Oldalak

2017. június 17., szombat

Nem meglepő: A VMSZ támogatja Ana Brnabić jelölését

 

 

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség–Demokratikus Cselekvés Pártja szerbiai parlamenti frakcióvezetője a Pannon Televíziónak nyilatkozva megerősítette, hogy a VMSZ támogatja a leszbikus politikus miniszterelnök-jelöltetését.

Pásztor elmondta: a magyar párt álláspontja az elmúlt hetek során az volt, hogy támogatják azt a jelöltet, akit Aleksandar Vučić megbíz kormányalakítással. Hozzátette: „a VMSZ számára az a legfontosabb, hogy a vajdasági magyarság számára fontos prioritások a jövőben is megvalósuljanak.”
Szerinte „Ana Brnabić személyében olyan miniszterelnöke lesz Szerbiának, aki pontosan érti a kisebbségi jogok jelentőségét, hiszen önkormányzati és államigazgatási miniszterként gyakorlatilag vezette az országos kisebbségi tanácsot.”
Közölte, Brnabić minisztériumának kell kidolgoznia a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítását, illetve a kisebbségi kerettörvényt is, „ez a munka pedig zajlik, Brnabić részéről megvan az érzékenység a kisebbségi jogok iránt, ezenkívül pedig jó szakembernek tartják.”
Mindebből azonban semmi sem fedi a valóságot. Brnabić „bizonyított” már: közigazgatási és helyi önkormányzati miniszterként a helyi önkormányzatok kifosztásával kezdte karrierjét, de a későbbiekben sem tett semmi olyat, amivel azok, és ezáltal a polgárok életét megkönnyítette volna. Ez pedig súlyosan érinti a délvidéki magyarságot is. Emellett egyesek akár azt is gondolhatják, hogy álláspontjával a VMSZ támogatja az LGBT-közösség térnyerését.
Ennek ellenére a párt továbbra is hűséges kiszolgálója a haladó rezsimnek, s ha hozzágondoljuk, hogy Brnabić ellen még olyan szerbiai politikusok is felemelték szavukat, (leginkább a jelölt nyiltan vállalt leszbikussága miatt) akik egyébként Aleksandar Vučić alattvalói, akkor igazán nehéz megfelelő szavakat találni a VMSZ legújabb megnyilvánulására. Meglepődni azonban nem kell – ez várható volt.
(Fotó: vmsz.org.rs)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése