Oldalak

2016. december 12., hétfő

A délvidéki magyar pártpolitika bábszínháza

Pásztor Bálint, a kormánypárti VMSZ parlamenti képviselője, a párt elnökének elsőszülött fia, kemény kritikával illette az ellenzéki Elég volt pártot és annak elnökét. Ezzel belerúgva mondhatni az egyetlen pártba, amely ellenzékként működve, időnként még Aleksandar Vučić miniszterelnöknek is okoz kellemetlen perceket az országgyűlésben. 
„Az a probléma, hogy van egy képviselői csoport, amely mindent másképp csinálna, mint amilyen az elmúlt 25-26 év gyakorlata volt” - mondta Pásztor a Tanjug hírügynökségnek nyilatkozva a Saša Radulović által vezetett Elég volt képviselői csoportról. Pásztor Bálint még hozzátette: ez már a 11. összetételű parlament a többpártrendszer 1990-es bevezetése óta és létezik bejáródott gyakorlat, amit minden képviselőnek és képviselői csoportnak tiszteletben kell tartania.
Pásztor Bálint ezzel kilépett a kisebbségi pártpolitikus szerepéből és az országos politikai sárdobálás porondjára lépett, feltételezhetően mindezt nem ok nélkül tette. 
delvieki marionettpolitika-delhir


A dróton rángatott magyar pártpolitika?
– Páter, DélHír

Érdemes azonban azt is megvizsgálni, hogy eközben Pásztoréknak "nem tűnt fel" és egy szóval sem nehezményezték az elmúlt időszakban történt országgyűlési botrányokat. Így például Vojislav Šešelj csetnikvaja és annak pártjának viselkedését. Így például, amikor Michael Davenport meghallgatásán igazi balkáni vadak módjára viselkedtek és hegyitangó csetnikzenét bömböltettek mobiltelefonról az EU szerbiai küldöttségvezetőjének.
A VMSZ kettőslátása részben érthető is, hiszen Zomborban, Apatinban és Kúlán is koalíciós partnere a Szerb Radikális Pártnak, miközben Magyarkanizsán és Zentán már büdös volt nekik a VMDK-MM-el az összefogás egy színmagyar testület érdekében. 
Mint emlékezetes Pásztor Bálint édesapjának, a tartományi parlamentben elnöklő Pásztor Istvánnak a radikálisok frakcióvezetője külön megköszönte, amiért a VMSZ megszavazta, hogy a Délvidék zászlaja az az 1848-as szerb lobogó legyen, amely alatt vonuló szerb csapatok számos település: így Szenttamás, Bácsföldvár, Zenta, Csóka vagy épp Szeged magyarságát gyilkolták halomra.
De a VMSZ elnöke ott volt Újvidéken és az ünneplő tömegben tapsolt, amikor Tomislav Nikolić bejelentette, hogy nemzeti ünnep lesz november 25-e, a Délvidék elszakításának napja. 
Mindeközben Zentán a VMSZ leszavazta, hogy a községi hivatalnokoknak a szerb mellett, a magyar nyelv ismerete is követelmény legyen, sőt a már említett haladó-radikális-vmszes vezetésű Zomborban megszüntették a magyar tolmács szolgáltatást "érdektelenségre" hivatkozva. 
A VMSZ támogatta azt a jövő évi költségvetést is, amely csupán 245 millió dinárt lát elő a Nemzeti Tanácsok és a Köztársasági Kisebbségügyi Alap működésére, míg a koszovói szerbség támogatására 5 milliárd dinárt költenek majd. Így a magyar állam által a Magyar Nemzeti Tanács működésére befizetett összegeket terhelő áfából a szerb államnak több bevétele van, mint amennyit az MNT működésére elköltenek. 
Mindez a VMSZ asszisztálása mellett történhet meg.  
2016. december 11. [16:21]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése