Oldalak

2018. szeptember 30., vasárnap

Ki vezeti félre a közösséget?


Az MNT 36. ülésének margójára

Az Magyar Nemzeti Tanács (MNT) legutóbbi, 2018. szeptember 14-én megtartott „rendes” ülésének teljes felvétele csak a Youtobon található meg.[1]
Innen értesültem Hajnal Jenő, az MNT elnökének felszólalásáról Tari István (VMDK–Csonka Áron) képviselő „sürgősségi indítványával” kapcsolatban, amellyel javasolta „a vajdasági magyar közösség alapérdekeinek képviseletéről Szerbia európai uniós csatlakozási folyamatában” c. határozati javaslatának a megvitatását.
Az MNT elnöke a javaslattal kapcsolatban [1:51,13 –] egyebek között ezt is mondta:
– Arra is emlékezzünk, hogy itt, ebben a teremben, Tari István is, Bozóki Antal is, Korhecz Tamás és jó néhányan itt ültek az Akcióterv kidolgozása folyamatában.
A legjobb szakembereket, vagy a leginkább illetékeseket, de párthovatartozás nélkül, meghívtuk, hogy mondják el a véleményüket.
Egyetlen olyan konkrét javaslat nem érkezett, amely az Akcióterv pontosítását segítette volna.
A lényeg csak arról szólt, hogyan lehet, hogyan tudjuk valamilyen módon félrevezetni közösségünket. Elhitetni velük, hogy ha mi valami nagyot mondunk, akkor abban a pillanatban megváltozik minden. Ilyen nagyotmondás az, hogy a szerb nyelvet, a szerb nyelv használókat arra kényszerítsük, hogy a cirill írásmód mellett latin betűvel is írjanak – mondta Hajnal.[2]
Az idézett szöveggel kapcsolatban, mivel az elnök úr a nevemet is említette, szükségesnek tartom elmondani, hogy az pontatlanságot, téves állítást és félrevezetést is tartalmaz:

Eleget téve a Magyar Nemzeti Tanács elnöke meghívásának, a 2015. november 11-én részt vettem a szabadkai Magyar Házban megtartott „zártkörű értekezleten”.
A tervvel kapcsolatban (A JELENLEGI TARTALOMMAL) NEM FOGADHATÓ EL címmel külön elemzést készítettem, amelyben a dokumentum tartalmi, szerkezeti és terminológia hibáira hívtam fel a figyelmet, valamint számos konkrét megjegyzést is megfogalmaztam.[3]
A dokumentumra vonatkozó megjegyzéseimet már korábban elküldtem az MNT-nek – amit elnök úrnak ismét szíves figyelmébe ajánlok –, de elmondtam ezeket az említett összejövetelen is, csak annak éppen semmilyen foganatja nem volt. Azt hittem (naivan), hogy azokat meghallgatják és figyelembe veszik a dokumentum végső kidolgozásakor.
Az MNT-ben ugyancsak teljesen figyelmen kívül hagyták a magyar közösség azonossága megőrzésének és fejlődésnek alapkövetelményeit tartalmazó felhívást, amit a vajdasági magyar pártok (a VMSZ kivételével), a civil szervezetek és magánszemélyek fogalmaztak meg és intéztek 2012. szeptember 27-én a magyar képviselőkhöz, az anyaországi vezetőihez és az Európai Unió magyar képviselőihez.[4]
Számomra máig nem világos, hogy miért kellett „zártkörű értekezleten” megvitatni egy, a teljes közösséget érintő dokumentumot, amit aztán az MNT soha nem tűzött a napirendjére. (Annak ellenére, hogy a VMSZ többségű tagság úgyis azt fogadta volna el, amit Hajnal javasolt volna, vagyis a már kész dokumentumot.)
A 2015. december 21-én megtartott „zártkörű értekezletről (második egyeztetésről)” való távolmaradásomat az egy nappal korábbi keltezésű, az MNT elnökének címzett e-mailban indokoltam meg. Ebben kifejtettem, hogy „a meghívásnak legalább két okból nem tudok eleget tenni. Az egyik – munkanapról lévén szó – a már korábban vállalt hivatali elfoglaltságom, a másik pedig elvi jellegű”. – Semmilyen zártkörű értekezlet nem helyettesítheti az MNT állásfoglalását” – írtam Hajnalnak. Ugyanakkor rámutattam, hogy „az akcióterv tartalma az MNT vezetőségnek a politikai felelőssége”. Minderről, persze, írásos dokumentumok is léteznek.

Az ülés más részvevőinek is voltak észrevételei és javaslatai a dokumentummal kapcsolatban. Ezeket össze kellett volna foglalni és állásfoglalás végett az MNT elé terjeszteni, majd megküldeni a cselekvési terv kidolgozására alakított „külön munkacsoportnak”. Erre azonban nem volt politikai akarat/szándék, vagy tudás.
Nem helytálló tehát, Hajnal Jenő állítása, miszerint „egyetlen olyan konkrét javaslat nem érkezett, amely az Akcióterv pontosítását segítette volna”. 
A dokumentumot – két nappal később – 2015. december 23-án egy „külön munkacsoport” véglegesítette, ahogyan azt Belgrádban megfogalmazták. Ennek Hajnal Jenő és – az emlékezetem szerint Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkár is a tagja volt. A szabadkai ülésen pedig Deli Andor, a Fidesz/VMSZ EP-képviselő is a munkaelnökségben szerepelt.
A Cselekvési tervre tett javaslatok és megjegyzések semmibe vétele komoly politikai hiba volt, első sorban Hajnal Jenő részéről.  Talán vissza nem térő alkalom is a magyar közösség helyzetének legális rendezésére. Tari István (VMDK–Csonka Áron) képviselő – egyebek között – ezt próbálta tudatosítani az MNT 2018. szeptember 14-ei 36. „rendes” ülésén, csak éppen nem talált semmilyen megértésre.
Hajnal úr ezen az ülésen még azt is sugalmazta, hogy „a lényeg csak arról szólt, hogyan lehet, hogyan tudjuk valamilyen módon félrevezetni közösségünket”.
Most látszik, ki vezette és vezeti félre a közösséget, és hogy abból milyen károk keletkeztek/keletkeznek. Akkor még nem tudhattuk, hogy ez is egy megalkuvó és megalázó politikának lesz a része.

Hajnal idézett szavai szerint valaki, vagy valakik el akarja/akarják hitetni velünk, hogy „ha mi valami nagyot mondunk, akkor abban a pillanatban megváltozik minden. Ilyen nagyotmondás az, hogy a szerb nyelvet, a szerb nyelv használókat arra kényszerítsük, hogy a cirill írásmód mellett latin betűvel is írjanak”.
Lehet, hogy mondta ezt valaki, de személyesen csak Hajnal Jenőnek az ülésen elhangzott felszólalásában hallottam először.
Ez egy képtelen mondat, mivel a magyar közösségnek nincsen sem jogi, sem más eszköze arra, hogy „a szerb nyelv használóit arra kényszerítse, hogy a cirill írásmód mellett latin betűvel is írjanak”. Egyébként se nincs erre semmi szükség.
Elnök úrnak tudnia kellene, hogy a helyzet éppen fordított: A Délvidéken/Vajdaságban is most már mindenhol a cirill betűs írásmód van hivatalos használatban. A latin betűs írásmódot szinte kiiktatták a hivatalos eljárásokból. Ha ezt az Elnök úr nem tudja, akkor még nagyobb a baj, hiszen neki kellett volna kiállnia a két írásmód párhuzamos hivatalos használatáért azokban a községekben, ahol a nemzeti kisebbségi nyelvek is hivatalos használatban vannak. 
Nem arról lehetett szó, tehát, hogy „a szerb nyelv használóit arra kényszerítsük, hogy a cirill írásmód mellett latin betűvel is írjanak”, hanem arról, hogy a hatalmi szervek – amelyekkel egyébként a VMSZ is koalíciós partner – a többnemzetiségű környezetekben tegyék  lehetővé a latin betűs írásmód hivatalos használatát a gyakorlatban. Ne erőszakolják ránk a cirill írást! Nem gondolja Elnök úr, hogy ezeket a fogalmakat önmagával tisztáznia kellene?
Aki politikával foglalkozik, annak az ezzel járó felelősséget is vállalnia kell!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2018. szeptember 30.


[1] A Magyar Nemzeti Tanács 36. rendes ülése, 2018. szeptember 14.

[2] Uo.
[3] Kisebbségi Fórum – Temerin, KIFO HÍRLEVÉL II. évf. 291. szám, 2015. november 8. és http://delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/47702-2015-11-08-18-52-59, 2015. november 08. [20:48]
Kapcsolódó írások:
Bozóki Antal: Cselekvési terv és felelősség. 2015. április 13. http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/38972-2015-04-13-20-52-37, 2015. április 13. [22:46]

Bozóki Antal: Szerzett jogok, halasztott határidők. 2015. június 25. http://vmdk.org.rs/hirek/465-szerzett-jogok-halasztott-hataridok, 2015. június 26.

Bozóki Antal: Hajnal Jenő ködösít! http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/42491-2015-07-02-10-41-49, 2015. július 02. [12:37

Sikerek és bértollnokok (1.)


Sikerek és bértollnokok (1.)

Ahelyett, hogy a (saját nevét is helytelenül jegyző, többek között ezért is érdemtelen) véleményportál névtelen és írástudatlan, de a gyűlöletkeltéshez kellő mértékben aberrált tollforgatóit uszítanák az ellenzékre, egyáltalán bárkire, aki velük ellentétes véleményeknek mer hangot adni, igazat kellene mondaniuk. Ha nemcsak szóban és arrogáns propagandatartalmakban szeretnének a jó ügy, a vajdasági magyarság érdekképviseletében fellépni, akkor az MNT-nek és elnökének ki kellene állnia legalább saját választópolgárai elé, és elmondani a teljes igazságot.
Olyan igazmondásra gondolok, amely konkrét adatok és tények feltárására irányul, s nem csak (az emberek többsége számára értelmezhetetlen) általánosságokat, elvont tartalmakat jelöl, mint amilyen az „összefogás”, a „fejlesztés” és az „eredmény”.  E – jelentésükben pozitív – fogalmak folytonos sulykolása rövid távon, persze, eredményes lehet egy végletekig kisemmizett és megalázott közösség életében: illúziót  és reményt táplál, de leginkább ellenérzést kelt azok iránt, akikről azt állítják, hogy nem támogatják, vagy egyenesen ellene vannak az említett pozitív törekvéseknek. A valódi nemzeti közösségi összefogás képviseletét (pl. az MNT esetében) nem jelentené-e inkább egy korrekt, az érvek szabad ütköztetését lehetővé tevő társadalmi vita fenntartása, mintsem a bírálatok és megfogalmazóik különböző módszerekkel történő elhallgattatása?
Az összefogás mint a közösségi lét egyik fontos alappillére nem azonos a kritikátlan beleegyezéssel, a visszásságok elhallgatásával, s főleg nem az önkény elfogadásával. A valódi közösségi összetartozás ugyanis nem zárja ki a vezető politikai irányelvek, esetünkben a VMSZ képviselte irányvonal megkérdőjelezését, elutasítását, irányadó vezetői és a hatása alatt működő érdekszervezetek (pl. az MNT) alkalmasságának kétségbe vonását.
Ha azért hallgatom el az uralkodó struktúrák törekvéseivel szembeni ellenérzésemet és kritikámat, s hunyok szemet a ferdítések, igazságtalanságok és hazugságok felett, mert ezzel sértem az általuk (egyoldalú kinyilatkoztatással) érinthetetlennek vélt közösségi  programot, az „összefogást”, illetve annak ugyancsak önkényesen  meghatározott „eredményeit”, akkor nem nemzetszerető „hazafi” (miként, főleg a párt önkéntes trollként ténykedő szimpatizánsai szeretik magukat elképzelni, illetve mentegetni: „Tudom én, hogy nincs minden rendben, de kevesen vagyunk, s ha széthúzunk, akkor még rosszabb lesz!), hanem lakáj vagyok, egy retrográd politika cinkosa; ha meg az esetleges retorzióktól (a szennyportál bértollnokainak mocskolódásától, az egzisztenciális ellehetetlenítéstől) való félelmem gátol meg abban, hogy szóljak: akkor egyszerűen csak a gyávák táborát növelem. Következményeit tekintve a két magatartás egyformán végzetes a közösség sorsát illetően.
A magasan képzett értelmiségiek körében főleg az utóbbi jelenség érthető tetten. A magyarázkodás: „Közszereplőként nem ereszkedhetem bizonyos szint alá!” Vagy: „Nem sérülhet a tekintélyem!”. Nemcsak kislelkű, de egyenesen sértő is, hiszen nem a közösség érdekeit sértő eljárásoktól, hanem a polémiákban való érintettséget, a nevük bemocskolását is bevállalóktól határolódik el elsősorban.
Elutasítom a „jóindulatúság” fedezéke alá bújó, az „én mindenkivel jóban akarok lenni”-féle magatartást is, mi több, közösségi szempontból kártékonyabbnak tartom az előzőnél, hiszen a „közkedveltség” érdekében áldoz be értékeket és elveket, jóhiszemű hallgatásával automatikusan kiszolgáltatja magát a hatalmi struktúráknak.
Velük szoktak példálózni. Ők a „csak a hivatásuknak élő”, a hatalmi elit által is elismert és díjazott szakemberek, akik csupa „jó szándék”-kal ülnek be az említettek létrehozta testületekbe és bizottságokba, ahol majd szaktudásukat és tekintélyüket érvényesítve igyekeznek/igyekeznének (egy ideig) beleszólni a döntésekbe. Sok ilyent láttam már életemben. Ahogy biodíszletté és vinnyogó szavazógépekké váltak. 
Leghatározottabban azonban a gyermekeik érdekeivel takaródzó kompromisszumkötőket utasítom el: „Egy szülő a gyerekei érdekében mindent be kell vállaljon!” Értsd: a saját gyerekeik számára szerezhető koncokért beáldozzák mások gyermekeinek jövőjét, miközben még mártírként is szeretik láttatni magukat, hiszen „meggyőződésük ellenére” teljesítenek (párt)feladatokat.
Hosszabb távon, persze, saját gyerekeik jövőjét is elintézték, hiszen még komolyabb változásokra sincs szükség, csak némi „cserélődésekre” a grémiumban, hogy kegyvesztetté váljanak, és az egzisztenciálisan „sínre tett” gyermekek lába alól is kihúzzák a talajt. A gyakorlatban: egyszerűen elveszik az íróasztal mellé odatett segédtitkári pótszéket. Nem beszélve arról, hogy az ilyen szülő a szolgalelkűséget örökíti tovább – a tisztesség, a tartás és a kiállás helyett.

„Hugyoskörtés-csirkeólas-ketrecrázós” sértések
Nem hiszem el közösségi vezetőinknek, sem a VMSZ, sem a MNT elnökének, hogy a politikai nyomásgyakorlással elért „elhallgattatás”, a bíráló hangok hiánya „összefogás”-t jelent, de azt sem, hogy az államhatalomhoz/-makhoz való törleszkedés, meghunyászkodás, megalázó és a vajdasági magyarságot sértő törvények és intézkedések sunnyogó elfogadása és eltűrése konszenzust jelentene. Mi több, a „fejlesztés” is csak távlati eredményeinek függvényében értékes, az „eredmény” jelentőségének tükre pedig nem a „fejlesztő”, hanem a „kedvezményezett”. Egyszerűbben: a közösség tagjai, a polgárok, a kisemberek joga megítélni, hogy az érdekükben politizálók eredményesnek mondott politikája valóban értékes-e az ő szempontjukból is.
Különösen visszataszítónak tartom a kifogásoknak, bírálatoknak hangot adókra támadó (lásd a jelölt véleményportál!) bértollnokok (az külön kérdés, hogy egyáltalán ki működteti a magyar adófizetők pénzén támogatott oldalt!) retorikáját.
Divatos lett pl. a magyarországi kormánytisztviselők által képviselt ún. tahó macsó viselkedés és hangnem „leutánzása”, gondoljunk csak a VMSZ elnökének „hugyoskörtés-csirkeólas-ketrecrázós” sértéseire, ami az említett portálon még alpáribb formában, „szarcsimbókos” hasonlatokban és netről másolt ostoba viccekben köszön vissza.
A pártpropaganda egyik legotrombább megnyilatkozása, amikor a magát a vezérek szócsövének szerepébe helyező tollnok többes számot használ: „kiharcoltuk”. Azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a kisebbségi érdekképviselet „eredményei” komoly küzdelmek, egyeztetések, megbeszélések, munka és az elnökök határozott fellépése árán/folytán születtek meg, miközben minderről a valóság, a hétköznapi gyakorlat teljesen más, dehonesztáló képet mutat. Nem mellékes, hogy ezeket a tisztségviselőket – legyen szó elnökökről vagy más funkciót betöltőkről – még sohasem láttuk tekintélyt parancsoló szerepben, legföljebb az államelnökök (és funkcionáriusaik) háta mögött (azok leereszkedő kedélyeskedése nyomán) viruló/liluló fejjel sunnyogni.

A történelmi csúcs
A VMSZ retorikájában igen hangsúlyos szerepet kap a két állam, Magyarország és Szerbia jó kapcsolatának, „történelmi csúcspontjá”-nak kiemelése. Politikai elemzők már rég felhívták a figyelmet arra, hogy ez a „csúcs” gazdasági és politikai érdekek mentén alakult ki, a hatalmi koalícióban résztvevő párt elnökének szerepe nem több mint egy, a tárgyalásokban munkafeladatot vállaló tolmácsé. De ha még hangsúlyos és látványos munkát végeztek volna is állami szinten – mindennek a választópolgárok hétköznapi életében, azaz a gyakorlatban semmi nyoma.
A szerbül nem beszélő idős nénikékkel továbbra sem állnak szóba a hivatalokban, a bíróságokon az ügyfelek nem mernek vagy nincs értelme kérniük tolmácsot, nap mint nap zaklatások érhetik pl. a tömegközlekedési járműveken magyarul beszélgető gyermekeinket, és egy, a hétvégi eltávozásról visszatérő börtöntöltelék büntetlenül leordíthat, sőt, megfenyegethet („Vigyázz, nehogy megfájduljon valamid!”) bennünket diszkrét magyar társalgásunk miatt is a taxi utasterében.
Ugyanis ezeknek a kis dolgoknak az összessége teremti meg számunkra a kisebbségi lét valós eredményeit és eredménytelenségeit, teszi elviselhetővé vagy sem az itteni életet – nem a vezérek állami szinten történő összeborulása.
Az említett színtereken, a vajdasági magyarok hétköznapi életében a VMSZ által nagy eredményként propagált, nagyobb részt a magyarországi adófizetők pénzéből elvont, jelentős tételeiben a pártoligarchia vállalkozásaiba ömlött „fejlesztések” és támogatások sem konkretizálhatók, nincsenek hosszú távra érvényes, nagy gazdasági és politikai változtatásokat indukáló eredményei.
A különböző kisvállalkozások, mezőgazdasági befektetések, gépek, járművek és kapcsolható eszközök vásárlásának hitelezése, de még a házvásárlási támogatások sem elegendőek ahhoz, hogy elejét vegyék és megfékezzék a térségünkből való elvándorlást.
Háromszáz tárcsa meg borona „kiosztása” elég nagy szám ahhoz, hogy néhány, politikai mítingre tartó autóbuszt megtöltsenek hálás szavazópolgárokkal, hogy a gyermekeik vagy a maguk munkahelyét féltő, esetleg a pártfunkcionáriusok vonzatkörébe tartozó cégekben, intézményekben, legtöbbször minimálbérért gürcölő munkások választások alkalmával ne merjenek az általuk szimpatizált listára szavazni, de nem akadályozza meg, hogy a tanult, önálló véleményalkotásra és valódi fejlesztőmunkára képes fiatal diplomások itt hagyjanak bennünket, s nem tud, s nem is akar mit kezdeni egyik támogatott kategóriába sem tartozó csoportokkal, pl. az ötvenes éveikben járó, alul- vagy kevésbé képzett munkanélküli családapákkal és családanyákkal, akik még életük hatodik évtizedére sem voltak képesek (akár önhibájukból, akár nem)  gyermekeik jövőjét biztosító szilárd egzisztenciát teremteni; esetenként még saját házzal, megfelelő lakhatással sem rendelkeznek.  Ők már rég a minden „igaz hazafi” által kötelességszerűen és szívből gyűlölt nyugat-európai országok valamelyikében dolgoznak – a hazainál összehasonlíthatatlanul jelentősebb összegű – minimálbérért, legtöbbször azokkal az afrikai vagy ázsiai, általuk migránsoknak nevezett muzulmán menekültekkel együtt, akiknek esetleges jövetele miatt itthon még rettegésben éltek. De a legszomorúbb az, hogy ezeknek az embereknek a családja is menthetetlenül elveszett közösségünk számára, hiszen gyermekeik – szerencsés esetben – egy idő után követték őket az idegenbe (most az említett menekültek gyerekeivel együtt részesülnek – itthon megvetett – liberális szellemiségű oktatásban).

Végiglopják Csantavért


Megszokjuk, mint Örzse a Lajost?

Úgy látszik, valóban nincsen, aki nyakon csípje és megállítsa a csantavérieket évek óta rettegésben tartó bűnbandát, mivel naponta azt halljuk, hogy a betöréses próbálkozások, a fosztogatásos tolvajlások megújult erővel zajlanak. Talán már olyan utcája sincs a falunak, amelyben ne garázdálkodtak volna az örök ismeretlen elkövetők. Talán csak egy-két paraszthajszál hiányzik hozzá, és büszkén elhenceghetjük: Csantavért alaposan feltérképezték, keresztül-kasul bejárták, végiglopták valakik (akikről fogalmunk sincs, hogy kicsodák), méghozzá anélkül, hogy bármi bántódásuk esett volna. Vajdaság szégyene, a világ csúfja lettünk, hiszen csak az nem töri ránk az ajtót, az nem rabol ki bennünket, aki nem akar. Már annyira sem futja az erőnkből, hogy sivalkodjunk, jajveszékeljünk, nemhogy összefogjunk, és egy-két taslit visszaadjunk. A nagypolitikának tökéletesen beleillik a tervébe, ha az itteni magyarok még éjjel sem alszanak nyugodtan, hanem a betörőket lesik. Nincs velük semmi baj: míg föl nem buknak, dolgoznak, becsületesen adóznak, és mindig csendben vannak – szinte tökéletes alattvalók. Ezek aztán nem döntik meg a rendszert, nem fúrják meg a nemzeti tanácsi választást, nem követelnek maguknak új, szabadkai születésű és lehetőleg magyar polgármestert, de még egy lakossági fórum (mifelénk: falugyűlés) összehívását, megtartását sincs merszük kezdeményezni. Így várjuk a megváltást.
Végiglopják a falunkat. Lassacskán a mindennapjaink elmaradhatatlan részévé válik a betörés. Megszokjuk majd, mint Örzse a Lajost?  

Nincs ékszerünk, pénzt nem tartunk itthon
Az elmúlt héten a Bolmáni és a Kanizsai utca kereszteződésében lévő házakat szemelték ki maguknak a garázdálkodók, a környéken lakók elmondása szerint keddtől péntekig minden áldott nap próbálkoztak valahol. Az egyik érintett így foglalta össze a történteket:
– Én már lefeküdtem, el is aludtam, a férjem még nézte a tévét. Heves kutyaugatás ugrasztott ki az ágyból, gyorsan felkapcsoltam az udvari lámpát és kimentem. Azt hittem, hogy macskát látott, mert azt nem tűri meg a portán, de miután rászóltam, és elhallgatott, egy férfi suhant el mellettem. Annyira váratlanul ért, hogy még megijedni sem volt időm. A menekülő egyenesen az utcai fal felé tartott, és mielőtt bármit tehettem volna, már ki is ugrott. Ha nem szólok rá a kutyára, valószínűleg elkapta volna, így is alig néhány centin múlott, hogy nem harapta meg a lábát. Ekkor már a férjem is kiszaladt, kinyitotta a kiskaput és kiengedte a kutyát az utcára, az az átellenben lévő ház faláig szaladt, és ott ugatott. A tolvaj valószínűleg ott ugrott be, ott tűnt el a szemünk elől. Magas, nagyon sovány fiatalember volt, barna kockás félkabátot vagy vastag inget viselt és hozzá szürke nadrágot. Mi nyugdíjasok vagyunk, pénzt nem tartunk itthon, aranyunk, ékszerünk, értéktárgyaink nincsenek, el sem tudjuk képzelni, hogy mit kereshetett éjnek idején egy vadidegen az udvarunkban.

A tolvaj, aki sokszor csenget
– Énhozzám be is jöttek a lakásba, de szerencsére nem vittek el semmit, mert nem volt rá idejük, ugyanis gyorsan megérkezett a segítség – mondja egy másik eset szenvedőalanya, egy középkorú asszony. – Úgy kezdődött, hogy éjjel becsengettek, úgy 10 percenként megnyomták a csengőt, de ha kinéztem az ablakon, senkit nem láttam. Amikor ez többször megismétlődött, telefonáltam a szomszédnak, hogy nézzen ki ő is, de ő sem látott senkit sem. Mivel egyedül élek, nem akartam kimenni, de amikor már megelégeltem a csengetést, csak kiléptem a házból, és elindultam a nagykapu felé. Az a férfi, aki már az udvarban volt, a nyitott bejárati ajtón át beosont a lakásba. Egy gyerek is volt vele. Szerencsére akkorra éppen megérkezett a család, kívülről zárták ki a kaput, így a betörő „dolgavégezetlenül” távozott, a kert felé elmenekült. Közelről láttam, de nem ismerném föl, mert amikor szemben álltunk egymással, a zseblámpájával az arcomba világított, és elvakított a fény.
Ebben a házban már korábban is jártak tolvajok, nem tudom, hogy ugyanazok voltak-e, vagy ezek már új elkövetők. 

Ketten másztak a szőnyegen…
– Minket még soha nem loptak meg, ezért nem is zártuk a bejárati ajtót. Erre most majdnem ráfizettünk – mondja az idős ember. – Ketten átmásztak a vaskapu tetején, és a nyitott ajtón át könnyen bejutottak a házba. Már aludtunk. Furcsa neszre, papírcsörgésre ébredtem fel. A feleségem széktámlára terített mellényének zsebében kutattak, abban zizegett a cukorkás papír. Az asszony szokott pár szem Negrót tartani a ruhája zsebében, ez árulta el most a tolvajokat. A félhomályban két alakot láttam a szobában, amint négykézlábra ereszkedve másztak a szőnyegen. A fiamék a mellettünk lévő házban laknak, kifutottam az udvarra, és bezörgettem az ablakon. Mire átért, a tolvajok a másik szomszéd kerítésén át már kijutottak az utcára. Most nem loptak el semmit, de nem biztos, hogy máskor is megússzuk. Az eset óta éjszakára bezárjuk az ajtót. 
Egy mobiltelefont vittek el
A másik utcában lakó idős házaspárt is álmában lepték meg.
– Motoszkálást hallottam, először azt hittem, hogy a tata keresgél a gyógyszerek között. Néha felkel éjjel, vizet iszik, vagy orvosságot vesz be. De nem válaszolt. Utána halvány lámpafényt láttam, és megint megkérdeztem, hogy mit akar, mit csinál a sötétben. Mivel erre sem felelt, az ágyamnál lévő lámpa kapcsolója után nyúltam, és akkor láttam, hogy nem a férjem az, hanem egy ismeretlen férfi van bent a szobában. Az arca elé tartotta a kezét, hogy ne láthassam. Miután kimenekült, akkor vettük észre, hogy eltűnt a mobiltelefonunk – mondta az asszony. A fiunk értesítette a rendőrséget, azt mondták, hogy tudják, ki volt a tettes. Azóta nem jelentkeztek.  

Kivették az ablakot a betörők
A múlt heti negyedik esetről a főutcán lakó nő számolt be:
 – Nálunk is történtek már furcsa dolgok. Pár évvel ezelőtt eltűnt a lakásból a pénztárcámba tett pénz, amit egy új redőny vásárlására készítettem el. Este történt, a férjem is itthon volt, a másik szobában voltunk, még nem aludtunk, valószínűleg akkor lopták el. A nyitott ajtón át belopózott valaki és a szék karfájára akasztott táskából kiemelte a pénzt. Nem volt sietős dolga, mert a pénztárcában lévő kártyákat, papírokat teljesen átrendezte, mindent máshová rakosgatott. Szerencsére az okmányaimat nem bántotta. Volt a közelében mobiltelefon is, az asztalon egy karcsat, kisebb méretű tévé is, de az nem kellett neki, csak a pénz érdekelte.
Idén áprilisban pedig mind a 3 kutyánk elpusztult, valószínűleg megmérgezték őket. Öt-hat évesek voltak, életerősek, mégsem élték túl. Hogy enyhítsünk a bánatunkon, Szabadkáról, a menhelyről hoztunk egy kutyát, most ő vigyáz ránk.
A legújabb pedig az, hogy a múlt héten betörtek a lányom lakásába. Apám az épület másik részében lakik, ő vette észre a tolvajokat, furcsa zajra ébredt éjféltájban. A szúnyoghálóval felszerelt udvari ablak bukóra volt állítva, egyetlen mozdulattal kiemelték és már be is jutottak a lakásba. Tehát szó szerint kivették az ablakot a helyéről. Döbbenten néztük, hogy mi történt, nem akartunk hinni a szemünknek, de amikor jött az asztalos visszarakni az ablakot, minden világossá vált. Elmagyarázta, hogy ha bukóra van az ablak állítva, az ugyanolyan veszélyes, mintha sarkig nyitva lenne. Kiveszik az egészet, nem kell az üveget betörni, nincsen zajos üvegcsörömpölés. Kisebb lábnyomot találtunk a poros ablakpárkányon, nő vagy gyerek lehetett az elkövető társa, aki bemászott a lakásba. Amennyi pénzt talált, elvitte. A lányomnak nincs arany ékszere, csak bizsut hord, azokból van 5-6 kisebb dobozzal. Mindegyik ékszertartónak leemelte a fedelét és a doboz mellé tette, tehát mindegyikbe belenézett, de semmit nem vett el. Pedig vannak aranynak látszóak is közöttük. Honnan tudta, hogy azok nem értékesek?

Szabó Angéla

2018. szeptember 29., szombat

Az MNT nem volt hajlandó megvitatni…


Az Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 2018. szeptember 14-én megtartott „rendes” ülésén megvitatta Tari István (VMDK–Csonka Áron) képviselő két „sürgősségi indítványát”.[1] Az ülésnek ez a része keltette fel a legtöbb figyelmet. Egyúttal betekintést is ad az MNT munkájába, de a belső viszonyaiba is.
Tari javasolta a vajdasági magyar közösség alapérdekeinek képviseletéről Szerbia európai uniós csatlakozási folyamatában című határozati javaslatának megvitatását, amelyben 22 pontban foglalta össze, hogy szerinte az MNT-nek milyen kérdésekről kellene vitát nyitnia a szerb kormánnyal.
A képviselő másik indítványa a zombori Bieliczky Károly Városi Könyvtárban történt felmondásokkal és a Zombor Városhoz tartozó falvakban eddig működő fiókkönyvtárak leépítésével volt kapcsolatos.
Hajnal Jenőnek, a tanács elnökének erre vonatkozó (a legnagyobb részében előre elkészített) felszólalásáról, a vitáról, valamint a szavazásról, a téma iránt érdeklődő(k) csak a TV felvételéről értesülhet(tek).[2] 
Az ülésen Tari sem részletezte a beadványait, szükséges viszont hogy azokat a nyilvánosság teljes egészében megismerhesse.

Hajnal Jenőnek az ülésen elhangzott felszólalásából [1:45,07 –] látszik a magyarság fontos ügyeihez való hozzáállása és viszonyulása is:

– Az ilyen és hasonló követelőzéssel pedig csupán azt érnénk el, hogy minden hitelességünket elveszítenénk, hogy minden esélytől megfosztanánk a jövőben a Magyar Nemzeti Tanácsot, hogy védhesse a magyarok érdekeit itt a Délvidéken, a Vajdaságban, hogy az mindenkorra ki legyen zárva az ehhez hasonló folyamatokból. Elérhetnénk akár azt is, hogy semmi kihatása ne legyen a Magyar Nemzeti Tanácsnak a sorsunkra, életünkre. […] Épp ezért, irrealitása, banalitása és a mértéktelensége miatt nem javasolom Tari István tanácsnok társunk által előterjesztett határozati javaslat meghozatalát – hangoztatta Hajnal. 

A magyar nyelvű sajtó – az ülésről készült jegyzőkönyvhöz hasonlóan – nem számolt be az MNT elnökének erről a felszólalásáról, pedig arról érdemes lenne vitát nyitni.
 

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2018. szeptember 30.


     Tari István
MNT-tanácsnok
      Óbecse
 2018. 09. 11.                                                                    
                                                                                                  Magyar Nemzeti Tanács
                                                                                                              Hajnal Jenő
                                                                                                        MNT-elnök részére

ELŐTERJESZTÉS – SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY
Napirendipont-javaslat a Magyar Nemzeti Tanács 36. rendes ülésére

A MNT ügyrendjének 29., 30. és 31. szakasza alapján a Magyar Nemzeti Tanács soron következő 36. rendes ülésére a következő napirendi pont megvitatását javasolom:

Határozat a vajdasági magyar közösség alapérdekeinek képviseletéről Szerbia EURÓPAI UNIÓS csatlakozási folyamatában

A beterjesztett napirendi pont megvitatására, állásfoglalásra és a napirendhez kapcsolódó határozat meghozatalára lehetőséget ad és jogi alapul szolgál a MNT Alapszabálya 14. szakaszának: g, h, j, l, pontjai és az Alapszabály 41. szakasza.

Határozatjavaslat:

1. Feladatok, amelyeket a 23. fejezet lezárása előtt kell elvégezni:

1. Minden új jogszabályba be kell építeni Szerbia alkotmányos kötelezettségét a szerzett nemzeti kisebbségi jogok szintjének fenntartására és gyakorlati alkalmazására, a kisebbségek védelméről szóló nemzetközi egyezmények és belső jogszabályok következetes végrehajtását, biztosítását. A hatályos jogszabályokat pedig úgy kell alkalmazni, hogy ne sérüljön a szerzett jogoknak az alkotmány által is biztosított  intézménye.

2. A nemzeti tanácsokról szóló törvényt módosítani kell, vagy olyan új törvényt hozni, amely a nemzeti tanácsot felruházza tényleges döntéshozatali joggal a közösséget érintő minden kérdésben, lehetővé teszi érdekeink megfogalmazását és hatékony képviseletét továbbá szorgalmazza megfelelő szintű és ellenőrizhető finanszírozásukat.

3. A választási törvénybe be kell építeni a szerb alkotmány által a nemzeti kisebbségeknek szavatolt részarányos parlamenti helyeket, az arányos részvételt a döntéshozatali intézményekben, a közigazgatási és igazságügyi szervekben, a közvállatokban, valamint a belügyi hatóságokban – minden szinten.

4. Új törvény meghozatalát a népképviselők választásáról, amely lehetővé teszi a listákra és az egyénekre való szavazást is, minek alapján mindegyik jelölt, aki legalább 2000 szavazatot kap, rangsorolási eljárásba kerül.

5. A munkaügyi törvények olyan módon való módosítását, amelyek biztosítják a nemzeti kisebbségek részarányos foglalkoztatását és a munkahelyekhez való egyenrangú, hátrányos megkülönböztetés nélküli hozzáférését.

6. A községi bíróságok visszaállítását. A nemzeti kisebbségek kötelező arányos foglalkoztatásának biztosítását az államigazgatásban, igazságügyi szervekben, közvállalatokban és hivatalokban, valamint a közjegyzők között.

7. Egy új hivatalos nyelvhasználati törvény meghozatalát, amely biztosítja a magyar nyelv és a latin betűs írásmód hivatalos és egyenrangú használatát a tartományi és községi közigazgatási és igazságügyi szervekben, a rendőrségen, közvállalatokban és hivatalokban, valamint azokban a községekben, melyekben a magyar nyelv- és írás hivatalos használatban van.

8. A szerb, mint nem anyanyelv oktatásának átszervezését, a tankönyvek korszerűsítését és a nemzeti közösségeket megbélyegző tartalmak törlését. Biztosítsák a kisebbségi oktatástól zavartalan állami pénzeszközöket, az oktatási hálózat fenntartását, alkalmazván a pozitív diszkrimináció elvét. Tegyék végre lehetővé a szerb iskolaközponthoz tartozó tordai és a magyarittabéi általános iskola önállósulását.

9. Biztosítsák a sajtó szabadságát és a pártoktól, valamint a Magyar Nemzeti Tanácstól való független és tárgyilagos tájékoztatást. A vonatkozó törvény módosítása által a kistérségi és helyi jellegű kisebbségi nyelveken is tájékoztató sajtót vonják ki a magánosítási folyamatokból.
  
10. Határozattal állapítsák meg a szabadkai Népszínház befejezésének végső időpontját.

11. Módosítsák a kollektív bűnösség elvének törlésére vonatkozó 2014. október 30-i 88-13704 kormányhatározatot és nyilvánítsák semmissé a 2/45 sz. 1945. január 22-i és az 1945. március 26-i határozatot a zsablyai járás magyar és német lakosságának csupán a nemzeti hovatartozás alapján való kollektív bűnössé való nyilvánításáról.

12. A 2011. december 3-i rehabilitálási törvény teljes körű, megkülönböztetéstől mentes végrehajtása megköveteli a 23. szakaszának módosítását olyan módon, hogy mindenki, akinek 1944/45-ben a szabadságát megvonták, részesüljön arányos havi külön járulékban, ne pedig csak azok, akiknek nyolc év terjedelemben ismerték el a külön szolgálati időt.

13. A kárpótlási törvényt módosítani kell a természetbeni kárpótlással kapcsolatos minden eljárási és jogi akadály megszüntetése érdekében.

14. Hozzanak jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik az áldozatoknak kijáró végtisztesség és a méltó megemlékezés jogának gyakorlását, a második világháború áldozatainak emlékmű emelését minden olyan helységben (ideértve az újvidéki Futaki úti temetőt is), ahol bizonyított tömegsír van, vagy volt. Törvény írja elő a még titkos dossziék és levéltárak megnyitását, segítse ezeknek az eseményeknek a kutatását, valamint a besúgók névsorához való hozzáférést és eljárás indítását az 1944/45-ben végrehajtott, tömeges kivégzések még életben lévő elkövetői ellen.

15. A szerb kormány biztosítsa végre az etnikai alapú incidensek, műemlékek lopása, rongálását és gyalázása hatékony kivizsgálását, a vonatkozó jogszabályoknak az elkövetők elleni következetes alkalmazását, valamint a még börtönben lévő temerini elítéltek szabadon bocsátását, akik aránytalanul magas börtönbüntetésben részesültek, illetve a „második temerini fiúk" név alatt ismert bírósági eljárás méltányos és mielőbbi rendezését.

16. Állami irányítással ne kerüljön sor a többnyire Nyugat-Európából kitoloncoltaknak a nemzeti kisebbségek által lakott területekre való költöztetésére, mivel az még jobban megbontaná a lakosság etnikai arányait és rontaná a közbiztonságot.


17. A Vajdaság Autonóm Tartomány önkormányzatiságának teljes visszaállítását, beleértve a törvényhozási, végrehajtási és igazságügyi jogkört is.

18. Szerbia biztosítsa a délvidéki magyarság teljes körű nemzeti  autonómiáját, a területi és személyi elvű autonómiát.

19. Valósítsák meg Szerbia valódi decentralizálását és EU-kompatibilis (nem statisztikai) régiókra való átszervezését, figyelembe véve a gazdasági, földrajzi, etnikai és más elveket. A délvidéki magyarság tömbben élő része egy közigazgatási egységben, régióban legyen. A közigazgatási reform részeként létre kell hozni a szubszidiaritás elve alapján működő települési önkormányzatokat, amelyek szabadon társulhatnának érdekeik érvényesítése céljából.

20. Változtassák meg az Adának, Zentának és Magyarkanizsának az észak-bánáti körzethez való csatolásáról szóló, az asszimilációt ösztönző rendeletet és tegyék lehetővé a három községnek a természetes etnikai, gazdasági, valamint földrajzi környezetbe, az észak-bácskai körzetbe való visszatérését.

21. Olyan munkahelyteremtő intézkedéseket hozzanak, amelyek csökkentik a munkanélküliséget, biztosítják a tisztességes keresetet és megélhetést, növelik a gyermekvállalás lehetőségét, valamint a fiatal és képzett lakosoknak a szülőföldön való maradását. Az állam támogassa a családi- és magán vállalkozásokat.

22. Tegyék lehetővé a magyar oktatási rendszer létrehozását az óvodától az egyetemig, a magyar lakosság érdekei alapján, figyelembe véve a szülők állásfoglalását, a Magyar Egyetem alapítását, újvidéki vagy szabadkai székhellyel.

2. Figyelemfelkeltés, felhívás

Felhívjuk a vajdasági magyar képviselőket, anyaországunk vezetőit és az Európai Unió magyar képviselőit tegyenek konkrét és határozott lépéseket a cselekvési tervbe foglalt követeléseink megvalósítása érdekében.

3. Az MNT elnökének feladatai
Az MNT elnökének ezen határozattal összhangban kell képviselnie a magyar közösség érdekeit  mindazon testületek keretében, amelyeknek munkájában tisztségénél fogva részt vesz.

Indoklás:
A szóban forgó akcióterv a Magyar Nemzeti Tanács jóváhagyása nélkül készült el! Az MNT, a jelek szerint: szellemileg tudatosan kiskorúsított tanácsnokai, ez idáig legfeljebb csak szóbeszédből, a sajtón keresztül értesülhettek Hajnal Jenőnek, az MNT elnökének, az Akciótervet kidolgozó munkacsoportban való tevékenységéről! Az MNT elnöke az MNT felhatalmazása és irányadó véleményezése nélkül, a kézi vezérléstől időnként elalélva, időnként saját kútfejéből erőszakosan merítve vett részt a cselekvési terv elfogadtatásában, segítve a Szerb Kormány időhúzásos, a megoldatlan kisebbségi ügyek rendezésében mindent elodázó magatartását! Pedig most mindennél sürgősebb, fontosabb feladat lenne: egy, az MNT Tanácsa által megvitatott, megfogalmazott, határozat elfogadása.
Az MNT elnökének tevékenysége az MNT Tanácsa által meghozott vonatkozó döntés és irányelv nélkül ellentétes az MNT Alapszabálya 14. szakaszának (g), (h), (j), és (l) pontjaival.
Új helyzet van: sürgősen útját kell állnunk a törvényt és alapszabályt sértő MNT-s elnöki ámokfutásnak!
                                                               
                                                                                   Tari István



      
Tari István 
MNT-tanácsnok 
Óbecsén, 2018- 09.11-én
                                                          
                                                    Magyar Nemzeti Tanács 
                                                             Hajnal Jenő 
                                                        MNT-elnök részére                                                                      

ELŐTERJESZTÉS  ̶  SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY

Napirendipont-javaslat a Magyar Nemzeti Tanács
36. rendes ülésére

Az  MNT ügyrendjének 29., 30. és 31. szakasza alapján a Magyar Nemzeti Tanács soron következő 36. rendes ülésére a következő napirendi pont megvitatását javaslom:

Állásfoglalás a zombori Bieliczky Károly Városi Könyvtárban történt felmondások és a Zombor Városához tartozó falvakban eddig működő fiókkönyvtárak leépítése ügyében

Határozatjavaslat:

1.     A Magyar Nemzeti Tanács elfogadhatatlannak tartja azt az ésszerűsítési folyamatokra hivatkozó döntést, amelynek következtében a Zomborhoz tartozó 14 falusi településen a fiókkönyvtárak a jövőben csak részmunkaidőben állnak a falvakban élők rendelkezésére (mintegy 40 000 emberről van szó), akik között számottevő a magyar közösséghez tartozók lélekszáma.

2.   A Magyar Nemzeti Tanács elfogadhatatlannak tartja a falvak kulturális-művelődési életterének ilyen módon történő korlátozását – leépítését, különös tekintettel magyar közösségünk szerzett kisebbségi jogainak a csorbítására is.

3.   A Magyar Nemzeti Tanács elfogadhatatlannak tartja azt a cinikusan magyarellenes megoldást is, melynek következtében a felmondásban részesült tíz személy közül öten a magyar nemzetkisebbséghez tartoznak, akikre nem vonatkozik az alapító állami szerv által vállalt törvényes kötelezettség, mely a részarányos foglalkoztatás gyakorlati megvalósítását tűzte zászlajára!

4.   A Magyar Nemzeti Tanács felszólítja Zombor Város Képviselő-testületét, hogy soron következő ülésén, azonnali hatállyal módosítsa a Városi Képviselő-testület 37. ülésén (2016. 02. 05-én) meghozott döntését: ODLUKA O MAKSIMALNOM BROJU ZAPOSLENIH U SISTEMU JAVNOG SEKTORA GRADA SOMBORA ZA 2015. GODINU, amely Zombor város közalkalmazottai létszámának 2015. évi csökkentésére vonatkozik, amely döntés jogi alapul szolgált a zombori  Bieliczky Károly Városi Könyvtár igazgatójának és Igazgató Bizottságának az ésszerűsítés ilyen módon történő végrehajtására.

5.    Tekintettel az előállt helyzetre, azaz arra hogy a zombori bíróság a volt könyvtárosok által indított munkaügyi perekben, a felmondásban részesült könyvtárosok javára hozott döntéseket, a Magyar Nemzeti tanácsnak is azonnal cselekednie kell, mint a könyvtár társalapítójának.

6.   A Magyar Nemzeti Tanács azonnali hatállyal kezdeményezi Pelt Ilona erkölcsi és politikai felelőségének a kivizsgálását, aki a zombori Bieliczky Károly Városi Könyvtár igazgató bizottságának tagja volt, akit a Magyar Nemzeti Tanács javasolt e tisztség betöltésére. Bebizonyosodott, hogy a szóban forgó személy, az igazgató bizottság tagjaként, képtelen volt vállalt feladatának ellátására, melynek következtében súlyosan megsérült a nyugat-bácskai magyarság nemzeti érdeke, melynek részleteiről a Tanácsot sem tájékoztatta idejében és megfelelő módon, hogy a Magyar Nemzeti Tanács, mint a magyar közösség legfőbb érdekérvényesítő szerve idejében és hatékony fellépésével megelőzze azokat a káros következményeket, melyek nemzeti  közösségünk megmaradásának ártanak.

Indoklás:

A Magyar Nemzeti Tanácsnak a legerélyesebben és azonnal fel kell lépnie nemzeti sérelmeink orvoslása, nemzeti érdekeink érvényre juttatása ügyében.                                                                                                                        
                                                               Tari István                 

Kapcsolódó írás:
Bozóki Antal: Minek nekünk ilyen MNT?



[1] A javaslatokat lásd lejjebb.

[2] A Magyar Nemzeti Tanács 36. rendes ülése. https://www.youtube.com/watch?v=ra3Ofo4ak_s, 2018. szeptember 14.


Orbánt úgy őrzik, mintha végveszélyben lenne

1 
 
Egy ideje már nincs hírértéke annak, hogyan tartják távol a sajtót Orbántól az emberei, azonban a Miniszterelnöki Sajtóiroda, a szerb rendőrség, a szerb terrorelhárítók és a magyar TEK tegnap bemutatott produkciója különlegesnek mondható.
Pár éve eldöntöttem, nem írok több cikket arról, hogyan nem tudtam kérdezni Orbán Viktortól, mert bár néha bele lehet futni érdekes szituációkba, összességében nem annyira releváns az olvasónak, hogy milyen impulzusok érnek minket munka közben, a többség inkább a végeredményre kíváncsi. Most mégis kivételt teszek, megtöröm a kudarcot vallott újságíró hallgatását, mert extrémnek mondható, ami Topolyán történt velünk.
Kezdjük ott, hogy a szabadságáról visszatérő miniszterelnök a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkárán, Havasi Bertalanon keresztül közölte, milyen tervei vannak idén ősszel. Már akkor felírtam, hogy elmegyek a részben magyar közpénzből épülő Délvidéki Sport Akadémia megnyitó ünnepségére, ahol várhatóan beszédet fog mondani a kormányfő. (Így is történt végül, ahogy erről itt írtunk.)


Talpig Turulban fogadták a topolyai gyerekek Orbánt az akadémia megnyitóján

 

Talpig Turulban fogadták a topolyai gyerekek Orbánt az akadémia megnyitóján

Hárommilliárd forintnyi magyar közpénzből épült akadémia a másodosztályú szerbiai csapatnak.
Pár nappal ezelőtt a szerb sajtó megírta, mikor lesz pontosan az átadó, és hogy azon valóban Orbán is beszélni fog. A magyar sajtó nem kapott értesítést az eseményről, ami egyébként hárommilliárd forintjukba került a magyar embereknek.
Felhívtam egy szerbiai magyar újságírót, aki elküldte az eseményre szóló akkreditációs formulát, meg a címet, amire küldeni kell. Egy nappal az átadó előtt elküldtem a szerb kommunikációs ügynökségnek négy indexes munkatárs regisztrációját (egy fotós, egy videós és két újságíró), amire szerda délután jött a válasz: sajnos a szerb sajtónak már tegnap, a magyaroknak pedig ma reggel lezárult az akkreditációja.
Megírtam a rendezvény sajtóját szervező szerb ügynökségnek, hogy sajnálom, de mi nagyon szeretnénk bejutni és tudósítani, és az ügynek nyomatékot adva Miklósi Gábor főszerkesztő-helyettesünk is felhívta az illetékest, aki azt ígérte neki, hogy megpróbál közbenjárni az érdekünkben.
Két órával később visszahívott az ügynökségtől Bojana Kusovac, aki mosolygós hangon elújságolta, „sikerült menedzselni" a helyzetet, egy ember akkreditációját el tudják fogadni az eseményre – ki legyen az? Kérdeztem: hogyan lett a négy munkatársból egy? Mire Bojana Kusovac azt mondta: felhívta a magyar kormány illetékesét, aki megmondta neki, hogy egy ember jöhet az Indextől, különben is kevés a hely. (Egy fociakadémiáról beszélünk, ki tudja, hány hektáros területről, szóval a helyhiányra hivatkozásnál nem is lehetne nagyobbat kamuzni.)
Ezen a ponton derült ki, hogyan zajlott a rendezvény szervezésre. A szerb ügynökség meghívta a szerb médiát (nyilván hozzájuk volt kontaktjuk), míg a magyar sajtónak a magyar kormány szólt. Hogy, hogy nem, a magyar kormány nem hívta meg a médiavilág különböző spektrumain elhelyezkedő orgánumokat, hanem csak az övéinek szólt, meg ha jól láttam, még az ATV híradójának.

 

Kálvária Topolyán

A szerkesztőségben végül az a döntés született, hogy bár csak egy ember kapott akkreditációt, menjünk ketten Szilli Tomi videóssal, hátha el tudjuk csípni a miniszterelnököt egy szóra a luxusrepülőzéséről. Ha már itt tartunk, mutatom, miket kérdeztünk volna:
  • Hogyan szokta meghálálni barátjának, Garancsi Istvánnak a nagylelkű ajándék utazásokat?
  • Miben más ez, mintha Garancsi egy nokiás dobozban átnyújtott volna neki egymillió forintot? 
  • Szerinte rendben van-e, hogy egy ország miniszterelnöke egy közbeszerzéseken sokmilliárdos megbízásokat kapó vállalkozó repülőjén repked focimeccsekre? 
Kérdéseinket nem tudtuk feltenni a miniszterelnöknek, akit ezúttal is hadseregnyi ember védett, csak most nem úgy, mint legutóbb.


 

Hadseregnyi ember védte Orbánt attól, hogy kérdezhessük

Azt mondta, hogy nekünk még fociügyben sem hajlandó válaszolni.
A helyszínre érve hosszas lamentálás után arra jutottunk Szilli kollégával, hogy nem próbáljuk meg bekönyörögni magunkat az akadémia területére, hanem inkább a bejáratnál várakozva igyekszünk majd szóra bírni a kormányfőt. Hiú ábránd volt, ugyanis a népes konvojjal érkező Orbán érkezése előtt úgy megtisztította a terepet a szerb rendőrség, a szerb terrorelhárítá, és a magyar TEK, hogy nagyjából ötven-hatvan méterre álltunk a miniszterelnök Transporterétől, amikor az begurult a fociakadémia bejáratához. 
A furgonból futballsállal a nyakában kiszálló miniszterelnök rögtön a „Viktor, Viktor"-t skandáló tömeg felé vette az irányt, messziről elkerülve a sajtópódiumot, hiába nem is volt esély arra, hogy magyar részről kritikus kérdést kapjon a Fidesz-média kitartottjaitól.

Az érkezés után megnyílt a biztonsági zóna, és odasétálhattunk az akadémia bejáratához, ahol a miniszterelnök furgonja is leparkolt. Úgy gondoltuk, hogy itt nyugodtan megvárhatjuk a rendezvény végét, és ha nem is testközelből, de megpróbálkozhatunk egy kérdéssel a távozó kormányfőnél. Ekkor merültünk topolyai kálváriánk igazi mélységeibe. 

 

Kaptunk egy TEK-est a nyakunkba

Kamerával és mikrofonnal ácsorogtunk az akadémia bejárata előtt, az átadó ünnepség szempontjából egy hamisíthatatlan nem-térben. A helyzetet a szerb rendőrség, a szerb terrorelhárítók, a rendezvényt biztosító magáncég és a TEK nem is tudta hirtelen értelmezni, hogy mit is akarunk pontosan. Különböző szereplők jelezték, ha van akkreditációnk, tessék befáradni, ha nincs, akkor meg tipli. Mondtuk, hogy regisztráltunk az eseményre, erre odaküldték hozzánk az ügynökség emberét, aki megkérdezte, miért nem jöttem, mire mondtam, hogy itt vagyok, de ketten jöttünk, mert így néz ki egy stáb. 
A szervezőknek nem tetszett, hogy kint ácsorgunk, úgyhogy illedelmesen megkértek, hogy ha már erre az átadóra jöttünk, akkor menjünk be. Engedtünk a kérésnek, mert ha azt mondjuk, hogy inkább kint maradnánk, akkor tuti elzavarnak minket a város végébe. Bementünk a kapun, ekkora be is bizonyosodott, mekkora hazugság volt a helyhiány: az akadémia külső udvarán annyi sajtópódium elfért volna, hogy azon kis túlzással a komplett Kárpát-medencei médiavilágnak is jutott volna tér:
A rendezvényen tartózkodásunkhoz pedig kaptunk egy társat is, a TEK egyik munkatársát, aki rögtön közölte velünk, hogy „ne menjünk a színpad közelébe". 
Zavarba ejtő pillanat volt állni egy fociakadémia átadóján, miközben folyamatosan egy méterre állt tőlünk a TEK-es, aki úgy két másodpercenként ránk is nézett. Hogy ne legyen kérdés, ránk volt-e állítva, Szilli kolléga hallotta, hogy amikor elmozdultam mellőle, a terrorelhárító bemondta az adóvevőjébe: "az egyik elment".
Meghallgattuk a miniszterelnök beszédét becsületes győzelemről és emelt fővel viselt vereségről, majd Orbán bement megtekinteni az épületet, mi pedig kint maradtunk az udvaron. Pár percig maradhattunk csak, mert jött egy biztonsági ember, aki közölte, hogy ha nincs karszalagunk, hagyjuk el az objektumot. Nem számított, hogy az előbb még beküldtek, és hogy egy fél akkreditációnk volt, épp nem voltunk jó helyen. 
Újra visszaálltunk a kerítés túloldalára, Orbán furgonjának környékére. Ekkor kezdett igazán melegedni körülöttünk a helyzet. Sajtó már nem volt a láthatáron, vagy akinek kamera volt a kezében, bement fotózni, ahogy a kormányfő pózol a focipályán. Ezekben a pillanatokban mutatta meg magát meztelen valójában a helyzet abszurditása:  mivel semmilyen fizikai veszély nem fenyegette a tőlünk légvonalban kétszáz méterre fotózkodó miniszterelnököt, a biztonsági emberek minden energiája az épület előtt ácsorgó két szem újságíróra szegeződött. 
Ebből pedig olyan abszurd helyzetek születtek, mint amikor Szilli Tomi az akadémiának háttal felvételeket készített a szomszéd pusztáról, a háta mögül odaszólt egy szerb terrorelhárító, hogy ne kamerázzon.

A biztonsági erők minden szempárját úgy kell elképzelni, hogy tíz-tizenöt ember ácsorgott velünk szemben minden egységből, vigyorogva méregettek, minket nézve sutyorogtak, hogy mit is kezdjenek velünk. Aztán lejátszották újra a már jól ismert lemezt, miután egy magyar TEK-es rövid konzíliumot tartott a helyi erőkkel, odajött hozzánk a biztonsági szolgálat vezetője, és közölte, hogy hagyjuk el az akadémia előtti területet, mondván, az biztonsági zóna. Picit akadékoskodtunk, de nyilvánvaló volt, hogy ezt a meccset nem nyerhetjük meg, úgyhogy hagytuk, hogy elvezessenek ötven méterre Orbán furgonjától egy hamisítatlan senki földjére. 

A biztonsági zónának nyomatékot adva felállítottak egy biztonsági őrökből álló sorfalat is az akadémia bejáratától messze, hogy mostantól csak az közelíthesse meg bármilyen szinten az objektumot, akinek van akkreditációja. Más kérdés, hogy nem volt élő ember, aki oda akart volna menni, de a négy ember még akkor is ott szobrozott a semmi közepén, amikor már leléptünk a parkolóból, a környéken pedig tényleg a madár sem járt. 
(Borítókép: Indexvideo)

2018.09.28. 13:59