Oldalak

2017. március 23., csütörtök

MM: A VMSZ szó nélkül maradt

a joo hortiTelt ház előtt tartotta meg tegnapi lakossági fórumát a Magyar Mozgalom a sétaerdei helyi közösség épületében, ahol a résztvevők a közelgő szerbiai elnökválasztásról beszélgettek.
Kókai Péter társelnök visszaemlékezett arra az Aleksandar Vučićra, aki 18 évvel ezelőtt Slobodan Milošević rendszerében tájékoztatási miniszter volt, és kemény cenzúrát vezetett be. Párhuzamot vont a mostani Vučićtyal, aki ismét a totális diktatúra bevezetése felé halad, sajnos a Vajdasági Magyar Szövetség segédletével. Szerinte végső ideje, hogy a délvidéki magyarok változtassanak. Az első lépést április másodikán tudják megtenni, amikor a szavazócédulán bekarikázhatják az 1-es számot, azaz Saša Jankovićra voksolnak - véli Kókai.
Joó Horti Lívia társelnök többek között a Magyar Nemzeti Tanács legutóbbi ülésén elhangzottakról beszélt. Abszurdnak minősítette azt, hogy csökkentették az MNT költségvetését, holott minduntalan azt hirdeti Pásztor István pártja, hogy a hatalmat gyakorló Szerb Haladó Párt és a VMSZ együttműködése minden szinten kiváló. Kitért azokra a döntésekre is, amelyeket az MNT nem vitatott meg, hanem valamilyen háttéralkuk szüleményi. A felszólaló egyebek mellett az óriási összegekért megvásárolt két szabadkai épületre gondolt.
A rendezvényen jelen volt a VMSZ sétaerdei helyi szervezetének elnöke is, aki viszont nem szólalt föl, a befejezés előtt elhagyta az összejövetelt.
A Magyar Mozgalom legközelebb 24-én (pénteken) 19 órai kezdettel tart fórumot, mégpedig a kisradanováci helyi közösség épületében.
A képen: Joó Horti Lívia
Sugár Béla (MM)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése