Oldalak

2015. április 28., kedd

Bemutatjuk a VMSZ mutyi szereplőit: Bunfordék felvásárolják a földet a lábunk alól?

bunfordekA magyarországi Alfahír hírportál tegnap közölte tényfeltáró beszámolóját, amely minden bizonnyal az utóbbi 25 év egyik legnagyobb pártalapú pénzosztását és mutyiját tárja fel.
A cikkben közölt és az ahhoz csatolt megszivárogtatott dokumentumokból az derülhet ki, Pásztor István pártja a közösségfejlesztést úgy képzeli el, hogy 37 millió eurónyi közpénzt oszt szét pályáztatás nélkül a hozzá közelálló, vagy nyíltan VMSZ-es üzletembereknek, ezzel hivatalosan is kiskirállyá változtatva őket, és megteremtve a helyi oligarchák elit körét.
Pásztor erről a tervéről részletesen beszélt a párt hétvégi kongresszusán is, ahol kijelentette: "Szeretnénk létrehozni egy pénzalapot a természeti erőforrások megtartására a közösség tulajdonába. Magyarúl mondva, egy olyan alapot, amiből földalapot tudunk létrehozni."

Csak épp azt felejtette el megemlíteni Pásztor, hogy ebből a földalapból kizárólag nekik jut majd, és hogy a VMSZ szabadkai elnökének, Bunford Tivadarnak a fia, Olivér mintegy 3 millió eurót kap erre a célra, míg édesapjának 4 és fél millió euró jut egy teljes gyár felépítésére!
bunford-csalad
Összehasonlításképpen: a Magyar Nemzeti Tanács 2015-ös tervei szerint a hazai és külföldi támogatásokkal együtt is csak kb. 18,5 millió eurót kap, ebből támogatják a helyi magyar kultúrát, az ösztöndíjakat és a civil szervezetek tevékenységét.
Eközben Bunfordék, és még néhány család, a jelek szerint versenypályázat és egyéb "bonyodalmak" nélkül csupán haveri és pártalapon a többszörösét kapja, mint a komplett délvidéki magyarságra szánt támogatási rendszer.
Így képzeli el Pásztor István és pártja a Délvidék felvirágoztatását? De vajon mi lesz velünk, a többi 250 ezer magyar emberrel?
R. P. 
Közzétette: Szerkesztő 2015. április 28. kedd, 12:52

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése