Oldalak

2018. június 30., szombat

Amikor megszólal egy VMSZ-es lelkiismeret:

Képtelen lettem volna megnyomni az „igen” gombot

Kávai Szabolcs a Magyarkanizsai VMSZ oszlopos tagja és önkormányzati képviselője a párt korábbi tartományi küldötte az Új Kanizsai újságban írta meg véleményét arról, hogy pártja Délvidék elcsatolásának napját szavazta meg Vajdaság egyik hivatalos ünnepnapjának, amit ő hibás döntésnek tart.


Így ír Kávai Szabolcs:
EGYÜTTÉRZÉSBŐL ELÉGTELEN
A történelem folyamán számtalan háború volt és a győztesek – kevés kivételtől eltekintve – területet vettek el, azaz hódítottak meg a vesztesektől. Ami a XX. századhoz köthető újdonság, hogy a hódítók már nem elégedtek meg csak az egyszerű területfoglalással, hanem igyekeztek ezt a cselekedetet a „népakarat” és a „szent igazság” beteljesüléseként értelmezni. A modern kori hódítók számtalan emlékművel, történelmi munkák ezreivel próbálták, próbálják nyögvenyelősen hódításaik jogosságát és igazságosságát alátámasztani. Pont úgy, ahogy a kutyák szokták az utcán vizeletükkel megjelölni a „felségterületüket”. Ilyenkor a legitimációs kényszer és az aktuálpolitika áldozatává szokott válni a történelemtudomány és az igazság is gyakran elferdített és egyoldalú. 
Közeledik Vajdaság elcsatolásának századik évfordulója és ennek kapcsán a tartományi parlament határozatával a nemzeti kisebbségek jelentős napjai mellett, november 25-ét jelölte meg a Vajdaság jelentős napjaként. Az első világháború legvégén széthullott az Osztrák-Magyar Monarchia és a szülőföldünket elfoglalta a győztes szerb hadsereg. A területi hódítást a XX. században a népfelség elve alapján valahogy legitimálni kellett. Ezért a szerb szuronyok árnyékában november 25-én a túlnyomó többségében délszláv képviselők megtartották az újvidéki Nagy Nemzetgyűlést, ahol kimondták Bácska, Baranya és Bánát csatlakozását a Szerb Királysághoz. Ennek a „nemzetgyűlésnek” a legitimitását csak az a tény vonja kétségbe, hogy a 757 „képviselő” legfeljebb önmagát képviselte, mert senki nem választotta meg őket. Még a délszláv lakosság sem. Arról nem is beszélve, hogy a fent nevezett területen élő 28 %-nyi magyart egy (!), a 23,5 %-ot kitevő németséget hat küldött „képviselte”. Tehát, Bácska, Bánát és Baranya hovatartozásáról nem népszavazás, de még csak a közvetett demokrácia alapján döntöttek, hanem egyszerűen a „győztes mindent visz” ősi elve győzedelmeskedett, vagy Szulejmán szultánt idézve „Karddal meghódított terület”. Röviden ennyi a történelmi háttere a magyar ember számára a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető „ünnepnek”. A fent említett történelmi tények nem cáfolják, valamint az itt élő magyarok sem vonják kétségbe azt a tényt, hogy Vajdaság Szerbia része. Egyszerűen csak ne tessék hamisítani a történelmet! Még ha győztesről van is szó. 
A száz évvel ezelőtti nemzetgyűlés a múlt héten újabb vihart kavart, hiszen a hatalmi párt képviselői mellett a VMSZ hat képviselője is megszavazta november 25-ét, mint Vajdaság szempontjából jelentős napot. Párttársaim kaptak hideget is meleget is minden oldalról. Ebből a kényszerhelyzetből, amelybe a koalíciós partnerek érzéketlensége és empátia hiánya sodorta a magyar képviselőket nem lehetett jól kijönni. Vagy felrúgnak minden eddigi eredményt és a lelkiismeretük szerint szavaznak, vagy elfogadják a magyar emberek számára sértő dátumot. A pragmatizmus győzött, nem kockáztatva a történelmi magyar-szerb megbékélést. Őszintén megmondom én képtelen lettem volna megnyomni az „igen” gombot. Ezért vagyok rossz politikus. Egy biztos, a haladók személy szerint tőlem – mintha bármit is számítana – az együttérzés hiánya miatt kaptak egy sárga lapot. Mi magyarok pedig büszkén ünnepeljük augusztus 20-át, első királyunk ünnepét. A mi ünnepünk nem sért senkit a Kárpát-medencében. November 25-én pedig nem fogok kakaspaprikás és pezsgő mellett ünnepelni. Azon a napon böjtölni fogok. 
Szép ünnepet!  – írja Kávai. 
Kávai dicséretre méltó kiállását azonban a szavakon túl más következmények nem követik. Igaz, fejmagassággal kiemelkedik becsületességből Kávai a többi VMSZ-estől abban, hogy ki mert állni az elvei mellett és nem csak lapított, mint ahogyan azt párttársai teszik. Azonban ez sajnos nem változtat semmin sem.
Mivel a VMSZ-en belül nem sikerült önvizsgálatot tartani a döntés miatt, így ezt a feladatot a délvidéki választóknak kell majd végrehajtania és megbüntetni Pásztorékat az árulásuk miatt.
Kávai Szabolcs: EGYÜTTÉRZÉSBŐL ELÉGTELEN. https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2123001944396209&id=674394922590259, 2018. június 29. [19:47] és

November 25: Képtelen lettem volna igennel szavazni – írta egy VMSZ-es tanácsos. https://szabadmagyarszo.com/2018/06/30/november-25-keptelen-lettem-volna-igennel-szavazni-irta-egy-vmsz-es-tanacsos/, 2018. június 30. [15:21]



A lelkiismeret hangja, vagy megrendelt magyarázkodás?

A lelkiismeret hangja, vagy megrendelt magyarázkodás?
 Kávai Szabolcs, a magyarkanizsai község oktatási tanácsosa

Reakció Kávai Szabolcs magyarkanizsai VMSZ-es tanácstag Facebookon megosztott, november 25-ét Vajdaság jelentős napjává emelő tartományi parlamenti döntéssel kapcsolatos gondolataira.
Mindig nagy érdeklődéssel olvasom, amikor a VMSZ-en belül valakinek megszólal a lelkiismerete, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy gyakran esek hasra a kellemes meglepetésektől. Ezúttal sincs ez másként, habár a szerző ezen jegyzetével kapcsolatban mindenképpen pozitívumként említeném, hogy írása nem tartalmaz uszító valótlanságokat a más pártállású magyar emberekkel szemben, ami a mai világban nagyon is megbecsülendő dolog, úgyhogy emiatt én is tiszteletemet fejezem ki a tanár úr előtt, akinek egyébként számos gondolatával egyetértek.
Ugyanakkor szerecsenmosdatásnak tartom az írását, pontosabban annak végkövetkeztetését, még akkor is, ha ő ezt esetleg nem annak szánta. Mondataival ügyesen manipulálja az olvasót.
Összefoglalnám röviden Kávai Szabolcs művének mondanivalóját a saját olvasatomban:
Történelmi tények hiteles felsorolása (ami majd hitelessé teszi a megszólaló további mondandóját is; a manipuláció egyik szabálya, hogy valódi tényekre (is) épüljön a mese, különben nem megy át) után jön az, hogy jajj, én meg nem nyomtam volna, szinte meg is vagyok sértődve (másik szabály: segítsük az olvasót érzelmileg azonosulni önmagunkkal, mert csak így fogja a végén a mi gondolatunkat a sajátjának érezni), pláne nem történelemtanárként (nem mellékes érzékeltetni, hogy nem vagyunk hülyék, ebben a kérdésben igenis kompetens személyként szólalunk meg), hiszen ez nettó történelemhamisítás [belső monológ: persze annyira azért nem vagyok felháborodva, hogy kilépjek a pártból: köptük mi már ennél jobban is szemközt a szavazóinkat], dehát én nem is vagyok jó politikus (ez egy rendkívül fontos, rettentően nagy manipulatív csavar a szövegben: ezt az állítást ellentételezi a folytatás, illetve ez készíti azt elő), bezzeg a jó politikusok (ez persze nincs kimondva, de logikailag úgy van fölépítve a szöveg, hogy az előzményből ez következzen!) nem kockáztatják meg az elért eredményeket, tehát mégis mennyire jó arcok már.  Mert ugye a nagy történelmi megbékélés, az azé’ mindent visz.
A teljes képhez szerintem hozzátartozik még egy-két részlet.
A VMSZ nélkül is bőven megszavazták volna a haladók meg a szocik ezt a döntést, úgyhogy abszolúte semmi szükség nem volt a VMSZ-es szavazatokra: ha úgy tetszik, nem múlt rajtuk a koalíciós nagy(szerb)testvér akaratának érvényesülése. A tartózkodás (ami ugyebár a diplomatikus nemet jelenti) bőven megfelelő válasz lett volna, mert annak az lett volna az üzenete, hogy nem értünk egyet veletek (haladókkal, szocikkal), meg ugye a saját szavazóinkat se akarjuk leköpni (a nem ránk szavazókat eddig is leszartuk, képviselőiket ott fúrtuk, ahol tudtuk), de azért nem fekszünk elétek keresztbe az úton, nem rúgjuk fel a szövetséget. Ehhez képest a VMSZ nyílegyenesen, szépen (ahogy a csillag megy az égen), a szokott rutinnal állt bele a haladók seggébe. Nincs új a nap alatt, a barik meg majd úgyis lenyugszanak egy idő után, ha elül a vihar. Függöny.
A nagy szerb-magyar megbékélést is érdemes egy másik oldalról is megközelíteni. Az utóbbi évtizedekben nem volt komolyabb egymásnak feszülés, a tettlegességig fajuló incidensek mögött pedig szinte kivétel nélkül olyan politikusok (illetve azok csápjai) sejlettek fel, akik dobszó mellett vezényelték le a horvátok, bosnyákok, albánok elleni háborúkat (szabadrablásokat). Az, hogy mostanra ezek a politikus kevesebb befolyással bírnak (vagy épp átöltöztek európéer ruciba, hogy aztán a VMSZ egyből rohanjon is a karjaikba), örömteli tény, de ehhez nem sok köze van a VMSZ politizálásához, sokkal inkább ahhoz, hogy Szerbia a háborús években (meg az utána jövő bizonytalan időszakban) annyira vészesen legyengült, hogy mostanság egyik szomszédjával sincs (nem is lehet!) különösebben rossz viszonyban, mert egy újabb háborúban úgy roppantanák össze, mint a kifújt tojást (a Koszovó körüli cirkusz is csak színjáték, momentán senki nem érdekelt a feszültség teljes eszkalálódásában, mert az albánokat is meg a szerbeket is totál padlóra küldené egy embargó – de valahogy azért be kell söpörni a nacionalista szavazatokat, of course). Az EU-hoz való közeledés leginkább gazdasági kényszer, de abba a levesbe már csúnyán bele tudna köpni Magyarország, úgyhogy jöjjenek inkább a vergődő madarak meg a közös koszorúzások (meg persze másik oldalról a fideszes pénzmosás outsource-olása: sportcsarnokok, közvilágítás, etc.), aztán verhetjük a mellünket, hogy a nagy megbékélést mi értük el (függetlenül attól, hogy a legmagasabb körök pénzügyi érdekeinek megfelelően ez amúgy is bekövetkezett volna).
A végén a legfontosabb: ezzel az ünneppel a szerbek sincsenek előrébb. Azon belül konkrétan a haladók se. Nincs politikai haszna. Meg merem kockáztatni, hogy a legtöbb vajdasági szerb ember nem is hallott erről a témáról, de ha hallott is róla, magasról tesz rá, mert se zsebéből, se zsebébe. Na és itt jön a lényeg: ez az ünneppé tett dátum az itt élő népek közül kizárólag bennünket sért! A VMSZ mégis bevállalta, hogy tartózkodás vagy nem helyett igent mond rá. Mire volt ez jó a haladóknak?
Hát letesztelni, hogy a VMSZ meddig hajlandó elmenni – akár a saját szavazóinak érzelmeiben térdig gázolva is – pusztán azért, hogy megmaradjanak a bársonyszékei, illetve egy határozott magyar kiállással mennyire meri megkockáztatni ezeket a pozíciókat, ebből következően pedig a haladók mi mindenre tudják a jövőben rávenni a VMSZ-t a haladó érdekek érvényesítése érdekében (miközben a VMSZ a hazai pályán ébredő népharag miatt majd ismét a nagy szerb-magyar megbékéléssel takarózik, mint már annyiszor, amikor valami mocsokhoz asszisztált).
Mint láthattuk: bármeddig, semennyire és bármire.
Mindezen nézetkülönbségeink ellenére minden tiszteletem a tanár úré, aki fel merte vállalni a megszólalást ebben a mindenki számára kényes ügyben, és bár jó eséllyel nem fog az ellenzék zászlóvivőjévé avanzsálni, de szerintem akkor is korrekt, hogy a hivatalosan erőltetett VMSZ-es kurzussal, ha nem is szemben, de attól eltérő irányban véleményt fogalmazott meg nyíltan – és tegyük a szívünkre a kezünket: ilyesmire már nagyon-nagyon régóta nem volt példa, annyira zárttá és központosítottá vált ez a párt, amely egykoron a többségünk támogatását bírta.
Szeretném azt hinni, hogy a VMSZ-ben is maradtak még (legalább mutatóba) lelkiismerettel rendelkező emberek, és hogy Kávai Szabolcs jegyzete nem egy megrendelt, nagyon okosan terelő magyarázkodás volt.
Maradok tisztelettel.
Stephen Bozhen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése