Oldalak

2016. április 16., szombat

Vajdasági buli

Bódis Gábor

Bódis Gábor

Tehát: április 24-én magyar szempontból tétmérkőzésekre csak a tartományi és önkormányzati pályákon kerül sor.

„Hadiállapot és cirkusz van a Magyar Ház környékén, szaladgálnak a rendőrök, meg a véemeszesek, érkezik Magyarország miniszterelnöke kampányolni a Szerb Haladó Párt és a véemesz mellett... egy gépfegyveres rendőr ránk is ijesztett, bejött a házba, de csak pisilni szeretett volna, mondtuk ott a véemesz székház, oda tessék vizelni járni...”
„Élőben” közvetítette egy közösségi oldalon Orbán Viktor múlt heti Szabadkára érkezését a Vajdasági Magyar Szövetség székházával szomszédos művészeti kávéház, a Klein House üzemeltetője. Semmi rendhagyó, a magyar kormányfő szokott a Vajdaságban járni. Főleg választások előtt.
Legutóbb két évvel ezelőtt tisztelte meg vajdasági híveit, közöttük elsősorban az eddig szinte egyetlen jelentős magyar pártnak számító, VMSZ-t és vezetőségét. Akkor éppen egy újabb Kosztolányi szobrot avattak fel a gimnázium épülete előtt, ahol a szabadkai születésű író édesapja egykor igazgató volt. És azért újabb szobor, mert már egy van ugyanott, úgy hogy azóta is egymással néz farkasszemet az egész alakos és a mellszobor. A 2014-es látogatás eredményeként a vajdasági magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazott. Igaz, ez számokban kifejezve elenyésző volt. Nem a vajdasági magyarok miatt lett ismét kétharmad.
Az idei látogatásra viszont a szerbiai választási kampány kellős közepén került sor. És az unortodox diplomácia szemszögéből kitűnően készítették elő. Április 1-jén Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke egy zentai gyárlátogatás alkalmával (Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével a jobbján) felsorolta a VMSZ eddigi eredményeit és ajánlást is tett:
„A vajdasági magyarságnak tehát az elkövetkezendő egy-két hét áll a rendelkezésére arra, hogy eldöntse, részt vesz a választásokon, és támogatja a szavazataival azt a politikai erőt, amely az elmúlt években kiérdemelte a vajdasági magyar közösség bizalmát.”
Még konkrétabb volt a magyar külügyminiszter, aki négy nappal később együtt kampányolt a szerb miniszterelnökkel, Aleksandar Vučićtyal, a Szerb Haladó Párt pancsovai (Dél-Bánát) kampánygyűlésén. Szijjártó Péter nem kertelt: „Ha én szerbiai magyar lennék, akkor a VMSZ-re szavaznék, ha pedig szerb, akkor a haladó pártra!”. Meg is hatódott a vendéglátó, Aleksandar Vučić: „Kevés olyan magas rangú külföldi tisztségviselő akad, aki venné a fáradságot, hogy eljöjjön nagygyűlésünkre, és ilyen szépeket mondjon kormányunkról!”.
Ezt a pancsovai szerb-magyar ünnepet némileg megzavarta egy bekiabáló a hátsó sorokból: „Éhesek vagyunk! Tudod-e, elnök, hogy a néped éhes? Tudod-e, elnök, hogy húszezer a fizetésünk?” (kb. 50 ezer forint).
A rendfenntartók azonnal elvezették a hangoskodót, de másnap maga a miniszterelnök nyugtatta meg a közvéleményt, hogy a haja szála sem görbült.
Szijjártó után egy héttel Orbán Viktor ennél visszafogottabb volt: csak arra kérte a vajdasági magyarokat, hogy menjenek el szavazni, hogy „legyen erős magyar képviselet, és olyan kormány, amely mindannyiunk megelégedésére dolgozhat.”
Közben csak a VMSZ elnökével tárgyalt (meg a szerb miniszterelnökkel), a VMSZ szabadkai vezetőjének gyárát avatta fel és jelen volt azon a rendezvényen, amelyen aláírták a gazdaságélénkítést célzó első támogatási szerződést egy bácskertesi termelővel. Az 50 milliárd forintos „gazdaságélénkítést” a VMSZ kezeli egy alapítványon keresztül.
A magyar miniszterelnök látogatásának napján derült ki, hogy két évtized után sem lesz magyar-magyar párviadal, hiszen a szerbiai Választási Bizottság kizárta a VMSZ konkurenciáját (Magyar Mozgalom-Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége). Országos szinten azért nem mérettetheti meg magát a VMSZ disszidenseiből álló és főleg szabadkai értelmiségieket tömörítő MM, mert a 10 ezer kötelező aláírás közül a Választási Bizottság 1611-et érvénytelennek minősített, mert illetéktelen bírósági pecséttel hitelesítették őket. Ez kétségkívül hatalmas politikai pofon a Magyar Mozgalomnak, amely a VMSZ „háttértevékenységét” sejti a fejlemények mögött. Annál is inkább, mert Pásztor Istvánék már néhány önkormányzati listát is meg akartak fúrni, különböző formai okokra hivatkozva. Ezek sikertelen kísérletek voltak.
Tehát: április 24-én magyar szempontból tétmérkőzésekre csak a tartományi és önkormányzati pályákon kerül sor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése