Oldalak

2018. március 29., csütörtök

Plágium?

 Koppintották a szabadkai Mátyás szobrot

 

Szabadkán Orbán Viktor és Aleksandar Vučić látogatására időzítve állították fel Mátyás király teljes alakos szobrát, amit aztán a politikusok is megcsodáltak.

 


Jobban szemügyre véve az alkotást az valahonnan igen ismerősnek tűnt, ami nem is véletlen hiszen Szabadka Corvin Mátyása, ha nem is egy az egyben szoborkoppintás, de igen erősen inspirált másolat, és akkor finoman fogalmaztunk. Amelyhez feltételezhetően az osztrák-magyar határ mellett fekvő Kőszeg település Mátyás szobrát plagizálták el, amely szinte teljes egészében megegyezik a szabadkai szobor formájával. 
A szobor felállítása, jobban mondva annak körülményei számos kérdést vetettek fel már korábban is.
Fontos leszögezni senki sem vitatja, hogy a szoborra ne lett volna szükség. Sőt! Azt egy hatalmas talapzatra kellett volna tenni, egy park, vagy tér közepére, hogy mindenki jól láthassa és nem egy egyesek szerint kétes hátterű vállalkozó kocsmájának a hátsó bejáratához beállítani. 
A Mátyás szobor története egy nagyon jó lenyomata a Vajdasági Magyar Szövetség politikájának, annak teszetoszaságának, félmegoldó, érdek vezérelt langymelegségének.
Volt egy remek ötletük, amiért minden magyar hálás lehet, hiszen a szobor remekül szolgálja a délvidéki magyar önazonosság megerősödését. Aztán igen költséges módon rendkívüli gyűlést hívnak össze, pár nappal a VKT rendes tanácskozása után. Ahol sebtiben megszavazzák, hogy a Prosperitáti pénzeken kitömött, mutyilistás oligarcha önköltségéből elkészíttetik a szobrot, amit aztán a tulajdonában lévő vállalkozás hátsó bejáratához helyeznek ki. Aztán pedig nyíltan politikai ügyet kreáltak a szoborállításból, hogy a nagyvezérek, Vučić és Orbán érkezésére, a magyar választási kampány idejére mindenképp álljon a helyén. Pedig megsúgjuk, 2018-ban egész évben Mátyás emlék év van és nem csak április 8-ig, a magyar választásokig. És minden bizony vannak méltóbb közterek is Szabadkán, mint egy kocsma kerítése.


Egy jó ötlet, politikát szolgáló kivitelezés, és egy teljes dilettantizmusra valló elhelyezés, és erre jön még a plágium is. Ha az ember rossz májú lenne, akkor hirtelen azt hihetné, hogy a VMSZ és a politikai partnerei valójában csak az aljas politikai játszmáik eszközeként használták fel Mátyás királyunkat.
Mondjuk láttunk már ilyet Szabadkán, hiszen most már lehet mondani, hogy hagyománya van, hogy a választások előtt Orbán megnéz egy új szobrot a városban. Hiszen mint arra emlékezhetünk 2014-ben a kampányban a Kárpát-medence legrondább Kosztolányi szobrát sikerült felavatnia Orbánnak, nagyon bölcs módon közvetlen egy Kosztolányi mellszobor szomszédságában (mi ez a görcsös ragaszkodás az alkalmatlan helyekhez?! – a szerk). Megint csak tök jó, hogy a város kapott egy új Kosztolányi szobrot, csak az jobban hasonlít egy kínai gyerekre, sőt még a szobrot alkotó művészre is, mint a szabadkai költőre.
A VMSZ-es városvezetés saját bevallása szerint már eleve meghunyászkodásból választotta Mátyást, eredetileg ugyanis édesapja, Hunyadi János is szóba került, ám mivel ő hódítónak ítélték, ezért nem vállalták be. Mondjuk az senkit sem zavart a másik oldalról, amikor a ledöntött szabadkai turul szobor helyére beállították Fekete Jován rablóvezérből vált cár lovagszobrát. Arról nem is beszélve, hogy a szobrot megalkotó művész nemrég arról mesélt, hogy egy Titóról készült teljes alakos szobra volt az, amely annyira elnyerte Csákány Lajos tetszését, hogy felkérték a Mátyás szobor megalkotásához is.
Összegezve:
van egy nagyszerű és minden kétséget kizáróan igen impozáns új szobra Szabadkának, ami viszont egy szűk utca kocsmájának bejáratát őrzi, de semmi vész, mert ha szeretnénk látni a szobrot egy téren egy rendes talapzaton, akkor csak el kell mennünk Kőszegre, ahonnan a szobor formáját pofátlanul lemásolták.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése