Oldalak

2014. november 22., szombat

Újvidék: Megtámadták őket, mert anyanyelvükön beszéltek

Újvidék: Megtámadták őket, mert anyanyelvükön beszéltek
Egy askáli család három tagját támadták meg az elmúlt éjszaka az újvidéki Zsidó utcában, csak azért mert anyanyelvükön, askáli nyelven szóltak egymáshoz, amely laikus számára az albán nyelvhez hasonlatos.
Az újvidéki askáli közösség elnöke, Jahir Toplica közleményben ítélte el az esetet, amely során két fiatal, egy fiú és egy lány sértegette és bántalmazta az askáli nyelven beszélő család tagjait.
A közlemény szerint az incidens hajnali három óra körül történt, amikor a családi ünnepségen résztvevő házaspár és kiskorú gyermekük hazafelé igyekezett, s a két fiatal előbb verbálisan, majd tettlegesen is bántalmazta őket. A rendőröket a kiabálásra felébredő szomszédok értesítették, a támadók viszont a közeli pékségbe mentek - burekot enni. A rendőrök, miután közölték velük mi történt, valamint, hogy hol tartózkodnak a támadók, elbeszélgettek a két fiatallal, majd - az askáli közösség közleménye szerint - az egyik rendőr azt mondta a támadó fiatalembernek, "testvér, nem kellett volna", majd elköszöntek tőlük.
A megtámadott M. S.-t és feleségét a Vajdasági Klinikai Központ sürgősségi osztályán látták el.
Az askáli közösség közleménye szerint nem először történik ilyen eset, hiszen Toplica elnököt is érte már támadás a nyílt utcán azért, mert askáli nyelven telefonált. Akkor az őt bántalmazó személy azt mondta: "ne beszélj itt nekem albánul, nem Albánia ez". Az askáli közösség a legélesebben elítélte a népcsoport elleni támadást és azt követelte a szerbiai belügyminisztériumtól, hogy védje meg a közösség tagjait, "ahelyett, hogy az elkövetőknek udvarolna", áll a közleményben. (021)

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17966/Ujvidek-Megtamadtak-oket--mert-anyanyelvukon-beszeltek.html 2014. november 22. [16:55]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése