Oldalak

2015. április 18., szombat

Korhecz Tamás: Lovas Ildikó az MNT igazi vezetője

43428 tomas-korhec01-blic- f„Az MNT elnöke Hajnal Jenő, az informális elnöke, vezetője Lovas Ildikó, akit ebben Pásztor István maradéktalanul támogat. Ez a jelenlegi fölállása az MNT-nek.
Mindenki más akarva-akaratlanul ennek a folyamatnak a peremére szorul a döntéshozatalban és végrehajtásban” – véli Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács korábbi elnöke, egyetemi tanár.
A Családi Kör hetilap mai számának adott terjedelmes interjúban elmondja, hogy az MNT előző négy éves időszakában kidolgozott stratégiai programok sorra „dőlnek be”, mert az MNT hivatalában „főállásban levő embereknek közel a felét kisöpörték”.
„A Magyar Összefogáshoz tartozó emberekről beszélünk, VMSZ-esekről beszélünk, akik gyakorlatilag valamilyen női szeszély miatt így jártak” – fogalmazott Korhecz, aki szerint nem lehet ésszerű vagy takarékossági okokkal magyarázni a „tisztogatást”, hiszen „pénz van az MNT-ben”.
„(Pénz) sose volt annyi, mint most. Tele kasszát, rengeteg pénzt hagytam ott! Szándékosan nem költöttem júliustól. Tudtam, hogy az év vége felé veszi át az új elnök a hatalmat, ne legyen üres a kassza. Plusz annyira megnövekedtek a támogatások Magyarországról, hogy sose volt ennyi pénz a költségvetésben” – mondta Korhecz. Úgy véli, hogy a meglevő anyagi eszközök dacára, a közigazgatási kapacitások leépítése miatt veszélybe került az iskolabusz-, a beiskolázási- és az ösztöndíjprogram is.
„Kilúgoztak a médiaszférából”
Az MNT korábbi elnöke úgy véli, teljes mértékben „ki lett lúgozva a médiaszférából”.
„A Vajdasági RTV-ben volt olyan eset, amikor megkérdeztek. Más nem. Az MNT által alapított médiumokban jóformán a nevemet sem lehet leírni. Ha valaki azt hiszi, hogy engem ez sért: téved. Nem sért. Annyit szerepeltem a médiában az elmúlt 15 évben, hogy ha az életem végéig egyszer sem, akkor is nagyon sok volt” – mondja Korhecz, aki 2010 és 2014 között töltötte be az MNT elnöki tisztségét.
Arról is beszélt, hogy mandátumának lejárta után sem a VMSZ-ből, sem az MNT-ből nem keresték meg, sem a véleményére, sem a javaslataira nem voltak kíváncsiak, pedig korábban azzal búcsúzott el tőle mind a VMSZ elnöke, mind pedig utódja, Hajnal Jenő, hogy „kellek én még ebben a munkában, ha nem is frontemberként”.
„Ennek ellenére az történt, hogy engem négy hónapja, amióta megtörtént az átadás/átvétel, egyetlenegyszer sem hívtak meg, hogy véleményt cseréljünk, hogy megbeszéljük, hogy most az MNT-ben mi történik, mi történjen…(…) Azóta Hajnal Jenővel nem beszéltem egyszer sem, Lovas Ildikóval nem beszéltem egyszer sem. Köszöntem, amikor találkoztunk az utcán, a színházban. Ennyi volt” – mondja Korhecz. „Tehát gyakorlatilag én egy persona non grata, azaz nemkívánatos személy, egy leprás ember lettem a VMSZ és az MNT szemében” – fogalmazott a jogászprofesszor a Családi Körnek adott interjúban, amely a lap következő számában folytatódik.(VRTV)  
Közzétette: Szerkesztő 2015. április 17. péntek, 20:00


Én csak egy kávét kérek... VMSZ-es nagyágyúk vitája: Pásztor válasza a "leprássá vált" Korhecznek

a pasztor korheczAz alábbiakban Pásztor István nyílt levele olvasható.
Ifj. dr. Korhecz Tamás a vajdasági magyar közélet jeles tagja. Ismertségét és pályafutását képességei mellett elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetségnek köszönhette, amely párt 2000 óta folyamatosan a legmagasabban pozicionált közfunkciókba helyezte, akkor is, amikor 2008-ban tartományi egyéni képviselőjelöltként vereséget szenvedett, hiszen azt követően továbbra is tartományi jogalkotási-, közigazgatási- és nemzeti kisebbségi titkár maradt a VMSZ kvótáján.
A függetlenségére érzékeny, pártonkívüliségére büszke jogtudóst a VMSZ elnökeként több alkalommal, nyilvánosan is felkértem, hogy 2014 után is folytassa pályafutását az MNT elnökeként, amit ifj. dr. Korhecz minden alkalommal visszautasított. Ezt követően kértem fel, hogy befutó helyen a Fidesz listáján és színeiben képviselje a vajdasági magyar közösség érdekeit mint európai parlamenti képviselő, amit szintén visszautasított, majd kijelentette, hogy politikai nyugdíjba kíván vonulni. Emlékeztetőül: újságírói kérdésre, miszerint a Magyar Nemzeti Tanács elnöki tisztsége után vállal-e más közéleti szerepet, ifj. dr. Korhecz Tamás azt válaszolta, hogy ,,amikor azt mondtam, hogy politikai nyugdíjba vonulok, ezt nagyon komolyan gondoltam”.
Mindezek miatt rendkívül megdöbbentő a vádaknak az a sorozata, az a vehemencia és sértettség, amivel az MNT volt elnöke minapi interjújában nekiront a VMSZ-nek, egyebek mellett olyan durva állításokkal, miszerint ő a média szférából teljesen ki lett lúgozva, miközben ezt cikkek és tévés jelentések cáfolják.
A magam részéről ifj. dr. Korhecz Tamást akkor is közösségünk meghatározó tagjának tartottam, amikor ő saját magát politikai nyugdíjasként értelmezte, ezért minden rendezvényünkre meghívtam az elmúlt fél évben is, csakúgy, mint korábban. Egy hónappal ezelőtt személyesen invitáltam meg egy találkozóra, amelyen megállapodtunk, hogy az érintett témákat és a szakmai együttműködés lehetőségeinek kibontását két-három héten belül folytatjuk – úgy tűnik azonban, hogy a párbeszéd helyébe ifj. dr. Korhecz részéről ez a folytatásos interjú került.
Anélkül, hogy a személyes sértettséget és indulatokat bárki elvitatni kívánná, a valóság tisztelete megköveteli annak kimondását is, hogy a 2010-es nemzeti tanácsi választások előtt ifj. dr. Korhecz Tamást kértem fel a választási program megírására, és nem Józsa Lászlót, az MNT akkori elnökét és, a Magyar Összefogás-listán szereplő személyekről is ifj. dr. Korheczcel egyeztettem a Párt Elnökségének döntése előtt. Ugyanezek elvek mentén a 2014-es nemzeti tanácsi választások programját Hajnal Jenő írta, és valóban nem kértem fel ifj. dr. Korheczet konzultációra a jelöltek vonatkozásában, mert ezt ismét a listavezetővel jártam körül, mielőtt a Párt Elnöksége meghozta a végső döntést.
Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a jövőben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy politikai érdekérvényesítő erejével segítse a Magyar Nemzeti Tanácsot, beleértve annak az Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és köztem megkötött megállapodásnak a folytatását, aminek köszönve az MNT 2010 és 2014 között sikeressé válhatott, úgy a felsőoktatási ösztöndíjazás, mint a szellemi örökség védelme és más programok vonatkozásában – amihez kétségkívül ifj. dr. Korhecz Tamás is hozzájárult szorgalmával és munkájával.
Pásztor István
a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke 
Közzétette: Szerkesztő 2. 2015. április 17. péntek, 11:56

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése