Oldalak

2018. augusztus 9., csütörtök

Választások lesznek, vagy mégsem?



Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (131.)


Szerbia példaképül szolgálhat a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak tiszteletben tartása terén.
Ana Brnabić szerb kormányfő (Washington, 2018. július 21.)[1]


Július 28.
Miért legyen egyszerű, ha lehet komplikált?
– Ismét fel kell iratkozni a külön választói névjegyzékbe annak, aki a legutóbbi nemzeti tanácsi választások óta más településre költözött. Aki ezt nem teszi meg, az nem választhat, és nem választhatják meg – írja a Magyar Szó (párt)politikai napilap.[2] 
Míg az általános választói névjegyzékbe a felnőtt kort elérő polgárt automatikusan bejegyzik, a külön választói névjegyzékbe való leiratkozás egyéni és személyes kérvény alapján lehetséges, hiszen ezzel a polgár valójában a nemzeti hovatartozását is megvallja, ez pedig a szerbiai szabályozás értelmében csakis szabad akaratból lehetséges, tudjuk meg a terjedelmes,  több mint egy egész oldal terjedelmű írásból.[3]
Dr. Ladóczki Gyula, a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) tagjának magyarázata szerint „ha valaki a 2014-es választások óta más településre költözött, automatikusan törölték a választói névjegyzékből, vagyis ismét fel kell iratkoznia arra. Tehát ha valaki Szabadkáról Adára költözött, azt a személyt törölték a külön választói névjegyzékről, erről feltehetőleg végzést is kapott, így ha részt szeretne venni a nemzeti tanácsi választásokon, akkor ismét kérvényeznie kell a feliratkozást”.[4]

A Köztársasági Választási Bizottság jele

Amikor valaki az egyik községből a másikba költözik, vagy külföldre távozik, illetve onnan visszatér, a ki-, illetve bejelentkezést a régi, de az új lakóhely rendőr-igazgatóságnál is meg lehet tenni,[5] akár elektronikus úton is. A rendőrség pedig elvégzi az adatváltozást. [6]  
Az általános választói listát a községi önkormányzat illetékes hivatala vezeti.[7]  Miért nem lehetséges, hogy, amikor a polgár kijelentkezik (például Szabadkán és bejelentkezik Adán – a Ladóczki által említett példa szerint), hogy a rendőrség a változást – ugyanúgy automatikusan, mint általános választói névjegyzéknél – hivatalból elektronikus úton megküldje az illetékes önkormányzat hivatalának? Miért kell ennek a „kérvényezésével”[8] a polgárokat külön terhelni? Ha pedig valaki esetleg le akar iratkozni a külön választói névjegyzékről, arról is nyilatkozhatna a helyszínen. A mostani megoldás szerint „más településre költözéskor” a polgárt egyszerűen törlik a külön választói névjegyzékről.
     

Július 29.
Szandzsák autonómiája
A Szandzsáki Demokratikus Akciópárt (SDA) megalakulásának 28. évfordulója alkalmából ünnepi közgyűlést tartottak Novi Pazarban.
A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a politikai nyilatkozatot, amely kimondja, hogy „a bosnyák autochton (őslakó, bennszülött – B. A.) nép Szandzsák területén és az egységes nemzettest részét képezi a Bosznia és Hercegovinában, valamint a volt Jugoszlávia területén keletkezett más országokban élő bosnyákokkal, joguk van mindennemű kapcsolatot létesíteni a Bosznia és Hercegovinában élő nemzettársakkal, továbbá hogy Szandzsák státusának a megoldása összhangban kell, hogy legyen az autonómiáról szóló 1991. évi referendum eredményeivel”.[9]
 
 
Szavaznak az SDA közgyűlés részvevői


A dokumentum végén „az SDA felszólította az Egyesült Nemzetek Szervezetét, az Európai Uniót és az Amerikai Egyesült Államokat hogy közvetítsenek Szerbia kormánya és az SDA képviselői között, a bosnyákok és Szandzsák státusának tartós megoldása érdekében, mivel ez szilárd út a Balkán békéjéhez és stabilitásához”.
Az ülésen jelen voltak a Bosznia és Hercegovinai, macedóniai, montenegrói, törökországi és a koszovói küldöttségek is.[10]
Szandzsák egyre jobban a szerbiai politikai élet egyik váltsággócává válik.   


Július 31.
Választások lesznek, vagy mégsem?
November 4-én lesznek a nemzeti tanácsi választások, erősítette meg a hírt a Szerbiai RTV-nek Branko Ružić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter. A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak a kultúrával, az oktatással és a nemzeti kisebbségek nyelvével kell foglalkozniuk, nem pedig a politikával, emlékeztetett Ružić.
A kisebbségi közösségek tagjainak lehetőségük nyílik, amennyiben ezt még nem tették meg, hogy feliratkozzanak a külön választói névjegyzékre, és ezáltal jogosultak legyenek részt venni a szavazáson, amelyet valószínűleg augusztus 17-én írnak majd ki.
Az, hogy közvetlen nemzeti tanácsi választások lesznek-e attól függ, hogy az adott kisebbség legalább negyven százaléka feliratkozott-e a külön választói névjegyzékbe. A szerbiai magyarok esetében ez 113 560 aláírást jelent. Várhatóan 21 nemzeti tanácsot választanak újra, és hogy lesz-e 22. is, az orosz kisebbség számától függ.[11]

A Bosnyák Nemzeti Tanács jele

Sulejman Ugljanin, a Bosnyák Nemzeti Tanács (BNV) elnöke úgy gondolja, hogy nemzeti tanácsi választások a kitűzött időpontban „nem lesznek megtartva”.
A legutóbbi bujanovaci és preševói látogatása alkalmával Ugljanin találkozott az Albán Nemzeti Tanács (KKS) képviselőivel. Megbeszélték: A Szerbiai alkotmánybíróságától követelik, vizsgálja meg, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvény néhány szakasza összhangban van-e az alkotmánnyal.
Nem közölték, hogy pontosan melyik szakaszokról van szó, de Ugljanin úgy tartja, hogy a panaszuk „megdönti mindkét nemzeti kisebbségi törvényt,[12] és hogy a választások el lesznek halasztva”. – Ellenkező esetben, a választások minket nem érdekelnek, mivel nekünk tanácsunk volt már 1991-ben, amikor nem volt választás – mondta Ugljanin.[13] 
A BNV elnökének értékelése szerint „a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény legutóbbi módosításával a törvényhozás csorbította a nemzet kisebbségek jogait, a nemzeti tanácsokat pedig civil szervezetek szintjére degradálta”.[14]
Ugljaninnak – tapasztalt politikusként – tudnia kellene, hogy a szerb alkotmánybíróság nem a függetlenségről és a gyors döntéshozatalról ismert. Elképzelhető, ha be is nyújtották az alkotmányossági vizsgálati kérelmet, a taláros testület a választások kiírása előtt meg sem vizsgálja azt. Utána meg találnak valamilyen jogi csavart az elutasításra…
BOZÓKI Antal
Torda, 2018. augusztus 9.


[2] A külön választói névjegyzék a választójog alapja. Magyar Szó, 2018. július 28. 1. és 18-.
[3] Uo.
[4] Uo. Lásd még P. E.: Megéri feliratkozni a névjegyzékre. Magyar Szó, 2018. július 26. 1. és 4.
[5] Zakon o prebivalištu i boravištu građana [Törvény a polgárok lakó- és tartózkodási helyéről] A SZK Hivatalos Közlünyének 87/2011 száma, 5. szakasz. https://www.paragraf.rs/propisi/zakon_o_prebivalistu_i_boravistu_gradjana.html
[6] Uo. 3. szakasz, 6. pont.
[7] Zakon o jedinstvenom biračkom spisku [Törvény az egységes választói névjegyzékről]. A SZK Hivatalos Közlönyének 104/2009 és 99/2011 száma, 2. szakasz, 3. és 4. bekezdés.
[8] A csak cirill betűvel a külön választói jegyzékre való feliratkozási kérvényt itt lehet megtalálni:
[9] Rešenje za status Sadžaka – autonomija [Sandzsák státusának megoldása az – autonómia]. Danas, 2018. július 31. 4
[10] Uo. lásd még: Svečanom skupštinom SDA obilježila 28 godina od osnivanja [Az SDA ünnepi üléssel emlékezett meg a megalakulásának 28. évfordulójáról] https://rtvnp.rs/2018/07/30/svecanom-skupstinom-sda-obiljezila-28-godina-od-osnivanja/36587, 2018. július 30.;. és DEKLARACIJA SDA SANDŽAKA: Sve što urade Srbi iz RS-a, uradiće i Bošnjaci Sandžaka [A SZANDZSÁKI SDA NYILATKOZATA: Mindazt, amit a boszniai Szerb Köztársaságbeli szerbek tesznek, megteszik a Szandzsáki bosnyákok is.] http://izdvojeno.ba/sda-sandzaka-usvojila-politicku-deklaraciju-sve-sto-urade-srbi-iz-rs-a-uradice-i-bosnjaci-sandzaka/, 2018. július 29. [19:53]
[11] November 4-én választunk nemzeti tanácsot.
https://szabadmagyarszo.com/2018/08/01/november-4-en-valasztunk-nemzeti-tanacsot/, 2018. augusztus 1. [13:05]. Az írás szerint Ružić azt mondta: „a nemzeti tanácsoknak apolitikusnak kellene lenniük”. 
[12] Vélhetően a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól és a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelmére vonatkozó törvényre gondolt.  
[13] Ugljanin misli da izbora neće biti [Ugljanin úgy gondolja, hogy választások nem lesznek]. Danas, 2018. augusztus 1. 7.
[14] P.E.: November 4-én nemzeti tanácsi választások. Magyar Szó, 2018. augusztus 1. 4 és P.E.: November 4-én nemzeti tanácsi választások. Magyar Szó, 2018. augusztus 2. 4. Lásd még: A miniszter megerősítette: November 4-én lesznek a nemzeti tanácsi választások 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése