megmentése a 2010-ben Budapest belvárosába, a Bécsi utcába tervezett Zeppelin-nagyberuházás meggátolásához hasonlítható eredmény. Ez a győzelem adjon erőt nekünk és barátainknak a folytatáshoz!
2014. augusztus 18.
Magyar Patrióták Közössége

http://www.magyarpatriotak.hu/megmentettunk-harom-templomot/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése