Oldalak

2015. április 28., kedd

P. Bálint: "Ha Vučić igazat mond, jobb lesz az életszínvonalunk." És mikor mondott igazat?

a p b01Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője nyilatkozatot adott a Pannon RTV-nek Magyarcsernyén, a párt "tisztújító" közgyűlésén.
Ebből a rövid beszélgetésből is egyértelműen kiderült, hogy a VMSZ részvétele a szeb kormány "munkájában" semmi jót nem hozott a délvidéki magyarságnak. Vagyis kár volt összeállni azokkal, akik még nemrég "szendvicseket kínáltak" az itteni magyaroknak, háborús uszító politikát folytattak, frontra küldték fiainkat, és akiknek a mai vezére egy megölt szerbért legszívesebben száz muzulmánt likvidált volna (ezt 1995-ben jelentette ki).
Lássuk, mit mondott ifj. Pásztor.   
"Nem lehetünk maradéktalanul elégedettek a kormány első évével, ugyanakkor a magyar szempontból fontos ügyek asztalra kerültek, például a mezőgazdasági termelői járulék mizériájának a kérdése, az infrastruktúra fejlesztése, és végérvényesen kikerült a szerbiai jogrendből a kollektív bűnösség elve. Lehet erre azt mondani, hogy ez egy év alatt nem túl sok, de úgy gondolom, hogy nem is kevés."
Ez nemhogy kevés, hanem semmi.
A délvidéki magyar gazdák helyzete sohasem volt ennyire tragikus és kilátástalan.
A szerb társadalom továbbra is úgy tekint ránk, mint kollektív bűnösökre. Sem a szerb elnök, sem a szerb kormányfő nem kért bocsánatot a felmenőink ellen elkövetett vérengzésért.
Ami pedig az infrastruktúrát illeti, mire gondolhatott konkrétan P. B.? A VMSZ-es vezetők új ingatlanjaira? Nem tudok róla, hogy akár egy magyar átlagpolgár észlelt volna bármilyen infrastrukturális fejődést, amely pozitívan hatott az életére.           
"Ami pedig a kormány működését illeti, mi nem látunk bele a gazdasági adatokba."
Akkor meg mit keresnek a kormányban? A fikusz szerepét töltik be?
"Ha igaz az, amit a miniszterelnök mondott, hogy a gazdasági mutatók kedvezőek, akkor bízhatunk abban, hogy reálisan a következő egy évben már érezhető lehet valamilyen életszínvonal növekedés".
Miután a miniszterelnök az életében nem sokszor mondott igazat, és sokak szerint a beszámíthatósága is erősen megkérdőjelezhető, P. B. újabb nyilatkozatával sajnos nemigen vigasztalt meg bennünket.
K. P. 
Közzétette: Szerkesztő 2. 2015. április 28. kedd, 12:00

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése