Oldalak

2018. augusztus 17., péntek

Kavilló, Orom, Torda

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán


Megtudtuk, hogy hasonlóan, mint egész Vajdaságban, sajnos, vészesen megfogyatkozott Torda lakossága is („Sokan elmöntek Némötországba...”). Elmesélte, hogy nagy sikere volt a Tordai újság fennállásnak kerek évfordulója alkalmából rendezett ünnepségnek, nagyon sok olyan egykori tordai is eljött, aki az elmúlt évtizedek során költözött el és az egyetlen kapocs a szülőfaluval az újság maradt. Csorba Zoltán:
[...]
„Sokan elmöntek Némötországba...”
Édesapám szülőfalujában, ahol gyermekkoromban minden nyáron néhány hetet töltöttem nagymamámnál, rögtön az egykori családi ház helyszínére érkeztünk. A Tót(h?) utcába, hivatalosan Ady Endre utcába, de a faluban egyik utcának sem használják a hivatalos nevét, hanem a régi meghonosodott nevet (Nagy utca, Szélső utca, Tót utca...). Tudtam, hogy a ház már nincs meg, helyette egy újabb épült, lakóit nem ismerem. A szomszéd ház elé parkoltam. Nem akartunk senkit sem zavarni, de a kutya ugatására rövidesen kijött a néhai Béla szomszéd özvegye. Felismert („te vagy az, Zoli?”). Elbeszélgettünk, hogy mennyit változott Torda, kik élnek még, kik távoztak a temetőbe az ismerősök közül. Lóci élvezte az eredeti tordai tájszólást, ugyanis Tordán nem csak „őznek”, a sajátos, zárt „ó” hangot is csak itt lehet hallani. Megtudtuk, hogy hasonlóan, mint egész Vajdaságban, sajnos, vészesen megfogyatkozott Torda lakossága is („Sokan elmöntek Némötországba...”). Elmesélte, hogy nagy sikere volt a Tordai újság fennállásnak kerek évfordulója alkalmából rendezett ünnepségnek, nagyon sok olyan egykori tordai is eljött, aki az elmúlt évtizedek során költözött el és az egyetlen kapocs a szülőfaluval az újság maradt. (Amíg Vajdaságban éltem, mint tiszteletbeli tordainak – noha én már Becsén születtem – nekem is küldték az újságot).  Az ünnepségre betegsége miatt nem tudott megérkezni a Magyar Szó minden idők egyik legjobb szerkesztője, deszk-főnöke, kiváló tollú újságírója Gyarmati Józsi, aki több mint két évtizeden keresztül szerkesztette Újvidékről szülőfaluja lapját, a Tordai újságot. A jelenlevőkhöz egy megható búcsúlevelet intézett, melyben közölte, hogy a továbbiakban nem tudja folytatni az újság szerkesztését.
Elmentünk a falu központjába és szomorúan vettem tudomásul, hogy a Bottyán féle cukrászda, ami évtizedeken keresztül a helyi fiatalok fő találkozó helye volt, megszűnt. A falu legnagyobb kocsmája, a Mezei féle kocsma ugyan még létezik, de csak esténként nyit ki. Hasonlóan zárt ajtókba ütköztünk az egykori Olimpia kocsma, egy újonnan létesített, Florida nevű ifjúsági klub és a Karambol nevű biliárd klubnál is. A faluba érkező, vagy átutazó vándornak egyszerűen nincs hova betérni. Persze, tudom, ismerve a tordai vendégszeretetet, hogy ha bekopogtattunk volna bármelyik egykori ismerőshöz, a több évtizedes kihagyás ellenére is biztosan szívesen megvendégeltek volna bennünket. De mint mondtam, nem kívántunk senkit sem zavarni ezen a tikkadt augusztusi hétköznapi délutánon, amikor az utcák kongtak az ürességtől, hiszen mindenki a ház hűvösébe húzódott.
[...]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése