Oldalak

2017. március 23., csütörtök

Bohózatba fajul a VMSZ Vučić imádata

Avagy: aki a vajdmagyarokat megbecsüli rossz ember nem lehet

Most éppen Zrenjaninban hirdették az igét. Idősb Pásztor azt találta mondani: a kormánykoalíció jelöltje korrekt, megbecsüli a magyar közösséget, tiszteletben tartja a megállapodásokat.
Jobb híján a Pannon RTV tudósítására támaszkodunk:
„A nagybecskereki Toša Jovanović Népszínházban tartotta tegnap központi bánáti kampányrendezvényét a Vajdasági Magyar Szövetség. A párt magas rangú tisztségviselői mellett jelen voltak a környező magyarlakta települések képviselői is.”
Az alaphangot az ifjabb Pásztor adta meg már az apját is túlszárnyaló költői lelkiséggel. Merthogy ezt találta mondani:
 „Ha azt szeretnénk, hogy itt Bánátban megmaradjon a magyar oktatás és a kis létszámú osztályok ügyét minden évben el tudjuk intézni, ahogy eddig is tettük, akkor beszélő viszonyba kell lenni azokkal, akik a döntéseket meghozzák. Ebben az esetben és a következő években ez a Szerb Haladó Párt lesz. Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke ugyanakkor a kormánykoalíció közös elnökjelöltje is, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökjelöltje is.”
Lefordítjuk Önöknek: Vučić nélkül nincs magyar oktatás Nagybecskereken. A i šire.
És akkor jött a pártházakkal kufárkodók vajdmagyar atyja:
„Pásztor István, a VMSZ elnöke elmondta, hogy akik Aleksandar Vučićra akarnak szavazni, azok ne érezzék magukat kellemetlenül, feltéve a kérdést, hogy vajon kire kellene szavaznia a magyarságnak. Mint mondta ez a döntés megerősít bennünket és nem Vučićról szól, hanem rólunk. A kormánykoalíció jelöltje szerinte korrekt, megbecsüli a magyar közösséget, tiszteletben tartja a megállapodásokat.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése