Oldalak

2014. november 22., szombat

A Magyar Állandó Értekezlet XIII. ülésének zárónyilatkozata




Budapest, 2014. november 20-21.


A Magyar Állandó Értekezlet tagszervezetei a következőkben állapodnak meg:
Dokumentum (részlet)

Vajdaság tekintetében:
- Üdvözlik, hogy Szerbia elmúlt időszakban tett erőfeszítéseinek köszönhetően 2014. január 21-én megkezdhette az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat. Támogatásukról biztosítják Szerbiát uniós törekvéseiben és remélik, hogy a tárgyalási folyamat során megoldást fognak találni azokra a nyitott kérdésekre, amelyek a vajdasági magyar közösség számára fontosak.

- Történelmi eseménynek és a magyar-szerb megbékélési folyamat újabb, jelentős eredményének tekintik, hogy hetven év után 2014. október 30-án megszületett az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét. Bíznak abban, hogy az elfogadott kormányrendelet a rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi. Példaértékűnek és követendő gyakorlatnak tekintik, hogy a tavalyi közös államfői csúrogi főhajtást követően, az idei évben a szabadkai Zentai úti temetőben az 1944/45-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésen a szerb miniszterelnök is részt vett.

- Rendkívüli eredményként értékelik, hogy a 2014. március 16-i szerbiai országgyűlési választásokat eredményeképpen, a Vajdasági Magyar Szövetség immáron hat képviselővel rendelkezik a szerb parlamentben. Egyetértenek abban, hogy a Magyar

Nemzeti Tanács elmúlt négy éves munkája Kárpát-medencei szinten egyedülálló, és üdvözlik a Tanács sikeres újraválasztását. Aggodalmuknak adnak hangot a szerbiai

Alkotmánybíróság 2014. január 16-i döntése miatt, amelyben a nemzeti tanácsokról szóló törvény tíz szakaszát részben vagy egészben megsemmisítette. Szorgalmazzák, hogy a törvény soron következő módosítása alkalmával a megsemmisített hatáskörök teljes körűen kerüljenek visszaállításra.

http://nemzeti.net/l.php?u=2605490, 2014. november 20. [20:47]
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése