Oldalak

2017. december 28., csütörtök

„A délvidéki magyarok majicának nevezik a trikót és szoknak az üdítőt” – Pásztor István szerint ez rendben van?

 

A VMSZ elnöke még néhány nappal ezelőtt, a Magyar Szónak adott interjújában értékelte az elmúlt évet. Az idei Duna-díjas Pásztor a tőle megszokott sajátos szemszögből tekint a délvidéki magyarság helyzetére, illetve a Szerbiában uralkodó politikai viszonyokra. Erről tanúskodnak nyilatkozatai is.

„A döntések a legritkább esetben optimálisak, gyakran kevésbé jók, vagy még gyakrabban kevésbé rosszak, sőt még rosszabbak között kell választani. Folyamatosan szem előtt kell tartani, hogy mi visz előre, mi az, ami megtart bennünket, még ha két milliméterre is, de előre mozdítja az ügyünket” – mondta Pásztor. Aki a helyi magyarság számára a legrosszabb opciót választotta, a haladókkal való összeborulást.
„Olyan koalíciós megállapodást kötöttünk a Szerb Haladó Párttal, ami tartalmazta mindazokat a politikai célkitűzéseket, amelyeket stratégiai és operatív szempontból fontosnak tartunk. Ez a politikai helyzet és az a fajta politikai megbecsültség, amit a koalíción belül élveztünk, politikailag teljesen irracionális lett volna, akár politikai öngyilkosságnak is minősíthettük volna, ha nem olyan döntést hozunk, amit meghoztunk.”
Pásztor tehát maga is beismeri, hogy politikai karrierjét nem volt hajlandó feláldozni a magyarság érdekében. Az által emlegetett stratégiai és operatív szempontok ugyanis csakis és kizárólag a pártja és saját személye számára voltak fontosak, ez tagadhatatlan. A tények legalábbis ezt igazolják: a magyaroknak nincs autonómiája, tömegesen vándorolnak el, a munkáltatás terén hátrányos helyzetben vannak, semmivel sem élveznek nagyobb megbecsülést, mint korábban. Legfeljebb a Vučić-féle propaganda egyes szegmenseiben, habár az utóbbi időben még itt is kritikus hangvételt alkalmaznak (pl. az utóbbi időben kirobbant, migránsokkal való bánásmód, melynek kapcsán a szerb sajtó egy része erősen kritizálja a magyar hatóságokat).
Pásztor állítása szerint
„a vajdasági magyar szavazópolgárok túlnyomó többsége elfogadta a VMSZ stratégiáját, attól függetlenül, hogy volt bennünk fenntartás, mégis felülkerekedett az észszerűség”.
Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Pásztor jó tanítványa a szerb haladók elnökének, és szeret a nép nevében beszélni. Mi kétségbe vonjuk, hogy a magyarok többsége a VMSZ stratégiáját tartja megfelelőnek. Hiszen akkor talán nem hagynák el tömegesen szülőföldjüket…
„Emberemlékezet óta a vajdasági magyar közösség olyan értékű elfogadottságnak és megbecsülésnek nem örvendhetett, mint most” – ez egy olyan kijelentés, amihez felesleges bármilyen kommentárt hozzáfűzni. A délvidéki magyar polgár vajon ugyanezt érzi?
„Látni kell, hogy a vajdasági magyar emberek örök időktől fogva magyarként definiálták magukat, vajdasági magyarként. Ennek minden egyes elemével, az előnyeikkel, a hátrányaikkal, a rátermettségünkkel, a kishitűségünkkel, a szuflánkkal, a megvívott csatáinkkal és az elkövetett mulasztásainkkal. Mi, vajdasági magyarok a trikót majicának nevezzük, az üdítőt pedig szoknak. Ezek vagyunk, és mindig úgy definiáljuk magunkat, mint a magyar közösség része.”
A délvidéki magyarság egy része tehát saját anyanyelvét is elfeledte, ezt a magyarság „képviselője”, a szerb rezsim hódolója is beismeri. És úgy fest, szerinte ez rendben is van…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése