Oldalak

2015. április 18., szombat

VMDK: Megbukott a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága

A VMDK közleménye:
A VMDK a mai napon értesült a Magyar Nemzeti Tanács képviselőinkhez eljuttatott sürgősségi előterjesztéséből arról a tényről, hogy az MNT Végrehajtó Bizottságának megbízatása megszűnt, összhangban a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 7. szakaszának 6. bekezdésével.


Az MNT 2015. április 20-ai, hatodik rendes ülésére benyújtott sürgőségi előterjesztésből és annak indoklásából nem derül ki, hogy valójában az MNT Végrehajtó Bizottsága mely döntésében, döntéseiben történt, az MNT elnöke által „alaki jogi tévedésnek" nevezett mulasztás, amely a Végrehajtó Bizottság bukását eredményezte.
Beigazolódott a képviselőink által, az MNT ülésein több alkalommal is, elmondott véleményünk, hogy az MNT vezetői, Végrehajtó Bizottságának tagjai is, szakmailag felkészületlenek és alkalmatlanok az MNT vezetésére és irányítására. Mindez már az előző ülések folyamán is látható és tapasztalható volt.
Felszólítjuk a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, aki egyben a legfelelősebb az MNT működésében a törvényesség betartásáért, hogy azonnal mondjon le tisztségéről. Felelősségét külön fokozza még az a tény is, hogy minderről ez idáig nem tájékoztatta a délvidéki magyarságot és a tágabb közvéleményt. Elképedve vettük tudomásul, hogy a törvénytelen működés tényének tudatában az MNT elnöke sürgőségi előterjesztésében a Végrehajtó Bizottság eddigi tagjainak újbóli kinevezését is javasolja.
A Végrehajtó Bizottság bukása, alig 5 hónapnyi tevékenység után, egyben az önmagát Magyar Összefogásnak nevező hatalmi többség erkölcsi és szakmai bukását is jelenti. A néma szavazógépezetként működtetett, bólogató dekoráció, végképp hitelét vesztette.
Közzétette: Szerkesztő 2015. április 17. péntek, 19:43 


SÜRGŐSSÉGI ELŐTERJESZTÉS

A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény (A SZK Hivatalos közlönye, 72/2009., 20/2014-AB, 55/2014. sz.) 7. szakaszának 6. bekezdése, A Magyar Nemzeti Tanács Alapszabálya (elfogadva 2014. december 2-án H/1/2014 iratszám alatt) 14. szakasza 1. bekezdésének (b) pontja, 23. szakasza 1. bekezdésének (d) pontja, 27. szakaszának 2. bekezdése és 30. szakaszának 4. bekezdése alapján a Magyar Nemzeti Tanács VI. rendes ülésén 2015. április 20-án meghozza a következő

HATÁROZATOT

A MAGYAR NEMZETI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA
TAGJAINAK ÉS ELNÖKÉNEK MEGVÁLASZTÁSÁRÓL      

1. szakasz

A Magyar Nemzeti Tanács (a továbbiakban: Tanács) végrehajtó szervének, a Végrehajtó Bizottságnak a megbízatása A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 7. szakaszának 6. bekezdése értelmében alaki jogi okokból megszűnt.
A Végrehajtó Bizottság elnökét és tagjait a Tanács választja a Tanács elnökének javaslatára.

2. szakasz

A Tanács a Végrehajtó Bizottság elnökének és tagjainak a következő személyeket választja:

Elnök: Jerasz Anikó
Tagok:
1. dr. Antal Szilárd
2. dr. Beretka Katinka
3. Lovas Ildikó
4. ft. mgr. Paskó Csaba

3. szakasz

A Végrehajtó Bizottság elnökének és tagjainak a megbízatása a törvényben és a Tanács alapszabályában meghatározott esetekben szűnik meg.

4. szakasz

Jelen határozat a közzététele utáni napon lép hatályba.
Jelen határozat a Magyar Nemzeti Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre.


MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Szabadka, Ago Mamužić u. 11/II.
Iratszám:
......................................
Kelt:..............................................

______________
Mgr. Hajnal Jenő,
        az MNT elnöke
                                                                                                                                                                                                                 
SÜRGŐSSÉGI ELŐTERJESZTÉS


A Magyar Nemzeti Tanács Ügyrendje 17. szakaszának 2. bekezdése, 29. szakasza 1. bekezdésének (a) pontja és 2. bekezdésének valamint 31. szakaszának alapján (elfogadva 2014. december 2-án H/2/2014 iratszám alatt) a Tanács elé terjesztem döntéshozatalra a fenti napirendi pontot.
I N D O K L Á S
A Végrehajtó Bizottság munkájában észlelt, félreértelmezésből eredő, alaki jogi tévedés miatt, melyre figyelmemet a Magyar Összefogás néhány tanácstagja hívta fel, a Végrehajtó Bizottság megbízatása A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény (A SZK Hivatalos Közlönye, 72/2009., 20/2014-AB, 55/2014. sz.) 7. szakaszának 6. bekezdése által kinyilvánító (deklaratív) módon megszűnt. E kinyilvánító jelleg miatt a megbízatás a törvény erejénél fogva szűnt meg, a Tanácsnak nincs hatáskörében erre irányuló döntést hozni.
A Végrehajtó Bizottság megbízatásának megszűnéséből kifolyólag, a Tanács Alapszabályának 27. szakaszával összhangban a fent megnevezett személyeket javaslom kinevezésre. Ezeknek a személyeknek a munkáját olyan szorgalom és teljesítmény jellemzi, melyet félreértelmezésből eredő, alaki jogi tévedés nem árnyékolhat be.
A Tanács zavartalan működése érdekében fontos, hogy a Tanács minél előbb megválassza Végrehajtó Bizottságát ezért sürgősségi eljárásban a Tanács elé terjesztem e határozatjavaslatot.  
                                                                                                                                             Előterjesztő:
Mgr. Hajnal Jenő,
        az MNT elnöke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése