Oldalak

2018. június 30., szombat

Napi Pásztorunk, aki továbbra is magyarázkodik

Most éppen a Pannon TV nevű párttelevízióban, méghozzá a Szubjektív című műsorban, ami ezúttal is igencsak szubjektívra sikeredett. A pártelnök most próbálta (igen gyöngén) elhitetni: mentora Orbán Viktor is helyeseli, hogy november 25-e legyen Vajdaság napja.

A VMSZ elnöke a minap Orbánnál közbenjárt, hogy a magyar miniszterelnök támogassa azt a nemrégi tartományi parlamenti döntést, amelyre a párt képviselői egységesen rászavaztak. Ennek értelmében november 25-e lett Vajdaság napja.
Száz évvel ezelőtt ezen a napon Újvidéken megtartották a „Bánáti, Bácskai és Baranyai Szerbek, Bunyevácok és Más Szlávok Nagy Népgyűlését” és eldöntötték, hogy a délvidéki régiót elcsatolják. A „Nagy Népgyűlés” aligha lehetett legitim, hiszen a „delegáltak” nem képviselték a tartomány nemzeteit. Például a magyarokat semmiképp sem. Ezt a döntést később Trianonban szentesítették.
Tehát: a Fidesz vajdasági stratégiai partnere a vajdasági magyarokkal akarja megünnepeltetni a tartomány elcsatolását.
Ennél pofátlanabb dolog aligha történt Trianon óta.
A nagy tiltakozást kiváltó döntést kimagyarázására a VMSZ elnöke a magyar miniszterelnököt kérte segítségül.
„Nem azt értük el ezzel a döntéssel, hogy a vesztes pozíciónkat megerősítettük, hanem azt értük el, hogy legitim módon tudtunk most és az elkövetkező időben beszélni erről a dátumról. Ez közösségileg fel fog minket szabadítani. Egy fajta vesztes pozícióból az erkölcsi győztes pozíciójába tud minket emelni. Miniszterelnök úr elfogadta az érvelést, amit elmondtam, illetve ő is így látja ezt a dolgot. Azt gondolja, hogy ennek az ügynek kapcsán más döntést nem lehetett hozni,” - mondta Pásztor István a Pannon TV műsorában.
Elég gyengécske magyarázat.

2018. június 30.
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11227


Orbán Viktor szerint nem lehetett másfajta döntést hozni, minthogy Délvidék elcsatolásának napja vajdasági ünnepnap legyen

Orbán Viktor úgy gondolja, hogy más döntést nem lehetett hozni, mint megszavazni, hogy Délvidék 1918. november 25-ei Magyarországtól való elszakítása ünnepnap legyen Vajdaságban – erről Pásztor István, a VMSZ elnöke beszélt a Pannon RTV stúdiójában, miután tegnapelőtt a magyar miniszterelnökkel tárgyalt.

Ha lehet hinni Pásztor István szavainak, akkor Orbán Viktor politikailag is legitimálta a délvidéki magyarok elárulását.
Mindezt tette úgy, hogy az ügy kapcsán csupán Pásztor István véleményét hallgatta meg, nem pedig a délvidéki magyarságét, akiknek a zömét sérti és bántja a VMSZ által is megszavazott döntés.
 „Nem azt értük el ezzel a döntéssel, hogy a vesztes pozíciónkat megerősítettük, hanem azt értük el, hogy legitim módon tudtunk most és az elkövetkező időben beszélni erről a dátumról. Ez közösségileg fel fog minket szabadítani. Egy fajta vesztes pozícióból az erkölcsi győztes pozíciójába tud minket emelni.” – mondta el a sokak által csak nemzetárulónak titulált Pásztor István a pártjához erősen köthető Pannon RTV stúdiójában.
Érdemes megvizsgálni, hogyan próbálja magyarázni a gyalázatos döntését a VMSZ elnöke.
Szavai szerint a Délvidék elcsatolásáról csak úgy lehet legitim módon beszélni, ha abból előbb ünnepnapot csinálunk? Vajon ez más történelmi megaláztatásainkra is igaz? Vajon ha az 1944-es októberi és novemberi délvidéki mészárlások kezdetéből magyar örömünnepnapot csinálna a VMSZ, akkor már feltárnák a tömegsírokat és megneveznék a gyilkosokat, akkor már tudnánk legitim módon beszélni róla?!
És vajon mire gondolt Pásztor István, amikor azt mondta, hogy közösségileg felszabadító, hogy ezentúl ünnepnap Délvidék Magyarországtól való elcsatolása? Ennek a gondolatának a lélektani gyökere ugyan abból a szellemiségből ered, mint amelyik az auschwitzi tábor kapujára az “arbeit macht frei”, vagyis a munka szabaddá tesz feliratot helyeztette ki. Hiszen ahogy a zsidóság megsemmisítésére létrehozott táborban sem volt munkával elérhető a szabadság, úgy a délvidéki magyarság számára is az eltűnés, az elmúlás a kiirtás és a beolvasztás útja kezdődött el, amikor 1918. november 25-én egyoldalúan kikiáltották Vajdaság Szerbiához való csatolását.
Ezt szavazta meg Pásztor István és a VMSZ, ezt legitimálta Orbán Viktor, akire olyan sok magyar szavazott, ám egész biztosan nem ezért
Borítókép: MTI

http://delhir.info/2018/06/29/orban-viktor-szerint-nem-lehetett-masfajta-dontest-hozni-minthogy-delvidek-elcsatolasanak-napja-vajdasagi-unnepnap-legyen/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése